Főmenü megnyitása

Vántus Károly

szociáldemokrata politikus

Vántus Károly (Nagyvárad, 1879. február 20.Moszkva, 1927. június 16.) szociáldemokrata politikus, a Forradalmi Kormányzótanács tagja, ács.

Vántus Károly
Vántus Károly 1919-ben
Vántus Károly 1919-ben
Született 1879. február 20.
Nagyvárad
Elhunyt 1927. június 16. (48 évesen)
Moszkva
SzüleiVántus Imre, Pénzes Katalin
Foglalkozása politikus
Tisztség földművelésügyi miniszter

Tartalomjegyzék

ÉleteSzerkesztés

A kommünigSzerkesztés

Vántus Imre és Pénzes Katalin fia. Fiatalkorában (1897-ben) lépett be szülővárosában az ácsmunkások szakszervezetébe, illetve az MSZDP-be, amelynek hamarosan titkára lett. 1903-ban a magyar fővárosban a MÉMOSZ egyik titkára is volt. Egy időben Kolozsvárott a helyi párttitkár volt,[1] s az 1905-ös kolozsvári építőmunkássztrájk megszervezésében nagy szerepet vitt.[2] Ekkortájt barátkozott össze Kun Bélával.[3] Nagyváradra való visszatérése után az MSZDP kerületi titkáraként működött, s szerkesztette a Nagyváradi Munkásújságot. 1907-től 3 éven át az MSZDP egyik központi titkára volt.[4] 1910-ben passzivitásba vonult. 1911. szeptember 3-án Budapesten, a Terézvárosban feleségül vette a nála öt évvel fiatalabb Stern Berta gépírónőt, Stern József és Fisch Jozefa lányát.[5] 1914 októberétől kezdve részt vett az első világháborúban, s a Przemyśl erődnél hadifogságba esett. Egyes források szerint a Donyec-medencében, egy bányában dolgozott, s részt vett a hadifogoly-szovjetek munkájában. 1918 tavaszán Moszkvába ment, ahol bekapcsolódott a magyar kommunisták munkájába. Tagja lett az OK(b)P Magyar Csoportjának. Egyik szerkesztője volt a „Szociális Forradalom” című moszkvai kommunista újságnak, később tanára az „agitátoriskolának”. November 4-én az ideiglenes Központi Bizottság tagja lett. 1918. november 17-én Kun Bélával együtt visszatért Magyarországra.[6] Alapító tagja, később pedig titkára volt a KMP-nek (Hirossik János mellett),[7] és tagja lett a párt Központi Bizottságának. Mint a kommunista párt funkcionáriusát, 1919. február 20-án mikor az esti órákban visszatért Aszódról Budapestre, a rendőrség le akarta tartóztatni. Felesége elővigyázatosságból elkérte a szomszéd fényképész műtermének kulcsait, s mikor a rendőrök megjöttek, elrejtette férjét a terembe. Ezután Vántus egy ismerősénél, egyes források szerint Göndör Ferencnél lakott.

A kommün alatt és utánSzerkesztés

 
Károly Vántus sírgödör. Novodevichy temető (Moszkva)

1919. március 21-én egyik aláírója volt a két párt egyesülését és a proletárdiktatúrát kikiáltó nyilatkozatnak. A tanácskormány egyik (földművelésügyi) népbiztosa lett, s május legelején a Mura-front parancsnokaként, illetve Vas vármegye kormányzótanácsi biztosaként tevékenykedett. Az 1919 június elején tartott földműveskongresszuson csakúgy, mint Rákosi Mátyás vagy Latinka Sándor, ő is ellenezte a Hamburger Jenő által benyújtott tervezetet, amely kimondta, hogy az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek között nem tesznek különbséget.[8] Az 1919. június 13-án tartott pártkongresszuson a párt (Szocialista-Kommunista Munkások Magyarországi Pártja) vezetőségébe választották, 1919. június 23-án pedig a Tanácsok Országos Gyűlése beválasztotta a Szövetséges Központi Intéző Bizottságba.

A kommün bukása után Budapesten maradt, s 1919. október 24-én letartóztatták. A népbiztosperben 46 rendbeli gyilkossággal, pénzhamisítással, felbujtással, rablással, lázítással és felségsértéssel vádolták. Ő volt az első kihallgatott, mivel őt viselte meg legjobban társai közül a fogság. Elhatárolta magát Kuntól, s letagadta, hogy aláírta az egyesülési határozatot. Azt viszont elismerte, hogy ő volt a KMP titkára.[9] Halálra ítélték,[10] ám az ítéletet nem hajtották végre. 1922-ben szovjet–magyar fogolycsere-akció keretében a Szovjetunióba került, ahol haláláig az építőiparban tevékenykedett.

EmlékezeteSzerkesztés

Az ő nevét viselte 1978 és 1991 között a mai Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola.[11]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., ISBN 963 09 1394 1 102. o.
  2. Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., ISBN 963 09 1394 1 19. o.
  3. Borsányi György: Kun Béla (politikai életrajzi, Kossuth Könyvkiadó, 1979., ISBN 963 09 1394 1 23. o.
  4. Más források szerint 1914-ig volt központi titkár.
  5. A házasságkötés bejegyezve a Bp. VI. ker. állami házassági akv. 1156/1911. folyószáma alatt.
  6. Kun Béláné: Kun Béla, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1969. 104. oldal
  7. A Magyar Ifjúság Közösségi Szervezete időszaki lapja – IV. évf. 1. szám 2014. március 30.. [2014. augusztus 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 24.)
  8. Hajdu Tibor: A Magyarországi Tanácsköztársaság, Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1969., 227. oldal
  9. Rév Erika: A népbiztosok pere, Kossuth Könyvkiadó, 1969., 74. o.
  10. Fogolytörzskönyve. [2014. augusztus 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. augusztus 13.)
  11. Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola: Iskolánk története

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

  • Bölöny József: Magyarország kormányai. Az 1987-1992 közötti időszakot feldolg. és sajtó alá rend. Hubai László. 4. bőv., jav. kiad. Bp., Akadémiai Kiadó, 1992.
  • Magyar Nagylexikon. Főszerk. Élesztős László (1-5. k.), Berényi Gábor (6. k.), Bárány Lászlóné (8-). Bp., Akadémiai Kiadó, 1993-.
  • Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. 1919–1929. Bp., 1964.
  • Józsa Antal–Milei György: A rendíthetetlen százezer. Magyar a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban. Bp., 1968.
  • Szabó László: A fiatal Ady Endre és barátja, a párttitkár. Népszabadság, 1957. november 20. 4-5. o.