Wikipédia

Nők a buddhizmusban

A nők a buddhizmusban olyan téma, amelyet különböző nézőpontokból lehet megközelíteni, például teológiai, történelmi, antropológiai vagy feminista nézőpontból. A legfontosabb érintett témák közé tartozik a nők teológiai státusza, a nőkkel való bánásmód a buddhista társadalmakban otthon és a közéletben, a nők története a buddhizmusban és a nők tapasztalatainak összehasonlítása a buddhizmus különböző formái között. Ahogy más vallásokban is, a buddhista nők tapasztalatai jelentősen eltérnek egymástól.

Buddha azt tanította ugyan, hogy a feleség engedelmeskedjen az urának (Anguttara-nikája 5:33), azt is tanította viszont, hogy a férj tisztelje a feleségét, amely forradalminak számított abban a korban.

Az olyan tudósok, mint Bernard Faure és Miranda Shaw egyetértenek abban, hogy a buddhista tanulmányok még eléggé gyermekcipőben járnak a társadalmi nem (gender) kérdését illetően.[1]

Nők a korai buddhizmusban szerkesztés

 
Korai
buddhizmus
Szövegek

Gandhárai szövegek
Ágamák
Páli kánon

Zsinatok

1. zsinat
2. zsinat
3. zsinat
4. zsinat

Iskolák

Első szangha
└ Mahászánghika
　├ Ekavjávahárika
　├ Lokottaraváda
　├ Bahusrutíja
　├ Pradzsnaptiváda
　└ Csaitika
└ Szthaviraváda
　├ Mahísászaka
　├ Dharmaguptaka
　├ Kásjapíja
　├ Szarvásztiváda
　└ Vibhadzsjaváda
　　└ Théraváda

.

A buddhizmus alapítója, Gautama Buddha megengedte a nőknek, hogy csatlakozzanak a szerzetesi közösséghez és teljes jogú tagként vegyenek részt benne, jóllehet volt néhány kikötés, avagy garudhamma (lásd: bhikkhuni). Susan Murcott szerint "a szangha apácái a kor radikális kísérletének számítottak."[2] Dr. Mettanando Bhikkhu a következőket írja az első buddhista tanácskozással kapcsolatban:

Talán Mahákasszappa és a kor bhikkhui (szerzetesei) féltékenyek voltak a bhikkhunikra (apácákra), hogy azok népszerűbbek, többet tanítanak és több társadalmi munkát végeznek, mint ők. A nyolc garudhamma, azaz a nyolc szigorú kikötés, az ő nőellenes előítéletük intézményesítése. Ezt az előítéletet nem folytathatjuk.[3]

Acsahn Szudzsato szerint a korai szövegekben szerepel, hogy a garudhammák közül a legszigorúbbat - miszerint az apácáknak meg kell hajolniuk minden szerzetes előtt - Buddha vezette be a kor szokásainak megfelelően, ám a modern tudósok kétségbe vonják, hogy ezt a szabályt tényleg Buddha hozta volna, hiszen a dzsainizmusban is például létezik egy hasonló szabályt.

Diana Paul szerint a korai buddhizmusban a nőt alacsonyabb rendűnek tekintették.[4] Egyetért ezzel Rita Gross, amerikai buddhista feminista is, azonban hozzáteszi, hogy néhány egyértelműen nőellenes tan ellenére nem tekinthető az egész ősi indiai buddhizmus nőgyűlölőnek."[5] A vegyesen pozitív és negatív hozzáállás miatt a korai buddhizmus nőkkel szembeni álláspontját erősen ambivalensnek ítélik.[6]

A nők spirituális képességei szerkesztés

A buddhizmus különböző iskolái és hagyományai eltérő nézeteket vallanak a nők spirituális elérési képességeivel kapcsolatban.[7] Női tudósok rámutattak, hogy annak ellenére, hogy a nők spirituális képességét elismerik, kevés ilyen történetet őriztek meg a történelemből, vagy esetleg a nemtelen nyelvek vagy a nyugati tudósok félrefordításai tüntették el azokat.

A nők spirituális képességeinek korlátai a buddhizmusban szerkesztés

Bernard Faure szerint "A klérusi példázatok többségéhez hasonlóan a buddhizmus is tényleg könyörtelenül nőgyűlölő, bár a nőgyűlölő példázatok közül még az egyik legrugalmasabb, amely nyitott a sokféleségre és az ellentmondásokra."[8]

A buddhista hagyományban a látszólagos világi hatalom az egyén spirituális elérési képességeinek a tükörképe. Például az istenek magasabb szinten lévő birodalmakban élnek, mint az emberek. Magasabb spirituális szintet értek el. A csakravartinok és buddhák is spirituálisan meghaladják az emberek szintjét. Azonban, ahogy azt Heng-Csing Sih zen apáca írja, a nőknek a buddhizmusban öt akadályuk van, név szerint nem válhat belőlük sem Brahma király, sem Szakra, sem Márá király, sem csakravartin, sem buddha.[7] Ezt Gautama Buddha jelentette ki a páli kánonban szereplő Maddzshima-nikája Bahudhátuka-szuttájában, hogy az lehetetlen, hogy egy nő "a tökéletesen Megvilágosodott legyen", "az egyetemes uralkodó", "az istenek királya", "a halál királya" vagy a "Brahmák királya".[9]

A nők és a buddhaság szerkesztés

Noha a korai buddhista szövegekben, mint például a Vinaja-pitaka gyűjteménybe tartozó Csullavagga, szerepel Gautama Buddha állítása, hogy a nők elérhetik a megvilágosodást.[10] Az is egyértelműen szerepel viszont a Bahudhátuka-szuttában, hogy soha nem lehet nőnemű buddha.

A théraváda buddhizmusban, amely a legkorábbi szövegekkel rendelkező mai modern buddhista irányzat, a buddhaság elérése nagyon ritka esemény. A gyakorlók arra összpontosítanak, hogy elérjék az arhatság tudatszintjét (a legmagasabb tudatszint), amely szint elérése lehetséges mind a férfiak és a nők számára. Buddha korábbi felesége Jasodará, gyermekük Ráhula édesanyja, elérte az arhat szintet miután csatlakozott a buddhista apácák (bhikkhuni) rendjéhez. A mahájána iskolában a gyakorlók célja, hogy elérjék a buddhaság szintjét. A mahájána szútrák szerint a nők elérhetik a megvilágosodást, viszont nem női testben. Például a 4. századi Bodhiszattvabhúmi szerint az a nő, aki elérné a megvilágosodás szintjét, előtte férfiként még újjá fog születni. Miranda Shaw szerint "a női test elégtelenségének közvetítése negatív vonzattal bír".[11]

A vadzsrajána buddhizmus tantrikus ikonográfiájában női buddhák is feltűnnek. Olykor a meditációs mandala fő jidamjainak kísérőhölgyeként szerepelnek, mint például Vadzsrajoginí, Tara és Simhamukha.[11]

Sákjamuni Buddha jóslata szerint, a mahájána Lótusz szútra 13. fejezetében,[12] a jövőben meg fog világosodni Mahá Padzsápatí Gótamí és Jasodará.

A 20. századi Tenzin Palmo, tibeti buddhista apáca (a Kagyü iskola Drukpa Kagyü szektája) azt állította, hogy "Megfogadtam, hogy elérem a megvilágosodást női alakban—nem számít, hogy hány élet szükséges hozzá".[13]

Női tulku hagyományvonalak szerkesztés

A 15. században felismerték Csokji-dronme (wylie: Chos-kyi sgron-me) hercegnőt a meditációs isten és női buddha, Vadzsravarahi megtestesüléseként a vadzsrajána hagyományon belül. Új nevet kapott, Szamding Dorzse Pakmo (wylie: bSam-lding rDo-rje phag-mo) és vele elkezdődött egy női tulku-vonal. Jelenleg a vonal 12. lámáját tartják számon Tibetben.

Egy másik tulku-vonal Sugszeb Dzsecun Rinpocse (wylie: Shug-gseb rJe-btsun Rin-po-che) (1865 – 1951),[14] hagyományvonala a 19. században kezdődött.[15] Az összes tibeti buddhista iskola tanításait átvette ugyan, főleg a csöd átadási vonal őrzéséről volt ismert, amelyben a gyakorló felajánlja saját testét az összes érző lény javára.[16] A 20. század elején Sugszeb Dzsecun Rinpocse — vagy más néven Ani Locsen Csönyi Zangmo — megalapította a Sukszep vagy Sugszep (wylie: shug gseb) zárdát Lhászától harminc kilométerre, a Gangri Thökar-hegy oldalában.[17][18] Ez a létesítmény Tibet legnagyobb és leghíresebb zárdájává vált.[14] A nyingma iskolához tartozó zárdát később, az indiai száműzetés során újra megalapították Dharamszala városban és a mai napig gyakorolják többek között a longcsen nyingtig termát (speciális tibeti tanítások) és a csöd vallási gyakorlatot.[16]

Nők felvétele a buddhista szerzetes rendekbe szerkesztés

Gautama Buddha legelőször a megvilágosodása után öt évvel, és az első férfi szerzetes után öt évvel, vett fel nőt a szerzetesi közösségükbe (szangha). A legelső buddhista apáca (bhikkhuni) saját nevelőanyja Mahá Padzsápatí Gótamí volt.[19]

A rendelkezésre álló kánon szerint Buddha először nem volt meggyőződve arról, hogy jó ötlet felvenni apácát a szanghába. Nevelőanyja Mahá Padzsápatí Gótamí többször kérlelte őt, hogy vegye fel őt és vele együtt ötszáz nőt a szerzetesi közösségbe. Ezek a nők és asszonyok csak a kényelmes világi életet ismerték.[20] Végül Buddha egyik kedvenc tanítványa és unokatestvére Ánanda segítségével sikerült megszerezni az engedélyt, de csak akkor, ha a nők elfogadják a nyolc garudhammát, azaz a nyolc súlyos szabályt. A Buddha attól tartott, hogy ha engedi a nőket belépni, akkor az lerövidíti a szangha életét 500 évre. Ez a jóslat csupán egyszer hangzik el a kánonban, és egyben ez az egyetlen utalás az időre.[21]

Egyes modern buddhista tudós úgy magyarázza Buddha tétovázását, hogy azok a nők (közöttük más szanghabeli bhikkhuk anyjai, nővérei, feleségei és rokonai) esetleg ki lettek volna téve erőszaknak vagy egyéb bántalmazásnak. Igaza is volt ebben és ezt a vinaja is tartalmazza. Az egyik ilyen esetben, a vinaja szerint, egy brahmin a bhikkhunikat örömlánynak nevezte és megpróbálta felgyújtani a lakhelyüket.

A korai buddhizmus idején még nem léteztek kolostorok és a bhikkhuk és a bhikkhunik számára kötelező volt sok időt az erdőben tölteni egyedül. Ám egy a bhikkhunikat ért szexuális erőszakos bűncselekményt követően - amit tartalmaz a Vinaja is - a Buddha megtiltotta a nőknek, hogy a lakóterületektől messze egyedül sétálgassanak. Emiatt a bhikkhunik egy állandó helyen vertek tanyát a település közelében.

Egy modern buddhista szerint a bhikkhunikra vonatkozó szabályok többsége a bhikkhunik testi épsége érdekében íródott, nem nemi diszkrimináció végett. Dr. Chatsumarn Kabilsingh szerint az apácáknak a Buddha idejében egyenlő jogaik voltak és mindenen egyenlően osztozhattak.[22] A vinaja nem enged semmiféle erőalapú megkülönböztetést szerzetesek és apácák között.

Családi élet a buddhizmusban szerkesztés

Az Anguttara-nikája 5:33-ban Buddha azt mondja a jövőbeli feleségeknek, hogy engedelmeskedjenek férjeiknek, kedveskedjenek nekik, ne bosszantsák fel őket a saját vágyaikkal, hamarabb keljenek reggel és később feküdjenek le este mint a férjük. Ezen felül a férjes asszonyoknak elsorolja (Anguttara-nikája (7:59; IV 91-94) a feleség hét típusát — az első három sorsa boldogtalanság, a második négyé - akik önkontroll alá vetik magukat - a boldogság. Ez utóbbiakat a gondviselés (anyaszerű-feleség), a társasiság (baráti-feleség) és az alázatosság (nővér-feleség és szolga-feleség) jellemzi — ezáltal Buddha többfajta feleségtípust is helyeselt a házasság kötelékében.

Anyaság szerkesztés

Az anyaság státusza a buddhizmusban hagyományosan a dukkha, vagy szenvedés kifejezését szolgálja, amely az emberi létezés legfőbb jellemzője. Susan Murcott a páli kánonban szereplő arhat tudatszintet elért nők történeteiről szóló Therigatha című könyvében azt írja, hogy "az anyaságról szóló fejezetekben mindig szerepel a gyász témája is. A fejezetben szereplő anyákat az késztette arra, hogy buddhista apácának álljanak, hogy gyermekeik halála utáni bánatot nem bírták elviselni".[23]

Azonban a korai buddhizmusban az anyaságot saját jogán is értékes cselekedetnek tekintik. Májá királynő, Gautama Buddha édesanyja a szülés után pár nappal meghalt, hogy spirituális fejlődését egy másik létsíkon folytathassa.[24] A kis Sziddhártha herceget nevelőanyja Mahá Padzsápatí Gótamí nevelte fel, akinek szintén két saját gyermeke volt. Később ő volt a legelső női buddhista szerzetes. Mindkét gyermeke, fia Nanda és lánya Szundari Nanda csatlakozott a szerzetesi közösséghez. Gautama Buddhának és feleségének, Jasodarának közös fiuk született, Ráhula (jelentése "béklyó", akiből hétéves korában szintén szerzetes lett és később Jasodará is apáca lett.

Szerelem, szexuális magaviselet és házasság szerkesztés

Noha általánosság szerint a buddhizmusban ideálisabbnak tekintik a cölibátusi szerzetesi életet, elismerik a házasság intézményének társadalmi fontosságát.[25] Léteznek bizonyos útmutatások is az ideális házastársi viszonyra vonatkozólag. Bár a buddhista álláspontok eltérőek lehetnek a különböző buddhista iskolák szerint, a házasság azon kevés dolog közé tartozik, amelyet kifejezetten megemlítenek a spirituális fegyelemmel foglalkozó etikai szövegek (Síla). Az öt fogadalomban szerepel egy intés a helytelen szexuális viselkedéssel kapcsolatban. Arról viszont eltérően vélekednek a különböző buddhista iskolák, hogy mi számít helytelennek.

A korai buddhizmusban jellemzésre kerül a tisztelet, amellyel a házastársak tartoznak egymásnak. Azonban a szerelemnél és a házasságnál magasabbra helyezik a nirvána állapotát. Olyan történetek igazolják ezt, mint például Nanda szerzetes és feleségének, Dzsanapada Kaljáninak a története. Nanda a házasságkötésük után, még ugyanazon a napon beállt szerzetesnek és a buddhista szangha kedvéért elhagyta újdonsült feleségét. A páli kánon ehhez hasonló történeteiben a szerelmet általában a szamszárához (az újjászületések állandó körforgása) való ragaszkodásként jellemzik.[26]

A 14. dalai láma szerkesztés

A 14. dalai láma a Hamburgi Egyetemen tartott 2007-es Nők a buddhizmusban című előadáson a következőket mondta:

„ Hagyományosan a háborúkat férfiak indították, mivel úgy tűnik, hogy ők fizikailag jobban fel vannak szerelkezve az agresszív viselkedésre. A nők viszont sokkal inkább törődőek és érzékenyebbek mások kényelmetlenségére és fájdalmára. Annak ellenére, hogy a férfiak és a nők ugyanúgy képesek az agresszióra és a jószívűségre, különböznek abban, hogy a kettő közül melyik mutatkozik meg könnyebben. Ezáltal, ha a világi vezetők többsége nő volna, talán kevesebb veszélye lenne a háborúk kitörésének és több együttműködés lehetne a globális törődés alapján – jóllehet, természetesen, léteznek nehéz esetek a nők között is! Én szimpatizálok a feministákkal, de nem elég egyszerűen csak kiabálniuk. Erőkifejtést kell tenniük, hogy pozitívan járuljanak hozzá a társadalomhoz.[27] ”

Közismert női buddhisták szerkesztés

Hírességek szerkesztés

Tibeti buddhista tulkuk és megtestesülések szerkesztés

Tibeti buddhista tudósok szerkesztés

Neves buddhista apácák szerkesztés

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

  1. ↑ Shaw, Miranda. Passionate Enlightenment: Women in Tantric Buddhism. New Jersey: Princeton University Press, 4. o. (1994). ISBN 0-691-01090-0 
  2. ↑ Murcott, Susan. The First Buddhist Women: Translations and Commentary on the Therigatha. Parallax Press, 4. o. (1991). ISBN 0-938077-42-2 
  3. ↑ "The First Council and Suppression of the Bhikkhuni Order"
  4. ↑ Diana Y. Paul, Frances Wilson. Traditional Views of Women, Women in Buddhism: Images of the Feminine in Mahāyāna Tradition. University of California Press (1985). ISBN 0-520-05428-8 
  5. ↑ Gross, Rita M.. Buddhism After Patriarchy: A Feminist History, Analysis and Reconstruction of Buddhism. State University of New York Press, 43. o. (1992). ISBN 0-7914-1403-5 
  6. ↑ José Ignacio Cabezón. Buddhism, Sexuality, and Gender, 3. o. (1992). ISBN 0-7914-0758-6 
  7. ↑ a b Women in Zen Buddhism: Chinese Bhiksunis in the Ch'an Tradition - Heng-Ching Shih
  8. ↑ Bernard Faure. Introduction, The Power of Denial: Buddhism, Purity, and Gender. Princeton University Press, 3. o. (2003). ISBN 0-691-09171-4 
  9. ↑ Majjhima Nikaya III III. 2. 5. Bahudhaatukasutta.m-(115) The Discourse on Many Elements
  10. ↑ Murcott, Susan. The First Buddhist Women: Translations and Commentary on the Therigatha. Parallax Press, 16. o. (1991). ISBN 0-938077-42-2 
  11. ↑ a b Shaw, Miranda. Passionate Enlightenment: Women in Tantric Buddhism. New Jersey: Princeton University Press, 27. o. (1994). ISBN 0-691-01090-0 
  12. ↑ Lotus sutra (angol nyelven). The Buddhist Text Translation Society
  13. ↑ Mackenzie, Vicki. Cave in the Snow. Great Britain: Bloomsbury, 5. o. (1998). ISBN 0-7475-4389-5 
  14. ↑ a b Lochen (c. 1865 – 1951) Ani Lochen (c. 1865 – 1951)
  15. ↑ Berzin archívum
  16. ↑ a b WAiB oldal - kutatás a női szerzetesi beavatással kapcsolatban
  17. ↑ Shuksep Nunnery
  18. ↑ Lochen Chönyi Zangmo
  19. ↑ Harvey, Peter. An Introduction to Buddhist Ethics. Cambridge University Press, 384. o. (2000). ISBN 978-0-521-55640-8 
  20. ↑ Ven. Chatsumarn Kabilsingh Ph.D.
  21. ↑ Hellmuth Hecker, Ananda The Guardian of the Dhamma
  22. ↑ Dr. Chatsumarn Kabilsingh The History of the Bhikkhuni Sangha
  23. ↑ Murcott, Susan. The First Buddhist Women: Translations and Commentary on the Therigatha. Parallax Press, 74. o. (1991). ISBN 0-938077-42-2 
  24. ↑ Temple of Mahadevi at Lumbini
  25. ↑ Damien Keown, Stephen Hodge, Paola Tinti. A Dictionary of Buddhism. Oxford University Press US, 174. o. (2003). ISBN 978-0-19-860560-7 
  26. ↑ Radhika Abeysekera: Great Male Disciples—Part B / 15. Nanda]. Budsas.org. (Hozzáférés: 2015. február 27.)
  27. ↑ A Summary Report of the 2007 International Congress on the Women's Role in the Sangha: Bhikshuni Vinaya and Ordination Lineages – 4. rész: Harmadik nap és Őszentsége utolsó gondolatai. Berzinarchives.com. (Hozzáférés: 2011. november 5.)
  28. ↑ History/Female Masters Within the Mindrolling Tradition. [2008. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. február 27.)

Bibliográfia szerkesztés

  • Women in Buddhist Art Published by Agam Kala Prakashan, New Delhi, 2012. ISBN 978-81-7320-126-4
  • Law, Bimala Churn (1927). Women in Buddhist Literature, Ceylon: Bastian & Co.
  • Paul, Diana (1985). Women in Buddhism: Images of the Feminine in the Mahayana Tradition. Berkeley: University of California Press
  • Bartholomeusz, Tessa (1994). Women under the Bo Tree. New York: Cambridge University Press

Külső hivatkozások szerkesztés

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Nők_a_buddhizmusban&oldid=23679705”