Szerkesztővita:Proki/archív02

Legutóbb hozzászólt OsvátA 13 évvel ezelőtt a(z) Válasz témában

Utolsó kérés szerkesztés

Szia Proki! A magam részéről utoljára hangzik el kérés azon ügyben, hogy változtassa a stílusodon. A parancsolgatásokat nem csak a vitalapokon nem tűrjük el, hanem a szerkesztési összefoglalókban sem. Gondolok most konkrétan erre. A másik meg az, hogy ez egy enciklopédia és a hibás, helytelen, vagy rossz szövegeket nem tartalmazhatja, ezért senkitől sem várhatod el, hogy ne tüntesse el ezeket. Utasításba meg főleg nem adhatod! Legyél szíves és moderáld magad. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 8., 16:27 (CET)Válasz

A szerkesztési összefoglalóban sem utasítgatunk senkit. Ennek okai:
1. Nem azért van!
2. Nem illik! (Legfeljebb kérni, de az 1. pont szerint, azt sem ott!)
3. Itt senki sem azért van, hogy utánad dolgozzon. Ezt már számos alkalommal elmondtuk neked, mint ahogy azt is, hogy olyasmit csinálj, amihez értesz.
Ami pedig a hozzám írt legutóbbi üzenetedet illeti: azt hiszem nem én vagyok az akinek el kellene gondolkodnia. Végül is, szerintem, nem engem blokkoltak, immáron többedszer. Ráadásul azt hiszem megint ez lesz a vége, ha nem érted meg, hogy itt senkinek, semmilyen formában nem parancsolgathatsz. A Te érdekedben javaslom, hogy ezt a stílust itt felejtsd el. Előbb-utóbb a legtürelmesebb szerkesztőknek is elfogy a cérnája. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 8., 17:16 (CET)Válasz

Proki, ezt írtad Hungarikusz Firkász vitalapjára: "Kiemelt szócikknek kell lennie az év 50. hetén, tartsd tiszteletbe azt a dolgomat, te a kakas a szemétdombon, te kukorékolsz nekem. Jobban jársz, ha betartod, én is jobban járok, hogy betartom azt, amit te írtál." Amióta a blokkból visszatértél, gépi fordításokat raksz fel, állítasz vissza, ha törlik, követelőzöl, az iránt érdeklődsz, hogy én meghaltam-e, és most már személyes támadást is indítasz a dolgát végző járőr ellen. Nem értem, mi a célod, ha gondolkodsz egyáltalán, és van valami célod, mindenesetre figyelmeztetlek: ha nem szeded össze magad, nem koncentrálsz a nyelvileg és tartalmilag is elfogadható szerkesztésre, hanem folytatod ezt az elfogadhatatlan viselkedést, a következő blokkod a legutóbbi duplája, vagyis 1 hónap lesz. Gondolkodj el ezen, légy szíves. --Pagonyfoxhole 2011. március 8., 17:49 (CET)Válasz

Szia Proki! Én vagyok az, aki téged rendszeresen blokkollak, és már nagyon érik a következő, ami – ahogy Pagony is írja – már egy hónapos lesz. Éppen csak visszatértél az előző blokkból és ott folytatod, ahol abbahagytad. Az a szerencséd, hogy Pagony nem sértődött meg túlságosan az előző személyeskedésed miatt, mert akkor már pihenőn lennél. A következőkre kérlek:

  1. Csak olyan szerkesztésekbe kezdjél, amihez értesz. A többi szerkesztő nem fog utánad takarítani, hanem visszaállítjuk a szerkesztéseidet.
  2. Ha nem ismersz megfelelő szinten idegen nyelvet, akkor ne fordíts, keress magyar forrásokat.
  3. Próbálj tisztelettel beszélni a többi szerkesztővel. Nem az a baj, hogy fiatal vagy. Egy idősebb szerkesztő sem írhatja büntetlenül, hogy „tartsd tiszteletbe azt a dolgomat, te a kakas a szemétdombon”.
  4. Ne követelőzz, és ne utasíts senkit.

Köszönöm a megértésed. Csigabi itt a házam 2011. március 8., 18:22 (CET)Válasz

Antarktisz szerkesztés

Szia! Az Antarktisz szócikk élővilág szakaszából két teljes bekezdést töröltem, melyeket az origo oldaláról másoltál be. Ha eddig nem lenne világos, most tájékoztatlak, hogy egyrészt nem úgy bővítünk szócikket, hogy innen-onnan bemásolunk szakaszokat, másrészt pedig egy földrajzi egység élővilágát nem úgy kell megírni, hogy összevissza, logikai sorrend nélkül belefűzöl mondatokat, pláne nem híreket. A "sok a kérdőjel" és "szerdán mutatták be" nem igazán lexikonba illő tartalmak. Ennél kicsit jobbra kéne törekedned. - RepliCarter   Hagyj üzenetet 2011. március 8., 21:50 (CET)Válasz

Amerika szerkesztés

Örülök, hogy sikerült belátni. Azt hozzá kell tennem, hogy értékelem, amikor valaki kiáll a véleménye mellett, de még jobban értékelem, ha a véleményt képest megváltoztatni érvek hatására. Üdv LA pankuš→ 2011. március 9., 12:53 (CET)Válasz

Zoknibáb szerkesztés

Sztem ne hozz létre zoknibábokat, inkább szerkessz értelmesen és normálisan. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. március 9., 15:35 (CET)Válasz

Legyél önmagad, ne próbálj meg más lenni, főleg ne más nevén próbálkozzál! Hogy felderítselek, nézd meg ezt! Csigabi itt a házam 2011. március 9., 15:51 (CET)Válasz

Nézd Proki, én feladom. Úgy gondolom neked teljesen felesleges tanácsot adni, csak mész a magad feje után. Nekem erre nincs időm és energiám. Szia. Csigabi itt a házam 2011. március 9., 19:15 (CET)Válasz

Eltűnés szerkesztés

Szia Proki! Így is lehet mondani, az EU állataival nem értek egyet, szerencsésebb az Európa madarai, mint egy olyan egység, amiből hiányzik a Szerbia, Montenegró, Svájc, Macedonia és a többiek. VC-süzenet 2011. március 10., 17:48 (CET)Válasz

Tanács szerkesztés

Szia! Egyes számú tanács, bár ezt inkább valamelyik tanítónénidtől kellene kapnod: A „megtudnád mondani”, „befogom tartani” helytelen alakok, a helyes: „meg tudnád mondani”, „be fogom tartani”. Az igekötők itt nem a tudnád és a fogom igékhez tartoznak, hanem a mondani (megmondani) és tartani (betartani) igékhez. Csigabi itt a házam 2011. március 10., 19:19 (CET)Válasz

Kettes számú tanács: köszönd meg, ha valaki szívességet tesz neked. Csigabi itt a házam 2011. március 10., 20:36 (CET)Válasz

Kivételesen szerkesztés

Szia! Nem szeretném, ha rendszert csinálnál belőle, de kivételesen itt van a vitalapomon kért enwiki szöveg fordítása:

A Puerto Rico-i fauna legutóbb mintegy 10 000 évvel ezelőtt ment át nagyobb szabású változáson a jégkorszakot követő tengerszint-emelkedés és az ehhez járuló éghajlati változások következményeként. Puerto Rico száraz, szavannás éghajlatának a napjainkban is látható párás, erdőkkel borított állapotáig történő átalakulása tömeges kihalást eredményezett, különösen a gerinces fajok körében. Akkoriban a Puerto Rico-pad — ez az összefüggő földterület, mely hajdan magába foglalta a Puerto Rico szigetcsoportot (kivéve Mona, Monito és Desecheo szigeteket) és a Virgin-szigeteket (St. Croix kivételével) — elkülönült a szárazföldtől. A Puerto Rico-pad soha nem állt kapcsolatban a tőle keletre fekvő legközelebbi szárazulattal, St. Maartennel. Csigabi itt a házam 2011. március 10., 20:03 (CET)Válasz

Magyarország állatvilága szerkesztés

Egy jó nagy rész másolmány volt az albar.lapunk.huból, ezt töröltem. A megmaradt részbe különféle wikicikkekből szedegettél össze mondatokat. Miért kell téged állandóan figyelmeztetni a wikiben elvárt tisztességes viselkedésre? Előbb-utóbb komoly baj lesz ebből! --Pagonyfoxhole 2011. március 11., 17:41 (CET)Válasz

Miért nem válaszolsz szerkesztés

Szia Proki! Nem kéne magyarázkodnom, de most már több, mint két hónapja 12 órát dolgozok naponta, ha van egy kis időm, erőm Wikizni, azt szeretném arra használni, amire én akarom. A hokkófélék a tyúkalakúak rendjébe tartoznak, ahol a hímet kakasnak nevezik, de ezt én még a hokkókra vonatkozóan nem hallottam. A patkányvakondnak pedig ilyen egyszerűen utána tudsz nézni ([1]), amit én mondok azt úgysem tudod forrásnak beírni. További jó szerkesztést. VC-süzenet 2011. március 12., 16:13 (CET)Válasz

A kubai gyümölcsdenevérhez berakhatod a két kihalt kategóriát, mivel az IUCN is jelzi. A betelepített kategóriát, még kicsit korainak érzem. Kevés róluk az információnk és csak pár faj esetében tudunk biztosat. – VC-süzenet 2011. március 14., 19:52 (CET)Válasz
Én még mindig korainak tartom és számomra nem mindegy az odakerülés hogyanja sem és nekem nem mindegy, hogy betelepíteték, vagy behurcolták (patkány), de ha mindenképen el akarod készíteni, akkor csináld. – VC-süzenet 2011. március 14., 21:22 (CET)Válasz

Tízóraiszünet szerkesztés

Szia! Arra kérlek, ezzel az özönvízszerű kategóriagyártással tartsál egy kis szünetet, amíg elmagyarázod, milyen megbeszélés alapján estél neki, mert többen nem értjük. Az adminisztrátorok üzenőfalára is érkezett már ezzel kapcsolatos kérdés. Tehát tarts egy kis szünetet, tízóraizz, és válaszolj az AÜ-n OsvátA-nak, hogy mindenki megnyugodjék, hogy valami megbeszélés alapján csinálod. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 15., 09:54 (CET)Válasz

Én nem ezt kérdeztem tőled, hanem hogy milyen megbeszélés alapján csinálod. A kategóriajavaslatokon nem láttam, talán az állatos műhelyben beszélted meg a többiekkel? Ekkora átalakítást nem lehet hirtelen felindulásból elkezdeni. Azt is kértem, hogy válaszolj az AÜ-n OsvátA-nak. Kérlek, egyelőre állj le a kategóriagyártással. Még az is lehet, hogy vissza kell vonnunk utánad az egészet. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2011. március 15., 10:07 (CET)Válasz

Proki! Az, hogy amit ma csináltál az „úgy jó, ahogy van” erős túlzás. A műhely véleménye nélkül ilyen nagyságrendű kategorizálás közelíti a vandalizmust. Amit végzel, azzal ismételten felesleges munkát adsz szerkesztőtársaidnak. Kérlek hagyd abba, és kérdezd meg a műhely vitalapján a műhely tagjainak és másoknak a véleményét! Köszönöm. Csigabi itt a házam 2011. március 15., 11:34 (CET)Válasz

Az én szavam annyi, mint bárki másé, ha többen ellenzik amit csinálsz, legalább átmenetileg álljál le és probáld érvekkel bizonyítani, hogy jó az amit csinálsz. VC-süzenet 2011. március 15., 13:40 (CET)Válasz

Szia! Többen kérték, hogy ne csináld ezt a kategorizálási folyamatot, amíg nem a szerkesztők többsége, vagy legalábbis a szócikkekkel foglalkozó műhely tagjai nem vélik úgy, hogy ez jó! Próbáld már megérteni, hogy itt közösségi munkát végzünk! Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 15., 15:30 (CET)Válasz

Lassan az uzsonnánál tartunk és még mindig nem akarod megérteni, mire kérünk. Pihenj kicsit, gondolkozz el; köszönöm. OsvátA Palackposta 2011. március 15., 15:37 (CET)Válasz

Támogatom OsvátA javaslatát. Az mindegy, hogy szándékosan, vagy véletlenül települtek-e be az állatok, az viszont egyáltalán nem mindegy, hogy már megint utánad kell dolgoznia több szerkesztőnek és és legalább ugyanannyinak kell külön veled foglalkoznia, mert nem vagy hajlandó megérteni, hogy amit csinálsz, az egyenlőre nem jó, mert senkivel nem beszélted meg. Különben még egy ilyen üzenet, mint amit most is hagytál a vitalapomon és megkérem Csigabit, hogy a rólad megírt véleménykérést tegye fel élesbe. Szépen kértünk és egyre többen kérünk, hogy viselkedj úgy ahogy itt kell, de úgy látszik rád ez nincs hatással. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 15., 15:43 (CET)Válasz

Jó szándék szerkesztés

Szia Proki! Nem a szándékoddal van baj, hanem a megoldással, azt te is beláthatod, hogy nem csinálhatjuk azt amit akarunk, mert a Wikin többen dolgozunk és majdnem mindenki jót akar. Megegyezésre kell törekedni, nem csinálni valamit, mások nem tetszése mellett. Nem véletlenül írom, most már vagy ötödször, hogy az ötlet nem rossz, de még korai. Tulajdonképen a fajok nagy része még el se készült. Az, hogy már az elején elkezdjük, hogy minnél több alkategóriát gyártunk, később tényleg kevesebb munkával jár, de főleg az elején egy elaprózott, utólag nagyon nehezen ellenőrizhető valamit kapunk. A kihalt kategóriával azért értek egyet, mert azt nem árt tudni, hogy egy országból milyen fajok haltak ki, de ezek már nem szerepelnek egy ország fajlistáján, de a betelepítettek igen és nem biztos, hogy mindegyikről megtudjuk, hogy hogyan kerültek oda.VC-süzenet 2011. március 15., 14:00 (CET)Válasz

Ha jól megnézed, többen is jelezték, hogy nem jó az irányod, ha nem fogod fel, előbb-utóbb valaki véleménykérést fog kérni a viselkedésed miatt, ami eltiltással, de akár kitiltással is járhat, keres magadnak valami más harci feladatot, legyen az Wikin belül, vagy azon kívül. – VC-süzenet 2011. március 15., 15:48 (CET)Válasz

„...különböztessük meg egy adott ország őshonos és betelepített állatfajait” – ez rendben is lenne. Az nincs rendben, hogy tevékenységed nyomán rengeteg szócikk visel tucatnyi, ha nem több kategóribesorolást, ami nyilvánvalóan hibás, és nyilvánvalóan kategóriák, alkategóriák, és al-alkategóriák fölösleges szövevénye jött így létre. Ki fogja ezt kisilabizálni? OsvátA Palackposta 2011. március 15., 15:55 (CET)Válasz

Ha van időd és kedved, olvas utána egy User:Fehér Zoltán nevű egykori szerkesztőtársunknak. Kezdesz nagyon emlékeztetni rá. Durván leegyszerűsítve tulajdonképen egy állatos oldal átnevezése miatt került szembe szinte mindenkivel, az Ő sorsa a végleges kitiltás lett. Ez a téma nem annyira fontos, hogy te is így járjál, szerkesszél még egy ideig nem problémás oldalakat és garantálom, hogy később már senki nem fog akadályt gördíteni nemes szándékod elé. VC-süzenet 2011. március 15., 18:09 (CET)Válasz

Elég! szerkesztés

Proki! Most azonnal állj le, különben pihenőre küldelek! Szembemész a Wikipédia teljes közösségével. Ha folytatod, a blokk mellett kiírok egy véleménykérést rólad. Köszönöm a megértésed. Csigabi itt a házam 2011. március 15., 17:50 (CET)Válasz

Ugyanerre kérlek. Foglalkozz kicsit mással. --eLVe kedvesS(z)avak 2011. március 15., 17:59 (CET)Válasz

Proki! Nem arra kértelek, hogy ezt most fejezd be? Csigabi itt a házam 2011. március 15., 20:03 (CET

Mivel kommunikációképtelen vagy visszaállítottam az utóbbi szerkesztéseidet, és a mostantól végzetteket is vissza fogom állítani. Kezdjél vitát a témáról az állatok műhelyében, és ott hozzatok konszenzusos döntést! Köszönöm. Csigabi itt a házam 2011. március 15., 20:44 (CET)Válasz

Proki, legutóbb 2 hétre voltál blokkolva. Mostani, káoszt előidéző viselkedéseddel és azzal, hogy képtelen vagy érdemben reagálni a kérésekre és panaszokra, az 1 hónapot kockáztatod. Ezt vedd a legkomolyabb figyelmeztetésnek! --Pagonyfoxhole 2011. március 15., 20:48 (CET)Válasz

Galápagosi albatrosz szerkesztés

Szia Proki! Honnan másoltad a Galápagosi albatrosz szócikket? De őszintén! Csigabi itt a házam 2011. március 16., 20:51 (CET)Válasz

Vagyis jól gondoltam. Azt ugye tudod, hogy más forrásokból (weboldalról, könyvből) való másolás jogsértő lehet? Figyelmedbe ajánlom a Wikipédia:Szerzői jogok oldalt. Talán addig kellene a másolt a szakaszokat törölni vagy átírni, amíg valaki nem mond egy csúnya ejnyebejnyét. Csigabi itt a házam 2011. március 17., 11:48 (CET)Válasz

Nem megnyugtató a válaszod. Ha nem törlöd te magad, majd én fogom. Csigabi itt a házam 2011. március 17., 11:53 (CET)Válasz

Nem a lényegre koncentrálsz. Törlöd a másolt szakaszokat vagy nem? A múltkor megmondtam, hogy nem csinálunk rendszert abból, hogy fordítási feladatokat adsz. Csigabi itt a házam 2011. március 17., 12:01 (CET)Válasz

Ha még egyszer visszaállítod a másolmányt, jön az 1 hónap blokk. --Pagonyfoxhole 2011. március 17., 12:26 (CET)Válasz

A saját mondatodat visszateheted, a másolmányt hagyd békén. --Pagonyfoxhole 2011. március 17., 12:48 (CET)Válasz

A lényeg az, hogy nem másolhatsz semmilyen szöveget, inkább probálj kevesebb szöveget írni, de az a saját szavaid legyenek és ne egy szolgai másolat. – VC-süzenet 2011. március 17., 13:02 (CET)Válasz
A vitából már kialakult rólad egy kép, ha ehhez képest elkezdesz szép kerek körmondatokban írni, lesűt róla, hogy nem a saját szavaid. Ne büntesd meg magadat, probálj a kicsi kevésből menni, a nagyobb felé, még lesz elég időd tökéleteset alkotni. – VC-süzenet 2011. március 17., 17:55 (CET)Válasz

Telepítős kategóriák szerkesztés

Proki, te tényleg nem értesz a szép szóból? Hányan mondtuk már el, hogy hagyd abba a kategóriagyártást? És most VC-s-től kérdezed, hogy folytathatod-e. NEM! --Pagonyfoxhole 2011. március 18., 13:58 (CET)Válasz

Fogytán a türelmem, Proki. --Pagonyfoxhole 2011. március 18., 15:21 (CET)Válasz
Azért ne hozzál létre új kategóriákat, mert az nem úgy megy a Wikipédiában, hogy van egy ötletem és csinálok kategóriákat. Hanem ezt kell elolvasni: Wikipédia:Hogyan használd a kategóriákat?. És elgondolkodni rajta. És aszerint szerkesztgetni. Vagdalkozni, erőszakoskodni pedig nem kell. Üdv: OsvátA Palackposta 2011. március 18., 14:22 (CET)Válasz

Hegyi kuszkusz szerkesztés

Oké, köszi szépen. – Attis vita 2011. március 18., 14:13 (CET)Válasz

Semmiképen sem, örüljünk, hogy egyenlőre csönd van körülötte. Maradjál a fajoknál, ha hosszabb ideg nem csinálsz olyat, ami feszültséget kelt, könnyebb lesz elérni valamilyen kompromisszumot. Olyan fajokat keressél, amihez legalább kép van, vagy kicsit több információ és a magyar nevéről is van forrásod. – VC-süzenet 2011. március 18., 14:27 (CET)Válasz

Szerk. összefoglaló szerkesztés

A szerkesztői összefoglalóban végképp ne gorombáskodj! És másutt sem, oké? Köszi! OsvátA Palackposta 2011. március 19., 11:39 (CET)Válasz

Magyarország kiemelése szerkesztés

Szia! Mint azt már többen elmondták (köztük én is) nem a szándékaiddal van a baj, hanem a stílusoddal. A Wikipédiát mindenki saját erejéből, idejéből szerkeszti, a szerint, hogy kinek mit van kedve szerkeszteni. Meg kéne már értened, hogy itt a parancsolgatós hangnemet nem kultiváljuk. Nem tudom, hogy a környezetedben ezt a stílust mennyire fogadják el, de mondjuk ez nem is érdekel. A lényeg, hogy itt az ilyen viselkedés nem elfogadott. Továbbá, nem tudom a többiek mit fognak tenni, de én azon kívül, hogy továbbra is visszavonom a nem megfelelő szerkesztéseidet, nem fogok magyarázkodásokba bocsátkozni, sem pedig reagálni az üzeneteidre. Ennyi figyelmeztetés és kérlelés után ugyanis bárki megértené, hogy amit csinál az nem jó. Kivéve az, aki nem akarja megérteni. És szerintem a Te eseteben ez utóbbi áll. Én pedig már meguntam a fölösleges szájtépést. Hungarikusz Firkász   Ide írkássz! 2011. március 19., 13:48 (CET)Válasz

Új-britanniai bronzgalamb szerkesztés

Szia, a fenti linken találod (rosszul írta a nevet). --Pagonyfoxhole 2011. március 20., 12:15 (CET)Válasz

Már megint? szerkesztés

Szia! Nem arról volt szó, hogy békén hagyod a betelepített kategóriákat az Állatok Műhelye állásfoglalása híján? Csigabi itt a házam 2011. március 21., 20:14 (CET)Válasz

És ha én most megkérem Pagonyt, hogy engedje meg, hogy blokkolhassalak, de ő nem válaszol, akkor blokkolhatlak? Csigabi itt a házam 2011. március 21., 20:21 (CET)Válasz

A többit pedagógiai célzattal rád hagytam. Csigabi itt a házam 2011. március 21., 20:41 (CET)Válasz

Válasz szerkesztés

Elmondtam már mindent; szanaszéjjel. Olvastad. OsvátA Palackposta 2011. március 21., 21:11 (CET)Válasz

Visszatérés Proki/archív02 felhasználói lapjához.