Vittorio Venetó-i csata

A Vittorio Venetó-i csata vagy harmadik piavei csata az antant és az olasz csapatok döntő győzelme volt az Osztrák–Magyar Monarchia seregei fölött az első világháborúban az olasz fronton, Vittorio Veneto közelében. A monarchiabeli csapatok olyan vereséget szenvedtek, hogy a Monarchia megbízottai fegyverszünetet kértek Olaszországtól, ezáltal a Monarchia befejezte részvételét az első világháborúban.

A Vittorio Venetó-i csata
Battle of Vittorio Veneto.jpg

Konfliktus Olasz front
(Első világháború)
Időpont 1918. október 24.november 4.
Helyszín Piave folyó, Vittorio Veneto település, Olaszország
Eredmény Megsemmisítő antant győzelem
Szemben álló felek
Flag of Italy (1861–1946).svg Olaszország
Flag of France.svg Franciaország
Flag of the United Kingdom (3-5).svg Nagy-Britannia
Flag of the United States.svg Amerikai Egyesült Államok
Ensign of Austro-Hungarian civil fleet (1869-1918).svg Osztrák–Magyar Monarchia
Parancsnokok
Ensign of Austro-Hungarian civil fleet (1869-1918).svg Svetozar Borojević
Szemben álló erők
57 hadosztály:
  • Flag of Italy (1861–1946).svg 1 415 000 fő (52 hadosztály)
  • Flag of the United Kingdom (3-5).svg ≈40 000 fő (3 hadosztály)
  • Flag of France.svg 25 000 fő (2 hadosztály)
Összesen: 1 485 000 fő
600 repülőgép
7700 löveg
Ensign of Austro-Hungarian civil fleet (1869-1918).svg 1 800 000 fő (52 hadosztály)
6030 löveg
Veszteségek
40 378:
  • Flag of Italy (1861–1946).svg 37,461
    • 7000 halott
    • 23 000 sebesült
    • 8000 fogságba esett
  • Flag of France.svg 778 fő
  • Flag of the United Kingdom (3-5).svg 2139 fő
Ensign of Austro-Hungarian civil fleet (1869-1918).svg 528 000:
  • 30 000 halott
  • 50 000 sebesült
  • 448 000 fogságba esett
  • é. sz. 45° 57′ 21″, k. h. 12° 20′ 49″Koordináták: é. sz. 45° 57′ 21″, k. h. 12° 20′ 49″
    A Wikimédia Commons tartalmaz A Vittorio Venetó-i csata témájú médiaállományokat.

    A Monarchia csapataiSzerkesztés

    Az Osztrák–Magyar Monarchia támadását (második piavei csata) az olasz és antant csapatok sikeresen megállították 1918. június 22-én. A Monarchia számára egyértelművé vált, hogy az olasz fronton nem tud győzelmet kierőszakolni, Olaszország elfoglalása többé már nem sikerülhet. A kifáradt, utánpótlásban szegény Isonzó hadtest és az osztrák-magyar 6. hadsereg már nem bírhatott ki még egy antant rohamot. A Tirolban állomásozó 10. és 11. hadtest szintén legyengült, harcra képtelennek mutatkozott, a parancsmegtagadások és lázadások megsokszorozódtak. A többnemzetiségű hadtestek kezdtek szétbomlani, a magyarok a hazaszállításukat követelték, a szláv nemzetiségű katonák pedig nem akartak tovább harcolni a Monarchiáért. A Monarchia hadserege a széthullás szélén állt, a hadvezetés pontosan tudta, hogy egy új antant rohamnak nem fognak tudni ellenállni és az olasz front összeomlik.

    Olaszország és az antant haderejeSzerkesztés

    Az olasz hadvezetés és a térségben állomásozó antant csapatok hadvezetése a második piavei csata után már támadó terveket készített elő a Monarchia olasz frontja ellen. A jól felszerelt, egyre inkább javuló morálú olasz csapatok Olaszország javára billentették a mérleg nyelvét. Az olasz főparancsnok, Armando Diaz eredetileg október 16-ára tervezte az antant támadást, de az időjárás miatt ezt október 24-ére halasztották.

    A Monarchia belső állapotaSzerkesztés

    1918 októberére a Monarchia belső államegysége nagyrészt szétesett, megszűnt. A délszlávokat már október eleje óta a Zágráb székhelyű Szlovének, Horvátok és Szerbek Nemzeti Tanácsa képviselte, mely Tanács október végén ideiglenes alkotmányt fogadott el és kormányzati szervet alakított, létrehozta a Szerb-Horvát-Szlovén Államot. Az október 14-i Csehországban kibontakozó általános sztrájk után a cseh tartományokban már Prága irányította a kormányzati folyamatokat. A magyar Országgyűlés október 16-ától csak mint perszonálunióként tekintett a Monarchiára. A Monarchia államegysége tehát még az olasz támadás és a Balkán felől érkező antant csapatok a Monarchia államhatáraihoz érkezése előtt megszűnt. Az uralkodó, Károly császár és király október 25-én kinevezte ifj. Andrássy Gyula grófot a Monarchia külügyminiszterévé. A minisztériumban összeállították a fegyverszüneti küldöttséget, mely küldöttség készen állt arra, hogy az antant csapatok minden feltételét elfogadják.

    A csataSzerkesztés

    Október 24-én megindult az olasz csapatok támadása Tirol és a Piave folyó térségében, ám a kisebb támadásokat a Monarchia csapatai még vissza tudták verni. Október 26. éjjelén az olasz főerők hídfőket létesítettek a Piave folyón és megkezdték a támadást. A támadás központja Vittorio Veneto településhez közel volt, e falu után nevezték el a támadást Vittorio Venetó-inak. Október 29-én a hídfőktől támadást indítottak a Monarchia védőállásai ellen, több helyen áttörték az olasz frontot. A Monarchia csapatai rendezetlenül vonultak vissza a frontvonalról. A Monarchia kudarca teljes volt.

    A Monarchia fegyverszüneteSzerkesztés

    Október 29-én a Monarchia fegyverszüneti küldöttsége utasítást kapott arra, hogy minél előbb lépjen kapcsolatba az olasz hadvezetéssel és kérjen fegyverszünetet. Október 29-én az olasz hadvezetés átvette a Monarchia azonnali fegyverszüneti kérelmét, de tárgyalásra nem került sor a felek között. A fegyverszüneti küldöttség október 31-én eljutott Padova városába, az olasz főparancsnokság székhelyére. Szintén ezen a napon Párizsban a Legfelsőbb Haditanács ülésén megegyezés jött létre a részt vevő felek között a Monarchiának szánt fegyverszüneti feltételekről. November 3-án a Monarchia küldöttsége aláírta az fegyverszüneti okmányt, ami a padovai fegyverszünetként került be a történelembe. A pótjegyzőkönyv szerint az fegyverszünet nem az aláíráskor, november 3-án, hanem másnap, november 4-én, délután három órakor lép hatályba.[1] Mivel az osztrák hadvezetés már a fegyverszünet aláírása előtt értesítette a harcoló hadseregeit az ellenségeskedések azonnali beszüntetéséről, azok nem harcoltak tovább november 3-a után, ám az olasz hadvezetőség betartotta a pótjegyzőkönyv előírását, és november 4-éig továbbra is harcoló félként lépett fel. A monarchiabeli katonák fegyvertelenül várták az előrenyomuló olasz csapatokat, akik azonban hivatkozva arra, hogy még hadban állnak egymással, a Monarchia katonáit hadifoglyoknak tekintették és hadifogságba ejtették őket, így az utolsó napon, november 3-tól november 4-ig több mint 360 000 monarchiabeli katona esett olasz hadifogságba, emellett az olaszok jelentős hadizsákmányra is szert tettek.

    KövetkezményekSzerkesztés

    A Vittorio Venetó-i csata az olasz front utolsó csatája volt, mely szétzilálta a Osztrák–Magyar Monarchia hadseregét és egyben szétbomlasztotta magát a duális Monarchiát is. A fegyverszünet aláírása után több mint 360 000 monarchiabeli katona esett olasz hadifogságba. Ausztria–Magyarország hátországa kimerült, a sztrájkok, lázadások megsokszorozódtak. A délszlávok, csehek kiszakadtak a Monarchia területi egységéből, a szlovákok, románok, lengyelek szintén a Monarchia elhagyását tervezték. Az ausztriai tartományokban elégedetlenségi hullám söpört végig, mely a Habsburg-monarchia széthullását eredményezte, és Károly császár lemondatásához vezetett. Magyarországon a budapesti őszirózsás forradalom elsöpörte a királyság intézményét, kikiáltották Magyarország függetlenségét és a köztársaságot. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullott, miközben egyre nagyobb számban érkeztek haza a frontvonalakról a sebesült, legyengült katonák. A Német Birodalom utolsó szövetségese is kidőlt a sorból, Németország egyedül maradt az antanttal szemben.

    Olaszország győztesen került ki a háborúból, a nagy emberveszteség és az ipari sztrájkok miatt azonban nehéz jövő felé nézett a kimerült ország.

    Külső hivatkozásokSzerkesztés

    JegyzetekSzerkesztés

    1. L'armistizio di Villa Giusti, 3 Novembre (olasz nyelven). cimeetrincee.it. [2015. szeptember 18-i dátummal az eredetiből archiválva].