Wikipédia:Szolgálati Emlékérem

Ez az oldal a Szolgálati Emlékérem leírását, illetve a díjazottjainak listáját tartalmazza. A Szolgálati Érdemérmet azon szerkesztők kapják meg, akik elérnek egy bizonyos közreműködésszámot (mely a szerkesztések és naplótevékenységek számából adódik össze) és egyúttal legalább egy meghatározott számú napon aktívak voltak a magyar Wikipédiában. A szerkesztők érdemeik és tapasztalatuk (számszerűen a közreműködéseik és a magyar Wikipédián töltött aktív napjaik számának) növekedésével, a meghatározott feltételek teljesítése esetén a különböző szintű emlékérmet (és az ahhoz tartozó címet) automatikusan megkapják.

Emlékérmek és címek szerkesztés

Az alábbi táblázat azt mutatja be, hogy melyik szinthez milyen feltételeket kell együttesen teljesíteni, azokhoz milyen el- vagy megnevezések és milyen jelképek tartoznak. Az alternatívák közül bárki tetszés szerint választhat.

Fokozat Aktív napok[1] Közreműködéseinek száma Megnevezés1 Megnevezés2 Jelkép Jelkép 2.
1. szint 30 600 Wikisded Tojatfenekum  
2. szint 60 1200 Wikinas Csipcsirip  
3. szint 115 2400 Wikigyakornok Mársejtvalamit  
4. szint 210 4500 Gyakorlott Helyi Erő Mindentlátott  
5. szint 360 7900 Közel Bennfentes Jujjmileszitt  
6. szint 585 14 000 Tekintetes Sokatvanitt A Wikiérdemrend kiskeresztje  
7. szint 910 21 840 Tekintetes Mégtöbbetvanitt A Wikiérdemrend középkeresztje  
8. szint 1370 32 880 Nagyságos Wikiaddikt A Wikiérdemrend nagykeresztje a csűrcsillaggal  
9. szint 2010 48 240 Wikiprofesszor Nagyságos Sokszorvisszaeső  
10. szint 2880 69 120 Wikiprofessor emeritus Méltóságos Hogymégbírja  
11. szint 4030 96 720 Wikivén Fényességes Túlsokatlátott  
12. szint 5500 132 000 Wikizsálem Fenséges Hátmagamégél  
  1. azok a napok, amikor szerkesztett

Díjazottak listája szerkesztés

Azok listáját, akik megszerezték valamelyik emlékérmet (vagy nagyon közel vannak hozzá), a következő oldal tartalmazza a meghatározáshoz szükséges mutatókkal:


Az alábbi táblázat szintenként sorolja fel a szerkesztőket (szinten belül növekvő sorrendben):

Szint Szerkesztők
12. szint Csigabi, Fausto, Hkoala, OsvátA, Xia
11. szint Csurla, Misibacsi, Akela, Alensha, Burumbátor, Szilas, B.Zsolt, Engusz, Kreamar, Pagony, Tomcsy, Jávori István, Tulipanos
10. szint Szalakóta, Laszlovszky András, DenesFeri, Szajci, VC-s, Porrima, Crimea, Szenti Tamás, Syp, Pataki Márta, Vépi, Milei.vencel, Bináris, Holdkóros, Gyurika, Zerind, Szalax, Adam78, Apród, XXLVenom999, Regasterios, Kemenymate, Karmela, Andrew69., Voxfax, HG, Ogodej
9. szint Darinko, 12akd, Gg. Any, Vakondka, Turokaci, Gerry89, VargaA, Gubbubu, Solymári, Rakás, Joeyline, Pasztilla, Gabest, Tambo, Dodi123, Ary, MrSilesian, Bennó, Farkasgergely, Taz, Fromiadrian, Pallor, Cassandro, Einstein2, Dudva, Attis, Antissimo, Lacika455, Lajos52, LaSza, Mathae
8. szint Karesz52, RepliCarter, Vadaro, Sasuke88, Rlevente, Sepultura, Vince, Dj, Gbarta, Pkunk, Nyiffi, Data Destroyer, Pásztörperc, Mdavid89, Balint36, Ronastudor, Farkasven, Viloris, Gaja, Peyerk, Hujber Tünde, Wikizoli, Attila1486, Módis Ágnes Vadszederke, El Mexicano, FoBe, Worrida, Villanueva, Samat, *feridiák, Tgr, Texaner, Zsuzsakossuth, ZorróAszter, Alfa-ketosav, Kossuthzsuzsa, Pegy22, Batula8649, Lálálá9999, EniPort, Istvánka, Beroesz, Battila27
7. szint BenKor, Doncsecz, Hollófernyiges, OrsolyaVirág, Kismenők, Ato 01, Dani, Fauvirt, Petej, Tacsipacsi, KeFe, Pasztilla (régi), Korovioff, Shimarin, Laci.d, Madridista, Gulyastorm, Sphenodon, JSoos, Pilgab, Hidaspal, Dencey, KGyST, Adapa, CsGábor, Tudor987, Xxxx00, Max von O, Cakesam, Hunyadym, Mr. Tama, Nyenyec, Vungadu, Fekist, Zsombor 23, Lily15, Thomas74, Auguste, Dr.Garfbob10(2), Bdamokos, CFC, Gyimhu, Neo, Sanyi4, Tobi, D97v, Vitorla
6. szint Zsoca28, Mrszantogabor, Kispados, Piraeus, Bolondkamion, Gysev5047, DorysTS, Raziel, Peligro, Kossuthzs., Loveless, Whitepixels, Trevor, ELVe, Seprentyu, Porbóllett, Sir Morosus, Hallo3647, Villy, Bencemac, Kirtap92, Perfectmiss, Marsos, Kaboldy, Ákos97, Carlos71, Kit36a, Livvyfan, Szaszicska, Winston, Kisdongo, Hannababa86, Fmvh, Jzana, Moonwalkr, Mateka9911, Tibi1977, Tao Kai, Lji1942 (átnevezett), Burrows, Viktorhauk, Máté, Vander, Szasza, Bahusz, Rodrigo, PZoli, Gyantusz, Bean49, Steinbrück Ottó, Zafir, Jmagyar1993, Nagytibi, Grin, Nikita, Warmuz, Nyar94, Zsaron, Mami, Dorgan, Reepyns14, Szabi237, Rm40, Blua lago
5. szint Pressburg10, Bizottmány, Flo3030, Pakos, Hübele, World Cup, Sóhivatal, Kriszta67, Glanthor Reviol, Ksanyi, Mazarin07, Csanády, Kata, Tamba, BáthoryPéter, DVTK KIADÓ, Nyárizápor, Xing, Gothika, Grósznyó, Ryca, Csuja, Zimmy, Rosszkornyifog, DBS, Llz78, Kolibri1803, Xxvktrxx, GegeZ, Patko erika, Ivanhoe, NCurse, DJózsef, Rita, Pupika, SiposBéla1945, Gergő90, Viröngy, Vt6605, Gnagyrobi, Konstant, Opa, Gara30, Witéz, UltimateChance, Dhanak, Hári Zalán, Beyond silence, Mechike, Fega, Ulrich von Lichtenstein, Történelem p, Frommer 97, VT, Kov 93, Tomeczek, Stewe, Rugo, Kik9, Deni42, Mamkókajmen, Varhegy, Tukan, HoremWeb, Sierrahun, Tombenko, Batman666, Maxval, Dunee, Chery, Peti610, Eino81, Harp, Klippiti, Montecuccoli08, Hierro~huwiki, Elkágyé, Sudika, Molina, Nullextrakadémia, Outesticide, Tsch81, BloggerHU, Szefato, Filmfan, Kgyt, S.Josh, Godson, Civertan, Serinde, Cvbncv, Ambrus59, Váradi Zsolt, Dani3, Kovalchuk
4. szint Greencat501, Moldovan0731, Ltbuni, Klaci0327, Szente, SzederLaci, Hetus, Kicsilány 2, Composer, Dili, Satak Lord, Pepo41, Teroses, Mathias, KovacsUr, KrIsM, Dancilynch, Adenes1995, Rimanóczyjeno, Amator linguarum, Math, Nemokap, WikiPszi, Proki, Irhás Martin, Egresi István, Ertonien, Narnabi, Filoma, Pharmattila, WikimakerX, Egyed, Orion 8, Tyr, Kavics, Tomcsi80, Hunmalmos, Joey01, Bitman, Rcooley, Simy, Timur lenk, Andrasholl, Vampeare, Szegedi László, Walter A., Kisváros, Micky, Kovacska99, Pascal Z, Artep123, Kempi, Pipi69e, Kádár Tamás, Nick Serghio, RuIsZa, Juhasz peter, HerculeBot, Buda, Szenasi, Scholes18, Hirvenkürpa, Totya, Gondai, The Hungarian, Mandula, Roxymatic, Dorogifc, JAK~huwiki, Peda, Pe-Jo, Xbspiro, Enbéká, Marci1994, Kamocsai, Niza, SzabZs91, Gondnok, Ricsi1990, Bazsi888, Bercziszani, Pumukli, Yera, Rakaszmisi, Raczrobert, Inritter, Csák, Alpacino41, Lakeof, Infel, Armadillo, Ithildraug, Smoothcheeks, NZs, NukaWarrior, Mltrqq, Norden1990, Boro, Victor Knox, Cooper6, Mb731, Hirannor, Bonbatya, Füleki Ádám, Seba, Rondar, Elfelejtettreginicknev, Hhgygy, JulesWinnfield-hu, Pellinger Attila, Crosstor, Aros, Sricsi, Tigris1234, Zolka23, Pan Peter, Kla, Millisits, Garamond, Tuttééé, Bfranze88, Mushi, Mozo, Freewales, GaborLajos, Alexander1993, Langbein
3. szint Gömb Adél, Oliv0, Hogyisne, December, Jericho981207, Shakes, Scidow, Nl, Ginery, Sawyer, Fatongu, Vlk, Kristiano, Tkarcsi, Maurice16, Professor Oogway, Mdönci, Tsadi, Vándormadár, Forest576, Palocvend, 25pin, Imoti95, Fizped, Big4billy, Spajci, Burnix1994, Wojnarovits, Talmann, Sie, Takkk, Bazsola, UTF48, Beni8, Ksz83, Bartholomeus Thoth, Nbcee, Messiah, Kohlins, Koko1998, Depositum, Jumperbumber, Gklein2018, Jola, Nemezis, Janosfejervari, Jani47, Impresszió, 1979éV, Iulius Aegidius, NyZM97, Prücsök, Croom, Szaboimi, Avicii12323, Diaby, Föld-lét, A Voszi, TDani, Alan Shearer, Romacsevszkij, Koltand, Feanor, FirstTBull, MerciLessz, Admiralis-generalis-Aladeen, Tylop, Maxell miklós, Phoney, Duhos, Montecuccoli07, Zizzi, Tdombos, Perkó István, Yvícxcxvcxyv, II. József, Weiner, Blizzardrajongó, Szlávics, Cserlajos, Zsola91, Beaujolais, Reas, Pendragon, Sbalint, Elekes Andor, Leicester, Dr. Steller, Poganyp, Funatic, SirVivor, Robert Illes, Tothh417, Fellegis, Zsovar3, Ercsaba74, Valentino19901, Jeno9, Elekhh, Horsee, Fordprefect, GyuZsana, 'heiM, Hungaria895, SZERVÁC Attila, Szabo Tamas, HáeS, Lajos.rozsa, Encsimanóka, Lois131, DANI.ATTILA7, MXH, G ambrus, Miskolcihun, Puncsos, Hókotró, Globetrotter19, Szerda~huwiki, Mate Polcz, Timar56, Mameilon, Lord Sólyom, Rotlink, Kiszto, Stormare, Birkás Gábor 2003, Loldi, Bcs78, Robogos, Bookfence, 90David19, Begyu, Purbo T, Kar Mester, Sylent15, Jakmate, Zsomesz1991, Aspectomat, Jukiguni, Gregorius Pilosus, Bbandi83, MathiasII, Petru suciu, Andreas P 15, Rendes Kis, Saint Moritz, Fuszulyka, Horv.petya, Paxfax, Alexiaya, Csobankai Aladar, Major Tímea, Napkirály, Euro2008, Glikol, Uvdtloriaq, Danivr, Darkness, Vic, ZKata, Kállay Kotász Zoltán, Madness~huwiki, Zlajos~huwiki, Heringcápa, Bajnoczki, Crusader, Gerovo, Kormimacska, Zsomi2007, Tomolyka, Rolland, Netpartizán, Makenzis, HuckFinn, Bbcjtd 98, Freddie, Gelányi Bence, Média-Plus-2001, Tothaa, Lexi, Wb1276, Beginner 25, Veszt, Omsk, Lji1942~huwiki, K.davidow99, Haller1962, Doncsecz~enwiki, LouisBB, Tosan, Micsike1999, Mestska, Műsor, Gara26, Csesznekgirl, Krisztián13, Teofil, Joliet Jake, 12198BoKeNa, Kope
2. szint Kapeter77, SzDóri, Penzes.tamas, Creert, Iller, Milan823, Kulja, Botulitisz, Padrag, Futballmester, Kimmuriel, Atomantiii, Lacihobo, Tgdy15, Bazsi96, Feroce, Gombabandi, Ferká, Mirabella, FireRedBird20, K0zka, Hollomis, Megya, Nemeth1, Kmiki87, Emailmumus, Slemi, Balabenc, Angyalfia, Lalo5555, Rev-san, Atrajer, Radírpók, Vajta, Jjdm, Szaga, MmBálint, Helenkeit, Partmoso, Ramirez, WolfmanFP, Chale, EDUCA33E, Tothasze, Sil, Vargamate, Gyim, Alpacino39, Rovi, Senkise100, Peppe83, Kicsit, BélaBéla, Tagyalog, Borg, BTXLL-HU-10234, David Biro, Samoher, Ida, Iegeb, Marcellus, Kdano, K. Alex92, Kaleido1000, Exxaghost, Nagy Pál, Ferike333, Pzgulyas, Sabaton, Daviis, Mate300, Yawithgathoch, Tony64, Gaby, Ivoa, Balazhovich, Tilar Vehulor, Mkalman, G.rudi, G.Peti, Balazspls, Kenmanster, Titan971118, Barricade Breaker, Bartók Dániel, Stephanmattheisen, Taurus1047.5, Domokdr, VikiFanily, Kape04, Susulyka, Extacskó, BoilingSmile197, TheWhowian, B jonas, Bulmay, Don golgi, Holaci, Bonepeter88, Fociguru, Tyrannum, Zej, Bggergo, Csillag Jozef, Dave Bowman, Εὐθυμένης, Kletta, Tetra, M82xe, Tamjan, Baksony, Andante03, GyS, Mihalyia, Mustapilvi, Atoljaka, Thaler Tamas, Majális, Pablo el ciclista, Mirela63, Eric abiog, Oni-njago, Tábla, Ani5972, Peteerh, Kelovy, Foldesdave, Roland von Bagratuni~huwiki, Attesz, HOGATT, Mzolta, Mt7, Molnár Dénes (1983), Csomorkány, Török Dániel, Ragold, MediKron, TomFZ67, Duke83, Vin28rol, WWW67, Derzsi Elekes Andor, Andor127, Joilt, Tőzsér6804, Madboy74, Kgyuri, Mapmap, Cirkalo1, DJourou, Kisregina, Mugli, Martinus000001, Bumm bumm, Vervictorio, Japan Football, Gömböc, Kozma János, Menyus20000, Rovasscript, Oszi, Nszarvas, Anonnim, MATE2003, Neruo, PG~huwiki, W9871, Cs-mester, Troberto88, Petrobolos, Tricsa, Wayne Wazne, Szekelyla, Szaboci, Balázs222, VillanyGabi, Csőröscsuka, Lupus~huwiki, Dokee, Vegso, Lion626, Ratonyi, Shrekinator91, Totaattila, Stephan1000000, FBöbe, ViceCity343, Koresz, SubIceMasTer, Daderth, Ujlak, Zoltanakos, Hoi, FAdamus, Danil444, Nenó27, Kakrikalex, Szab, Physis, Arpadvezer, Dzsi, Bpat, Mdos55, Sokoró, Brianjones, Melancholie, Lszlbt, Tyuxem, Dorkafarkas17, András-pl, Aakmaros, Elder sun, Ifwest, Kabóca, Rob-rob, Hoth 65, Nyeste, Folcrum, Piskóta, Adam Harangozó, Kitt.karr.goliath, Juliska, Radice, TopAce, Kisb92, Balogrolcsi, Odbo, Koppany~huwiki, MagyarZoo97, Lassi, Bokorember, Arnold.toth, Prinzdani, Vörös Báró, Andruska, Ldavid, Antifinnugor, Port, TJF50, Atti, ND, Impera, Aquila89, Joxy, Marcell3124, Jebusaeus, Allegra d'Avignon, Tórizs, Murdoc69, Anna manócska, Armyyour, Füleki, Kalpet, Szajd, Polska, Andrsk7, Nmate, Prohlep, Phurtoo
1. szint Mézharmat, Archaeodontosaurus, Zolik, Szelcsillag, Quanto2010, Bencoke, Sellyei lakos, Dennis HUN, Csatazs, Monkis25, Tv2qtya, Osizerok, Fazekasricsi, Babgulyás, JSindo, Balint86, Markocska1916, Hitachi-Hu, Torini, Mark96, Fiskális, TheRower, Ipipapi, Torzsmokus, Laslovarga, Drkazmer, Nico Toscani, Rextacskó, PhHG, Werck, Misoga, Gnomon, Thorpe85, Oprienko, West Rosen, Bmagyarkuti, Grga, Mr. Furrier, Maximix90, MCmc02, Hafspajen, Katamori, Burbank, RockyHu, Fgg, Zazriel, Kenadra, Cirókamaróka, Stegmayer65, Ipipedia, Dubaduba~huwiki, Vargazse, Csaba7575, Dzsivan, Yashi Abd Ahm, Hamilcar Smith, Cacattila, Goty98, Pi70, Qedrák, Baromka, Lenry, Archeolaikus, Azagi, Fry1989, Sancho, Tofalvi, Ati10, Marcus Cyron, Soti, KristofLaszlo991130, Morden, C szabi, Tiberio, PJOrsi, Hypuxylun, Zsebpiszok817, Aronhegedus, Tösö8, Norteño~huwiki, Harilevente, Matepyt, Mihálykó Péter, Sprint, Fvincze, Kispál Zoltán, MrFringilla, Yahya, Bandita76, Euty, Pinyoo, Shelly Kaplow, Tibda, Smf, Csabi021, Vanamonde81, Negyed, Páfrány, Sverigekillen, Tamburin, Gyulusss, Moki007, Porkutya, R3GZ54, Sulegabo, Simin~huwiki, Fektom, MesiSzőke, Céréales Killer, Szekelyga, Borbély Márton, Ramakuni, Negyven2, Floppy, Baucisphilemon007, Király213, Ronuh, Gepi, Live For Kill, Thuluviel, Oruwachichin, Viola Zoltán, Kalaci, Szaladdin, CrystalLemonade, David86, SzeZsoe, Canysp~huwiki, Kicsikapus, D.i.l., Maxijazz, Adaniel, Manstein, Bíró Dávid, Guzolt, Csakachemistry, DJS, BotlikBB, MaciLaci68, RgIlls, HorsemansWiki, Susogó, Peti817172M, LuCkY, Hardmutant, Nirvanis, Nina~huwiki, Y 6, Zetrs, Én01, Olahgy, Andrisfoci, Kondormari, Yvan, Pita1, Kockacukor, Formula3, Quijo, Bánkuti máté, Qsf, Shenki, Kalti, Perihelion, KovacsDaniel, Kisafka, Kb6000, Stikalika, Manó, Rovosaman, Szomjasrágó, Yaraclen, Tükör, Vegyigyumi, Legislator, Levibarca, Gmed, Panda10, Haattila, Joxer74, Zsuzsánka, Pelenczei Balázs, Zugló Sipos, Karaj, PallasAthene, Gyöngyhal, Vapoyo, Tomázia, Athanáz9, Cike, O.pal222, Ceruza, Gblaskovics, Secutor, Sczipo, Vekni2005, Merkl, Rekush, Mammer, Osmobenzene, X-ray, Arpadapo, ChrisW, Nessie, Cartman069, Kovácsjózsi, Hlaszlo19991105, Egrian, Sonka, Dsamurai, Omcsesz, CsepeLee fiú, LazZloo, Nobli, Effendi, MandyWoods, ThereFOUR, Bang Jensen, Pusztella, Szaboadam19990717, COBRA, Cunya, Tibbee242, Veresbogi13, Viktoriokid, Mastermourinho, Dominó, Világ, Faragopetergy, Johnnyboy, BBZsolt, Buchinger Manó, Debrecenivalaki, Nagaarum, NarutoFan92, Vargenau, MahatmaG, Feloidea, Tiempo73, Haderadi, Belam1949, BlueBizarrrd, Arnold, Stebunik, Hópelyhecske, Vénróka, 13alázs, Divad20, Geri, Bartha Mariann, Ssdb, Zsopacsek, Balazsmtk, Ailton, Cranach~huwiki, Vedran.b, Csldf, Pear Blossom, Bence Csanádi, Minorax, Adibabba, BetteeDavis, Pemm, Gcsaba2, Narvalo, Theofo, Dariusz0408, MaXX, Nori6239, Thibczy2, Cenk55, Capras Dávid, Salamong, Szeklerboy, CsTom, Karácsonyi Anikó, Vivaelcelta, Bbeledi, Farafince, SzSzili01, Yesterday, IDKFA, Rezkarcfitness, Góra Zoltán, Krmarci, Gaborca, Gudrun, PolDom, LajosFace, HV~huwiki, Ikoos, Markolaci, Courcelles, Wegyor, Dettyplease, Dalek, FélinDeNoir, Baracs, Hollo520, Inupiat4212, Krajcsi, Hallywell, R-Joe, Sharkweb80, Kmm~huwiki, Danut1999, Szucso, Temudzsin, Képíró Gépíró, Iecs, Bader, B.andinsky, Enlightenment1685, Nl74, TheBFG, Cervus, Harg~huwiki, Mesüge, Miki314, Sude, Antiserver, Gabcsé, János Zoltán, Pakozdi.balint1998, Vastoll1, Apogr, Petikee69, Dennys159, CabStar, Bori Bianka, Hippokrateszholdacskai, M-ta, Mihai Andrei, Szamóca2000, Ticino, Tommy lieven, Kifo, Craftgamer04, Kisbes, Tetrodotoxin, Bekő Tóni, Pallaikaroly, Veitsberger, Kranzniki, Csaba.Z.Karacsonyi, Ima, Panelpilóta, Dya98, Qayko, Morva Ottokár, Tatumadár, Arpad83, Rankedchoicevoter, (SK), Kertek999, Agoston.hu, Balfülü2, Sybaris, Peterbud, Viski2, Zsuzsi516, Copylaw, Heng, Kontribútor, Sutka99, Winterrose, Varlaam, Junkers0900, Holla, Akela3, Bbence22, Rolkla, Deligabi, Grrenzgänger, Lost80, MSandor23, CivertanS, Ciccc, Kittipoika, Áron úr, Geométer, Szkari, Teterin Alexander, Kr 94, RamsesII, Albiro, Kamarton, Ercé, Nembabra, Csendesmark, Elithe, Bence adios, Gery42, Kolomanus, Molnár Gábor Dávid, Tzoltan, Bujtilaci, Bp, FBali, Metro99, Prospekt, Vidgabor, Steinsplitter, Z-man, Gabru Beclean, MLisandra, Verity, Gett, Lerner, Wwwsavant5mpeu, Superpes15, Patriciusz009, Attila a Hu-n, Random photos 1989, Anonimusz01, Bite, Képészmérnök, Schor

Új díjazottak szerkesztés

Az utolsó táblázat (2023. szeptember 16.) óta szintet lépett, új díjazottak listája:

Szint az időszak végén Szerkesztő
12. szint Csigabi, Fausto, Hkoala, OsvátA, Xia
10. szint Voxfax, HG, Ogodej
9. szint Fromiadrian
8. szint Worrida, Alfa-ketosav, Pegy22, Batula8649, Battila27
7. szint Cakesam, Dr.Garfbob10(2)
6. szint Zsoca28, Reepyns14, Blua lago
5. szint Varhegy, Tombenko, Molina, Szefato
4. szint WikiPszi, Alpacino41, Bfranze88, Freewales, Langbein
3. szint Vlk, Impresszió, Maxell miklós, Yvícxcxvcxyv, Fellegis, Bookfence, 90David19, Begyu, Zsomesz1991, Média-Plus-2001, K.davidow99, Doncsecz~enwiki, Joliet Jake
2. szint Csomorkány, WWW67, Lion626, Zoltanakos, Aakmaros, Kitt.karr.goliath, MagyarZoo97, Marcell3124, Anna manócska, Prohlep
1. szint Susogó, Olahgy, Joxer74, Hópelyhecske, Farafince, SzSzili01, Enlightenment1685, János Zoltán, Ticino, Balfülü2, MSandor23, Ercé, Molnár Gábor Dávid, Vidgabor, Wwwsavant5mpeu, Képészmérnök

Nyugodtan értesítsd őket, gratulálj nekik!

Megjegyzések a számításhoz szerkesztés

A mostani megoldás a szerkesztések közé csak a nyilvános laptörténetekben megjelenő, nem törölt vagy elrejtett szerkesztéseket számolja. Naplótevékenységek számításakor figyelembe veszi a járőr- és adminisztratív tevékenységeket (pl. törlés, blokkolás, jogok módosítása stb.), de nem számítja bele azokat, amelyek szerkesztésként is megjelennek (pl. lap létrehozása, feltöltés), a köszöneteket és az automatikusan végzett járőrözéseket.

Hogyan állok? szerkesztés

Ha kíváncsi vagy rá, hogy hogyan állsz a következő szinthez szükséges feltételek teljesítésével, az alábbi sablon paraméterének add meg a saját nevedet:

{{Szolgálati Emlékérem/Előrehaladás|Samat}}

és valami ilyen eredményre számíthatsz:

A hozzá tartozó userbox:

{{Szolgálati Emlékérem/Userbox|Samat}}

és valami ilyen eredményre számíthatsz:

  Ez a szerkesztő 8. szintű.



Akár mindkét sablont elhelyezheted a szerkesztői lapodon, ha szeretnéd.

Adatok forrása szerkesztés

Az adatok a WikiStatPortálról származnak. A sablonokban megjelenő statisztika óránként automatikusan frissül, a táblázatok jelenleg ritkábban, manuálisan vannak frissítve.