Monasztikus rendek

monasztikus-szemlélődő rendek
(Monasztikus szócikkből átirányítva)

A monasztikus rendek a keresztény szerzetességben olyan rendek, melyeknek egyes házait, monostorait, apátságait csak laza szálak (ún. monasztikus kongregációk) fűzik egybe, mindegyik szinte önálló (és önellátó), független életet él; tagjai a világtól elvonulnak („fuga mundi”), apostoli feladatot eredeti formájukban nem vállalnak,[1] fogadalmukkal meghatározott helyhez kötik le magukat; közös vonásuk a szabályzatuk szerint különböző mértékű, de hangsúlyos szemlélődés, a közös élet, az egyéni és közösségi zsolozsma (kar-ima), az ünnepélyes fogadalom.[2]

A monasztikus rendeket a különböző fokú klauzúra (elzártság) [megj 1] is jellemzi. A női rendekre mindig is fokozottabban érvényesített, fokozatos szigorítás (6–18. század) után 1969-ben a klauzúrára vonatkozó követelmények enyhültek, rugalmasabbá váltak.[3] A klauzúra legszigorúbb alkalmazása a remeteség hagyományait őrző kamalduli és a karthauzi rendnél figyelhető meg.

A monachizmusSzerkesztés

A monasztikus vagy monachus vagy monakhosz a szerzetesség vagy remeteség életformájának tagja volt. A monasztikus szerzetesség ma a vallásos élet egy általában olyan önkéntes formája, mely során az egyén lemond a saját tulajdonáról, világi igényeiről és követeléseiről, anyagi javairól, és önmagát teljesen a szellemi, spirituális életnek, vallási elmélkedésnek szenteli; esetleg az aszkézis különböző módjait is gyakorolja eközben.

A monachizmus ma egyet jelent a regulát követő, imának és elmélkedésnek szentelt élettel, társulva a regulák szerinti, „Isten jelenlétében” végzett kemény munkával („ora et labora”), s fogadalmuk szerint a monasztikus erények, a tisztaság, a szegénység, az engedelmesség (alázat) szüntelen gyakorlása. A „monasztikus hagyományokhoz való visszatérés” kifejezés azt a koronként felelevenedő törekvést jelenti, mely az evangéliumi élet korai egyházatyák, rendalapítók által rögzített eszmeiségéhez és életideáljához való újbóli közeledést célozza.

EtimológiaSzerkesztés

A görög eredetű szó (μοναχός), a monakhosz és az ebből származó latin monachus jelentése „magányos, egyedül álló” [4][5] és arra a személyre alkalmazható, aki cölibátusban, illetve házastárs nélkül egyedül marad, és „Istennel köt házasságot”.[6]

A μοναζόντες szó első előfordulása keresztény papirusztekercseken 324-re, illetve 334-re tehető. A magányosan élők megnevezésére használták, jelentése pedig „azok, akik egyedül élnek”, de van szír gyökerekre visszamenő értelmezési lehetőség is, amelyben a szó eredetileg a szorosan Krisztus-követőt jelenti.[7] A kifejezést Atanáz patriárka Remete Szent Antalról írt görög nyelvű, és számos másolatban elterjedt életrajza tette közkeletűvé, majd Jeromos latin fordításában rögzült a latinizált változat: monachos/monachus. Jeromos szerint egyedül élőt jelent, más magyarázat szerint belsőleg egységeset, vagy egyetértőt, illetve az egyszülött követőjét.[8]

A fogalom tartalmi változásaiSzerkesztés

A 4. századtól a nyugati kereszténységben a „magányos”, „egyedüli” jelentésben terjedt el a monakhosz szó használata.[9]

Cassianus és Jeromos szerint az az ember, aki egyedül él Istennel.[9]

Ágostonos értelemben már nemcsak a remetéket, magányban élő anakhórétákat, hanem a közösségben élő cenobitákat is jelenti.[9]

A középkor folyamán megmaradt a kétféle értelmezés, de a hangsúly egyre inkább a magányban, világtól elszakadva élő emberre tolódott el.[9]

A monasztikus élettel kapcsolatban Jeromos háromféle típust sorol fel :[9]

  • anakhóréták, akik a sivatag magányában élnek,
  • cenobiták, akik közösséget alkotnak,
  • remobothok, a csavargó, léhűtő életet élő monachusok. [10]

Cassianus ugyanezt a három típust sorolja fel, de harmadiknak a szarabaitákat nevezi.[11]Nursiai Benedek a regulájában a felsorolást kiegészíti egy negyedikkel,[12] akiket girovágusok-nak (vándor monachusok) nevez, és így ecseteli őket:

„Ezek egész életükön át más-más tartományban élnek, három-négy napon majd ebbe, majd abba a kolostorba szállnak vendégül. Mivel folyton csavarognak, soha meg nem állapodnak, saját akaratuknak és a torkosság ingereinek szolgálnak, minden tekintetben rosszabbak a szarabitáknál.” [13]

A monasztikusok között külön csoportot alkotnak azok az aszkéták, akik nem szükségképpen vonulnak ki a világból.[9]

Magyar nyelvünkben hiányzik a szó a monasztikus szerzetes jelölésére. A latinra megy vissza az olasz monaco, a német Mönch, az angol monk, a francia moine, a lengyel mnich szó. Nőnemben: monacha, monaca, Nonne, nun, moniale, mniszka. E kifejezések ősi alapítású, klauzúrás monostorok lakóira értendők.[14]

Előzmények, antik szerzetességSzerkesztés

A korai keresztény szerzetesség a szellemi vezetés és irányítás legalább két korábbi hagyományának ötvözését jelenti.[15] A keresztény szerzetesség kettős forrásozású, az aszkéta (vezeklő) életeszmény több úton valósult meg, a remete (eremita, anakhoréta) és a cenobita életmód fokozatos kiforrása, ötvözése.[16] Mindegyik tartalmazta a ritkább, időnkénti együttimádkozást, szemlélődést, vagy éppen fegyelmezett, szabályok szerinti együttélést vagy együttműködést is.

Keleti szerzetesség (monasztikus előzmények)Szerkesztés

Az őskereszténység aszkétáiról Órigenész szolgál másodlagos forrásból származó adatokkal. A 230-as években caesareai keresztény oktatóként tanítványait már egyféle vallási közösségbe szervezte. Az ős-remeték legismertebbike Remete Pál (aki körül közösségek települtek le) és Remete Antal. Ekkorra már körvonalazódni kezdtek a monachizmus intézményi keretei, ugyanis tanításai révén létrehozott már valamiféle egységet követői között.

Antal tanítványai három központot alapítottak az aszkéták számára a Nílus deltájától nyugatra, az Alexandria és Kairó közötti térségben. (Szent Ámon és követői alapították meg 325-ben Nitriát(wd). A Cellák (Kelliá(wd)) néhány évvel későbbi alapításúak, amikor Nitria aszkétái ide vándoroltak fokozottabb elszigeteltséget keresvén. Szkétiszt (Scythis) 330-ban alapították Makariosz és társai.

Az első szerzetesi (cenobita) közösséget Pakhomiosz alapította Tabennisziben (Tabenna(wd)), és regulát is kidolgozott. Halálakor már kilenc férfi és két női monostor létezett.

Nagy Szent Vazult a keleti szerzetesség alapítójának tekintik, szabályzata a keleti ortodox egyházra (de Szent Benedek közvetítésével a nyugati szerzetességre is) nagy hatással volt. A keleti keresztény szerzetesség lényegében monasztikus jellegű, mind katolikus vonalon (bazilita, maronita, mechitarista csoportok), mind az orthodox egyházakban.

Nyugati szerzetesség (monasztikus előzmények)Szerkesztés

Mai szerzők szerint a nyugati szerzetesség egyenes folytatása a nyugati aszketizmusnak.[17]

Vercelli-i Szent Euszebiosz püspök klerikusaiból szervezett szerzetesi közösséget Ágostont megelőzve, de a monasztikus élet Szent Ambrussal kezdődött Mediolanumban (városon kívül alapított monostor). Tours-i Szent Márton 361-ben Ligugében megalapította az első európai szerzetes kolostort, majd a remete életmód eszményével Marmoutier monostorát, mely egész Galliára erős kisugárzást gyakorolt. Hippói Szent Ágoston regulái és Johannes Cassianus marseille-i kolostoralapításai és elméleti írásai voltak nagy hatással, utóbbi szintén Szent Benedek közvetítésével.[17]

KözépkorSzerkesztés

A keresztény monaszticizmus alapítójának tekintett Szent Benedek reguláját követő rendek lettek a legelterjedtebb monasztikus rendek: a bencések. A kora középkort vallási tekintetben bencés korszaknak nevezik, ugyanis a Szent Benedeki regula a 7. és a 11. század között (Anianei Szent Benedek tevékenysége és a Cluny monostorból kiinduló megújulási mozgalom hatására is) monopolhelyzetet nyert és az abban felvázolt életmód a hiteles keresztény élet és szentség egyedüli modellje lett.[18]

A Brit-szigeteken Szent Patrik missziós tevékenysége nyomán a monasztikus, sőt a fokozottan aszketikus szerzetesi ideál gyakorolt igen nagy hatást. Szent Kolumba alapításai, (Iona, Bangor monostorai), majd a Patrik halálát követő száz év alatt az egész szigetet beborították a kolostorok. Az 5–6. század az ír szentek virágkora. Szent Kolumbán és tanítványa Szent Gál közvetítésével Galliában is terjedt ez a szerzetesi ideál, Kolumbán később benedeki regulán alapuló, de még szigorúbb regulája (Luxeuil, Sankt-Gallen).[18]

A 10–11. században kezdődött bencés szerzetesi reformmozgalom három alapideált tűzött maga elé, s ezek eltérő hangsúlyozása újabb rendek keletkezését vonta maga után ekkor, majd részben az elkövetkezendő századokban. Az egyik szerzetesi formáció elsősorban a visszatérést hangsúlyozta az ősegyház remetei életmódjához, a sivatagi atyák eszmeiségéhez (ilyenek a kamalduliak, karthauziak, a Szent Ágostoni regulát követő pálosok, utóbbiak 1371. október 17-től jogilag monostorokként működtek,[19] 1770-ben pedig monasztikus renddé nyilvánították házaikat[20]). A másik az apostoli evangelizációra helyezte a hangsúlyt (ezek pl. a koldulórendek vagy egyéb apostoli feladatok: beteggondozás, prédikálás stb. felvállalói). A harmadik a benedeki regulához való szigorú visszatérést szorgalmazta (így a ciszterciek).[21]

ÚjkorSzerkesztés

Az Egyházi Törvénykönyv beszél a monachusról, amikor megkülönbözteti őket a szabályozott kanonoktól, illetve a monialis-ról, monacha jelentésben.[22] A magyarnak csak az utóbbira van önálló szava: apáca, az előbbit csak szóösszetétellel tudja kifejezni: monasztikus szerzetes.[9]

Az évszázadok alatt a monasztikus rendek köre folyamatosan bővült, illetve változott az őket ért környezeti hivatás-szükségletek által felvetett karizmáik szerint. A pálosok, trappisták, ciszterciek, karthauziak, bencések, karmeliták, ágostonos rendek kontemplatív ága, klarisszák rendjeinek szabályzatába vagy tevékenységi körébe a hangsúlyos, ún. monasztikus-szemlélődő életrend, az életáldozat és engesztelés[23] mellett egyes műveltségterjesztő (gazdasági és művészeti), tudományos, oktató, lelkigondozó tevékenységek is az „ora et labora” kiegyensúlyozott ritmusában bekerültek.

A monasztikus rendekSzerkesztés

Századokon át a monasztikus rend azonos volt a bencésekkel; ma jogi szempontból az alábbi szerzetesrendek nevezhetők monasztikusnak :[9]

FérfirendekSzerkesztés

Férfirendek 1998-ban: [24]

  • antonianusok négy rendje (Ordo Maronita Beatae Mariae Virginis [32 monostor], Ordo Libanensis Maronitarum [70 monostor], Ordo Antonianorum Maronitarum [32 monostor], Ordo Antonianus S. Hormisdae Chaldeorum [5 monostor])
  • baziliták öt rendje (Ordo Basilianus Italiae, Cryptoferratensis [5 monostor], Ordo Basilianus S. Josaphat [69 monostor], Ordo Basilianus Ss. Salvatoris Melkitarum [19 monostor], Ordo Basilianus Soaritarum Melkitarum [6 monostor], Ordo Basilianus Aleppensis Melkitarum [12 monostor])
  • a bencés konföderáció 22 kongregációja [357 monostor]
  • ciszterciek 12 kongregációja [83 monostor]
  • hieronimiták(wd) Spanyolországban [2 monostor]
  • karthauziak [18 monostor]
  • mechitaristák [15 monostor]
  • Monachi e Regula Studitarum (alapítva: 1965, ukrán) [2 monostor]
  • pálosok [42 monostor]
  • trappisták [93 monostor]

ApácarendekSzerkesztés

Apácarendek 1998-ban: [II. rendi szemlélődő rendek illetve önálló monostorokkal rendelkező intézmények száma: 59][24]

Kapcsolódó cikkekSzerkesztés

MegjegyzésekSzerkesztés

  1. A klauzúra, a szerzetesek számára fenntartott, a világiaktól elzárt épületrész. A keleti egyházban a fogalom hivatalosan 451-ben jelent meg a khalkedoni zsinat alkalmával. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége, Dinasztia K. Budapest, 1998. I. k. A–K. 666. o.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Szolgálat 9. (1971) |. library.hungaricana.hu. (Hozzáférés: 2020) Csizmazia Piacid: A monasztikus élet mai irányai, 36–43. oldal „A II. vatikáni zsinat (1962–1965) után a mai monasztikus közösségek nagy többségében, kontemplativ vonalon is, nagyobb a készség és vágy a világ felé való pozitív kinyílásra, fokozott szeretetszolgálatra; az egyház és az emberiség nagy szándékaiért való imádságon és áldozat-felajánláson túl közvetlen találkozásra, megértésre, emberi szolgálatra is.” Ennek értelmében pl. lelkigyakorlat, lelki gondozás formájában vendégeket is fogadnak közösségükben.
  2. Uj Idők Lexikona 17-18. Monasztikus (Budapest, 1940)
  3. Venite seorsum instrukció. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége, Dinasztia K. Budapest, 1998. I. k. A–K. 667. o. és Verbi Sponsa. A szemlélődő élet és a monasztikus szerzetesnők klauzúrája. Instrukció (1999) Szentszéki dokumentumok a megszentelt életről, 1964–2002. Szerk. Tőzsér Endre SchP. Bp. 2007. 20., 407–420. o.[halott link] Lásd előbbi forrást: Szentszéki dokumentumok a megszentelt életről, 1964–2002. Szerk. Tőzsér Endre SchP. Bp. 2007. 20., 407–420. o. Megtekintve 2021-09-28
  4. A keresztény szellemiség lexikona. mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2020. november 16.)
  5. monachus - Szómagyarító. www.szomagyarito.hu. (Hozzáférés: 2020. november 16.)
  6. sivatagi atyák (Terebess Ázsia Lexikon). terebess.hu. (Hozzáférés: 2020. november 16.)
  7. King, Peter: A monachizmus Nyugaton. A monasztikus szerzetesség története a Latin Egyházban, Budapest, Szent István Társulat, 2007. 15. oldal
  8. Deák Viktória Hedvig OP: Egyháztörténelem I. Sapientia Szerzetesi és Egyháztudományi Főiskola. Jegyzet. Budapest, 2005. 54, 57–58. oldal
  9. a b c d e f g h Puskely Mária: Keresztény szerzetesség. Bencés Kiadó, Budapest, 1996. I–II. kötet
  10. Ep. 18 ad Eustochium, De Custodia Virginitatis
  11. Collatio, 18 c. 7
  12. Monk”. Catholic Encyclopedia Volume 10.  
  13. Szent Benedek regulája – Szent Benedek Középiskola és Alapfokú Művészeti Iskola (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2020. november 16.)
  14. A kolduló rendiek Itáliában már fratrik, míg a soror, suora, Schwester, sister, soeur, siostra eredeti jelentésében: nővér az újabb kori, aktív nővérekre értendő, akik klauzúrán kívül tevékenykednek. King, Peter: A monachizmus Nyugaton. A monasztikus szerzetesség története a Latin Egyházban, Budapest, Szent István Társulat, 2007. Zakar Ferenc Polikárp O.Cist. zirci főapát előszava, 5.
  15. Origins of Christian monasticism.
  16. A vallástörténet a 19. században szerette kiemelni a szerzetesség előzményeit más vallásokban, ahol a cél szintén a lélek felszabadítása az istenivel való kapcsolatra, úgy mint a buddhista szerzetesek, az esszénusok, a therapeuták (Philón), a sztoikusok (visszavonultság, vagy a neoplatonikus szemlélődés), a Szerapisz-templom „remetéi”. De ezen elemek egyike sem tudja megmagyarázni a szerzetesség több helyen egyszerre való feltűnését. Másrészt az első monachusok nem voltak művelt emberek, honnan tudtak volna ezekről a példákról. Deák Viktória Hedvig OP: Egyháztörténelem I. Sapientia Szerzetesi és Egyháztudományi Főiskola. Jegyzet. Budapest, 2005. 55. o.
  17. a b Deák Viktória Hedvig OP: Egyháztörténelem I. Sapientia Szerzetesi és Egyháztudományi Főiskola. Jegyzet. Budapest, 2005. 57–58. o.
  18. a b Deák Viktória Hedvig OP Egyetemes egyháztörténelem. Középkor I. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 2006. 4, 6. o. [1][halott link]
  19. Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége, Dinasztia K. Budapest, 1998. II. kötet. Pálosok. 946. o.
  20. Magyar Pálos rend honlapja. [2021. május 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. december 12.)
  21. Deák Viktória Hedvig OP Egyetemes egyháztörténelem. Középkor I. Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola, 2006. 78–82. o.[halott link]
  22. Egyházi Törvénykönyv pp. 135. [2020. október 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. november 16.)
  23. Takács M. Klarissza ferences szegénygondozó nővér: Mi a különbség a monasztikus és az apostoli szerzetesrendek között?
  24. a b Puskely Mária: Kétezer év szerzetessége, Dinasztia K. Budapest, 1998. II. kötet. 835–836. oldal. (Forrása: Annuario Pontificio, Città del Vaticano, 1997.)
  25. Lásd Svéd Szent Brigitta


ForrásokSzerkesztés