Főmenü megnyitása

Podhorszky Lajos (Feketelehota, 1815. – Párizs, 1891. augusztus 26.) nyelvész; a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1858).

Podhorszky Lajos
Született 1815.
Feketelehota
Elhunyt 1891. augusztus 26.
Párizs
Foglalkozása nyelvész

PályájaSzerkesztés

Apja lelkész volt és „Szubszilványi” családi nevét szláv ajkú hívei kedvéért „Podhorszky”-ra változtatta. Fiát latin, görög, héber nyelvre és zenére is tanította. Podhorszky Lajos iskoláit Sajógömörön, Lőcsén és Késmárkon végezte, ahol angolul és franciául is megtanult. Apja váratlan halála (1836) után a nyolc gyermekkel maradt anyja közelében, Berzétén lett zongoramester és igyekezett testvéreit segíteni. Közben a nyelvek és népismeretek tanulmányozása valóságos szenvedéllyé alakult benne. 1838–1840-ben Kempelen báró családjánál volt nevelő, 1840–1841-ben Pesten vívómesterként dolgozott. 1841-ben az akkori híres vívómesterrel, Chapponnal történt versenyvívásnál a jelen lévő Széchenyi István Béla és Ödön fiaihoz hat évre felfogadta nevelőnek. Már a szanszkrit, az ó-skót és a skandináv nyelvekkel is foglalkozott, amikor Széchenyi felhívta figyelmét a finn nyelvre és annak a magyarral való esetleges kapcsolatára. Podhorszky Lajos tanulmányozni kezdte Oroszország népeinek legrégibb történelmét, földrajzi viszonyait. A finnugor népek nyelvének vizsgálata közben úgy találta, hogy az eredeti törzsszavak gazdagsága a magyarban nagyobb, mint bármely finnugor nyelvben. Úgy vélte, hogy e népeknek egy erős állandó törzsének kellett lennie, melynek helyét az Altaj-hegységen innen megállapítani lehetetlen.

Podhorszky vizsgálódásait 1848-ban a forradalom zavarta meg, nevelői szerződése is lejárt. Miután Széchenyit Döblingbe kisérték, ő beállt honvédnek és Klapka táborában volt vívómester. 1849-ben török földre menekült. Belgrádban Karagyorgyevics Sándor fejedelem mint kiváló szláv nyelvészt szívesen fogadta, Podhorszky Lajos pedig a török nyelvet kezdte tanulmányozni. Most már az indoeurópai nyelvet tartotta a magyar nyelv törzsének. Ehhez a kínai nyelvet és irodalmat akarta ismerni, ezért Párizsba utazott, ahol a híres könyvtár, a Bibliothèque Nationale kelet-ázsiai könyvgyűjteményének rendezésével és lajstromozásával bízták meg. 1850–1851-ben fogott a kínai nyelv és a nép ősi történelmének tanulmányozásához, közben a japán, a koreai és a mandzsu nyelveket is megismerte. A hunok történelméből egy hun–magyar őstörténetet alkotott magának, ám erről csak beszélgetésekben tett említést, mert korábbi elképzeléseit többször gúny tárgyává tették. Francia és angol szövegű kelet-ázsiai szótárt kezdett írni, de munkájára nem talált kiadót. Könyvtárnokként felajánlotta szolgálatait a Magyar Tudományos Akadémiának, amit az akadémia nem fogadott el ugyan, de 1850. december 15-én megválasztotta őt levelező tagjának. 1858-ban egy összehasonlító magyar és kelet-ázsiai kisszótár kiadását ajánlotta az akadémiának, de ezt sem fogadták el. Válságos időszak után végül felhagyott nyelvi búvárkodásaival és elfogadta a száműzött szerb fejedelem, Karagyorgyevics korábbi ajánlatát, hogy legyen két fiának nevelője. A fiúkkal 1859-ben Grazban lakott, később utazásokat is tett velük. Házasságot kötött a görög származású Theodoky Diantinával, de súlyos pénzzavarba került. Lónyay Menyhért közbenjárásával Pesten az északkeleti vasút igazgatóságánál kapott titkári állást. Gyakori dührohamai miatt rövid gyógykezelésre szorult, közben házassága felbomlott. Fiával Párizsban telepedett le, magánórákat adott, idegenvezetést vállalt, idegen nyelvekből fordított. Franciára fordította Az ember tragédiáját. Vasárnapokon Türr István tábornok vendége volt. Bécsben jártakor omnibusz gázolta el, hetekig feküdt kórházban. Keresőképtelenül, 1885-től a magyar írók segélyegyletének segélyéből élt, közben több híres tudóssal levelezett. Utolsó barátai egyike Frédéric Mistral, a provence-i költő volt.

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés