Főmenü megnyitása

Sandro Pertini

olasz politikus, az Olasz Köztársaság 7. elnöke

Alessandro Giuseppe Antonio Pertini, ismertebb nevén Sandro Pertini (San Giovanni di Stella, 1896. szeptember 25.Róma, 1990. február 24.) egykori olasz politikus, újságíró és partizán.

Sandro Pertini
Pertini ritratto.jpg
Olaszország 7. köztársasági elnöke
Hivatali idő
1978. július 9. 1985. június 29.
Előd Giovanni Leone
Utód Francesco Cossiga
Olasz Köztársaság Képviselőházának elnöke
Hivatali idő
1968. június 5. 1976. július 4.
Előd Brunetto Bucciarelli-Ducci (DC)
Utód Pietro Ingrao (PCI)
Olasz Szocialista Párt főtitkára
Hivatali idő
1945. augusztus 2. 1945. december 18.
Előd Pietro Nenni
Utód Rodolfo Morandi
Katonai pályafutása
Csatái első világháború

Születési név Alessandro Pertini
Született 1896. szeptember 25.[1][2][3][4]
San Giovanni
Elhunyt1990. február 24. (93 évesen)[2][4]
Róma
Sírhely San Giovanni
Párt Olasz Szocialista Párt

Házastársa Carla Voltolina (1946. június 8. – 1990. február 24.)
Foglalkozás ügyvéd, újságíró
Iskolái Università degli Studi di Modena e Reggio Emilia
Vallás ateizmus

Díjak
  • Gold Medal of Military Valour (1955. augusztus 6.)
  • Otto Hahn Peace Medal (1988, 1988)
  • Four Freedoms Award - Freedom Medal
  • a Madridi Complutense Egyetem díszdoktora (1985)
  • Grand Collar of the Military Order of Saint James of the Sword

Sandro Pertini aláírása
Sandro Pertini aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Sandro Pertini témájú médiaállományokat.

Olaszország 7. köztársasági elnöke 1978 és 1985 között, emellett az egyetlen szocialista politikus, aki ezt a tisztséget betöltötte.

ÉleteSzerkesztés

A két világháborúban való szerepe és partizáni időszakaSzerkesztés

Harcolt az első világháború idején az isonzói csatákban, 1917-ben megkapta a Katonai vitézségi aranyérmet, a háborúban való helytállása miatt. A háború után az Olasz Szocialista Párt tagja lett, ahol kiemelkedett ellenzéki politikusként a fasizmus ellenes harcával, ez a fajta politikai elkötelezettsége még Mussolini uralma alatt is megmaradt. 1925-ben 8 hónapos börtönbüntetésre ítélték, emiatt száműzetésbe vonult Franciaországba, ahol antifasiszta politikai tevékenységét folytatta. Később, 1929-ben visszatért Olaszországba, álnéven, de letartóztatták és a fasizmus ideje alatt működő Államvédelmi Bíróság előbb börtönbüntetésre, később internálásra ítélte.[5]

1943-ban, a fasizmus bukása után szabad lett. Részt vett a Porta San Paolo-i csatában, ahol több harcoló partizánegység sikeresen megakadályozta, hogy Róma náci megszállás alá kerüljön. Pietro Nennivel megalakította a PSIUP (Egyesült Munkásság Olasz Szocialista Pártja) pártot. Ebben az évbe elfogta őt az SS és halálra büntette. Sikerült kiszabadulnia a római Regina Coeli börtönből, a Matteotti brigád egyik partizánjának segítségével. Így lett az Olasz Ellenállási Mozgalom egyik oszlopos tagja és a Nemzeti Felszabadítási Bizottság katonai testületének lett partizánja. Partizán volt Róma, Toszkána, Valle d'Aosta és Lombardia területein. Több partizánakcióban való sikeres harca nyomán, megkapta a katonai aranyérmét.[5]

1945. áprilisában részt vett a milánói lázadásban, megszavazta azt a rendeletet, amellyel Benito Mussolinit halálbüntetésre ítélték. Tagja volt az Alkotmányozó Nemzetgyűlésnek, a Képviselőház tagja volt 1953 és 1976 között. Az Olasz Szocialista Párt frakcióvezetője 1948-1953 között. 1968 és 1976 között a Képviselőház elnöke volt. 1978. július 8.-án választották meg Olaszország 7. köztársasági elnökének.[5]

Köztársasági elnökkéntSzerkesztés

Karizmatikus megjelenésével, nagy népszerűségre tett szert az olaszok körében. Egyesek úgy emlékeznek rá, mint "az olaszok legkedveltebb köztársasági elnöke".[6]

Államfőként hat miniszterelnököt iktatott be: Giulio Andreotti (akinek 1978-as lemondását elutasította), Francesco Cossiga (1979-1980), Arnaldo Forlani (1980-1981), Giovanni Spadolini (1981-1982), Amintore Fanfani (1982-1983) és Bettino Craxi (1983-1987) miniszterelnököket.[7]

Öt örökös szenátort nevezett ki és három alkotmánybírót hivatali ideje során. Ő nevezte ki 1983-ban Bettino Craxit, mint 1945 utáni első szocialista miniszterelnököt.[7]

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sandro Pertini című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.

ForrásokSzerkesztés

  1. BnF források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  2. a b SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  3. Encyclopædia Universalis. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. a b Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. a b c http://www.centropertini.org/biografia.htm
  6. http://ricerca.repubblica.it/repubblica/archivio/repubblica/2005/10/19/savona-roma-nel-nome-di-pertini.html
  7. a b http://associazioni.comune.fe.it/191/la-presidenza-pertini


Elődje:
Giovanni Leone
Az Olasz Köztársaság elnöke
1978. július 9. –
1985. június 29.
 
Utódja:
Francesco Cossiga