Főmenü megnyitása

Szent Walburga (latinul: Walpurgis), (Wessexi Királyság, 710 körül – Heidenheim, 779. február 25.) szentként tisztelt kora középkori angol apáca.

Szent Walburga
Heilige Walburga.jpg
Születése
710
Wessex
Halála

Heidenheim
Tisztelete
A Wikimédia Commons tartalmaz Szent Walburga témájú médiaállományokat.

Walburga Wessexi Szent Richárd leányaként született. Fiatal korában a winburgi kolostorba adták szülei nevelés céljából. Egy idő után maga Walburga úgy döntött, hogy az apácai életet választja. A kolostorban töltött hosszabb idő után Germániába, a mai Németország területére költözött át, és ott a bischofeni kolostor lakója lett. Két évet élt itt, majd a heidenheimi zárda apátnője lett. A feljegyzések szerint cselekedeteit a jámborság, a szelídség, és a szeretet jellemezte. Igyekezett kerülni a felesleges beszédet, egyben nagy hangsúlyt fektetett a kolostori hallgatásra. A kolostor megfelelő kormányzása is elismerést váltott ki kortársai között. 779-ben hunyt el. A római katolikus egyház szentként tiszteli, és halála napján üli emlékét.

ForrásSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés