SS Normandie

francia óriás óceánjáró (1932)

Az SS Normandie francia óriás óceánjáró volt, amelyet Saint-Nazaire-ben építettek. Vízre bocsátásakor, 1932-ben a „legek” hajója volt: a leggyorsabb és messze a legnagyobb óceánjáró. Az SS Normandie a valaha épített legnagyobb teljesítményű turbóelektromos gőzhajó az utasszállítók közt.[1]

SS Normandie
SS Normandie at sea 01.jpg
Hajótípus óceánjáró
Tulajdonos
  • Compagnie Générale Transatlantique
Üzemeltető Compagnie Générale Transatlantique
Pályafutása
Építő Chantiers de Penhoët
Megrendelés 1931. január 26.
Építés kezdete 1932. október 29.
Szolgálatba állítás 1935. május 29.
Szolgálat vége 1942
Honi kikötő Le Havre
Sorsa 1946-ban szétbontották
Általános jellemzők
Hossz 299 méter
Szélesség 25 méter
Merülés
  • 11,2
  • 11,6
Összsúly79 280 bruttó regisztertonna t
Üzemanyag szén
Teljesítmény 200.000 lóerő
Sebesség 32 csomó

Legénység 1345 fő
A Wikimédia Commons tartalmaz SS Normandie témájú médiaállományokat.

Az első óceánjáró volt, amelynek névleges hasznos térfogata meghaladta a 60 ezer bruttó regisztertonnát (a Normandie névleges hasznos térfogata 83 423 BRT volt). Ez volt az első hajó, amelynek hossza meghaladta az ezer lábat (305 métert): 313,6 méter hosszú volt, és ez volt az első, amely több, mint 30 csomós átlagsebességgel tudott keresztülhaladni az Atlanti-óceánon. (Maximális sebessége 32,2 csomó volt.)

Mindezek ellenére üzletileg nem volt sikeres[2] és részben kormánytámogatással közlekedett.

1942-ben, miközben háborús célra, csapatszállító hajónak alakították át, a Normandie a New York-i kikötőben lángra kapott és a szakszerűtlen oltástól felfordult majd elsüllyedt. Bár 1943-ban a világ legdrágább hajómentő akciójával kiemelték, a helyreállítása túl sokba került volna, ezért 1946-ban lebontották.[3]

HáttérSzerkesztés

A „dübörgő húszas években” átalakult a hajózási piac: a társaságok a kiöregedő veteránok (mint az 1906-ban vízre bocsátott RMS Mauretania) kiváltására új hajókat igyekeztek építeni, amelyeknek új igényeknek kellett megfelelniük. A korábbi hajókat részben arra tervezték, hogy kiszolgálhassák a bevándorlóknak az Európából az Egyesült Államokba áramló tömegeit. Az 1920-as évek elejétől azonban az Egyesült Államok szűkebb keresztmetszetet szabott a bevándorlásnak, így az új óriáshajók inkább a nagyobb igényű középosztálybeli turisták, főleg amerikaiak számára készültek, akik az alkoholtilalom Amerikáját elhagyva szórakozásra vágytak. A Cunard Line és a White Star Line az új típusú verseny igényeire tekintettel építették új hajóikat,[4] amelyeknek olyan hajókkal kellett versenyre kelniük, mint például a német Norddeutsche Lloyd SS Bremen és SS Europa nevű óceánjárói. A francia Compagnie Générale Transatlantique sem maradhatott ki ebből a versenyből és hamarosan meg is kezdte saját óriáshajójának tervezését.

Ebben az időben a francia cég zászlóshajója az Île-de-France volt, amely ugyan modern Art déco belsőkkel rendelkezett, külseje azonban konzervatív maradt. Eredetileg az új hajót is a cég korábbi hajóinak mintáit követve akarták megépíteni, de olyan tervezőre akadtak, aki új ötletekkel állt elő.

Az építésSzerkesztés

 

Az SS Normandie tervezője az orosz hajóépítő mérnök, Vlagyimir Ivanovics Jurkevics volt, aki új megoldásokat alkalmazott, köztük a vízvonal alatt előreugró hajóorrt.

Az építést 1931. január 26-án kezdték el, röviddel a világ részvénypiacainak 1929-es összeomlása után, a franciák számára kedvező időpontban. A brit versenytárs White Star Line ugyanis a válság után kénytelen volt abbahagyni saját nagy óceánjárójának építését, az ugyancsak brit Cunard Line hajó építése pedig a pénzügyi nehézségek miatt szintén késedelmet szenvedett.[4] A bajok a francia építtető céget, a Compagnie Générale Transatlantique-ot sem kerülték el és kormánysegítségért kellett folyamodniuk, amit a sajtótámadások ellenére meg is kaptak.[5]

Bár a hajó Franciaország nemzeti büszkesége volt, egyes részei máshol készültek, például a hatalmas kormánylapátot a cseh Škoda készítette el. A kormánymechanizmus, benne egy tikfa kerék, Edinburghben készült.[6]

A hajó számos technikai-építészeti újdonsággal rendelkezett. Turboelektromos gépei jelentősen megjavították az üzemanyag felhasználás hatásfokát és megkönnyítették a karbantartást. A felső fedélzetek hajógépeit teljesen a hajótestbe integrálták, hogy még kellemesebbé tegyék a hajót az utasok számára.

1932. október 29-én kétszázezer néző előtt bocsátották vízre a hajót (a Loire-ra).[6] A hajótest akkora hullámot vetett, amely több száz embert elöntött, de senki sem sérült meg. A hajót 1935 elejére teljesen felszerelték. A próbautak során a hajó nagyon jól teljesített, 32,2 csomós (59,6 km/h) sebességet ért el[7] és a vészmegállítás során erről a sebességről 1700 méteren állt meg.

A hajóról készült leghíresebb posztert Adolphe Mouron Cassandre készítette, aki, mint a tervező is, orosz bevándorló volt.

A hajóbelsőSzerkesztés

A hajó belső terei az Art déco és a Streamline Moderne stílusok mesterművei voltak. A szobrok és a festmények közül sok közvetlenül vagy közvetve Normandiára, a hajónak nevet adó régióra utalt. A korabeli rajzok és fényképek hatalmas, elegáns helyiségeket mutatnak. A gyermekek étkezőszobáját Jean de Brunhoff dekorálta Babar, az elefánt képeivel.

A legkápráztatóbb az első osztályú ebédlő volt: 93 méteres hosszával, 14 méteres szélességével és 8,5 méteres magasságával, egyszerre 700 vendéget kiszolgáló 150 asztalával ez volt a kor legnagyobb vízen úszó terme. Az ebédlőbe a vendégek 6,1 méter magas ajtókon keresztül léptek be, amelyeket Raymond Subes bronzöntvényei díszítettek: a tíz bronzmedál francia várakat és katedrálisokat ábrázolt, egyiken pedig az SS Ile de France volt látható. (A medálok és ajtódíszek, amelyeket 1945-ben elárvereztek, ma a Libanoni Miasszonyunk Maronita Katolikus Templomban láthatók Brooklyn Heightsban, a Remsen és a Henry sarkán.) Az ebédlőt 12 magas Lalique-üvegoszloppal világították meg, a falaknál még 38 világítóoszlop állt, és a mennyezetről is függött két hatalmas csillár. Mindezek miatta kapta a Normandie „a Fény Hajója” becenevet.[7][8]

A nagy szalonba nyíló kávéház éjszaka szórakozóhelyként működött az utak során. A Normandie egy belső és egy külső úszómedencével is rendelkezett. (A világon a második hajóként, az olasz SS Rex után.) A hajónak volt kápolnája is és színháza, amely moziként is működött.[9]

A tervezők vigyáztak, hogy a belső terekben az utasok számára hosszú látómezők nyíljanak és a felső középosztály hölgyei széles hosszú lépcsőkön mutogathassák ruháikat és ékszereiket.

Az elsőosztályú lakosztályok egyedi tervezésűek voltak. A legdrágábbak, a Deauville és a Trouville saját ebédlővel, zongorával, több hálószobával és külön fedélzetrésszel rendelkeztek.[10] Az elsőosztály utasai részére számarányuknál jóval nagyobb arányban álltak rendelkezésre külön terek és szolgáltatások.

A névadásSzerkesztés

A készülő váz neve egyszerűen csak „T-6” volt, a szerződés számáról, mivel a névről hosszadalmas viták folytak. Felmerült, hogy az akkor nemrégiben meggyilkolt elnökről, Paul Doumer-ről nevezzék el a hajót. A Normandie név franciául furcsa, mert nincs előtte határozott névelő. (Nőnemben „la”, hímnemben „le”.) A névelő azért maradt el, mert a francia nyelvben a hajókat szokás szerint hímneműnek tekintik („le paquebot”), az angolban viszont nőneműnek, a francia cég pedig sok amerikai utast szándékozott szállítani és nem akarta megzavarni őket a hajó nevével.[11]

A vizekenSzerkesztés

A Normandie pályafutása elsüllyedése előtt tipikus volt a kor óriási versenyére az óceánjárókat működtető cégek között.

Első útjára 1935. május 29-én futott ki 50 ezer néző előtt Le Havre-ból. Az út beváltotta a reményeket, a hajó megdöntve az olasz SS Rex rekordját négy nap, három óra és 14 perc alatt ért New Yorkba, és ezzel az első francia hajóként elhódította a Kék Szalagot.[12] A visszaúton több, mint 30 csomós átlagsebességet ért el, ezzel is rekordokat döntve.

Egy sikeres év után 1936-ban azonban új versenytárs volt a láthatáron: a Cunard Line elkészült saját óriás óceánjárójával, a Queen Maryvel. Előre lehetett tudni, hogy a Queen Mary névleges hasznos térfogata meghaladja a 80 ezer bruttó regisztertonnát, amivel lekörözte volna a Normandie-t, hiszen az eredetileg csak bruttó 79 280 bruttó regisztertonna volt a névleges hasznos térfogata.

Ezért a Normandie tulajdonosa úgy döntött, hogy növeli a hajó felépítményének a térfogatát, főleg azzal, hogy a hátsó fedélzetre egy újabb turistahelyiséget építtetett. A Normandie így már vagy kétezer tonnával meghaladta a Queen Mary névleges hasznos térfogatát, és így a világ legnagyobbja maradt. A Kék Szalagot azonban a Queen Mary 30,14 csomós sebességgel elhódította, még ugyanazon év augusztusában.[2] A következő év júliusában a Normandie visszanyerte, egy évre rá azonban ismét a Queen Maryé lett. Ekkor küldte a Normandie kapitánya a híres üzenetet a brit hajónak: „Bravó a Queen Marynek, a következő alkalomig!”. A második világháború azonban véget vetett ennek a versengésnek. Helyét a felszíni hajók és a tengeralattjárók vérre menő vetélkedése vette át, de ebben a versenyben a Normandie már nem vehetett részt.

Híres utasaiSzerkesztés

A hajó néhány jellemzőjeSzerkesztés

  • Tulajdonos: Compagnie Générale Transatlantique
  • Építő: Penhoët, Saint-Nazaire, Franciaország
  • Vízre bocsátás: 1932. október 29.
  • Első út: 1935. május 29.
  • Pályafutása vége: 1942-ben kigyulladt, később eladták és 1946-ban lebontották
  • névleges hasznos térfogata: 83 423 BRT
  • Vízkiszorítása: 71 300 tonna
  • Hossza: 313,6 m (1029 láb)
  • Szélessége: 36,4 m (119,4 láb )
  • Magassága: 56,1 m (184 láb)
  • Főgépe: 160 000 lóerő
  • Sebesség: Tervezési sebesség 29 csomó, maximális 32,2 csomót is
  • Befogadóképesség: 1972 utas (848 első osztályú kabinban, 670 turistaosztályú, 454 harmadosztályú) és 1345 főnyi személyzet

Lásd még:

JegyzetekSzerkesztés

  1. Ardman, Harvey. "Normandie, Her Life and Times," New York, Franklin Watts, 1985
  2. a b Floating Palaces. (1996) A&E. TV Documentary. Narrated by Fritz Weaver
  3. Maxtone-Graham, John. The Only Way to Cross. New York: Collier Books, 1972, p. 391
  4. a b Maxtone-Graham 1972, p. 268-69
  5. Maxtone-Graham 1972, p. 269-272
  6. a b Maxtone-Graham 1972, p. 275
  7. a b Ardman, Harvey. "Normandie…
  8. Maddocks, Melvin The Great Liners. Alexandria, Virginia: Time-Life Books, 1978.
  9. Maxtone-Graham 1972, p. 276
  10. Maxtone-Graham 1972, p. 279
  11. Maxtone-Graham 1972, p. 272
  12. Maxtone-Graham 1972, p. 284

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a SS Normandie című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Külső hivatkozásokSzerkesztés