Menyhárd István
Menyhárd István (Vulkapordány, 1902. szeptember 21. – Budapest, 1969. augusztus 25.) építészmérnök, statikus, a műszaki tudományok doktora (1955), Ybl-díjas (1961).
| Menyhárd István | |
| Született | 1902. szeptember 21. Vulkapordány |
| Elhunyt | 1969. augusztus 25. (66 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége | magyar |
| Foglalkozása | építészmérnök, statikus, egyetemi oktató |
| Iskolái | Magyar Királyi József Műegyetem (–1925) |
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Farkasréti temető (6/8-1-13)[1][2] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Menyhárd István témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Életpályája
szerkesztésFelsőfokú tanulmányait a budapesti műegyetemen végezte, ahol mérnöki oklevelet szerzett 1925-ben. A diploma megszerzése után 3 évig Raichle J. Ferenc építész irodájában, majd 2 évig Enyedi Béla mérnök tervezőirodájában vas- és betonszerkezetek tervezésével is foglalkozott. Enyedi irodájában indult karrierje, utána 1933-tól 1937-ig tanársegédként működött a műegyetem mechanikai tanszékén, később adjunktus lett.
A Kereskedelem- és Közlekedésügyi Minisztériumhoz került, itt tervezőként dolgozott a közúti hídosztályon. Ekkortájt (1935) tervezte meg a Magyarországon újnak számító vasvári vonórudas ívhidat, majd Mistéth Endrével közösen a szolnoki felüljárót, mely az első Langer-tartós vasbetonhíd volt hazánkban. 1940-től magánmérnöki tervezőirodát nyitott. Ő indította el a második világháborút megelőző néhány évben a Műegyetemen a héjszerkezetek oktatását.
A vasbeton héjszerkezetek elméletével is ekkoriban kezdett foglalkozni. Ettől kezdve figyelemreméltó hídszerkezeteken kívül főleg korszerű acélbetonszerkezeteket tervezett. Első héjszerkezetű csarnokait a csepeli kikötőben és a Kőbányai Sörgyárban építette. Legjelentősebb műve a budapesti Hamzsabégi úti autóbuszgarázs, ahol a főcsarnok fedését vasbeton ívekre támaszkodó elliptikus paraboloid alakú héjmezők képezik, a 82 méter fesztávolságú szerkezet építésekor (1941) a világ legnagyobb fesztávolságú héjszerkezetű csarnoka volt. Ugyancsak „rekord” fesztávolságú volt a szolnoki dongahéjfedésű repülőgép hangárja is.
A háborút követően számos híd felújításán munkálkodott. 1949-től dolgozott az Állami Mélyépítési Tervező Intézetnél, az Építéstudományi Intézetben valamint az Ipari és Mezőgazdasági Tervező Intézetben (IPARTERV); majd 1962-től a Budapesti Városépítési Tervező Vállalatnál (BUVÁTI) lett tervezőmérnök.
Tanulmányozta a töréselméleten alapuló méretezést, ő vezette be azon biztonsági tényezők méretezésének elvét, melyek a törést megelőzik. Ennek eredményeképpen korszerűsödtek a magasépítési ill. a vasbeton szabványaink. 1953-tól töltötte be a Magyar Szabványügyi Hivatal Méretezési Szakbizottságának elnöki tisztjét.
Munkái közé tartoznak többek közt a Ferihegyi repülőtérre vezető út vasbeton hídjai, a pozsonyi, eperjesi, és marosvásárhelyi vasbeton ívhidak, a székesfehérvári alumíniummű öntödecsarnoka és a csepeli csőgyár héjbefedésű csarnokai.
Szakirodalmi publikációi jelentősek, díjat is neveztek el róla.
"A korszerű szerkezetek tervezése sokféle elméleti, modellezési és számítási probléma megoldását igényelte. A magyar tudósok, mérnökök hozzájárulása ezekhez a múltban is (Menyhárd István, Csonka Pál, Szmodits Kázmér), a jelenben is (Kollár Lajos, Szabó János és mások) nemzetközi szinten is elismert és nagyra becsült."[3]
Díjai, elismerései
szerkesztés- 1955. Műszaki tudományok doktora
- 1961. Ybl Miklós-díj
- 1968. Akadémiai Díj I. fokozat VI.o
Főbb művei
szerkesztésHidak
szerkesztés- 1934. Jászfényszaru – Zsámbok közötti Zagyva-híd
- 1937. Jászberényi Zagyva-híd
- 1944. Füzesgyarmat – Karcag közötti Hortobágy-Berettyó-híd
- 1948. Esztergomi Kossuth híd
Épületek
szerkesztés- 1940. Szolnoki repülőhangár
- 1941-1949. Magyar Szentföld-templom. Budapest, II. Heinrich István utca 5-7. (Építész Molnár Farkas) Az építkezés 1949-ben leállt és a félkész vasbeton héjszerkezetet elbontották.
- 1941. BKV Kelenföldi Autóbuszgarázs. Budapest, XI. Hamzsabégi út 55 (építész: Padányi Gulyás Jenő)
- 1957. Pasaréti VASAS teniszcsarnok. (építész: dr Szendrői Jenő) Budapest, II. Pasaréti út 11-13
- 1958-1959. Székesfehérvári Könnyűfémmű gyártócsarnok. (Építész: Farkas Ipoly – Semsey Lajos; ezért a munkájukért az Ipari Épülettervező Vállalat Perret-díjat kapott 1961-ben[4])
Könyvek – publikációk
szerkesztés- Vasbeton szerkezetek elmélete… (Gyengő Tiborral, 1960)
- Héjszerkezetek számítása és szerkesztése (Bp., 1966; lengyelül is)
Emlékezete
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Erényi Iván: Menyhárd István [1]
- Hidak Jász-Nagykun-Szolnok Megyében
- BKV – A kelenföldi autóbuszgarázs története
- Bölcskey Elemér: Dr. Menyhárd István élete és munkássága (Műszaki tudomány 43. 1970. 1-2. 35-46.)
- Dulácska Endre: Egy magyar mérnökóriás: Menyhárd István (Magyar építőipar 48. 1998. 5-6. 175-178.)
- Kubinszky Mihály: Emlékezés Menyhárd Istvánra (1902-1969). (Magyar szemle 11. 2002. 9-10. 194-200.)
- Magyar Építőipar, 1961/1. 1-3. p.
- Baktai Ferenc – Tatai Zoltán: Megvalósult tervek 1961-1965. A második ötéves terv nagy létesítményei. Budapest : Kossuth Könyvkiadó, 1965.
- Merényi Ferenc: A magyar építészet 1867-1967. Műszaki Könyvkiadó : Budapest, 1969.
- Dr. Menyhárd István. Magyar Építőipar, 1969/9-10. 565. p.
- Rados Jenő: Magyar Építészettörténet. Műszaki Könyvkiadó : Budapest, 1971.
- Kaliszky Sándor: Képlékenységtani kutatások Magyarországon a tartószerkezetek mechanikája területén. (Építés-építészettudomány 35. 2007. 2. 141-158. Bibliogr. 155-158.)
- BME Építőmérnöki Kar. A kelenföldi autóbusz kocsiszíncsarnok és műhelycsarnok szerkezetének vizsgálata[halott link]
- Magyar Szentföld templom története
- Könnyűfémmű Székesfehérvár[halott link]
- Menyhárd István KÖHÉM[halott link]
- MŰEMLÉKEM.HU Vasas sporttelep
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ Idézet: Világcsúcsok az építményekben cikkből. [2012. április 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. szeptember 4.)
- ↑ özv. Mészöly Andrásné: Névtelen tervezők. Magyar Nemzet, XXXVI. évf. 224. sz. (1980. augusztus 24.) 9. o.