Nilde Iotti
Leonilde „Nilde” Iotti (Reggio nell"Emilia, 1920. április 10. – Poli, 1999. december 4.) olasz politikusnő. Az Olasz Képviselőház első nőielnöke (1979 és 1992 között.). A 13 évnyi házelnöki hivatalával ő Olaszország leghosszabb ideig hivatalban levő közintézményi vezetője. Beceneve: Vörös Királynő.[4]
| Nilde Iotti | |
 | |
| Olasz Köztársaság Képviselőházának elnöke | |
| Hivatali idő 1979. június 20. – 1992. április 22. | |
| Előd | Pietro Ingrao |
| Utód | Oscar Luigi Scalfaro |
| Született | 1920. április 10.[1][2][3] Reggio nell'Emilia |
| Elhunyt | 1999. december 4. (79 évesen)[1][2][3] Poli |
| Sírhely | Campo Verano |
| Párt | Olasz Kommunista Párt |
| Választókerület | Parma |
| Élettárs | Palmiro Togliatti |
| Gyermekei | Marisa Malagodi |
| Foglalkozás | tanár |
| Iskolái | Szent Szív Katolikus Egyetem |
| Halál oka | szívinfarktus |
| Vallás | ateizmus |
| Díjak | Order of the Falcon |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Nilde Iotti témájú médiaállományokat. | |
Életrajza szerkesztés
14 éves volt, amikor édesapja, aki vasutas és szocialista szakszervezeti tag volt, meghalt. A milánói Universitá Cattolica di Milano egyetemen diplomázott bölcsészetből. Tanárai között volt Amintore Fanfani, későbbi kereszténydemokrata politikus és többszörös olasz miniszterelnök.
1943. szeptember 8-án belépett az Olasz Kommunista Pártba és az Olasz Ellenállási Mozgalomba. Az Ellenálláson belül a női csoportot szervezte és vezette.[5] Az Olasz Nők Uniója Reggio Emiliai elnöke volt. 1946-ban az Olasz Kommunista Párt jelöltje volt, és bejutott az Alkotmányozó Nemzetgyűlésbe.
Ekkor kezdődött szerelmi viszonya a nála 27 évvel idősebb és már nős főnökével, Palmiro Togliattival, a párt főtitkárával, ennek a viszonynak csak Togliatti 1964-es halála vetett véget.[6] Kapcsolatukra 1948-ban derült fény, amikor Togliatti ellen merényletet kíséreltek meg és rálőttek, Iotti azonnal a segítségére sietett. Togliatti elhagyta érte a feleségét és fiát, ezt a döntést a pártvezetésben nehezen fogadták el. Mindketten kérvényezték és jóváhagyták egy kislány, Marisa Malagoli örökbefogadását, akinek munkás édesapját 5 társával együtt egy tüntetésen 1950-ben Modenában megölték.[7]
Politikai szerepe szerkesztés
Az Alkotmányozó Nemzetgyűlésben a 75-ös alkotmányt előkészítő bizottság tagja volt. 1948-ban a Képviselőház tagja lett, ahol megszakítás nélkül 51 évig, 1999-ig volt képviselő. Háromszor választották meg a Képviselőház elnökének: 1979 és 1992 között volt házelnök, ezzel ő töltötte be a leghosszabb ideig ezt a tisztséget Olaszország történelmében.
1987-ben Francesco Cossiga köztársasági elnöke felvetette, hogy miniszterelnöknek kéri fel, amire korábban nem volt példa Olaszországban, hogy egy nőt és egyben egy kommunista politikust kérnek fel kormányfőnek. Cossiga ezt a javaslatát végül elvetette.[8]
1991-ben Cossiga örökös szenátornak jelölte Iottit, aki tudtára adta, hogy nem igényli ezt a kinevezést, ő maradna a Képviselőház elnöke.[9] 1992-ben a baloldal őt jelölte köztársasági elnöknek.
Politikusi pályafutása alatt számos más nagyobb tisztséget kapott: 1993-ban ő váltotta a kereszténydemokrata Ciriaco De Mitát a kétkamarás intézményi reformokat végrehajtó bizottság elnöki posztján. 1996 és 1999 között az Európa Tanács olasz delegációjának elnöke volt.
1999. november 18-án jelentette be hivatalosan, hogy súlyos egészségügyi gondjai vannak, emiatt lemondott képviselői tisztségéről, a Képviselőház elfogadta a döntését. Ebből az okból Iotti párttársa, Giorgio Napolitano későbbi köztársasági elnök nyílt levelet írt.[10] Iotti bejelentése után nem sokkal, december 4-én hirtelen szívmegállás miatt halt meg a Róma melletti Poliban található Villa Luana klinikán. A temetésére – végrendelete szerint – polgári szertartás szerint került sor, mivel ateista volt.[11]
Jegyzetek szerkesztés
- ↑ a b BnF források (francia nyelven)
- ↑ a b BeWeB. (Hozzáférés: 2021. február 12.)
- ↑ a b Munzinger Personen (német nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
- ↑ Luigi Carletti: Addio a Nilde, la regina rossa. quotidianiespresso.repubblica.it, 1999. december 4. (Hozzáférés: 2016. november 15.)
- ↑ Donne e Uomini della Resistenza. www.anpi.it/donne-e-uomini/. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
- ↑ Nilde Iotti e Palmiro Togliatti. Una storia d'amore. fondazionenildeiotti.it. [2016. augusztus 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
- ↑ Maria R. Calderoni: I morti di Modena del gennaio 1950. sitocomunista.it. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
- ↑ Addio a Cossiga, presidente scomodo. iltempo.it, 2010. augusztus 19. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
- ↑ Senatori a vita, quando le dimissioni (due volte) furono respinte a Cossiga. adnkronos.com. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
- ↑ Il discorso d'insediamentodel presidente Napolitano. repubblica.it, 2006. május 15. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
- ↑ Politici e gente comuneper l'addio a Nilde Iotti. repubblica.it, 1999. december 6. (Hozzáférés: 2016. november 30.)
Fordítás szerkesztés
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Nilde Iotti című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
