A szarvásztiváda (szanszkrit: सर्वास्तिवाद; kínai: 說一切有部, pinjin: Shuō Yīqièyǒu Bù) korai buddhista iskola volt, amely a mindenkori (múlt, jelen, jövő) dharma birtokosának vallotta magát.[1]

A tibeti buddhizmus hagyományosan a múlaszarvásztiváda vinaját követi.

Korai
buddhizmus
Szövegek

Gandhárai szövegek
Ágamák
Páli kánon

Zsinatok

1. zsinat
2. zsinat
3. zsinat
4. zsinat

Iskolák

Első szangha
 Mahászánghika
 ├ Ekavjávahárika
 ├ Lokottaraváda
 ├ Bahusrutíja
 ├ Pradzsnaptiváda
 └ Csaitika
 Szthaviraváda
 ├ Mahísászaka
 ├ Dharmaguptaka
 ├ Kásjapíja
 ├ Szarvásztiváda
 └ Vibhadzsjaváda
  └ Théraváda

.

A szarvásztiváda az egyik legbefolyásosabb buddhista szerzetesrend volt, amely Észak- és Dél-India mellett egész Közép-Ázsiában virágzott. Úgy tartják, hogy ebből az iskolából vált külön a múlaszarvásztiváda szekta, jóllehet a két irányzat viszonya még nem lett egészen pontosan meghatározva.

Elnevezése szerkesztés

A szarvásztiváda elnevezés szanszkrit eredetű kifejezés, amely nagyjából annyit jelent, hogy "minden létező elmélete". Az elnevezés páli alakja szabbatthiváda.[2]

Bár a kifejezés elemzésének módjában nincs teljes egyetértés, általánosan úgy vélik, hogy három részből tevődik össze: szarva "összes" vagy "minden" + aszti "létezik" + váda "beszél", "mond" vagy "elmélet". Ez pontosan megfelel a kínai Shuō Yīqièyǒu Bù 說一切有部 elnevezésnek is,[3] amely szó szerint azt jelenti, hogy "a szekta, amely a minden létezéséről beszél".

Története szerkesztés

Egyesek szerint a szarvásztiváda a szthaviraváda iskolából vált ki.[4]

A szarvásztiváda iskola Kaniska császár támogatását élvezték és ennek köszönhetően a Kusán-dinasztia idején jelentősen megerősödtek. A következő ezer évre ez az iskola vált az egyik legdominánsabb buddhista iskolává.[4]

Közép-Ázsiában néhány buddhista rend számított csak történelmileg is jelentősnek. A tudósok a közép-ázsiai buddhista missziókat három időszakra osztják. Ezek időrend szerint a következőek voltak:[5]

  1. dharmagupta
  2. szarvásztiváda és
  3. múlaszarvásztiváda

I. sz. 148-170 között a parthiai An Si-kao szerzetes Kínába utazott és lefordított egy művet (Da Biqiu Szancsien Veiji - kínaiul: 大比丘三千威儀), amely leírja az öt legfőbb indiai szerzetesrend ruháinak (szanszkrit: kaszája) színét.[6] Egy későbbi szöveg (Sáriputrapariprccsá) fordítása hasonló információkkal szolgál,[6] azonban a dharmaguptaka és a szarvásztiváda rendek színei fordítva szerepelnek az utóbbiban - itt szarvásztivádáé a fekete és a dharmaguptakáé a sötét vörös szín.[7][7]

Nyelve szerkesztés

Buton Rincsen Drub tibeti történész szerint a mahászánghikák a prákrit nyelvet, a szarvásztivádák a szanszkritot, a szthavirák a paisácsit és a szammatíják az apabhramsa dialektust használták.[8]

Tanok szerkesztés

A vaibhásika és a szautrántika szerkesztés

A szarvásztiváda két al-szektája a vaibhásika és a szautrántika volt. Az előbbit a Mahavibhása-sásztra támogatói hozták létre. A vaibhásika-szarvásztiváda szektának volt messzemenően a legteljesebb tangyűjteménye a korai buddhista iskolák közül.[9] Ez az iskola Indiában és azon túl is hatalmas sikereket ért el.[10]

A szautrántika szekta ezzel szemben a buddhista szútrákra helyezte a hangsúlyt. A szautrántika kifejezés is azt jelenti, hogy "azok, akik a szútrákat védelmezik". A szautrántikák azt a nézetet vallották, hogy egy időben több Buddha is létezhet egyszerre.[11]

A három szekér szerkesztés

Indiában a korai buddhista iskolák gyakran osztották fel a buddhista gyakorlatokat "szekerekre" vagy "kocsikra" (jána). Például a vaibhásika szarvásztiváda hagyomány követői állítólag a három szekér gyakorlatát alkalmazták:[12]

  1. Srávakajána
  2. Pratjekabuddhajána
  3. Bodhiszattvajána

Buddha szerkesztés

A szarvásztivádák Buddha fizikai testét (Skt. rúpakája) tisztátalannak és helytelennek tartották menedékvétel szempontjából. Ők a Buddha igazságtestében (Dharmakája) vettek menedéket.[13] As stated in the Mahāvibhāṣā:[13]

Arhátok szerkesztés

A buddhák és a bodhiszattvák természetfeletti képességeit hirdették és az arhatok esendőségét.[14] A szarvásztivádaNágadatta-szútra kritizálja ezt a mahísászaka nézetet. Mára felveszi a főhősnő, Nágadatta apjának alakját és megpróbálja meggyőzni, hogy a teljesen megvilágosodott buddha szintje helyett (szamjakszam-buddha) elégedjen meg az arhat tudatszint egy alsó szintjével.[15] Nágadatta elutasította ezt a tanácsot.[16]

Kánon szerkesztés

Vinaja szerkesztés

A dharmaguptakák elutasították a szarvásztiváda prátimoksa szabályokat, azon az alapon, hogy az eredeti Buddha tanítások elvesztek.[17]

A teljes szarvásztiváda vinaja megtalálható a kínai buddhista kánonban. A 7. században írt Jicsing művekből kiderül, hogy Kelet-Kínában a legtöbb egyházi ember a dharmaguptaka vinaját követte, Kuancsong környékén a mahászanghika vinaját, a Jangce környékén és attól délre pedig a szarvásztiváda vinaját használták.[18] A Kínában használt többféle vinaja gyakorlatát több, neves kínai buddhista mester is bírálta. A 8. században Dao An mester a császár támogatásával rendeletben szabták meg, hogy Kínában a szangha minden tagjának a dharmaguptaka-féle vinaját kell használnia.[19]

Ágamák szerkesztés

A szarvásztiváda iskolától ma már rendelkezésre áll egy szinte teljes szútra-gyűjtemény egy nem régi felfedezésnek köszönhetően Afganisztánban, ahol egy kolostor romjai között megtalálták a Dírgha-ágama szanszkrit szövegének kétharmadát. A Madhjama-ágama (T26, Chinese trans. Gotama Saṅghadeva) és a Szamjukta-ágama (T99, Chinese trans. Guṇabhadra) kínai fordításai már azelőtt is rendelkezésre álltak. Ezáltal a théraváda mellett a szarvásztiváda az egyetlen korai iskola, amelynek egy szinte teljes szútra-gyűjteménye is megmaradt eredeti állapotában - igaz a théravádától eltérően a szarvásztiváda szövegek nem teljes egésze található meg az eredeti nyelven.

Abhidharma szerkesztés

A szarvásztiváda Abhidharma hét szövegből áll:

A vaibhásika szövegeihez tartozik még:

  • Mahávibhásá ("Nagy magyarázószöveg" a Jnánaprassthána szöveghez) (T. 1545)

Az összes szöveget lefordították kínai nyelvre és a kínai buddhista kánon részét képezik.

Források szerkesztés

  1. [Louis de La Vallée Poussin, Pruden: Abhidharma-kośa-bhāṣyām, Asian Humanities Press, 1988. Pg. 807]
  2. While the Pali term, sabbatthivāda, is not found in the Pāli canon's Vinaya or Sutta Pitaka, an antonymous Pali term, natthivādā (SLTP - "Access to Insight" at http://www.accesstoinsight.org/tipitaka/sltp/MN_III_utf8.html#pts.078), (Thanissaro, "Maha-cattarisaka Sutta: The Great Forty " [MN 117], 1997, - "Access to Insight" at http://www.accesstoinsight.org/tipitaka/mn/mn.117.than.html) and "nihilism" (Nanamoli & Bodhi, trans., 1995/2001, "The Middle Length Discourses of the Buddha: A Translation of the Majjhima Nikaya," p. 940, para. 38), - MN 117. Inflections of the Pali term, sabbatthivādā, can be found in the Abhidhamma's Kathavatthu and the post-canonical Mahavamsa - http://www.bodhgayanews.net/pali.htm Archiválva 2021. február 13-i dátummal a Wayback Machine-ben).
  3. Taisho 27, n1545
  4. a b Buddhism: A Modern Perspective. Charles S. Prebish. Penn State Press: 1975. ISBN 0-271-01195-5 pg 42-43
  5. Willemen, Charles. Dessein, Bart. Cox, Collett. Sarvastivada Buddhist Scholasticism. 1997. p. 126
  6. a b Hino, Shoun. Three Mountains and Seven Rivers. 2004. p. 55
  7. a b Hino, Shoun. Three Mountains and Seven Rivers. 2004. pp. 55-56
  8. Yao, Zhihua. The Buddhist Theory of Self-Cognition. 2012. p. 9
  9. Park, Changhwan, PhD thesis, University of California, Berkeley, 2007 pg 2
  10. A Study of the Abhidharmahṛdaya: The Historical Development of the Concept of Karma in the Sarvāstivāda Thought. PhD thesis by Wataru S. Ryose. University of Wisconsin-Madison: 1987 pg 3
  11. Guang Xing. The Concept of the Buddha: Its Evolution from Early Buddhism to the Trikaya Theory. 2004. p. 66
  12. Nakamura, Hajime. Indian Buddhism: A Survey With Bibliographical Notes. 1999. p. 189
  13. a b Guang Xing. The Concept of the Buddha: Its Evolution from Early Buddhism to the Trikaya Theory. 2004. p. 49
  14. Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. 2008. p. 48
  15. Kalupahana, David. Buddhist Thought and Ritual. 2001. p. 109
  16. Buddhist thought and ritual. New York: Paragon House (1991. február 28.). ISBN 978-0892260898 , p. 109
  17. Baruah, Bibhuti. Buddhist Sects and Sectarianism. 2008. p. 52
  18. , p. 187
  19. pp. 194-195

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés