Wikipédia-vita:Törlésre javasolt lapok/Kategória:Backnangiak

Bocsánat, de nem tűnik úgy, mintha egyetértés született volna a megbeszélésen, hogy ezeket törölni kell! Akkor miért indult be a törtlés? Tudom, hogy nem szavazáson dől el, de 1–1 volt a maradást és a törlést javasló szerkesztők aránya, az utolsó hozzászólás pedig kérdéseket vetett fel, amelyeket tisztázni kellene, tehát bőven nem ért véget a megbeszélés. Zerind üzenőlap 2015. április 20., 12:02 (CEST)Válasz

Még nem jutottunk eredményre, hogy kellene kezelni a dolgot, de már le is lett zárva... Egyesével végig kellett volna nézni, hogy megvan-e mindenhol a megfelelő listaelem, ami láthatóan nem történt meg, mivel csupán Münstert megvizsgálva már eddig 12 embert be tudtam sorolni. Ha ilyen nagy gond ez a kialault rendszer, ami már több mint tíz éve fut, akkor talán pl. "Pápaiak" helyett "Pápához kapcsolódó személyek" kategóriát létrehozni, ami egyértelműbb? Gyurika vita 2015. április 20., 12:36 (CEST)Válasz

Ludwigsburghoz is jócskán több mint ötöt találtam, Siegen és Herford pedig éppen meglenne. Gyurika vita 2015. április 20., 12:49 (CEST)Válasz

Hadd vegyem védelmembe a törlési megbeszélést lezáró Szilast, és hadd mondjam el, hogy ha a lezárást én végeztem volna, ugyanígy jártam volna el. Kezdve Zerind hozzászólásával: a TMB öt napig volt nyitva, az utolsó hozzászólás pedig nem egészen másfél nappal a megbeszélés kiírása után jelent meg. Aligha támadhat az a benyomása az embernek, hogy itt bákibe is beléfojtottuk volna a szót, vagy bármi megbeszéletlenül maradt volna. Én inkább úgy látom, hogy itt értelmes emberek megbeszélése zajlott le, ahol elhangzottak pro és kontra érvek, ezek közül néhányról kölcsönösen elismertük, hogy helytállóak. A végén az a kompromisszumos megoldás alakult ki, hogy a törlésre javasolt kategóriák közül azokat, amelyek legalább annak az alapvető formai követelménynek megfelelnek, hogy tartalmaznak öt elemet nem töröljük, és ehhez a kompromisszumhoz tartotta is magát a lezáró admin.

Az hogy a lezárás után kiderült, hogy a Münsteriek kategóriába be lehetett volna sorolni tizenkét személyt, alapja lehet egy olyan megbeszélésnek, aminek a végén ezt a kategóriát helyreállítjuk, de ezt a megbeszélést rossz lenne most már másodszor is kihagyni, mert jelenleg például a münsteriek közé van besorolva Tanita Tikaram, akinek azért, vegyük észre, nem sok köze van Münsterhez túl azon, hogy az apukája történetesen ott volt katona a brit hadseregben, amikor a kis Tanita megszületett.

Felmerült az is, hogy „tisztázni kellene” azokat a kérdéseket, amiket én a megbeszélés végén felvetettem. Nem tudom, mekkora tisztázásra van itt szükség. Úgy gondolom, a felsorolt öt pont közül nem igényel különösebb tisztázást a második (azaz hogy ne hozzunk létre ötnél kevesebb elemből álló kategóriát, ha már egyszer megállapodtunk ebben a minimumban) és az ötödik (azaz hogy ezeknek a katagóriáknak a nevét helyesen kell írni, még akkor is, ha kihívást jelent melléknevet képezni a Mayen-Koblenz vagy a Neustadt am Rübenberg helynevekből). Szerintem az sem egy különösebben vitatott gondolat, hogy minden kategóriáról tisztázni kell, hogy mi tartozik oda és én abban a gondolatban sem látok nagy tisztáznivalót, hogy amíg a háromszáz lakosú Dörfchen am Weltendéről nincs cikkünk, addig ne hozzunk létre kategóriát az ott születetteknek. Valóban tisztázásra vár az a kérdés, hogy ezek a kategóriák mennyiben segítik az olvasót, és sajnálom, hogy a maradásukat pártoló oldalról ez a kérdés megválaszolatlanul maradt.

--Malatinszky vita 2015. április 20., 14:37 (CEST)Válasz

Mint már felvetettem, egyik ötlet az "x településhez kapcsolódó személyek", mivel abban egyetérthetünk, hogy aki x helyen született, ott halt meg, ott járt iskolába, ott házasodott, stb. az valamilyen szinten kapcsolódik az adott településhez. De mit definiálunk kapcsolódásnak? Az elmúlt tíz évben bevett gyakorlat volt, hogy az adott helyen született illetve az adott helyen huzamosabb ideig élt/dolgozott személyeket soroljuk be. Most kiderült, hogy ez így nem teljesen jó. Szóval vagy tömeges törlés vagy tömeges átnevezés lesz megint a vége. Gyurika vita 2015. április 20., 17:34 (CEST)Válasz

A kategóriákat illik létrehozás előtt véleményeztetni, amit a létrehozó sorozatosan nem tesz meg, így jött például létre a Wikipédia:Törlésre javasolt lapok/Norvégiában öngyilkosságot elkövető nácik kategória, és más hasonló szörnyek. Ilyen szempontból nézve, a kategória létrehozója már a megkezdés előtt lezárta a megbeszélést. --Hkoala 2015. április 20., 14:42 (CEST)Válasz

@Hkoala: nagyon jól tudod, hogy nem kell minden kategóriát egyesével ellenőriztetni. Ehhez kategóriák már korábban is voltak. Semmilyen engedélyre nincs szükség. Csak bürökratát játszol. - Csurla vita 2015. április 20., 18:50 (CEST)Válasz
Most ne sorojuk ide ezeket a "jégtáblán úszó vizíló fején kézenálló nürnbergi születésű vitézzé avatott -nyugdíjaskorukban öngyilkosságot elkövető cukorbajos vaskohászok" és hasonló kategóriájú többszörösen összetett kategóriákat, itt egy egyszerű települési kapcsolat van. Mivel voltak már korábban is hasonló kategóriák létrehozva, egy nagyobb település esetén (értsd: nem 500 lakosú, hanem mondjuk 20-50 ezer) csak fölösleges bürokrácia ezeket megszavazni. Ez csak egy következő lépés lesz afelé, hogy legközelebb már a szócikkek tárgyáról/személyéről is szavazzunk még annak létrehozása előtt, hogy elég nevezetes-e. Gyurika vita 2015. április 20., 17:34 (CEST)Válasz
Nem hiszem, hogy sarkítani kellene, senki nem mondta, hogy legközelebb a szócikkek témájáról kell szavazni, azonban azt talán te is elismered, hogy a ilyen jellegű kategóriák létrehozásakor valamilyen általános elvre, konszenzusra szükség lenne. Vagy mondjuk nem lenne felesleges valamilyen támpontot kitalálni, hogy mikor tekinthető valaki garmisch-partenkircheninek, illetve kell-e létező szócikknek lennie a településnek, vagy hány személy valamilyen kötődése esetében hozzunk neki létre kategóriát? Ogodej vitalap 2015. április 20., 18:36 (CEST)Válasz
És azt ki mondta, hogy kategóriák ezreit akarnám létrehozni, mint az összefoglalóban írod? Nyilván a nagyvárosokról hasznos, a pár fős településekről nem, ezt már vagy ötvenedszerre mondom. Gyurika vita 2015. április 20., 18:51 (CEST)Válasz
@Ogodej: Semmilyen engedély nem kell a konszenzus már meg volt, mert vannak ehhez hasonló kategóriák. Annyit kell csak betartani, hogy legalább öt szócikk legyen benne. - Csurla vita 2015. április 20., 18:52 (CEST)Válasz
@Gyurika, Csurla: Sehol nem mondtam, hogy egyáltalán nem kellenek ilyen kategóriák, de mint fentebb is írtam, üres, vagy 2-3 kósza személlyel felesleges előre létrehozni, hogy de majd egyszer tele lesz. Ha jól látom, ahol meglett az 5 fő, azok maradtak. Nyilván nem ezek törlését szorgalmazom. A WP működéséről meg csak annyit (lásd lent Szilasnak írt hozzászólásodat), hogy van itt egy kérdés, hogy törlendő, vagy sem, hozzászóltam, hogy például a {{Kategória: Delmenhorstiak}} szerintem értelmetlen, öncélú szerkesztgetés,törlendő. Mert a WP így működik. Hol van arról konszenzus egyébként, hogy valaki a homlokára üt, és tömegével hozhatja létre ezeket a kategóriákat egyeztetés nélkül? Ha ezt megteszi, számoljon azzal, hogy tömegével is törlik azokat. Ogodej vitalap 2015. április 20., 20:27 (CEST)Válasz

@Szilas: Ezt hogy gondoltad? Ha törlöd, akkor ki kellene szedni a szócikkeket belőle előbb és nem benne hagyva pirosan. Egyébként még folyt a vita és az egészre nem volt felhatalmazásod. Nem az első eset, hogy önkényesen túl lépsz szabályokon és fogalmad sincs a wikipédia működéséről. - Csurla vita 2015. április 20., 18:47 (CEST)Válasz

@Csurla: Megkérhetlek, hogy kevésbé konfrontatív hangvétellel kommunikálj? Biztos fontos, amit mondani akarsz, de egyelőre a mondanivalódról elvonja a figyelmet a hangnem, amit használsz. Előre is köszönöm! --Malatinszky vita 2015. április 20., 18:53 (CEST)Válasz
@Malatinszky: Ilyen esetekben nem szoktunk így lezárni és egyáltalán így törlésre jelölni kategóriákat. Hkoala, Ogodej, Szilas is rombol és nem épít és törekszik konszenzusra. És téged pont az én hangnemem zavar? Menj már! Undorító ez a módszer amit itt egyesek csinálnak. Pont ez az amit @Grin: kifogásolt az év elején és jó pár admin még mindig nem értette meg. - Csurla vita 2015. április 20., 18:57 (CEST)Válasz

A Kategória:Offenbach am Main-iakat újra létrehoztam mert két perces munkával már nyolc ember van benne és egy több, mint százezres városban bőven van még ismert ember. Emiatt vagyok mérges, mert romboltok. Nem így épül a wikipédia! Szégyen ez a maszatolás! - Csurla vita 2015. április 20., 19:02 (CEST)Válasz

Ezt viszont kötőjel nélkül kellene írni szerintem. Gyurika vita 2015. április 20., 19:10 (CEST)Válasz
Szerintem viszont itt ugyanaz a mechanizmus érvényesül, mint a "New York-i" vagy a "József Attila-i" írásánál. Malatinszky vita 2015. április 20., 19:34 (CEST)Válasz
Mondjuk azt eddig is tudtam, hogy az MTA nyelvi előírásaiban a logika annyi, mint lódarázsban a nyihogás, kezdve az ÿ használatának mellőzésétől, hogy nehogy olvasáskor kiderüljön, hogy valamit [péli]-nek vagy [péj]-nek kell ejteni, valamint a köznévi mozaikszók kisbetűvel írását: hév, gyes, áfa. Egy külföldi, aki meg nem jártas a magyar nyelvben, simán elkezdi keresni a szótárban mint főnevet... Gyurika vita 2015. április 21., 12:49 (CEST)Válasz

A tömeges törlés hiba volt! Több, mint hat éve szerkesztek rendszeresen, de ilyen baklövést még nem láttam! - Csurla vita 2015. április 20., 19:08 (CEST)Válasz

@Csurla: Azért jó lenne, ha átgondolnád a rombolásra vonatkozó megjegyzésedet, itt akiket ezzel rágalmaztál, azért többnyire szócikkeket írnak, és nem üres vagy egy-két taggal büszkélkedő települések kategóriáival növelik a WP karaktereit és saját szerkesztésszámkat. Ha valaki itt rombol az te vagy, mégpedig azzal, hogy legitimálod a konszenzus nélküli akciókat, és rombolásnak nevezel legitim hozzászólásokat. Indokold meg, hogy ezek törlése miért nem volt jogos: Kategória: Osterode am Harz-iak, Kategória: Herfordiak. Ha most belepakolsz 25 nevezetes főt ezekbe, pontosan azt támasztod alá, hogy csak akkor van értelme ennek, ha van bennük tag, jelenleg nincs. Te vállalod hogy feltöltöd ezeket? Ogodej vitalap 2015. április 20., 20:44 (CEST)Válasz

Én nem rombolok. Szomorú a hozzáállásod. - Csurla vita 2015. április 20., 21:22 (CEST)Válasz

@Ogodej: Nem az általad említett kategóriákról van szó! Sehol sem mondtam, hogy azok szükségesek. Egyszerre lett törlésre feltéve vagy 100 kategória, amelyből kb. 20-30 hasznos és mégis törölve lett. Így nem lehet törlési megbeszélést tartani. Ezt tartom hibának. De rendet rakok felesleges vita nélkül. - Csurla vita 2015. április 20., 21:45 (CEST)Válasz

Robert Hoyzer kivégzése sem volt semmi. Előbb a forrás nélküli részek eltávolítva (a külhoni cikkekből áthozható lett volna), majd így szubcsonkká silányulva az ötnapos szubcsonkmentési lehetőség meghagyása helyett azonnalival (!) törölve, így még esély sem maradt arra, hogy esetleg egy-két mondat hozzáfordításával legalább egy csonk maradhasson. Gyurika vita 2015. április 20., 22:35 (CEST)Válasz

Nincs akadálya, hogy megírd a cikket Robert Hoyzerről, ha izgalmasnak találod a témát (és ha ehhez adminisztrátori segítségre van szükséged, szóljál), de azt nyilván te sem tartanád helyesnek, hogy egy élő személyt a Wikipédián bűncselekménnyel vádoljunk anélkül, hogy ehhez megbízható forrásunk lenne. --Malatinszky vita 2015. április 20., 22:44 (CEST)Válasz
Én pedig nem értem, hogy miért nem lett volna egyszerű áthozni a német cikkben lévő 14 forrásból egyet vagy kettőt, ami alátámasztotta volna az állítást. Ehelyett betűről betűre betartva a törvényt minden gyorsan el lett távolítva, ahogy azt kell. A bürokrácia ismét győzött. Gyurika vita 2015. április 21., 12:49 (CEST)Válasz
Én pedig nem értem, hogy a sárdobálás helyett miért nem teszed ezek közül valamelyiket:
  1. Létrehozod a lapot és áthozod bele a németből a forrásokat?
  2. Kéred a szócikk helyreállítását (mivel nem nevezetességi okból lett törölve, ez egyszerű eljárás), és áthozod bele a németből a forrásokat?
Tudod, nem mindenki tud németül. Továbbá annak felelőssége lett volna a forrásolás, aki létrehozta a szócikket. Elsősorban ennek a trehányságnak köszönhetően lett törölve a tartalom, majd a létrehozás (persze, érdekes módon, ez egyáltalán nem zavar).
Ráadásul láttad, mi történik a cikkel, nyugodtan azonnali-várj sablont vagy tataroz sablont tehettél volna rá, és akkor nem is kerül törlésre. Akinek fontos a szócikk megléte az foglalkozzon vele (fordítson hozzá egy-két mondatot, hogy csonk lehessen belőle) és gondoskodjon arról, hogy ne kerüljön törlésre (hozzon át forrásokat a német szócikkből). Ha nem tette, nem teszi, akkor viszont sarat se dobáljon másokra, amiért a másik „uram-isten, felháborító módon!!” el mer járni a szabályok szerint.
Mivel ez itt eleve merőben off, meg pusztán felesleges kötekedésnek érzem, ennél több mondanivalóm nincs a témában, sem Hoyzerről. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. április 21., 13:11 (CEST)Válasz
Ja, én vagyok a hibás, persze. Utólag fedeztem fel a cikket (ott van az indok az eltávolított tartalomról a törlési naplóban), innentől kezdve a mondataid sima rágalmak. De persze ezt is én írjam meg, miután tegnap nem tudom hány tucat szubcsonkot már megmentettem. Másokkal ellentétben és nem elsősorban sablonok pakolgatásával foglalkozom, hanem érdemi bővítési cikkírási munkával. Egyszer már jó lenne megérni azt, hogy akik alig írtak cikket, azok is részt vegyek a termelő munkában. Nem tudom, hogy az elmúlt 24 órában kibővített Kocsis Máté nevű szubcsonkra hgoy nem került sablon, ha már annyira szabálykövető itt mindenki. vagy korábban a Türelmi adó, amire szintén öt napig nem került szubcsonk jelzés. Vajon miért? Persze, persze, "nem vette senki észre", máskor meg bezzeg mindent azonnal. Ja, hogy a szabályok nem vonatkoznak mindenkire? Gyurika vita 2015. április 21., 13:34 (CEST)Válasz
Mindössze egy azaz 1 mondat foglalkozik azzal, hogy láttad-e avagy nem a sablonozástól a törlésig tartó időszakban a szócikket, így masszív csúsztatás, hogy a mondataim rágalmak. Az azért érdekes, hogy egyik oldalról azzal védekezel, hogy nem láttad a törlésig a szócikket, a másik oldalról meg azzal támadsz, hogy mások más szócikkeket nem vettek/vesznek észre, amíg szubcsonk volt.
A hozzászólásod többi része nettó személyeskedés, amelyre nem lehet és nem is akarok (már csak az előző hozzászólásom zárómondata miatt sem) érdemben reagálni. További szép napot és hasznos szerkesztéseket, például a Robert Hoyzer szócikk megírását! Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. április 21., 13:54 (CEST)Válasz
Te mindig a legjelentéktelenebb részlekbe vagy képes belekötni. Míg arra az érdemi kérdésre senki nem válaszol, hogy szubcsonk helyett miért azonnalival ment? Lásd törlési napló {{azonnali|1=A forrással alá nem támasztott részek a WP:ÉLŐ értelmében eltávolítva, főleg mert bűncselekményeket taglal. Az ilyen információk szigorúan csak források megl... Nem láttam a szubcsonkok között, ugyanis akkor még időben megtaláltam és megmentettem volna! Azonnalival értelmetlen tartalmat, vandalizmust, hoaxokat törlünk, nem pedig gyenge minőségű vagy rövid szócikkeket! Gyurika vita 2015. április 21., 14:02 (CEST)Válasz
A WP:ÉLŐ értelmében(!!) el lett távolítva minden forrással alá nem támasztott információ, ami után már csak a neve maradt meg, ami viszont szubcsonknak is kevés (van ilyen törlési opció). Remélem, ez a válasz végre megnyugtat! Ezek után azt teszel, amit akarsz. Hungarikusz Firkász Ide írkássz! 2015. április 21., 14:07 (CEST)Válasz

Csak neve maradt meg? A születési adatok, foglalkozás, csapattagság, mittomén még mi is törölve lett? Ha igen, miért? Abban mi volt becsületsértő? Viszont amikor valaki ennyit ír be hogy "Kis Pista (Hajdúhadház, 1958. jan. 14.) magyar költő" általában erre is szubcsonkot tesznek és nincs forrást, mert értelmes tartalom, csak rövid, nem pedig azonnalit. Gyurika vita 2015. április 21., 14:12 (CEST)Válasz

Akkor pontosan: egyszerre 62 kategória lett törlésre jelölve. Ebből 21 már most is életképes és használható. További 4-5 még valószínűleg szintén ismét létrehozható. Tehát a törlésre jelölt lapok több, mint a harmada hasznos volt és ezek egy része törlésre is került figyelmen kívül hagyva az igényt, hogy ezek megmenthetők. Ha ez figyelembe lett volna véve, akkor beszélhettünk volna konszenzusról, így nem. Ez így más munkájának lenézése és tiszteletlenség. Pazarlás és plusz munkát okozott olyan szerkesztőknek, akik valóban konszenzust kerestek. Az érintettek jó lenne, ha okolnának belőle. - Csurla vita 2015. április 20., 23:30 (CEST)Válasz

Konkrétan miből is állt az okozott pluszmunka? A törölt kategóriák mindegyikében kevesebb mint öt elem volt felsorolva, és korábbi panaszod szerint ezek sem lettek eltávolítva a törölt kategóriákból. Ne érts félre, ha neked valamiért örömet jelent, hogy kategóriába gyűjtöd a hammiakat meg a mindenieket, ám gyűjtsed, de ne csinálj már úgy, mintha erre a Szilas-Hkoala-Ogodej-banda rombolása miatt lett volna szükség. --Malatinszky vita 2015. április 20., 23:39 (CEST)Válasz

Egyetlen olyan kategóriát sem töröltem, amiben volt öt vagy több tag, és ezt, kedves Csurla, te is döntő kritériumnak tartod. Akkor mi a kérdés? Ha összejön az öt tag, másodpercek alatt újra létre lehet hozni. Egyébként, ha nincs ez a vita, ennyi kategória sem lett volna feltöltve öt+ taggal, az idők végezetéig, mint amennyit most sikerült.--Szilas vita 2015. április 21., 07:05 (CEST)Válasz

Visszatérés a(z) „Törlésre javasolt lapok/Kategória:Backnangiak” projektlaphoz.