Pavel Cristian Balaj

román labdarúgó-játékvezető

Pavel Cristian Balaj (Nagybánya, 1971. augusztus 17.–) román nemzetközi labdarúgó-játékvezető. Polgári foglalkozása: igazgató.

Pavel Cristian Balaj
Személyes adatok
Teljes névPavel Cristian Balaj
Születési dátum1971augusztus 17. (52 éves)
Születési helyNagybánya,  Románia
Magasság181 cm
Beszélt nyelvekmagyar
Egyéb foglalkozásIgazgató
Nemzeti játékvezetés
ÉvekBajnokságStátusz
2000I. LigaJátékvezető
Nemzetközi játékvezetés
ÉvekKonföderációStátusz
2003FIFA-tagJátékvezető
SablonWikidataSegítség

Pályafutása szerkesztés

Labdarúgóként szerkesztés

Fiatal korában ismerkedett meg a labdarúgással, az FC Baia Mare-nak a játékosa volt, egy alkalommal Magyarországon a Pécs csapata ellen játszott felkészülési mérkőzést.

Nemzeti játékvezetés szerkesztés

A játékvezetői vizsgát 1994-ben tette le. A küldési gyakorlat szerint rendszeres partbírói tevékenységet is végzett. 2000-ben lett az I. Liga játékvezetője. Első ligás mérkőzéseinek száma: 247 (2013). Ez a szám 1982-től 2009-ig román csúcs volt, Nicolae Rainea játékvezető előzi meg. Az első osztályban vezetett 247 mérkőzésével a 4. helyen áll a romániai labdarúgó-játékvezetők között.[1]

Nemzeti kupamérkőzések szerkesztés

Vezetett kupadöntők száma: 4.

Román kupa szerkesztés

A román JB, elismerve szakmai felkészültségét, több alkalommal megbízta a kupadöntő koordinálásával.

Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2002. június 5. Nemzeti Stadion, Bukarest döntő FC Rapid BucureștiFC Dinamo București 2 : 1 40 000
2004. június 6. Cotroceni Stadion, Bukarest döntő Dinamo București–Oțelul Galați 2 : 0 10 000
2009. június 13. Tudor Vladimirescu Stadion, Târgu Jiu döntő FC Politehnica TimișoaraFC CFR 1907 Cluj 0 : 3 9 000
Román labdarúgó-szuperkupa szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2005. július 31. Cotroceni Stadion, Bukarest döntő FC Steaua București–Dinamo București 2 : 3 12 000

Nemzetközi játékvezetés szerkesztés

A Román labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága (JB) terjesztette fel nemzetközi játékvezetőnek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) 2003-tól tartja nyilván bírói keretében. A FIFA JB központi nyelvei közül a angolt és a németet beszéli. A FIFA JB besorolása szerint 2011-2012 idénytől első kategóriás bíró. Több nemzetek közötti válogatott és klubmérkőzést vezetett, vagy működő társának 4. bíróként segített. A román nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával az 5. helyet foglalja el 6 (2014. október) találkozó szolgálatával. Válogatott mérkőzéseinek száma: 10 (2014. október).

Labdarúgó-világbajnokság szerkesztés

A világbajnoki döntőhöz vezető úton Dél-Afrikába a XIX., a 2010-es labdarúgó-világbajnokságra, valamint Brazíliába a XX., a 2014-es labdarúgó-világbajnokságra a FIFA JB játékvezetőként alkalmazta.

2010-es labdarúgó-világbajnokság szerkesztés
Selejtező mérkőzés szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2008. szeptember 10. Bilino Polje Stadion, Zenica előselejtező (5. csoport) Bosznia-HercegovinaÉsztország 7 : 0 13 000
2014-es labdarúgó-világbajnokság szerkesztés
Selejtező mérkőzés szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2013. március 26. Köztársasági Stadion, Jereván előselejtező (B. csoport) ÖrményországCsehország 0 – 0 144 030

Labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés

U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés

Olaszország rendezte a 2005-ös U17-es labdarúgó-Európa-bajnokságot, ahol az UEFA JB bíróként foglalkoztatta.

2005-ös U17-es labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
2005. május 11. Központi Stadion, Pontedera egyik elődöntő OlaszországHollandia 0 : 1

---

U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés

Lengyelország rendezte a 2006-os U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságot, ahol az UEFA JB játékvezetőkét foglalkoztatta.

2006-os U19-es labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény
2006. július 20. Városi Stadion, Swarzedz csoportmérkőzés (A. csoport) AusztriaCsehország 1 : 3

---

Az európai-labdarúgó torna döntőjéhez vezető úton Ausztriába és Svájcba a XIII., a 2008-as labdarúgó-Európa-bajnokságra, Ukrajnába és Lengyelországba a XIII., a 2012-es labdarúgó-Európa-bajnokságra, valamint Franciaországba a XV., a 2016-os labdarúgó-Európa-bajnokságra az UEFA JB játékvezetőként foglalkoztatta.

2008-as labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés
Selejtező mérkőzés szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2007. június 6. Republican Stadion, Jereván előselejtező (A. csoport) ÖrményországLengyelország 1 : 0 12 500
2007. november 21. Commerzbank Stadion, Frankfurt am Main előselejtező (D. csoport) NémetországÉszak-Írország 0 : 0 49 300
2012-es labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés
Selejtező mérkőzés szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2010. szeptember 3. Ljudski Stadion, Maribor előselejtező (4. csoport) SzlovéniaÉszak-Írország 0 : 1 12 435
2016-os labdarúgó-Európa-bajnokság szerkesztés
Selejtező mérkőzés szerkesztés
Időpont Helyszín Mérkőzés típusa Mérkőzés Eredmény Nézők száma
2014. október 13. Nemzeti Stadion, Andorra la Vella előselejtező (B. csoport) AndorraIzrael 1 – 0 800

Szakmai sikerek szerkesztés

2008-ban a román JB, elismerve szakmai felkészültségét az Év Játékvezetője címmel díjazta.

Hivatkozások szerkesztés

  1. Vlad Turburan: Top 10 al arbitrilor cu cele mai multe meciuri in Liga 1. Timișoara Express, (2013. április 2.) arch Hozzáférés: 2014. július 19.

Források szerkesztés

Elődje:
Urs Meier

Román labdarúgókupa döntő
2001–2002

Utódja:
Alain Sars

Elődje:
Alain Sars

Román labdarúgókupa döntő
2003–2004

Utódja:
Laurent Duhamel

Elődje:
Nem lett megtartva

Román labdarúgó-szuperkupa döntő
2005

Utódja:
Alexandru Tudor

Elődje:
Aurelian Bogaciu

Román labdarúgókupa döntő
2008–2009

Utódja:
Alexandru Tudor

Elődje:
Nicolae Rainea 267

I. Ligás mérkőzésszáma
247

Utódja:
Adrian Porumboiu 239