Főmenü megnyitása

2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező

A 2006-os labdarúgó-világbajnokság selejtezősorozata Zürichben kezdődött 2003. október 24-én az ázsiai zóna előselejtezőinek sorsolásával.[1] A 31 kvalifikációs helyre a FIFA hat konföderációjának 197 tagországa jelentkezett. A kontinensek között azok csapatainak erősségétől függően osztották szét a helyeket, melyek a következőképpen alakultak:

Összesen 194 csapat játszott legalább egy selejtezőmérkőzést. Összesen 847 mérkőzést játszottak, amiken összesen 2464 gól született (átlagosan 2,91 gól mérkőzéseként).

Tartalomjegyzék

Megjegyzések a selejtezősorozattal kapcsolatbanSzerkesztés

Ez volt az első olyan világbajnokság, amelyen a címvédőnek (Brazília) is indulnia kellett a selejtezőkön, azaz nem volt jogosult automatikus indulásra. A rendező (Németország) megtartotta indulási jogát, nem kellett selejtezőket játszania. 1934-ben az akkori címvédő (Uruguay) visszautasította a meghívást, valamint a házigazdának (Olaszország) részt kellett vennie a selejtezőkön, azonban a következő világbajnokságtól kezdődően, egészen 2002-ig, mind a rendező ország(ok), mind a címvédő automatikusan kvalifikálták magukat.

Felvetődött az a lehetőség, hogy az Óceániai Labdarúgó-szövetség is kapjon egy biztos kvótát a 32-ből, azonban mivel a térség magasan legerősebb csapata Ausztrália volt, akik így szinte biztos indulóvá válhattak volna, ezért 2003. júniusában ezt az ötletet újragondolták, és megmaradt a korábbi szisztéma, miszerint az e térség selejtezősorozatát megnyerő csapatnak interkontinentális pótselejtezőt kellett játszania a dél-amerikai csoport ötödik helyezettjével.

A hatból öt kontinentális szövetség selejtezőtornáinak sorsolását 2003. december 5-én tartották Frankfurtban, mivel a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség tagjai egy csoportban játszották le az összes selejtezőmérkőzést.

A selejtezősorozat 2004. januárjában kezdődött.

Részt vevő csapatokSzerkesztés

 
Részt vevő országok
Csapat Részvételek
száma
Egyhuzamban Utolsó
részvétel
  Anglia 12 3 2002
  Angola 1 1 -
  Argentína 14 9 2002
  Ausztrália 2 1 1974
  Brazília 18 18 2002
  Costa Rica 3 2 2002
  Csehország 1[3] 1 -[3]
  Dél-Korea 7 6 2002
  Ecuador 2 2 2002
  Egyesült Államok 8 5 2002
  Elefántcsontpart 1 1 -
  Franciaország 12 3 2002
  Ghána 1 1 -
  Hollandia 8 1 1998
  Horvátország 3 3 2002
  Irán 3 1 1998
  Japán 3 3 2002
  Lengyelország 7 2 2002
  Mexikó 13 4 2002
  Németország (r) 16[4] 14[4] 2002
  Olaszország 16 12 2002
  Paraguay 7 3 2002
  Portugália 4 2 2002
  Spanyolország 12 8 2002
  Svájc 8 1 1994
  Svédország 11 2 2002
  Szaúd-Arábia 4 4 2002
  Szerbia és Montenegró 2[5] 1 1998
  Togo 1 1 -
  Trinidad és Tobago 1 1 -
  Tunézia 4 3 2002
  Ukrajna 1 1 -

(r) – rendező ország

SelejtezőcsoportokSzerkesztés

A világbajnokság selejtezőiben bármely kontinensen a selejtezők bármely körében a csoportsorrend meghatározása ugyanaz volt a FIFA döntése alapján. Ha két vagy több csapat a csoportmérkőzések után azonos pontszámmal állt, a következő pontok alapján kellett megállapítani a sorrendet:

  1. több szerzett pont az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
  2. jobb gólkülönbség az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
  3. több lőtt gól az azonosan álló csapatok között lejátszott mérkőzéseken
  4. jobb gólkülönbség az összes csoportmérkőzésen
  5. több lőtt gól az összes csoportmérkőzésen
  6. rájátszás semleges helyszínen, hosszabbítással és büntetőpárbajjal, ha szükséges

Az előző, 2002-es labdarúgó-világbajnokságon az összesített gólkülönbség és az összes rúgott gól fontosabb volt, mint az egymás ellen elért eredmény.

Európa (UEFA)Szerkesztés

(14 hely, a házigazda Németországgal együtt)

Dél-Amerika (CONMEBOL)Szerkesztés

(4 hely, az interkontinentális pótselejtező elvesztése miatt)

Afrika (CAF)Szerkesztés

(5 hely)

Ausztrália és Óceánia (OFC)Szerkesztés

(1 hely, az interkontinentális pótselejtező megnyerése révén)

Ázsia (AFC)Szerkesztés

(4 hely, az interkontinentális pótselejtező elvesztése miatt)

Észak- és Közép-Amerika és Karib-térség (CONCACAF)Szerkesztés

(4 hely, az interkontinentális pótselejtező megnyerése révén)

Interkontinentális pótselejtezőkSzerkesztés

Összesen két párharcot játszottak oda-visszavágós rendszerben:

CONMEBOL vs OFCSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Uruguay   1 – 1 (b. u.)   Ausztrália 1 – 0 0 – 1

b.u. = büntetők után

Részletek

Uruguay   1–0   Ausztrália
D. Rodríguez   37' (1–0)
Jegyzőkönyv
Estadio Centenario, Montevideo
Nézőszám: 55 000
Játékvezető: Larsen (dán)

----
Ausztrália kvalifikálta magát a világbajnokságra.

CONCACAF vs AFCSzerkesztés

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Trinidad és Tobago   2 – 1   Bahrein 1 – 1 1 – 0

Részletek

Trinidad és Tobago   1–1   Bahrein
Birchall   76' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ghuloom   72'
Hasely Crawford Stadion, Port of Spain
Nézőszám: 24 991
Játékvezető: Shield (ausztrál)

----
Bahrein   0–1   Trinidad és Tobago
Baba   90+2′ (0–0)
Jegyzőkönyv
Lawrence   49'
Nemzeti Stadion, Manáma
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Ruiz (kolumbiai)

Trinidad és Tobago kvalifikálta magát a világbajnokságra.

JegyzetekSzerkesztés

  1. Lezajlott az ázsiai zóna előselejtezőinek sorsolása Zürichben (angol nyelven). (Hozzáférés: 2009. június 18.)
  2. a b c d Interkontinentális pótselejtezőn dőlt el a plusz egy hely sorsa.
  3. a b Nincsenek figyelembe véve Csehszlovákia részvételei. Azokkal együtt ez a kilencedik részvétel, melyek közül 1990-ben volt a legutolsó.
  4. a b A Német labdarúgó-szövetség képviseletében 1954 és 1990 között Nyugat-Németország vett részt. Ezek a részvételek figyelembe vannak véve.
  5. Nincsenek figyelembe véve Jugoszlávia részvételei. Azokkal együtt ez a tizedik részvétel. Ezen a néven ez volt az első és valószínűleg az utolsó részvétel is, mivel a két tagállam végleg kettévált 2006. júniusában.

ForrásokSzerkesztés

A Wikimédia Commons tartalmaz 2006-os labdarúgó-világbajnokság-selejtező témájú médiaállományokat.

JegyzetekSzerkesztés