Főmenü megnyitása

Osztrák udvari kancellária

az osztrák koronatartományok uralkodójának hivatala

Az osztrák udvari kancellária (latinul: Cancellaria Aulica Austriaca, németül: österreichische Hofkanzlei, csehül: rakouská dvorská kancelář) a Habsburg Birodalom ill. az Osztrák Császárság egyik uralkodói igazgatási hivatala volt, amely az osztrák örökös tartományok (Erblände) ügyeit intézte, a korai újkortól kezdve. Az erősen rendi jellegű, tartományi érdekeket erőteljesen képviselő hivatal a 18. századtól fokozatosan konfliktusba került a felvilágosult abszolutizmus központosító reformjaival. Többször át- és visszaalakították, de egészen 1848-ig fenn tudott maradni.

TörténeteSzerkesztés

Az uralkodói kancellária előfutárai I. Miksa főherceg titkári (szekretáriusi) irodája volt, ahol jogászok és íródeákok dolgozták fel és rendszerezték a hivatalos iratokat, és Ausztria főhercegének a tartományok igazgatásával összefüggő rendelkezéseit, leveleit. Ezt az „iratközpontot” folyamatosan fejlesztették, bővítették. 1526-ben, amikor Miksa unokája, I. Ferdinánd főherceg megszerezte a magyar és a cseh királyi koronát is, az osztrák tartományok igazgatási ügyeivel foglalkozó irodát önálló (főhercegi) kancelláriusi hivatallá szervezték. Ugyanezekben az években hozták létre a magyar udvari kancelláriát és a cseh udvari kancelláriát is, a Habsburgok újonnan szerzett tartományainak irányítására, az uralkodói feladatok gyakorlására, a helyi birtokügyek rendezésére, kinevezések engedélyezésére. 1559-ben az osztrák kancelláriát egyesítették a Német-római Birodalom császári udvari kancelláriájával (Reichshofkanzlei)(wd). Ezután az ausztriai Habsburg-tartományok ügyeit a közös kancellária intézte.

 
Johann Baptist Verda von Verdenberg, az osztrák tartományok első önálló udvari kancellárja

A cseh rendek 1618-as felkelésének leverése után a Habsburgok Csehországot megfosztották addigi különálló státusától, és (Morvaországhoz hasonlóan) besorolták saját örökös tartományaik közé. 1620 után II. Ferdinánd császár közigazgatási változtatásokat vezetett be, hogy ausztriai tartományainak egységét megszilárdítsa. 1620-ban az osztrák udvari kancelláriának ismét önálló státust adtak. Ezzel szemben a német-római birodalmi udvari tanácstól(wd) (Reichshofrat) elvonták az osztrák (ausztriai) tartományok ügyeinek intézésére vonatkozó hatásköröket. Az első kinevezett ausztriai udvari tanácsnok Johann Baptist Verda von Verdenberg(wd) lett.[1]

Az osztrák udvari kancellária volt illetékes az Enns folyón inneni és túli Ausztria (a mai Alsó- és Felső-Ausztria), valamint Belső-Ausztria (a későbbi Stájerország, Karintia, Krajna és Tengermellék), végül a Tiroli Grófság ügyeiért. Tulajdonképpen Habsburg-tartományok német nyelvű részeinek központi igazgatási és pénzügyi hatóságaként funkcionált, de betöltötte a legfelső bíróság szerepét is. A 16. századtól kezdve működő osztrák, magyar és cseh udvari kancelláriák mellé, a Habsburg Birodalom katonai terjeszkedése nyomán további tartományi királyi kancelláriákat szerveztek, így a 17. század végén a törökök visszaszorítása után Erdély, a 18. század elején (a spanyol örökösödési háború után) Osztrák-Németalföld, majd a 19. század elején (a bécsi kongresszus után) az Osztrák Észak-Itália (a Lombard–Velencei Királyság) uralkodói kancelláriáját is. Mindegyik udvari kancellária élén egy-egy udvari kancellár (Hofkanzler) állt, aki automatikusan tagja lett az uralkodói titkos tanácsnak (Geheimer Rat) is, ennek révén erős politikai befolyásra tehetett szert.

1654-ben az osztrák udvari kamarát kollégiumi rendszerben működő hatósággá – azaz az illetékes jogkörrel felruházott személyek tanácskozó és döntéshozó testületévé – szervezték át, és ekkor elvonták tőle a pénzügyi és katonai hatásköröket. I. József császár idején, 1705-től az osztrák udvari kancelláriát két részlegre (ügyosztályra) bontották, az egyik a politikai, a másik a jogi ügyeket kezelte. Ennek megfelelően 1705-től kezdve a két ügyosztály élére két kancellárt neveztek ki.[1]

 
Friedrich Wilhelm von Haugwitz, Ausztria főkancellárja (1763)

Mária Terézia, Ausztria uralkodó főhercegnője uralkodási idejében (1740-től) az udvari kancellária illetékességi köreit erősen megnyirbálták. Igen fontos hatáskörök – elsősorban a külpolitika ügyei – átkerültek az udvari kancelláriától az államkancellár hivatalához (Staatskanzlei). 1749-ben további ügyköröket irányítottak át az újonnan megszervezett központi államigazgatási hivatalhoz, a „Directorium in publicis et cameralibus”-hoz(wd), melynek élén a reformista Friedrich Wilhelm von Haugwitz(wd) gróf állt. 1753-tól Haugwitz átvette az osztrák és a cseh udvari kamara vezetését. 1761-ben az osztrák és a cseh kamarákat egyesítették egyetlen császári-királyi cseh-osztrák udvari kancelláriává (k.k. vereinigte böhmisch-österreichische Hofkanzlei), amely gyakorlatilag már a két országrész közös és egységes belügyminisztériumának felelt meg.[2] Haugwitz reformjai az udvari kancelláriák rendi politikai jellege ellen irányultak. A kancelláriák a saját tartományi kormányzatuk erősen partikuláris, rendi érdekeit képviselték, míg Haugwitz központosított és egységes államkormányzásra, a rendi befolyás kiküszöbölésére törekedett. A hétéves háború után a „Directorium”-ot megszüntették, Haugwitz gróf az újonnan szervezett államtanácsban (Staatsrat) kapott helyet, mint a belső ügyek államminisztere (mai szóval belügyminiszter).[1]

A reformokat folytatni próbáló II. József császár idején, 1782-ben az (egyesített cseh-osztrák) udvari kancelláriát beolvasztották egy új „egyesített udvari hivatalba” (Vereinigte Hofstelle), de ezt II. Lipót császár már 1791-ben feloszlatta.

Ferenc császár uralkodása idején, 1797-ben a közös cseh-osztrák udvari kancelláriát ismét két önálló kancelláriára bontották szét, de 1802-ben a kancellária-rendszert egészében újjászervezték, és ismét létrehozták az egyesített udvari kancelláriát (vereinigte Hofkanzlei), mely egészen az 1848–49-es forradalmakig állt fenn. Az 1849-et követő neoabszolutista(wd) birodalmi közigazgatási átalakítás keretében az udvari kancelláriákat megszüntették, illetékességi köreit az újonnan alakított császári-királyi Belügyminisztérium (k.k. Innenministerium) vette át.[1]

A kancellária bécsi palotájaSzerkesztés

 
A cseh udvari kancellária bécsi palotájának a Judenplatzra néző homlokzata
 
Az osztrák kétfejű sasos címer az egyik főbejárat fölött

Az osztrák udvari kancelláriát 1749-ben beköltöztették a cseh udvari kancellária bécsi palotájába, melyet Johann Bernhard Fischer von Erlach műépítész tervezett és épített fel 1704–1715 között a Wipplingerstraßén. Az így előállt helyszűke miatt ezt a régi palotát 1751–1754 között Matthias Gerl műépítész vezetésével jelentősen kibővítették, az épület (nagyjából) ekkor nyerte el mai formáját. A homlokzatra – a Cseh Királyság címere, a koronás oroszlán mellé – felkerült a Ausztria címere, a kétfejű sas is. A két udvari kamara, a cseh és az osztrák különböző szervezeti formákban egészen 1848–49-ig ebben a palotában működött. 1936-tól a palota az osztrák Legfelső Bíróság, 1946-tól az Alkotmánybíróság székháza volt, 2012 óta az osztrák Közigazgatási Bíróság (Verwaltungsgerichtshof) otthona.

A kancellária vezetőiSzerkesztés

Ausztriai udvari kancellárok (Hofkanzler) 1527–1742 között, 1620-ig a birodalmi udvari kancellária alárendeltségében álltak birodalmi alkancellárként (Reichsvizekanzler), 1620-tól osztrák udvari főkancellárok (Oberster Hofkanzler), 1742-ig a külügyekben is illetékesek voltak:[3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. a b c d Hofkanzlei (címszó) (német nyelven). Austria-Forum. AEIOU (austria-forum.org/af). (Hozzáférés: 2019. augusztus 12.)
  2. Joseph Kallbrunner, Heinrich Kretschmayr, Melitta Winkler.szerk.: Joseph Kallbrunner: Von der Vereinigung der österreichischen u. böhmischen Hofkanzlei bis zur Einrichtung der Ministerialverfassung (1749-1848). Die Zeit des Directoriums in publicis et cameralibus (Vorstadien 1743-1749. Das Directorium 1749-1760). Aktienstücke. (német nyelven). Holzhausen (1970) 
  3. Hofkanzlei (német nyelven). Wien Geschichte wIKI (geschichtewiki.wien.gv.at). (Hozzáférés: 2019. augusztus 23.)

ForrásokSzerkesztés

  • Gerhard Taddey. Österreichische Hofkanzlei, Lexikon der deutschen Geschichte. Personen, Ereignisse, Institutionen. Von der Zeitwende bis zum Ausgang des 2. Weltkrieges. (német nyelven). Stuttgart: Kröner, 562. o. (1983). ISBN 3-520-80002-0 
  • Friedrich Walter, Thomas Fellner, Heinrich Kretschmayr.szerk.: Friedrich Walter: Die österreichische Zentralverwaltung. Österreichische Verfassungs- und Verwaltungsgeschichte von 1500-1955 (német nyelven). Wien-Köln-Graz: Böhlau (1907-1971. Gesamtausgabe 1972.) 

Kapcsolódó információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés