Főmenü megnyitása

Az Olasz Kommunista Párt (olaszul: Partito Comunista Italiano, rövidítése: PCI) egy azóta megszűnt olasz baloldali, kommunista párt volt.

Olasz Kommunista Párt

Logo Italian Communist Party.png
Adatok
Elnök Amadeo Bordiga (1921-1924), Antonio Gramsci (1924-1927), Palmiro Togliatti (1927-1934; 1938-1964) ,Ruggero Grieco (1934-1938), Luigi Longo (1964-1972) ,Enrico Berlinguer (1972-1984), Alessandro Natta (1984-1988), Achille Occhetto (1988-1991)
Utolsó vezető Aldo Tortorella (1990-1991)

Alapítva 1921. január 21. (mint PCd'I), 1943. május 15. (mint PCI)
Feloszlatva 1991. február 3.
Utódpárt Baloldali Demokratikus Párt, Kommunista Újjászerveződés Pártja
Székház Via delle Botteghe Oscure 4, Róma, Olaszország
Ifjúsági tagozat Federazione Giovanile Comunista Italiana (Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség)
Pártújság l'Unitá (Az Egység)
Tagok száma 1.264.790 (1990)

Ideológia kommunizmus, eurokommunizmus[1][2] (1972 óta)
Politikai elhelyezkedés baloldal
Parlamenti jelenlét Olasz Képviselőházban, (1972):
227 / 630
Olasz szenátusban, (1972):
116 / 315
Nemzetközi szövetségek Komintern, Cominform
Hivatalos színei vörös
A Wikimédia Commons tartalmaz Olasz Kommunista Párt témájú médiaállományokat.

Tartalomjegyzék

TörténeteSzerkesztés

Kezdeti idők és a második világháború (1921-1945)Szerkesztés

A párt 1921-ben alapult meg Olaszország Kommunista Pártja néven, az az évi választáson 4,6%-os eredménnyel, 15 mandátumot szerzett a Képviselőházban. Belpolitikai téren eleinte az olasz baloldal peremén volt, az Olasz Szocialista Párt mellett kisebb szereppel. Nemzetközi szinten a Komintern tagja volt. 1926-ban Mussoliniék törvényen kívüli szervzetté nyílvánították a kommunistákat. A fasizmus alatt a PCI illegálisan működött, földalatti mozgalomként. A párt első éveinek vezetője Antonio Gramsci volt. Miután Gramscit letartóztatták, a párt vezetője Palmiro Togliatti lett.

Háború után és az 1950-es évekSzerkesztés

A pártot Togliatti alatt új néven Olasz Kommunista Pártként alapította újra. A párt a második világháború alatt főszereplője lett az Olasz Ellenállási Mozgalomnak. A partizánjaikkal együtt harcoltak a német megszállás és a fasizmus ellen. Togliatti megállapodott III. Viktor Emánuel olasz királlyal hogy a felszabadulás után az alkotmányozó kormánykoalíció tagja lesz.

Palmiro Togliattival megvalósult egy jelentős együttműködés a kereszténydemokrata, szocialista és liberális erőkkel, amivel 1948-ra elkészítették az új alkotmányt és az ország államformája köztársaság lett.

1947-ben Alcide De Gasperi vezetésével új kormány jött létre, amiben úgy döntöttek, hogy az Amerika-barát politikát folytatva koalícióra lépnek a baloldallal, azonban a kommunisták erre nem voltak hajlandóak. Ideológiailag a Szovjetunióhoz kötődtek egészen az 1970-es évek végéig.

A párt életében első komolytörést az 1956-os forradalom megítélése okozta. A párt vezetése, élükön Palmiro Togliattit és Giorgio Napolitanót, a budapesti eseményeket ellenforradalomnak mínősítette a L'Unitá nevű párt újságukban. A párthoz közel álló CGIL szakszervezeti szövetség vezetője Giuseppe Di Vittorio ellenezte ezt a megállapítást, hasonlóképp tett Pietro Nenni az Olasz Szocialista Párt főtitkára.

EurokommunizmusSzerkesztés

A párt hagyományosan szovjetbarát politikája Togliatti után már Luigi Longo vezetése alatt kezdett megváltozni. Tanulva az 1956-os forradalom hibás megítéléséből, az 1968-as prágai tavaszt a párt teljesen elutasította és elítélte a Szovjetunió politikáját. A párton belül egyre többen lettek azon támogatók, akik szerint az Olasz Kommunista Pártnak a sajátos, olasz útat kellene járnia a szovjet modell helyett. A másik fordulatot az 1973-as chilei katonai pucss hozta, amikor Salvandor Allendét puccsal eltávolították és Augusto Pinochet került hatalomra.

A párt főtitkárának 1972-ben Enrico Berlinguert választották meg, aki tovább vitte a megújulást: egyre fontosabbá váltak a demokratikus értékek teljes elfogadása. A cél az volt, hogy a baloldali laikus szavazók, illetve a DC baloldali szárnyát is megszólítsák. 1977-ben megkötötte a "történelmi kompromisszumot" (olaszul: compromesso storico) a kereszténydemokratákkal, így létrejött az eurokommunizmus, amely elutasította a Szovjetunió politikáját.

A párt Berlinguer vezetése alatt érte el a legnagyobb támogatottságát, 1976-os választáson 34.4%-ot értek el 12,6 millió szavazattal. Berlinguer felvette a kapcsolatot Georges Marchais az FKP és Santiago Carrillo a Spanyol Kommunista Párt főtitkáraival.

Szakítás a SzovjetunióvalSzerkesztés

1980-ben az Olasz Kommunista Párt hivatalosan is elítélte a Szovjetunió afganisztáni bevonulását. Ezt követően Moszkva Rómába küldte Georges Marchais - Francia Kommunista Párt elnöke - hogy győzze meg Berlinguert, de nem volt rá hatással.

MegszűnésSzerkesztés

Berlinguer 1984-es halála után, Alessandro Natta lett a párt új főtitkára, aki elsősorban az SZKP-val való rossz viszonyon szeretett volna javítani. 1988-ban leváltották és helyére Acchile Occhetto került.

1989 után a berlini fal leomlása után és a keleti blokk országaiban végbemenő rendszerváltások és a Szovjetunió gyengülése komoly változást hozták a Kommunista Párt életébe. Occhetto 1991-ben Bolognában a párt kongresszusán tartott beszédében kiemelte, hogy a megváltozott viszonyok között az eurokommunizmus korszaka véget ért. A tagság jelentős része támogatta a párt megszűntetését és hogy a helyébe jöjjön létre a Baloldali Demokratikus Párt (PDS).

Társadalmi bázisaSzerkesztés

A párt hagyományosan Emilia-Romagna, Toszkána, Umbria, Marche és Liguria régiókban volt népszerű.

Választási eredményekSzerkesztés

KépviselőházSzerkesztés

Képviselőház
Választási évek # a
helyezés a szavazatok alapján
% a
szavazatok arányában
Az
elnyert mandátumok száma
+/– Vezető neve
1921 304,719 (#7) 4.6
15 / 535
Amedeo Bordiga
1924 268,191 (#5) 3.7
19 / 535
 4
Antonio Gramsci
1929 betiltva
0 / 535
  19
Palmiro Togliatti
1934 betiltva
0 / 535
Palmiro Togliatti
1946 4,356,686 (#3) 18.9
104 / 556
  104
Palmiro Togliatti
1948 8,136,637 (#2) 31.0
130 / 574
  26
Palmiro Togliatti
1953 6,120,809 (#2) 22.6
143 / 590
  13
Palmiro Togliatti
1958 6,704,454 (#2) 22.7
140 / 596
  3
Palmiro Togliatti
1963 7,767,601 (#2) 25.3
166 / 630
  26
Palmiro Togliatti
1968 8,557,404 (#2) 26.9
177 / 630
  11
Luigi Longo
1972 9,072,454 (#2) 27.1
179 / 630
  2
Enrico Berlinguer
1976 12,622,728 (#2) 34.4
228 / 630
  49
Enrico Berlinguer
1979 11,139,231 (#2) 30.4
201 / 630
  27
Enrico Berlinguer
1983 11,032,318 (#2) 29.9
198 / 630
  3
Enrico Berlinguer
1987 10,254,591 (#2) 26.6
177 / 630
  24
Alessandro Natta

FordításSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés