Roboz Imre

színigazgató; forgatókönyvíró

Roboz Imre (Budapest, 1892. február 15. – Budapest, 1945. január 28.)[1][2] magyar lapszerkesztő, színházigazgató. Tevékenységét a filmnél kezdte, később a budapesti Vígszínház két világháború közötti időszakának meghatározó vezetője volt.

Roboz Imre
Született Roth Imre
1892. február 15.
Budapest
Elhunyt 1945. január (52 évesen)
Budapest
Állampolgársága magyar
Foglalkozása színházigazgató

Roboz Aladár filmvállalati- és színházigazgató bátyja, Roboz Zsuzsa festőművész apja.

PályafutásaSzerkesztés

Roth Dániel és Ungerleider Janka fia. A budapesti Barcsay utcai gimnázium elvégzése után nagybátyjának, Ungerleider Mór vállalkozónak, a Projectograph filmvállalat egyik alapítójának (Neumann József a másik) és vezérigazgatójának titkára lett. Szerkesztette a cég érdekeltségi körébe tartozó Mozgófénykép Híradót. Erről a tevékenységéről írták 1920-ban: „Akkor még újságírói ambíciók hevítették Roboz Imrét, aki az első valóban komoly és nívós szaklapot éveken keresztül vezette és nevelt néhány szakírót a magyar kinematografiának.”[3]

1914-ben nagybátyja kinevezte a Phönix Filmipari Rt. igazgatójává. A cég egyik mozijából, a mai Corvin Áruház helyén állt Apollóból kabarét alakított és szerződtette társulatával együtt Nagy Endrét. 1918. június 8-án Budapesten, az Erzsébetvárosban feleségül vette Lenkeffy Ica színésznőt,[4] de 1923-ban elváltak.[5] Később Grósz Edittel kötött házasságot.

A korai némafilmek idején két forgatókönyvet írt, Siklósi Ivánnal közösen; mindkét filmet Kertész Mihály rendezte:

  • Ma és holnap (1912)
  • Az éjszaka rabja (1914)

A Ma és holnapról írta Nemeskürty István A magyar film története című könyvében: „Ha van dátum, melyhez a magyar filmművészet születése köthető, akkor ez az.” Könyve végén ennek forgatókönyvét jelölte meg az első magyar forgatókönyvként.[6]

Roboz Imre a főváros színházi életébe 1921-ben kapcsolódott be intenzíven, miután az amerikai Paramount filmes cég európai képviselője, Ben Blumenthal megvásárolta a Vígszínházat (egy verzió szerint „Blumenthalra Roboz rásózza a Vígszínházat”[7]). Roboz Imre lett és maradt tizennyolc éven át a színház igazgatója, (Jób Dániel pedig a művészeti igazgatója). Blumnethal az 1922-ben megvásárolt Fővárosi Operettszínházat is a gondjaira bízta, majd 1926-ban eladta itteni érdekeltségeit. Lexikonok szerint Roboz Imre 1926-tól 1939-ig a Vígszínház bérlőigazgatója volt;,[8][9] egy másik verzió szerint 1926-ban „kivásárolja a részvényeket és a színház valódi tulajdonosa is lesz.”[10] Molnár Gál Péter színikritikus, színháztörténész így fogalmaz: „Roboz átveszi Ben Blumenthaltól a lipótvárosi színházat. 1926–1931: Roboz bérlőigazgató. 1935-ben hozzáveszi kamaraszínházként” a Révay utcai egykori mulatót (Pesti Színház néven). 1939-ben a zsidóellenes törvények miatt le kellett mondania; ekkor a színházat „megvásárolja tőle 350 ezer pengőért Becsei Vilmos gyáros…”[7]

Nagy hozzáértéssel és a nehezedő gazdasági körülmények között is eredményesen vezette a színházat. A Víg magánszínház volt, „saját lábán” kellett megállnia. A válságos 1920–1930-as években színházak sora ment tönkre, a Vígszínház azonban fennmaradt. Megőrizte színvonalát, hagyományos stílusát és kiváló színészeinek sorát.

Miután meg kellett válnia a színháztól, Roboz Imre a háttérből még jó ideig irányította a gazdasági ügyeket. A Budapesti Színigazgatók Szövetségének 1921-től alelnöke, 1931-től 1939-ig elnöke volt. A háború idején mentességi papírokat szerzett, elhagyhatta volna az országot, de nem tette. A nyilas hatalomátvétel után bujkálnia kellett. 1944 decemberében vagy 1945 januárjában egyik búvóhelyéről egy másikra, Bajor Gizi villájába tartott, amikor egy budai utcán nyilasok lőtték agyon.

EmlékezeteSzerkesztés

Janovics Jenő: „Nem szabad hallgatással mellőzni azokat a komoly érdemeket, amelyekkel Roboz Imre, a Vígszínház mostani [akkori] vezérigazgatója szolgálta a magyar filmgyártást. (...) Igazi névtelen hőse a magyar filmgyártás gyermek-küzdelmeinek, de mi hálásan emlékezünk arra, milyen hasznos irányítással, mennyi jó művészi és üzleti ötlettel, milyen finom ízléssel és mennyi áldozatkészséggel segítette ő a magyar filmgyártás tapogatózását.”[11]

1991-ben Roboz Zsuzsi angliai festőművész apja emlékére a Vígszínházban Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat hozott létre. Apját ábrázoló festményét a színháznak adta át, melyet az alagsori büfé előcsarnokában helyeztek el. A Roboz Imre-díjat első alkalommal Horvai Istvánnak, később számos kiváló színésznek és vezető rendezőnek ítélték oda.[12]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Halálesete bejegyezve a Bp. XII. ker. állami halotti akv. 3852/1945. folyószáma alatt.
  2. Roboz Imre. Magyar Életrajzi Index
  3. Lányi Viktor, Radó István, Held Albert: A 25 éves mozi. Filmspirál, 23. (2000/2. szám), 1920. (Hozzáférés: 2014. szeptember 24.)
  4. A házasságkötés bejegyezve a Bp. VII. ker. állami házassági akv. 666/1918. folyószáma alatt.
  5. 36.P.40217/1923/2. sz. budapesti tszéki ítélet.
  6. Tóth Róbert: Filmkészítési ismeretek oktatása…. Közép-európai Filmakadémia, 2008. november 27. [2014. december 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 20.)
  7. a b Molnár Gál Péter, i. m.
  8. Magyar színházművészeti lexikon (főszerk. Székely György)
  9. Magyar színháztörténet 1920–1949: A Vígszínház'. [2012. február 22-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. november 5.)
  10. Takács István: Lenkeffy Ica. Szineszkonyvtar.hu. [2015. szeptember 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 24.)
  11. Janovics Jenő: A magyar film gyermekévei Erdélyben. Filmspirál, 30. (2002/2. szám). (Hozzáférés: 2014. szeptember 24.)
  12. Gajdó Tamás: „Portréi a művészetet és az igazságot szolgálják”. Terasz.hu. (Hozzáférés: 2014. szeptember 22.)

ForrásokSzerkesztés