Sárosy Andor

(Sárossy Andor szócikkből átirányítva)

Sárosy Andor, névváltozat: Sárossy, született: Staufer András Ágoston (Budapest, 1885. december 16. – Budapest, 1967. november 30.) operaénekes (bariton), színész.

Sárosy Andor
Született 1885. december 16.
Budapest
Elhunyt 1967. november 30. (81 évesen)
Budapest
Foglalkozása színész

ÉletútjaSzerkesztés

Staufer Pál Tamás és Strodl Terézia fiaként született. Rákosi Szidi-féle színiiskola növendéke volt. 1905-ben lett színész, Pozsonyban, Andorffy Péternél. Sokáig volt a Király Színház tagja, ahol szép hangjával és férfias alakjával tűnt ki. Részt vett az első világháborúban, hosszú ideig volt orosz hadifogságban, ahol a hadifogolyszínházak erőssége volt. Hazatérése után sűrűn szerepelt a főváros operaelőadásaiban, nagy sikere volt a Városi Színházban (a Bajazzó Toniójával) és a Magyar Királyi Operában főleg Escamillo, Lescaut és Valentin (Faust) szerepében. Jeles alakítóképességével a kabaré-színpadoknak is erőssége tudott lenni és az 1920-as években koncert-fellépésein kívül állandóan szerepelt a Teréz-körúti színpad előadásain, ahol sok jóízű humoros szereppel is kedvence lett a közönségnek. 1922. július 15-én Budapesten feleségül vette Jónás Annát.[1] Népszerű burleszk-figurája volt a magyar filmeknek. A második világháborút követően szegénységben és mellőzöttségben élt.

Fontosabb színházi szerepeiSzerkesztés

  • Tonio (Leoncavallo: Bajazzók)
  • Escamillo (Bizet: Carmen)
  • Lescaut (Puccini: Manon Lescaut)

FilmszerepeiSzerkesztés

  • Csak nővel ne! (1924)
  • A cigány (1925) - Gyuri
  • A szép Pongráczné krinolinja (1930)
  • A kék bálvány (1931) - Big Tom, sheriff
  • Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német) - Bruchmesiter, Schneider barátja
  • Csókolj meg, édes! - A regiment szégyene (1932) - baka
  • Mindent a nőért! (1933-34)
  • Ida regénye (1934) - Bónyi, hentes
  • Elnökkisasszony (1935) - Gonda Károly igazgató
  • Café Moszkva (1935) - rab
  • Nászút féláron (1936) - utas a vonaton
  • A 111-es (1937) - hipnotizált vendég az Éden mulatóban
  • Úrilány szobát keres (1937) - írnok
  • Maga lesz a férjem (1937) - főápoló az elmeorvosi rendelőben
  • Te csak pipálj, Ladányi! (1938) - nászutas férj
  • Semmelweis (1939) - vendég a kocsmában
  • Dankó Pista (1940) - mulató úr a Hungáriában
  • Sok hűhó Emmiért (1940) - vidéki hentes
  • Egy csók és más semmi (1940) - Vrabec, festő és mázoló
  • Vissza az úton (1940) - verekedő férfi a kocsmában
  • Cserebere (1940) - Vas úr, kefekötő gyári igazgató
  • Hétszilvafa (1940) - Varga, vendéglős
  • Gyurkovics fiúk (1940-41) - részeg vendég
  • Balkezes angyal (1940-41) - "peches" úr
  • Leányvásár (1941) - "panamagyanús" úr
  • Ne kérdezd, ki voltam (1941) - Bagyula János, szakács
  • A beszélő köntös (1941) a kópián nem látszik
  • A cigány (1941) - Sándor sógor
  • Lelki klinika (1941) - kocsmáros
  • Életre ítéltek! (1941) - Szép Karcsi, rab
  • Miért? (1941) - szakállas úr
  • Behajtani tilos! (1941-42) - kocsimosó
  • Éjfélre kiderül (1942) - verekedő férj
  • Heten, mint a gonoszok (1942) - tüsszentő férfi a vidámparkban
  • Estélyi ruha kötelező (1942) - Jean, rab
  • A 28-as (1943) - egy úr a színházban
  • Kerek Ferkó (1943) - vendég a kocsmában
  • Muki (1943)
  • Futótűz (1943) - füttyművész
  • Zenélő malom (1943) - vasutas
  • Viharbrigád (1943) - Hosszú András, katona
  • Egy gép nem tért vissza (1943-44) - szakács
  • Éjféli keringő (1944) - Pali bácsi, vendéglős
  • Vihar után (1944) - hordár
  • Szerelemcsütörtök (1959)

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés