Papp Dániel (szerkesztő)
Papp Dániel (1978. november – ) magyar szerkesztő, újságíró. 2018-tól az MTVA vezérigazgatója.
Papp Dániel | |
Született | 1978 (46 éves) nem ismert |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása | televíziós szerkesztő |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pályafutása
szerkesztésA Budapesti Gazdasági Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán szerzett főiskolai, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán egyetemi diplomát.
2003-ban egyike a Jobbik Magyarországért Mozgalom 14 alapító tagjának.[1] A párt első gazdasági igazgatója, 2003-tól 2004 tavaszáig a médiapolitikai kabinetet is vezette.[2] Ezután a Magyar Rádióban (MR) szerkesztő-riporterként dolgozott. Még 2004-ben a Magyar Televízió (MTV) Budapesti Regionális Stúdiójának szerkesztő-riportere lett. Később az Echo TV hír- és hírháttér műsorainak szerkesztője, majd a Magyar Hírlap szerkesztőjeként dolgozott. Ezután Szűcs Lajosnak, a Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnökének sajtófőnök-helyettese, majd Riz Leventének, a budapesti XVII. kerület fideszes polgármesterének sajtófőnöke volt.[3]
2010 augusztusában került vissza a Magyar Televízióba. Ott először az Új Média vezető szerkesztője, később a Hír Főszerkesztőségre került. Itt készítette azóta elhíresült botrányos híradásait (lásd alább).
2011. április 8-án Böröcz István, az MTVA akkori vezérigazgatója hír- és hírháttér műsorok főszerkesztősége élére nevezte ki. 2011 szeptember 23-tól a közéleti műsorok főszerkesztőségét vezette Gazsó L. Ferenc helyett.[4] 2014-től tartalomszolgáltatási igazgató. 2016 júliusától kibővítették hatáskörét: a programming terület felelőseként felelt az MTVA valamennyi csatornájának műsorstruktúrájáért.
2018 szeptemberében, Vaszily Miklós távozása után Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke az MTVA vezérigazgatójává nevezte ki.[5][6]
Személyéhez kapcsolódó botrányok
szerkesztés- Leghíresebb közreműködése az volt, hogy 2011. április 1-jén olyan tudósítást készített az MTV Hírcentrumának, ami azt sugallta, hogy a Magyarországon járó Daniel Cohn-Bendit zöldpárti európai parlamenti képviselő egy sajtótájékoztatón nem válaszolt arra a kérdésre, hogy demokratikus értéknek tartja-e kiskorúak szexuális tárgyú megközelítését. A riport képi anyaga azt sugallta, hogy a kínos kérdés feltevése után a francia európai parlamenti képviselő távozott a sajtótájékoztatóról. Az Index.hu birtokába került vágatlan felvételből azonban kiderült, mindkét állítás hamis volt.[7][8] A hamis hírt feltöltötték az MTV videótárába is. Az ügyben nem indult vizsgálat sem az MTVA-ban, sem az NMHH Médiatanácsánál.
- 2011. december 3-án a Duna TV este 6 órás és az MTV félnyolcas Híradójában egy riportban Lomnici Zoltánt, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét, az Emberi Méltóság Tanácsa vezetőjét kitakarták a Tőkés Lászlóval, az Európai Parlament alelnökével készült beszélgetés hátterében.[9] Emiatt Papp Dánielt felmentették a munkavégzés alól.[10]
Családja
szerkesztésNős, három gyermek édesapja.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Papp Dániel volt a Jobbik első gazdasági igazgatója – Népszava, 2019. január 15.
- ↑ Jobbikos tisztségviselő volt a Cohn-Bendit riport készítője – Index.hu, 2011. április 11.
- ↑ Kétszeres főszerkesztő lett a Cohn-Bendit-riport készítője – Index.hu, 2011. szeptember 23.
- ↑ Közmédiás előléptetés a Cohn-Bendit-interjú készítőjének – 24.hu, 2011. szeptember 23.
- ↑ Új vezető az MTVA élén – Híradó.hu, 2018. szeptember 28.
- ↑ A hírhamisító Papp Dániel lesz az MTVA vezérigazgatója – Index.hu, 2018. szeptember 28.
- ↑ Mi baja a Hírcentrumnak Cohn-Bendit-vel?– Index, 2011. április 8.
- ↑ Hamisított tudósítással trükközött az MTV? – 24.hu, 2011. április 8.
- ↑ Kiretusálták Lomnicit a Híradóban – Index.hu, 2011. december 6.
- ↑ Azonnali hatállyal kirúgták Élő Gábort – Index, 2011. december 15.
Források
szerkesztés- Főszerkesztő lett a Cohn-Bendit-riport készítője – Életrajz. In: Index, 2011. április 8.