Főmenü megnyitása

Wikipédia:„Öreg róka” elismerés

(Wikipédia:"Öreg róka" elismerés szócikkből átirányítva)
Tudnivalók

Az elismerés célja, hogy figyelemfelkeltéssel bátorítson és gyarapítsa azok számát, akik mértékletesen, következetesen és rendszeresen gazdagítják az emberiség szabad tudástárát.

Eredete: Ezt az elismerést Rodrigo kezdeményezte 2014. december 6-án, miután a 10 évét betöltő Magyar Wikipédia életében előfordult többször az az eset, hogy a több tízezernyi lemorzsolódás ellenére néhány internetező önkéntes munkájával 10 év aktivitás után is részt vesz az enciklopédia bővítésében.

Bátorító kiegészítés a sok éve szerkesztőknekSzerkesztés

Segítheted a társprojektek munkáját: Commons, Wikidata stb.

Ennyi tapasztalattal és kitartással a tarsolyodban (lásd élő kövület) felettébb alkalmas vagy a Wikipédia közösségének erősítésében és a távlati céljainak gyakorlatba ültetésében:

Az adományozás módjaSzerkesztés

Azok a szerkesztők érdemlik ki, akik a magyar Wikipédia szerkesztésében már több mint 10 éven át aktívan részt vettek. Ekkor bármely szerkesztő a lenti listába illeszti a nevét, és a vitalapján értesíti az alábbi sablon (egyénre szabható) használatával. Az adományozást követően a díjazottak az egyedi Csűrcsillagot vagy teljes üdvözlést saját döntésük alapján helyezhetik el a szerkesztői lapjukon.

Értékelési módszerSzerkesztés

Az aktivitás alapjául a szavazásra való jogosultság feltételei szolgálnak, de annál enyhébbek a megkötések. A feltételeket - esetenként sokszorosan - meghaladó szerkesztői teljesítmény értékelésére a Wikipédia:Kiváló Wikipédista díj szolgál.

A szűrés gyakorlata: A jogosultsági feltételeket külön vizsgáljuk, mindegyiknek meg kell felelni. Az első szerkesztés időpontja szerint vizsgáljuk a magyar Wikipédia szerkesztőit.

  1. Akik az utóbbi 2 évben szerkesztettek, legalább 5 napot évente.
  2. Legalább 10 éve regisztráltak.
  3. Legalább 10 évet szerkesztettek. Attól a naptári évtől számoljuk a 10 szerkesztési évet, amikor a 200-ik szerkesztés megtörtént, sokan jóval a regisztrálás és hosszabb ismerkedés után indulnak be.
    1. Aktivitás ("biztosan megfelel-e" szűrő) - Legalább 8000 szerkesztés megléte esetén a folyamatosság feltétele nem szükséges. Ekkora szerkesztési szám 10 évre leosztva folyamatos szavazati jogot jelentene (negyedévente 200 szerkesztés szempontja alapján).
    2. Folyamatosság ("biztosan elégtelen-e" szűrő) - Legalább 1000 összes szerkesztés megléte - ez praktikus észrevétel - ha egy szerkesztőnek nincs meg az 1000 szerkesztése (átlag negyedévente 20-25, vagyis hetente 2), több hiányzó éve lesz. mikor is nem rendszeres, hanem csak visszatérő résztvevő.
      1. Ekkor minden naptári évben legalább öt különböző napon kell szerkesztésnek történnie a saját profillal. Ennél pontosabb szabályozás az alap statisztikák használatával túlzottan erőforrás igényes lenne.
      2. Legfeljebb 1 kihagyott év lehet a 10 szerkesztési év folyamán - Ha az öt szerkesztés nem történik meg, az kihagyott év, ami nem számít a 10 évbe.
A jelöltek keresésében segítő lapok:

ÉrtesítésSzerkesztés

Akik megfelelnek, Az „Öreg róka” elismerést kiérdemelték részbe kerülnek, és a vitalapjukon sablonnal értesítjük őket. Akiknek hiányozik egy vagy több év, azokat Az „Öreg róka” elismerés várományosai szakaszban gyűjtjük, az esetlegesen kihagyott évekre vonatkozó megjegyzésekkel.

Vitalapra beilleszthető kiírás
== Ünnepélyes meghajlás és gratuláció ==
VAGY
== Ünnepélyes vállveregetés és gratuláció ==
{{díj
|kép=Tíz éves csillag.png
|cím=[[Wikipédia:„Öreg róka” elismerés|„Öreg róka” elismerés]]
|üzenet=A tízévi kitartó szerkesztői munkáért, mellyel elhivatottságodat bizonyítottad a magyar kultúra és ismeretterjesztés terén.
:A Wikipédia szerkesztő-közösség nevében: --~~~~
}}

Az „Öreg róka” elismerést kiérdemeltékSzerkesztés

A 10 évnyi szerkesztés elérésének sorrendje szerint:

  1. Szerkesztő:Grin – 2003/07/08-tól
  2. Szerkesztő:Alensha – 2004/03/01-től
  3. Szerkesztő:Gubbubu – 2004/03/21-től
  4. Szerkesztő:Adam78 – 2004/04/12-től
  5. Szerkesztő:Peda – 2004/06/19-től
  6. Szerkesztő:Syp – 2004/08/04-től
  7. Szerkesztő:Linkoman – 2004/08/17-től
  8. Szerkesztő:Tgr – 2004/09/27-től
  9. Szerkesztő:Darinko – 2004/11/19-től
  10. Szerkesztő:Gaja – 2003/11/28-tól (−2010, kihagyott év)
  11. Szerkesztő:Rodrigo – 2004/12/04-től
  12. Szerkesztő:Cassandro – 2004/12/27-től
  13. Szerkesztő:Harp – 2004/01/16-tól
  14. Szerkesztő:OsvátA – 2005/01/31-től
  15. Szerkesztő:Dunee – 2005/02/04-től
  16. Szerkesztő:Mathae – 2005/04/02-től
  17. Szerkesztő:Teemeah – 2005/06/27-től
  18. Szerkesztő:KeFe – 2005/07/05-től
  19. Szerkesztő:Kgyt – 2005/08/04-től
  20. Szerkesztő:Fekist – 2005/09/23-tól
  21. Szerkesztő:Texaner – 2005/10/22-tól
  22. Szerkesztő:Kla - 2005/11/03-tól
  23. Szerkesztő:Neo – 2005/11/18-tól
  24. Szerkesztő:Kaboldy – 2005/11/25-től
  25. Szerkesztő:Burumbátor – 2005/11/27-től
  26. Szerkesztő:Beyond silence – 2005/12/13-tól
  27. Szerkesztő:Akela – 200-ik szerkesztés 2006-ban
  28. Szerkesztő:Winston – 200-ik szerkesztés 2006-ban
  29. Szerkesztő:Misibacsi – 200-ik szerkesztés 2006-ban
  30. Szerkesztő:Villy – 2006/01/06-tól
  31. Szerkesztő:Janosfejervari – 2005/01/13-tól eredetileg mint Jojo
  32. Szerkesztő:Villanueva – 2006/01/23-tól
  33. Szerkesztő:Ksanyi – 2006/01/31-től
  34. Szerkesztő:Doncsecz – 2006/02/02-től
  35. Szerkesztő:Vince – 2006/02/02-től
  36. Szerkesztő:Hkoala – 2006/02/07-től
  37. Szerkesztő:Korovioff – 2006/03/04-től
  38. Szerkesztő:Máté – 2006/04/09-től
  39. Szerkesztő:El Mexicano – 2006/04/10-től
  40. Szerkesztő:VT – 2006/04/14-től
  41. Szerkesztő:Antissimo – 2006/05/04-től
  42. Szerkesztő:Dorgan – 2006/05/06-tól
  43. Szerkesztő:Vadaro – 2006/05/07-től
  44. Szerkesztő:Mrszantogabor – 2006/05/11-től
  45. Szerkesztő:Nagytibi - 2005/05/11-től (−2011, kihagyott év)
  46. Szerkesztő:VargaA - 2005/05/13-tól
  47. Szerkesztő: LouisBB – 2006/05/26-tól
  48. Szerkesztő: Beroesz – 2006/05/31-től
  49. Szerkesztő: Slemi – 2006/06/05-től
  50. Szerkesztő: Norden1990 – 2006/06/17-től
  51. Szerkesztő: DBS – 2006/06/21-től
  52. Szerkesztő: HG – 2006/06/30-től
  53. Szerkesztő: Miskolcihun – 2006/07/04-től
  54. Szerkesztő: Bennó – 2006/07/06-től
  55. Szerkesztő: Mltrqq – 2006/07/16-től
  56. Szerkesztő:Elkágyé – 2006/07/23-tól
  57. Szerkesztő: Bdamokos – 2006/07/25-től
  58. Szerkesztő:Engusz – 2006/08/11-től
  59. Szerkesztő:Mazarin07 – 2006/08/13-tól, (−2010, kihagyott év)

  1. Szerkesztő:Bcs78 – 2006/08/24-től
  2. Szerkesztő:VC-s – 2006/08/26-tól
  3. Szerkesztő:Ragold – 2006/08/27-től
  4. Szerkesztő:Szilas – 2006/08/30-től
  5. Szerkesztő:Koltand – 2006/09/04-től
  6. Szerkesztő:Pasztilla – 2006/09/06-tól, eredetileg mint "Paszilla (régi)"
  7. Szerkesztő:Mathias – 2006/09/27-től, (−2006, 2016, kihagyott évek)
  8. Szerkesztő:Ary – 2006/10/02-től, (−2006, 2007 még kevés szerkesztés)
  9. Szerkesztő:Bináris – 2006/10/13-tól
  10. Szerkesztő:Moonwalkr – 2006/10/18-tól
  11. Szerkesztő:Robert Illes – 2006/10/30-tól (−2006, még kevés szerkesztés)
  12. Szerkesztő:Amator linguarum – 2006/10/31-től, (−2006, 2007 még kevés szerkesztés)
  13. Szerkesztő:Dani3 – 2006/11/26-tól
  14. Szerkesztő:Karmela – 2006/12/03-tól
  15. Szerkesztő:Buda – 2006/12/18-tól
  16. Szerkesztő:Timur lenk – 2006/12/23-tól
  17. Szerkesztő:Szajci - 2006/12/26-től
  18. Szerkesztő:Peyerk - 2006/12/28-tól
  19. Szerkesztő:Zimmy - 2006/12/28-tól (−2006 és 2007, még kevés szerkesztés)
  20. Szerkesztő:B.Zsolt - 2006/12/31-től
  21. Szerkesztő:Vt6605, - 2007-től aktív
  22. Szerkesztő:Auguste - 2007/01/01-től
  23. Szerkesztő:Gyantusz - 2007/01/02-től
  24. Szerkesztő:Tobi - 2007/01/12-től
  25. Szerkesztő:Gyurika - 2007/01/16-tól
  26. Szerkesztő:Mkalman - 2007/01/18-tól
  27. Szerkesztő:Attis - 2007/02/17-től
  28. Szerkesztő:Gulyastorm - 2007/02/19-től
  29. Szerkesztő:Vic - 2005/02/21-től (2007-ig még kevés szerkesztés)
  30. Szerkesztő:Pataki Márta - 2007/03/04-tő
  31. Szerkesztő:OrsolyaVirág - 2007/03/05-től
  32. Szerkesztő:Bazsi888 - 2007/03/08-tól
  33. Szerkesztő:Ogodej - 2007/03/09-től
  34. Szerkesztő:DenesFeri - 2007/03/14-től
  35. Szerkesztő:Hunyadym - 2007/03/14-től (2008- tól aktív)
  36. Szerkesztő:Szaga - 2007/04/10-től
  37. Szerkesztő:Pásztörperc - 2007/04/30-től
  38. Szerkesztő:Hungarikusz Firkász - 2007/05/07-től
  39. Szerkesztő:Ginery - 2007/05/08-tól
  40. Szerkesztő:Tothasze - 2007/05/09-től
  41. Szerkesztő:Perkó István - 2007/05/09-től
  42. Szerkesztő:MrSilesian - 2007/06/03-tól
  43. Szerkesztő:GegeZ - 2007/06/15-tól
  44. Szerkesztő:Kit36a - 2007/06/15-tól
  45. Szerkesztő:Dorysboy - 2007/06/17-tól
  46. Szerkesztő:Tibi1977 - 2007/07/13-től
  47. Szerkesztő:Kov 93 - 2007/06/17-tól
  48. Szerkesztő:Mdavid89 - 2007/07/22-től
  49. Szerkesztő:Margit51 - 2007/07/27-től
  50. Szerkesztő:Crimea - 2007/07/28-tól
  51. Szerkesztő:Crosstor - 2007/07/18-tól
  52. Szerkesztő:Hogyisne - 2007/08/26-tól
  53. Szerkesztő:Gbarta - 2007/09/04-től
  54. Szerkesztő:Pellinger Attila - 2007/09/10-től
  55. Szerkesztő:Samat - 2007/09/12-től
  56. Szerkesztő:Carlos71 - 2007/09/15-től
  57. Szerkesztő:Fausto - 2007/10/05-től
  58. Szerkesztő:Csesznekgirl - 2007/10/11-től
  59. Szerkesztő:Szalax - 2007/11/26-tól
  60. Szerkesztő:Hunmalmos - 2008/01/12-től
  61. Szerkesztő:Gondai - 2008/01/24-től
  62. Szerkesztő:Taz - 2008/01/31-től
  63. Szerkesztő:Lacika455 - 2008/02/03-től
  64. Szerkesztő:Kletta - 2008/02/13-tól

Az „Öreg róka” elismerés várományosaiSzerkesztés

Sorrendbe rendezhető, ha valaki ráér:

  1. Szerkesztő:Vt6605, szerkesztéseinek száma: 9215, szerkesztéssel indult: 2004, de 200-ik szerkesztés 2007-ban
  2. Szerkesztő:Szasza, szerkesztéseinek száma: 13205, szerkesztéssel indult: 2007 - Aktív-e?


  1. Szerkesztő:Glanthor Reviol, szerkesztéseinek száma: 10198, szerkesztéssel indult: 2006 - Aktív-e?
  2. Szerkesztő:Dani, szerkesztéseinek száma: 26324, szerkesztéssel indult: 2006 - Aktív-e? Nem, évek óta nem aktív.
  3. Szerkesztő:BáthoryPéter, szerkesztéseinek száma: 9646, szerkesztéssel indult: 2006, de 200-ik szerkesztés 2008-ban
  4. Szerkesztő:GegeZ, szerkesztéseinek száma: 9730, szerkesztéssel indult: 2007, de 200-ik szerkesztés 2008-ban
  1. Szerkesztő:HoremWeb, szerkesztéseinek száma: 9034, szerkesztéssel indult: 2007, de 200-ik szerkesztés 2009-ben
  2. 2006-ban kezdtek, de még hiányos
  3. Szerkesztő:Horsee,
  4. Szerkesztő:kdano,
  5. Szerkesztő: Xbspiro, Szerkesztő: BáthoryPéter
  6. Szerkesztő: Szlávics,
  7. Szerkesztő: Pasztilla (régi),
  8. Szerkesztő: Sricsi (2006,5 kihagyott év), Szerkesztő: Armadillo (aktív 2010-től) ,
  9. Szerkesztő: Chale (aktív 2010-től),


  1. Szerkesztő: Rondar (2006-ban regisztrált de 2009-től van meg a 200szerk.)
  2. Szerkesztő: Niza (2009-től aktív), -2013
  3. Szerkesztő:Armadillo, szerkesztéseinek száma: 8507, szerkesztéssel indult: 2006, de 200-ik szerkesztés 2009-ben
  4. Szerkesztő: Gaby (2009-től aktív)
  5. Szerkesztő: Vampeare (2009-től aktív)
  6. Szerkesztő: Hetus (2009-től aktív),
  7. Szerkesztő: Fuszulyka (2009-től aktív),
  8. Szerkesztő:Poganyp – 2006 +3 /01/31-től de 3 kihagyott év 2012,2013,2014
  9. Szerkesztő:SirGazsi – 2006 +3 /03/04-től de 3 kihagyott év 2012,2013,2014
  1. Szerkesztő:Derzsi Elekes Andor – 2006 +4 /02 / 24-ban regisztrált, de gyakorlatilag 2010-től szerkeszt
  2. Szerkesztő: Zafir (2010-től aktív)
  3. Szerkesztő: Max von O (2010-től aktív)


  1. Szerkesztő: Teofil (2011-től aktív)


  1. Szerkesztő:Pegy22, szerkesztéseinek száma: 9421, szerkesztéssel indult: 2004, de 200-ik szerkesztés 2013-ban


  1. Szerkesztő: Rev-san (2014-től aktív)
  2. Szerkesztő: Puskás Zoli (2006-ban regisztrált de 2014-től van meg a 200szerk.)
  3. Szerkesztő: Marcus Cyron (2014-től aktív)


  1. Szerkesztő: Cvbncv (2015-től aktív),
  1. Szerkesztő: Turokaci (2016-től aktív),
  2. Szerkesztő: HoremWeb (2017-től aktív),
  3. Szerkesztő: Kempi (2017-től aktív),
  4. Szerkesztő:Christo – 2006-01-17-től de csak 3 aktív éve van 2014-ig
  5. Szerkesztő: Karesz52 (1 kihagyott év..),# Szerkesztő:Kamocsai – 2006 +2 /02/07-től, 2012, 2014 elégtelen szerkesztésszám



/////

Lásd mégSzerkesztés