Pearl Harbor-i támadás

(Pearl Harbor-i csata szócikkből átirányítva)

A Pearl Harbor-i támadás a Nagumo Csúicsi tengernagy vezette japán flotta rajtaütése volt az Egyesült Államok haditengerészetének Hawaii-szigeteken lévő Pearl Harbor-i támaszpontján 1941. december 7-én. A japán repülőgép-hordozókról indított repülőgépek több hullámban támadva számos a kikötőben horgonyzó hadihajót elsüllyesztettek vagy megrongáltak. Ezzel a támadással vette kezdetét a harc a Csendes-óceánon a második világháborúban.

A Pearl Harbor-i csata
A Pearl Harbor-i csata
A Pearl Harbor-i csata

Konfliktus Második világháború
Időpont 1941. december 7.
Helyszín Pearl Harbor, Hawaii
Eredmény

Taktikai japán győzelem

az Egyesült Államok hadbalépése a szövetségesek oldalán
Szemben álló felek
Flag of the United States (1912-1959).svg Egyesült ÁllamokNaval Ensign of Japan.svg Japán Birodalom
Parancsnokok
Flag of the United States (1912-1959).svg Husband Edward Kimmel
(Amerikai Haditengerészet)
Flag of the United States (1912-1959).svg Walter Short
(Amerikai Szárazföldi Erők)
Naval Ensign of Japan.svg Nagumo Csúicsi
(Japán Császári Haditengerészet)
Naval Ensign of Japan.svg Fucsida Micuo
(Az első hullám vezetője)
Naval Ensign of Japan.svg Simazaki Sigekazu
(A második hullám vezetője)
Szemben álló erők
8 csatahajó
8 cirkáló
29 romboló
9 tengeralattjáró
~50 egyéb hajó
~390 repülőgép
6 repülőgép-hordozó
2 csatahajó
2 nehézcirkáló
1 könnyűcirkáló
9 romboló
23 tengeralattjáró
5 törpe tengeralattjáró
8 tanker
441 repülőgép
Veszteségek
halott:
2,335 haditengerész és 68 civil
sebesült:
1,143 haditengerész és 35 civil
elsüllyedt:
4 csatahajó, 3 romboló és 2 egyéb hajó
megrongálódott:
4 csatahajó és 3 cirkáló
megsemmisült:
188 repülőgép
megrongálódott:
155 repülőgép
halott:
55 pilóta és 9 haditengerész
hadifogoly:
1 haditengerész
megsemmisült:
29 repülőgép
elsüllyedt:
4 mini tengeralattjáró
Térkép
A Pearl Harbor-i csata (Hawaii)
A Pearl Harbor-i csata
A Pearl Harbor-i csata
Pozíció Hawaii térképén
é. sz. 21° 21′ 54″, ny. h. 157° 57′ 00″Koordináták: é. sz. 21° 21′ 54″, ny. h. 157° 57′ 00″
A Wikimédia Commons tartalmaz A Pearl Harbor-i csata témájú médiaállományokat.

ElőzményekSzerkesztés

Az imperialista Japán 1940-ben elkerülhetetlennek tartotta az Egyesült Államok elleni háborút. Az orosz–japán háborút követően már nyilvánvaló volt, hogy Japán ezután Nagy-Britanniával és az Egyesült államokkal fog konfrontálódni előbb vagy utóbb, de a nyílt háború még majdnem négy évtizedig váratott magára ezen nagyhatalmak ellen. A japán vezetők az 1930-as évek végére úgy vélték, elegendő nyersanyaga van felhalmozva Japánnak ahhoz, hogy folytassák a háborút Kínával, dél felé elfoglalják az európai országok gyarmatait, és közben megküzdjenek az USA-val is. Az elfoglalt területek pedig biztosítják a további háború anyagszükségleteit. Japán vezetése annak ellenére is bízott a győzelemben, hogy az ország gazdasági ereje és bruttó hazai terméke nem csak az Egyesült Államoké, de a Brit Birodalomé mellett is jócskán elmaradt. Japán 1938-ban 1990-es dollárárfolyamon 232 milliárd dollár, az Egyesült Államok 824 milliárd dollár, a Brit Birodalom pedig 684 milliárd dollár értékű bruttó hazai termékkel rendelkezett.

Az USA nem nézte jó szemmel Japán hódító politikáját, ezért zárolta az országban lévő japán vagyont, és fokozatosan megszüntette a kereskedelmet Japánnal.

Jamamoto Iszoroku tengernagy tervezte meg a Pearl Harbor elleni támadást az 1940. november 11-12-i, Taranto olasz flottabázisára mért brit repülőgép-hordozós légicsapás mintája nyomán. A részleteket Genda Minoru dolgozta ki Fucsida Micuo parancsnok segítségével. Jamamoto és az ő mellette kiálló tisztek lemondással fenyegettek, ha a hadvezetés nem járul hozzá az akcióhoz.

A japán hadicélSzerkesztés

A Császári Haditengerészet célja elsődlegesen az amerikai Csendes-óceáni flotta kiiktatása, meggyengítése, főleg az akkor még a tengeri háború fő fegyvereinek tekintett, Pearl Harborban állomásozó nyolc amerikai csatahajó megsemmisítése, illetve megrongálása volt. A másodlagos célpontok az amerikai nehézcirkálók és könnyűcirkálók voltak, a Csendes-óceáni flotta két repülőgép-hordozója csak harmadlagos célpontnak számított. Negyedleges célpontként a flottabázis óriási üzemanyagtartályai, kikötői berendezései szerepeltek.

Az amerikai Csendes-óceáni Flotta 1941. decemberébenSzerkesztés

A Csendes-óceáni Flotta 1941. december 7-én 9 db csatahajóból, 3 db repülőgép-hordozóból, 12 db nehézcirkálóból, 8 db könnyűcirkálóból, 50 db rombolóból és 33 db tengeralattjáróból állt. Azonban 1 db csatahajó (USS Colorado) és 1 db repülőgép-hordozó (USS Saratoga) éppen javították Kaliforniában.[1][2]

Egyéb szövetséges flottaerők a Távol-keleten 1941. decemberébenSzerkesztés

A Csendes-óceáni flotta mellett a Fülöp-szigetek amerikai gyarmatán állomásozott az amerikai Ázsiai Flotta (US Asiatic Fleet), ez 1 nehézcirkálóból, 2 könnyűcirkálóból, 13 db rombolóból és 15 db tengeralattjáróból állt. Az amerikai flottaerők támogatására a Távol-keletre Nagy-Britannia 1941 decemberére felvonultatott 1 db csatahajót, 1 db csatacirkálót 1 db könnyű repülőgép-hordozót, 5 db nehézcirkálót, 7 db könnyűcirkálót és 10 db rombolót.

Az amerikai Atlanti-óceáni Flotta 1941. decemberébenSzerkesztés

Az amerikai haditengerészet másik fő köteléke az atlanti vizeken állomásozó Atlanti-óceáni Flotta volt, ez 1941. decemberében 8 db csatahajóból, 4 db repülőgép-hordozóból, 4 db nehézcirkálóból, 12 db könnyűcirkálóból és 110 db rombolóból állt.[3]

TámadásSzerkesztés

 
A csata menete Oahu térképén

Az 1. Légiflotta (Dajichi Kóku Kantaj) – amely hat repülőgép-hordozóból (Akagi, Hirjú, Kaga, Szórjú, Sókaku, Zuikaku), 2 csatahajóból (Hiei és Kirisima), 2 nehézcirkálóból (Tone, Csikuma) és 1 könnyűcirkálóból, 9 rombolóból, 3 tengeralattjáróból és 8 tartályhajóból állt – 1941. november 26-án indult el a Kuril-szigetektől. A flotta előtt pár tengeralattjáró haladt, melyek zsebtengeralattjárókat hordoztak. Ezeknek a mini tengeralattjáróknak kellett behatolniuk Pearl Harbor kikötőjébe. A leleplezés elkerülése érdekében Jamamoto a megszokottnál északabbra fekvő útvonalat választott a flottának. Észak felől megkerülték a Midway-szigeteket, és így északról közelítették meg Hawaiit. 1941. októberében a Taiyo Maru óceánjáró kísérletképpen végigment a tervezett útvonalon, és útközben egyetlen hajóval sem találkozott. A támadást úgy időzítették, hogy az amerikaiaknak a lehető legnagyobb meglepetést okozzák. Az okozott kár csaknem 90%-a az első tíz percben keletkezett. Félórányi mészárlás és zűrzavar után a japán gépek eltűntek az égről.

ElőjelekSzerkesztés

Két figyelmeztetés készenlétbe helyezhette volna az amerikai erőket. December 7-én reggel a kikötő bejáratánál egy amerikai járőröző romboló egy japán tengeralattjárót észlelt, azt elsüllyesztette, majd jelentette ezt. Az egyik radarállomás 7 órakor északról közeledő repülőgépeket észlelt. A radarkezelők jelentették az információs központnak, ahol ezt úgy értelmezték, hogy ezek a Kaliforniából erősítésként jövő B–17 Flying Fortressek, amelyeknek az érkezését erre a napra várták. Valójában a támadó japán gépeket észlelték.

Az első hullámSzerkesztés

 
Japán repülőgép Pearl Harbor felett

Nagumo flottája december 7-én reggel Pearl Harbortól 440 km-re északra volt. 6 órakor 183 repülőgép szállt fel a hordozókról Fucsida Micuo vezetésével. Két óra múlva megkezdték a támadást. 7:55-től 8:30-ig támadták a kikötőt és a szigeteken lévő repülőtereket. A meglepetés teljes volt. A támadásra vasárnap reggel őrségváltáskor került sor. A 202 amerikai repülőgép negyede tudott csak felszállni, de nem sokra mentek a túlerőben lévő japán vadászokkal. A támadás teljesen elsöpörte a légvédelmet is. Az ekkor érkező B–17-eseket a japán vadászgépek lelőtték.

A második hullámSzerkesztés

A második hullám 170 gépe 7:15-kor szállt fel. Azokat a hajókat támadták, amelyek az első hullámban kevésbé sérültek meg. A támadás 9:45-kor fejeződött be. A japán gépek 10:30 és 13:30 között értek vissza a repülőgép-hordozókra.

A harmadik hullámSzerkesztés

A japánok eredetileg terveztek egy harmadik hullámot is. Fucsida Micuo és a japán pilóták a harmadik hullámban az épségben maradt hajókat és repülőgépeket, illetve az üzemanyagtartályokat akarták támadni, de Nagumo tengernagy úgy gondolta, hogy már így is súlyos veszteségeket okoztak az amerikaiaknak, így a harmadik hullámot lefújta. Ez nem volt szerencsés döntés, mert még épségben voltak azok az üzemanyagtartályok, amelyekről a japán admirális azt gondolta, hogy csak makettek, és az igaziak a föld alatt vannak. Ezért a flottát Japán felé irányította, bár a pilóták nem örültek ennek a döntésnek.

VeszteségekSzerkesztés

JapánSzerkesztés

Japán csak 29 repülőgépet és 4 tengeralattjárót vesztett el. Emberveszteségük alig több mint 100 halott volt.

Egyesült ÁllamokSzerkesztés

 
Az elsüllyesztett Arizona csatahajó a Pearl Harbor-i támadás után. A hajó a japán bombatalálat után két napig égett. Egyes darabjait kiemelték, ám a roncs a mai napig Pearl Harborben maradt.

Négy csatahajó (USS Arizona, USS California, USS Nevada, USS West Virginia) elsüllyedt. A USS Oklahoma felborult. Három másik csatahajó (USS Pennsylvania, USS Maryland, USS Tennessee), valamint 3 cirkáló és 3 romboló súlyosan megsérült. 188 repülőgép megsemmisült. 2403-an meghaltak, 1178-an megsebesültek. A támadás ideje alatt a Csendes-óceáni flotta két repülőgép-hordozója, a USS Enterprise (CV-6) és a USS Lexington (CV-2) repülőgép-hordozók nem voltak a kikötőben.

A legsúlyosabb veszteségek a USS Arizona csatahajón következtek be. Az első támadás során bomba csapódott az elülső fedélzet alatti lőszerraktárba, és az ezt követő robbanás közel ezer embert ölt meg.

KövetkezményekSzerkesztés

A támadás az amerikai csendes-óceáni flottát fél évre megbénította. Ez lehetővé tette, hogy Japán még 1941-ben megtámadja a Fülöp-szigeteket, Hongkongot, és Malajziát.

A nemzet döbbenten hallgatta Franklin D. Roosevelt elnököt, aki december hetedikét „a gyalázat napjának” nevezte. Másnapra a háború európai konfliktusból világháborúvá szélesedett, mert az USA ezzel belépett a háborúba, mivel eddig csak fegyverekkel és élelemmel támogatta az európai szövetséges országokat.

Roosevelt elnök határozott utasítására a felelősöket – Husband Edward Kimmel tengernagyot, a csendes-óceáni amerikai flotta parancsnokát, illetve Walter Short tábornokot, a csendes-óceáni amerikai hadsereg parancsnokát – menesztették. Állítólagos súlyos mulasztásuk ellenére sohasem hallgatták ki, és haditörvényszék elé sem citálták őket. Kimmel helyére Chester Nimitzet, Short helyére pedig Douglas MacArthurt nevezték ki.

Összeesküvés-elméletekSzerkesztés

A támadással kapcsolatos összeesküvés elméletek szerint az USA kormánya tökéletesen tisztában volt a támadás várható idejével. az ilyen álláspontok szerint erre enged következtetni, hogy az amerikai hírszerzés ekkorra már megfejtette a japán diplomáciai kódokat, és Angliából is rendelkezésre álltak erre utaló információk. Az elmélet hívei szerint indokra volt szükség a második világháborúba való belépésre, amit az amerikai polgárok többsége ekkor nem támogatott, ugyanis Roosevelt elnök éppen abban az évben hangzatos békeprogrammal nyerte meg harmadszorra az elnökválasztást.

Az elméleteket állítólag alátámasztó tényekSzerkesztés

Az elméletet erősíti a japán nagykövet esete, aki kezében a hadüzenettel 1941. december 7-én 12:45-kor Washingtonban kihallgatást kért a külügyminisztertől, aki csak 13 óra 30 perckor (Pearl Harbor-i idő szerint 8:30-kor) fogadta. Az Egyesült Államok így megvádolta Japánt a hadüzenet nélküli támadással.

A hivatalos álláspont nem tagadta, hogy a hírszerzés rendelkezett információkkal az esetleges támadásról, valamint a hadüzenetről, de a késlekedést az információk értékelésének hibáival indokolta.

November 25-én az elnök és haditanácsa egy Japánnak küldendő kompromisszumos javaslatot fogadott el, ám 26-án mégis egy ettől eltérő, elfogadhatatlan ultimátumot adtak át a japánoknak. Ezért elsősorban Roosevelt elnök és külügyminisztere a felelős, akik nem tartották be a haditanácsban megbeszélteket. Japán ezután a háború megindítása mellett döntött.[4]

Szintén érdekes az a tény, hogy az Egyesült Államok haditengerészetében vita folyt arról, hogy a jövő háborús konfliktusaiban a tengeri hadviselés kapcsán mely haderőnemeknek lesz döntő jelentősége. Az egyik tábor szerint továbbra is a csatahajók fogják a döntő ütközeteket megvívni, míg a másik tábor szerint a döntő szerepe a repülőgép-hordozóknak lesz. Furcsa egybeesés, hogy nem sokkal a Pearl Harbor-i japán támadás előtt az ott állomásozó amerikai repülőgép-hordozók kifutási parancsot kaptak, és a támadás időpontjában nem tartózkodtak a kikötőben. Ennek egyszerre több fontos következménye is lett: egyrészt az USA katonai vezetése számára is nyilvánvalóvá vált a repülőgép-hordozók döntő szerepe, másrészt a japán támadás csak részben érte el célját – valójában stratégiai szempontból sikertelen lett emiatt –, és az így megkímélt amerikai hordozók révén a következő években meg tudták fordítani a csendes-óceáni hadszíntéren a háború menetét. Harmadrészt a kikötőben lévő több nagy felszíni csatahajó elvesztése és a személyzet halála tökéletesen alkalmas volt az amerikai közvélemény addigi egyértelmű háborúellenes hangulatának megváltoztatására, és az USA hadba lépésének támogatását eredményezte.[forrás?]

Az összeesküvés-elméletek cáfolataiSzerkesztés

Az amerikaiak valóban feltörték a japán kódokat, de ez csak annyit jelentett, hogy részlegesen tudták értelmezni a japán üzeneteket, ugyanis az üzenetek bizonyos részeinek kódjai állandóan változtak. Tehát az amerikaiak távolról sem teljes mértékben és nem is valós időben, azaz azonnal fejthették meg a japán diplomáciai és katonai üzeneteket.

Az összeesküvés-elméleteket cáfolja, hogy az amerikai haditengerészet 1941 decemberében még egyértelműen a csatahajókat tekintette a tengeri háború döntő fegyvereinek, azaz nem tette volna ki a Pearl Harborban állomásozó 8 db csatahajóját egy ilyen japán támadásnak. Ezt támasztja alá, hogy 1941 decemberében az amerikai haditengerészet számára 16 db csatahajó (6 db 35 000 tonnás, 4 db 48 000 tonnás és 6 db 60 000 tonnás egység) állt építés, vagy megrendelés alatt, repülőgép-hordozóból pedig csak 10 db 33 000 tonnás egység, ráadásul a 16 db csatahajó a 10 db repülőgép-hordozó árának közel négyszeresébe került volna (a csatahajók sokkal drágábbak voltak, mint a nagy flotta repülőgép-hordozók). Vagyis 1941 decemberében az amerikai haditengerészet anyagi erőforrásai oroszlánrészét részét továbbra is a csatahajók építésére fordította, nem pedig a repülőgép-hordozókéra.

A Csendes-óceáni flotta 1940. novembere óta állomásozott Pearl Harborban, akkor vezényelték át a kaliforniai San Diego hadikikötőjéből. Azóta elvileg folyamatosan a legmagasabb harckészültségben állt, de 1941. decemberére, a közben eltelt több, mint egy eseménytelen év alatt teljesen elaludt az éberségük. A flottát így valójában felkészületlenül, békebeli állapotában érte a japán támadás.

Pearl Harborból valóban kivonták a Csendes-óceáni flotta 2 db aktív repülőgép-hordozóját a támadás előtt, de ezek éppen a támadó japán kötelék mögött, a japánok visszavonulási útja közelében láttak el repülőgép szállító feladatokat. Azaz az amerikaiak a 2 db repülőgép-hordozót nem biztonságba helyezték, hanem éppen ellenkezőleg, igen veszélyes pozícióban tartották őket, hiszen belefuthattak volna a visszavonuló, 6 db hordozót magában foglaló, sokkal erősebb japán kötelékbe. Az amerikai haditengerészet 5 db másik repülőgép-hordozója közül 1 db Kaliforniában állt javítás alatt, 4 db pedig az Atlanti-óceánon állomásozott.

Az amerikai haditengerészet meg volt győződve, hogy Pearl Harbor sekély vizében nem lehetséges légi torpedótámadásokat végrehajtani, így teljesen értelmetlen lenne egy a támaszpont elleni japán repülőgép-hordozós légicsapás. Csakhogy a japánok speciális, sekély vízben is működőképes, átalakított torpedókat vetett be.

Téveszme, hogy az amerikai politikai vezetésnek feltétlenül szüksége lett volna ürügyül a Pearl Harbor elleni japán támadásra, hogy beléphessen a II. világháborúba. Ugyanis az amerikai közvélemény csak az Egyesült Államok egyoldalú beavatkozását ellenezte, azonban egy Amerika elleni japán agresszió esetén támogatott egy igazságos, védekező háborút.

Az sem fedi a valóságot, hogy Pearl Harbor amerikai áldozatai elengedhetetlenül szükségesek lettek volna az amerikai közvélemény harci kedvének feltüzelésére. Hiszen az Egyesült Államok egyetlen komoly gyarmata, a Fülöp-szigetek ellen is japán invázió indult, az ott állomásozó nagy létszámú, amerikai és bennszülött csapatokból álló helyőrséget pedig teljesen megsemmisítették. A Fülöp-szigetek 151 000 fős amerikai helyőrségéből 1941-1942-ben 25 000 főt megöltek, 21 000 főt megsebesítettek, 100 000 főt pedig hadifogságba ejtettek a japánok. Az amerikai hadifoglyok lemészárlása (baatani halálmenet) és a velük szembeni párját ritkítóan kegyetlen, szadista japán bánásmód Pearl Harbor nélkül is kimeríthetetlen háborús propaganda anyagot nyújtott az amerikaiaknak.

A japánok egy ravasz trükköt alkalmaztak közvetlenül Pearl Harbor előtt. A 6 db támadó japán repülőgép-hordozó és kísérete teljes rádiócsendben vonult fel, míg más hadihajók a hordozók és kísérő csatahajóik rádióforgalmazását imitálták a japán anyaországi vizeken, így a rádióforgalmazást lehallgató amerikaiak 1941. december 7-én biztosra vették, hogy a 6 db japán repülőgép-hordozó otthon tartózkodik, sok ezer kilométerre Pearl Harbortól.

IrodalomSzerkesztés

  • Tim Newark: Sorsfordító ütközetek. 50 csata, amely megváltoztatta a történelem menetét, Zrínyi Kiadó, 2003, 104–107. old. ISBN 963-327-379-X
  • Andrew Wiest – Gregory Louis Mattson: Harc a Csendes-óceánon Perl Harbortól Hirosimáig 1941–1945, Hajja & Fiai Könyvkiadó Kft, 2002, 28–51. old. ISBN 963-9329-43-6
  • N. N. Jakovlev: Pearl Harbor rejtélye, Kossuth Könyvkiadó, 1983, ISBN 963-09-2051-4
  • 65 éves a Pearl Harbor elleni váratlan támadás. mult-kor.hu, 2006. december 7. (Hozzáférés: 2009. december 27.)

JegyzetekSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés