Zubovics Fedor

Zubovics Fedor (Felsőtúr, 1848. október 29. – Budapest, 1920. október 15.) huszárkapitány, híres lovas, a szárazföldi torpedó feltalálója.

Zubovics Fedor
Zubovics Fedor Párizsban, Vasárnapi Ujság, 1874
Született	1848. október 29. Felsőtúr
Elhunyt	1920. október 15. (71 évesen) Budapest
Állampolgársága	magyar
Foglalkozása	fegyveres erők tagja huszár mérnök
A Wikimédia Commons tartalmaz Zubovics Fedor témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Élete

Ősi lengyel családból származott, melynek eredete 1434-ig nyúlik vissza. A család első ismert őse Sándor, a litvánok kormányzója volt. 1434-ben ő nyerte adományul a Cielski–birtokot III. Szaniszló királytól, majd később a poroszok elleni hadjáratok alatt szerzett hadvezéri érdemeiért nyerte a Pruszpokorinszki előnevet. A családból 1776-ban Ferenc lengyel királyi főasztalnok, kinek József nevű fia 1794-ben Magyarországon telepedett le.

Zubovics Fedor a felvidéki Felsőtúron született. Apja Zubovics József (1812–1861), 1848 előtt Hont vármegye táblabírája, később a császári-királyi úrbéri szék ülnöke. Testvére Román (1855–1935) királyi táblabíró.

Tanulmányait Vácon, a Kegyesrendi Gimnáziumban végezte, s ebből az időből maradt fenn róla az első visszaemlékezés is:

…mokány magyar gyerek volt mindig, ki mindnyájunk félelmetes tiszteletét bírta bátorsága és erélyéért. A kalváriai deákvár sokat tudna mesélni hőstetteiről; itt vívtuk hős csatáinkat, ágyúgolyó helyett a szegény svábok földjeiről csent krumpli és répával, kard helyett pedig kukuricza szárral. A vezér rendesen Zubovics volt.

A gimnáziumot követően az előkelő bécsi nevelőintézetben, a Teréziánumban folytatott tanulmányok befejeztével – a családi hagyományt követve – 1866-ban katonának állt.

A Birodalom egyik elit alakulatánál, a 9. számú Liechtenstein-huszárezrednél kezdte szolgálatát, amely jelentős eredményeket könyvelhetett el az 1864-es porosz–osztrák–dán háborúban, a Habsburgok kevés 19. századi sikeres hadi vállalkozásának egyikében. Az ezred részt vett az 1866-os porosz–osztrák háborúban és az első világháborúban is.

Zubovits Fedor valószínűleg a königgrätzi csatában esett át a tűzkeresztségen, majd nem sokkal később egy időre függetlenítette magát Ferenc József hadseregének fegyelmétől.

Mivel a nyilvánosságot nagyon szerette, kesztyűs kézzel bánt az újságírókkal. Minden esztendőben meghívott néhányat közülük a Verőcén lévő Migazzi-kastélyba, amelyet azelőtt a váci püspöktől bérelt.

A vendéglátás úgy volt jelenetezve, hogy az újságírók halálra rémüljenek, de azért a világért meg ne sértődjenek. A váci pályaudvarról maga kocsikáztatta őket kastélyába, ilyenkor öt csődört fogott a kocsi elé, letért az országútról, nekivágott a tarlóknak, és vad hajszában röpítette vendégeit. A kastély udvarán borjú nagyságú kuvaszok ugatták körül a kocsit… »Brazíliai vérebek, le ne szálljatok, mert széttépnek!«, rikoltotta a gazda. Asztalnál, ha nem fért már több pezsgő az újságírókba, elővette revolverét, és gyorstüzelést kezdett a szoba mennyezete felé. Nagy súlyt vetett arra, hogy sértetlenül megőrizze a „fene-ember” hírnevét. Néha az lett a vendéglátás vége, hogy a fiúk az ablakon keresztül menekültek a Migazziból. A házigazda pedig másnap izgatottan forgatta a lapokat, vajon mit írnak róla?

Kalandos élete során a feljegyzések szerint előbb Olaszországban bukkant fel Garibaldinál, ahol francia fogságba esett, majd újra az osztrák hadseregben szolgált, közlegényként folytatta lovassági karrierjét. 1869-ben királyi kegy emelte újra tiszti rangra a megalakuló honvédség nyíregyházi alakulatánál. Nyíregyházi szolgálatáról már valóban van adat, de megelőző lefokozására nem térnek ki. 1872-ben kilépett a tényleges szolgálatból és 1874-ig a kairói alkirályt szolgálta. Egyiptomból hazatérve 14 nap alatt tette meg lóháton a Bécs–Párizs útvonalat. 1875-ben Spanyolországban harcolt a karlisták ellen, majd 1878-ban Boszniában, 1880-ban pedig Albániában küzdött (ez utóbbi helyen a mirditák mellett). Segített az 1877–78-as orosz–török háborúban a törököknek elpáholni az „orosz medvét”, egy cserkeszekből összeállt kaukázusi lovassági különítmény parancsnokaként. Plevnánál állítólag sebesülten fogságba is esett.

Balkáni kalandjait Mócs Zsigmond emlékei alapján Gárdonyi Géza örökítette meg A béna című elbeszélésében:

— Már egy hónapja lődörögtem a török csapatok között, — így folytatja az elbeszélését, — de még nem láttam egy csatát se. Végre találkozom Zuboviccsal. Füstös, mint a kéményseprő, és úgy dől belőle a puskaporszag, hogy tíz lépésről meg lehet érezni. — Fodrikám, — mondom neki, — hadd menjek veletek. — Hova az istennyilába? — A tűzbe! Mert neki egy külön kis hada volt. Csupa kaukázusi, csontos, erős legények. Olyanféle katonák voltak ezek, mint nálunk negyvennyolcban a guerila-csapatok. Maga Fodri tanította össze őket kilenc nap alatt, de úgy is harcoltak azok, mint az ördögök. Hát hogy Fodrinak így könyörögtem, eleinte sehogysem akarta meghallani. — Gyönge legény vagy te oda, — mondta. — Mink mindig a közepinek vágunk! — Azt akarom én is, — feleltem, — csak egyszer engedj, Fodrikám! Addig-addig könyörögtem neki, míg végre azt mondta: — No jól van, Zsiga. Holnap hát csak csatlakozzál hozzánk, de aztán az életedért te magad vagy a felelős. — Helyes, — feleltem, — majd meglátod, hogy nem esik szégyen a magyar néven. Hajnalban már ott lovagoltunk egymás mellett az erdőben. A csapat lassan és csendben haladt. A vezetők csak egy kis zsebkendőforma piros zászlóval jelezték, hogy mikor merre kell fordulnunk. — Itt megálljunk, — szólt Zubovics egy cserjésben. —- Mihelyt az ágyu megdördül, hátba kapjuk a muszkákat. Alig, hogy ezt kimondja, megböffen túlról egy török ágyu, s utána bődül még vagy harminc. Halljuk is mingyárt, hogy az oroszok felelnek. Ez aztán a litánia, fiuk! A föld rengett az iszonyu dörgésektől. —- No most! — kiáltott Zubovics. Azzal megsarkanytyúzza a lovát valamennyi, és ki az erdőből! Akkor láttam a tisztáson a nagy kavargó muszkatábort. Füst és por, dörgés és csattogás mindenfelé. A lovak úgy repültek, hogy alig érte a lábuk a földet. Csakhamar észrevettem, hogy az én lovam a közemberek sorába ragadt, és hogy Zubovics nincs mellettem. — Fodri! — kiáltottam háromszor is. De biz az én hangomat a csata pokoli lármája elnyelte. Jól marokra fogtam hát a kardomat; — és be a muszkák közé! Vágtam jobbra, balra, mint a tüzes istennyila. Húll a muszka, mint a tök. De mi történik? A lovam megvadul és kiront oldalra. Mingyárt láttam, hogy ebből baj lesz, de azért csak vágtam akkorákat, hogy a karom majdcsaknem kificamodott a helyéből… — Hát az ebadtát, úgy húll a muszka, mint a karalábé. Én se nem láttam, se nem hallottam, mint a fajdkakas, az alakok csak kékesszürke árnyakként tüntek föl mellettem. A lovam utcát rombolt a muszkák között, én meg dolgoztam veszettül, úgy, hogy tetőtőltalpig egy csurom vér voltam…

Igazi hírnévre azonban katonai találmányai révén jutott: 1876-ban feltalált egy úszó készüléket, mellyel a jégtől zajló Dunát átúszta; 1882-ben pedig öt évi kutatás után befejezte világhírű találmányát, a szárazföldi torpedót, melyet az osztrák-magyar hadseregen kívül Svájc, Svédország, Dánia, Kína és Szerbia is megvásároltak.

Találmányai

Zubovics-féle lovassági úszó készülék

• 1876-ban egy úszó készüléket talált fel, mellyel a jégtől zajló Dunát télen lovon átúszta.
• 1882-ben pedig öt évi kutatás után befejezte a szárazföldi torpedót.

Források

• Magyarország vármegyéi és városai: Magyarország monografiája – A magyar korona országai történetének, földrajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közművelődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Szerk. Borovszky Samu – Sziklay János. Budapest: Országos Monográfia Társaság. 1896–1914.   → elektronikus elérhetőség, Nógrád vármegye
• Bokor József (szerk.). A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET (1893–1897, 1998.). ISBN 963 85923 2 X 

Hivatkozások

• Szécsény, Kubinyi Ferenc múzeum [1]
• Orient Expressz: [2]