2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája (egyenes kieséses szakasz)

A 2014–2015-ös UEFA-bajnokok ligája egyenes kieséses szakasza 2015. február 17-én kezdődött, és június 6-án ért véget a berlini Olimpiai Stadionban rendezett döntővel. Az egyenes kieséses szakaszban az a tizenhat csapat vett részt, amelyek a csoportkör során a saját csoportjuk első két helyének valamelyikén végeztek.

LebonyolításSzerkesztés

A döntő kivételével mindegyik mérkőzés oda-visszavágós rendszerben zajlott. A két találkozó végén az összesítésben jobbnak bizonyuló csapatok jutottak tovább a következő körbe. Ha az összesítésnél az eredmény döntetlen volt, akkor az idegenben több gólt szerző csapat jutott tovább. Amennyiben az idegenben lőtt gólok száma is azonos volt, akkor 30 perces hosszabbítást rendeztek a visszavágó rendes játékidejének lejárta után. Ha a 2x15 perces hosszabbításban gólt/gólokat szerzett mindkét együttes, és az összesített állás egyenlő volt, akkor a vendég csapat jutott tovább idegenben szerzett góllal/gólokkal. Gólnélküli hosszabbítás esetén büntetőpárbajra került sor. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

A nyolcaddöntők sorsolásakor figyelembe vették, hogy minden párosításnál egy csoportgyőztes és egy másik csoport csoportmásodika mérkőzzön egymással. Az egyetlen korlátozás a sorsoláskor, hogy a nyolcaddöntőkben azonos nemzetű együttesek, illetve az azonos csoportból továbbjutó csapatok nem szerepelhettek egymás ellen. A negyeddöntőktől kezdődően ez a korlátozás nem volt érvényben. A döntőt egy mérkőzés keretében rendezték meg.

Továbbjutott csapatokSzerkesztés

Színmagyarázat
Kiemelt csapat
Nem kiemelt csapat
Csoport Csoportelső Csoportmásodik
A csoport   Atlético de Madrid   Juventus
B csoport   Real Madrid   FC Basel
C csoport   AS Monaco   Bayer Leverkusen
D csoport   Borussia Dortmund   Arsenal
E csoport   Bayern München   Manchester City
F csoport   FC Barcelona   Paris Saint-Germain
G csoport   Chelsea   Schalke 04
H csoport   Porto   Sahtar Doneck

NyolcaddöntőkSzerkesztés

A nyolcaddöntők sorsolását 2014. december 15-én tartották.[1] Az első mérkőzéseket 2015. február 17. és 25. között, a visszavágókat március 10. és 18. között játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Paris Saint-Germain   3–3 (i.g.)   Chelsea 1–1 2–2 (h.u.)
Manchester City   1–3   FC Barcelona 1–2 0–1
Bayer Leverkusen   1–1
t. 2–3
  Atlético de Madrid 1–0 0–1 (h.u.)
Juventus   5–1   Borussia Dortmund 2–1 3–0
Schalke 04   4–5   Real Madrid 0–2 4–3
Sahtar Doneck   0–7   Bayern München 0–0 0–7
Arsenal   3–3 (i.g.)   AS Monaco 1–3 2–0
FC Basel   1–5   FC Porto 1–1 0–4

1. mérkőzésekSzerkesztés

2015. február 17.
20:45
Paris Saint-Germain   1–1   Chelsea
Cavani   54' (0–1)
Jegyzőkönyv
Ivanović   36'
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 46 146
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)


2015. február 17.
20:45
Sahtar Doneck   0–0   Bayern München
Jegyzőkönyv
Olympic Stadium, Kijev
Nézőszám: 34 187
Játékvezető: Alberto Undiano Mallenco (spanyol)


2015. február 18.
20:45
Schalke 04   0–2   Real Madrid
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo   26'
Marcelo   79'
Veltins-Arena, Gelsenkirchen
Nézőszám: 54 442
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2015. február 18.
20:45
FC Basel   1–1   FC Porto
González   11' (1–0)
Jegyzőkönyv
Danilo   79' (11-esből)
St. Jakob-Park, Bázel
Nézőszám: 34 464
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2015. február 24.
20:45
Manchester City   1–2   FC Barcelona
Agüero   69' (0–2)
Jegyzőkönyv
Suárez   16'   30'
City of Manchester Stadion, Manchester
Nézőszám: 45 081
Játékvezető: Felix Brych (német)


2015. február 24.
20:45
Juventus   2–1   Borussia Dortmund
Tevez   13'
Morata   43'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Reus   18'
Juventus Stadion, Torino
Nézőszám: 41 182
Játékvezető: Antonio Mateu Lahoz (spanyol)


2015. február 25.
20:45
Bayer Leverkusen   1–0   Atlético de Madrid
Çalhanoğlu   57' (0–0)
Jegyzőkönyv
BayArena, Leverkusen
Nézőszám: 29 079
Játékvezető: Pavel Královec (cseh)


2015. február 25.
20:45
Arsenal   1–3   AS Monaco
Oxlade-Chamberlain   90+1' (0–1)
Jegyzőkönyv
Kondogbia   38'
Berbatov   53'
Ferreira Carrasco   90+4'
Emirates Stadion, London
Nézőszám: 59 868
Játékvezető: Deniz Aytekin (német)

2. mérkőzésekSzerkesztés

2015. március 10.
20:45
Real Madrid   3–4   Schalke 04
Ronaldo   25'   45'
Benzema   53'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Fuchs   20'
Huntelaar   40'   84'
Sané   57'
Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 69 986
Játékvezető: Damir Skomina (szlovén)


2015. március 10.
20:45
FC Porto   4–0   FC Basel
Brahimi   14'
Herrera   47'
Casemiro   56'
Aboubakar   76'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 43 108
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)


2015. március 11.
20:45
Chelsea   2–2  (h. u.)   Paris Saint-Germain
Cahill   81'
Hazard   96' (11-esből)
(0–0, 1–1, 2–1)
Jegyzőkönyv
David Luiz   86'
Thiago Silva   114'
Stamford Bridge, London
Nézőszám: 37 692
Játékvezető: Björn Kuipers (holland)


2015. március 11.
20:45
Bayern München   7–0   Sahtar Doneck
Müller   4' (11-esből)   52'
Boateng   34'
Ribéry   49'
Badstuber   63'
Lewandowski   75'
Götze   87'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Allianz Arena, München
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: William Collum (skót)



2015. március 17.
20:45
AS Monaco   0–2   Arsenal
(0–1)
Jegyzőkönyv
Giroud   36'
Ramsey   79'
II. Lajos Stadion, Monaco
Nézőszám: 17 263
Játékvezető: Svein Oddvar Moen (norvég)


2015. március 18.
20:45
FC Barcelona   1–0   Manchester City
Rakitić   31' (1–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 92 551
Játékvezető: Gianluca Rocchi (olasz)


2015. március 18.
20:45
Borussia Dortmund   0–3   Juventus
(0–1)
Jegyzőkönyv
Tevez   3'   79'
Morata   70'
Westfalenstadion, Dortmund
Nézőszám: 65 851
Játékvezető: Milorad Mažić (szerb)

NegyeddöntőkSzerkesztés

A negyeddöntők sorsolását 2015. március 20-án tartották. Az első mérkőzéseket 2015. április 14-én és 15-én, a visszavágókat április 21-én és 22-én játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
Paris Saint-Germain   1–5   FC Barcelona 1–3 0–2
Atlético de Madrid   0–1   Real Madrid 0–0 0–1
FC Porto   4–7   Bayern München 3–1 1–6
Juventus   1–0   AS Monaco 1–0 0–0

1. mérkőzésekSzerkesztés

2015. április 14.
20:45
Atlético de Madrid   0–0   Real Madrid
Jegyzőkönyv
Vicente Calderón Stadion, Madrid
Nézőszám: 52 553
Játékvezető: Milorad Mažić (szerb)


2015. április 14.
20:45
Juventus   1–0   AS Monaco
Vidal   57' (11-esből) (0–0)
Jegyzőkönyv
Juventus Stadion, Torino
Nézőszám: 40 801
Játékvezető: Pavel Královec (cseh)


2015. április 15.
20:45
Paris Saint-Germain   1–3   FC Barcelona
Mathieu   82' (öngól) (0–1)
Jegyzőkönyv
Neymar   18'
Suárez   67'   79'
Parc des Princes, Párizs
Nézőszám: 45 893
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2015. április 15.
20:45
FC Porto   3–1   Bayern München
Quaresma   3' (11-esből)   10'
Martínez   65'
(2–1)
Jegyzőkönyv
Thiago   28'
Estádio do Dragão, Porto
Nézőszám: 50 092
Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (spanyol)

2. mérkőzésekSzerkesztés

2015. április 21.
20:45
FC Barcelona   2–0   Paris Saint-Germain
Neymar   14'   34' (2–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 84 477
Játékvezető: Svein Oddvar Moen (norvég)


2015. április 21.
20:45
Bayern München   6–1   FC Porto
Thiago   14'
Boateng   22'
Lewandowski   27'   40'
Müller   36'
Alonso   88'
(5–0)
Jegyzőkönyv
Martínez   73'
Allianz Arena, München
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2015. április 22.
20:45
Real Madrid   1–0   Atlético de Madrid
Chicharito   88' (0–0)
Jegyzőkönyv
Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 78 300
Játékvezető: Felix Brych (német)


2015. április 22.
20:45
AS Monaco   0–0   Juventus
Jegyzőkönyv
II. Lajos Stadion, Monaco
Nézőszám: 16 889
Játékvezető: William Collum (skót)

ElődöntőkSzerkesztés

Az elődöntők sorsolását 2015. április 24-én tartották. Az első mérkőzéseket 2015. május 5-én és 6-án, a visszavágókat május 12-én és 13-án játszották.

1. csapat   Össz.   2. csapat   1. mérk.     2. mérk.  
FC Barcelona   5–3   Bayern München 3–0 2–3
Juventus   3–2   Real Madrid 2–1 1–1

1. mérkőzésekSzerkesztés

2015. május 5.
20:45
Juventus   2–1   Real Madrid
Morata   8'
Tevez   58' (11-esből)
(1–1)
Jegyzőkönyv
Ronaldo   27'
Juventus Stadion, Torino
Nézőszám: 41 011
Játékvezető: Martin Atkinson (angol)


2015. május 6.
20:45
FC Barcelona   3–0   Bayern München
Messi   77'   80'
Neymar   90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Camp Nou, Barcelona
Nézőszám: 95 639
Játékvezető: Nicola Rizzoli (olasz)

2. mérkőzésekSzerkesztés

2015. május 12.
20:45
Bayern München   3–2   FC Barcelona
Benatija   7'
Lewandowski   59'
Müller   74'
(1–2)
Jegyzőkönyv
Neymar   15'   29'
Allianz Arena, München
Nézőszám: 70 000
Játékvezető: Mark Clattenburg (angol)


2015. május 13.
20:45
Real Madrid   1–1   Juventus
Ronaldo   23' (11-esből) (1–0)
Jegyzőkönyv
Morata   57'
Santiago Bernabéu, Madrid
Nézőszám: 78 153
Játékvezető: Jonas Eriksson (svéd)

DöntőSzerkesztés

2015. június 6.
20:45 (CEST)
Juventus   1–3   FC Barcelona
Morata   55' (0–1)
Jegyzőkönyv
Rakitić   4'
Suárez   68'
Neymar   90+7'
Olimpiai Stadion, Berlin
Nézőszám: 70 442
Játékvezető: Cüneyt Çakır (török)

JegyzetekSzerkesztés

  1. BL PSG-Chelsea, Man. City-Barca és Juve-Dortmund már a nyolcaddöntőben!. nemzetisport.hu, 2014. december 15. (Hozzáférés: 2014. december 15.)

ForrásokSzerkesztés