Főmenü megnyitása

A Szlovák Tanácsköztársaság (szlovákul Slovenská republika rád) 1919. június 16-ától július 7-ig fennállt, Eperjesen létrehozott tiszavirág életű tanácsköztársaság, melynek ideiglenes székhelye is itt volt. Belső támogatói Szlovákiában szinte egyáltalán nem voltak, idővel fennállása teljesen a magyar Vörös Hadsereg és a magyar tanácskormány támogatásától függött. Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása demoralizálta a Magyar Vörös Hadsereg legénységét és tisztikarát, akik közül sokan abban a hitben fogtak fegyvert, hogy a visszafoglalt hajdani felvidéki területek majd ismét a magyar állam területét fogják képezni. A nemzeti érzelmű hazafiasságból harcoló katonák csakhamar megtapasztalhatták, hogy a Tanácskormánynak soha nem voltak céljai területek visszafoglalása iránt, csupán kommunista forradalmak kirobbantása és kommunista államok létrehozása, aminek kedvéért a Tanácskormány még a legelemibb magyar érdekeket is háttérbe szorítja.[1]

Szlovák Tanácsköztársaság
1919. június 16.1919. július 7.
Szlovák Tanácsköztársaság zászlaja
Szlovák Tanácsköztársaság zászlaja
Nepkoztarsasag.png
Általános adatok
Fővárosa Eperjes
Kormányzat
Államforma Tanácsköztársaság
Kormányfő Antonín Janoušek
ElődállamUtódállam
 CsehszlovákiaCsehszlovákia 
A Wikimédia Commons tartalmaz Szlovák Tanácsköztársaság témájú médiaállományokat.
A Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltása Eperjesen

MegalakulásaSzerkesztés

Az 1919. május 10-én a támadó csehszlovák haderő ellen indított ellentámadás során sikerült visszafoglalni a magyaroknak Salgótarjánt és Miskolcot. Ezután vette kezdetét az úgynevezett északi hadjárat, s a Vörös Hadsereg behatolt a Felvidékre, a középső, valamint keleti országrészt felszabadítva. Az egyik hadseregcsoport, a 16. felvidéki század (melyet többségében szlovák nemzetiségű katonák alkottak) bevették Kassát (június 11.), majd Eperjest és végül Bártfát, elérve a lengyel határt.

A Magyarországi Tanácsköztársaság vezetői és legfőképp Kun Béla hangoztatta a világforradalmat, ám Kun ténylegesen csak a környezet forradalmasodását szerette volna.[2] Ilyen körülmények közt került sor Eperjesen a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltására, amelynek a legfőbb végrehajtó szerve a Forradalmi Végrehajtó Bizottság volt, és annak elnökévé a cseh kommunista Antonín Janoušeket tették. Az új proletárállam vezetői részben Budapestről jött internacionalisták voltak, ám a független Szlovákia hívei közül is támogatták őket.

NépbiztosaiSzerkesztés

  • Hadügyi: Münnich Ferenc, Kovács Gyula és Vavrica János
  • Külügyi: Pór Ernő és Antonín Janoušek
  • Belügyi: Hirossik János, Hamzík József, Baján Vilmos, Fehér Ferenc, Sluka József
  • Földművelésügyi: Štefan Mokráň, Csapai József
  • Kereskedelmi és vasúti: Hirossik János, Varecha József
  • Igazságügyi: Černý Vladimír, Ungár Miklós
  • Szocializálási: Csapó Sámuel, Gustáv Flenscher
  • Közoktatásügyi: Václav Suk, Eduard Krompaský
  • Közellátási: Štefan Stehlík
  • Egészségügyi és népjóléti: Ľudovít Jakab[3]

TörténeteSzerkesztés

Janoušek a Magyarországi Tanácsköztársasághoz hasonló apparátusú proletárdiktatúra kiépítését vette tervbe. A helyi lakosság azonban nem támogatta Janoušek kormányát, amelynek fennállása rövidesen már teljességgel a Vörös Hadsereg jelenlététől függött. A csehszlovák állam vezetői az új állam kikiáltását úgy értékelték, mint a Felvidék visszahelyezését magyar fennhatóság alá, míg az antantot egyre jobban nyugtalanította, hogy immár két bolsevista dominanciájú államalakulat volt a térségben és tartottak attól, hogy a kommunizmus ennek hatására még nagyobb erővel fog előretörni Európában.

Államosítottak minden 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemet, 50 holdon felüli földbirtokot és az egyházi birtokokat. Létrehozták a (szlovák) Vörös Hadsereget, melynek létszáma június végére elérte az 50 ezer főt.

Georges Clemenceau francia miniszterelnök június 13-i táviratában ígéretet tett arra, ha feladja Szlovákiát a magyar Vörös Hadsereg, akkor a Tiszántúlról kivonják a megszálló román erőket.

A szlovák tanácsállam megszűnteSzerkesztés

A tanácsállam vezetői – akiknek csupán a hatalom megtartása volt az érdekük –, beleegyeztek Clemenceau követelésébe és a magyar haderő kivonult a Felvidékről július 7-én, helyére a csehszlovák hadsereg tért vissza. Ezzel kevesebb, mint háromhétnyi fennállás után a szlovák tanácsállam megszűnt.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Peter Pastor. Revolutions and Interventions in Hungary and Its Neighbor States, 1918-1919, Volume 20. Social Science Monographs, 441. o. (1988) 
  2. Vitatott személyek: Kun Béla. [2015. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. szeptember 15.)
  3. Magyar katolikus lexikon XIII. (Szentl–Titán). Főszerk. Diós István; szerk. Viczián János. Budapest: Szent István Társulat. 2008.  

ForrásokSzerkesztés

  • Munkásmozgalom-történeti lexikon. Szerkesztette Vass Henrik – Bassa Endre – Kabos Ernő. Budapest: Kossuth Könyvkiadó. 1972.  
  • Együtt harcoltunk. Visszaemlékezések az 1919-es Szlovák és Magyar Tanácsköztársaságra. (Összeállította Roják Dezső és Anton Smutný)
  • Dokumentumok a Szlovák Tanácsköztársaságról 1919. (Összeállította Milei György, Anton Smutný)

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés