2018. decemberi kormányellenes tüntetéssorozat Magyarországon

a negyedik Orbán-kormány intézkedései ellen kialakult tüntetéssorozat
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. július 22.

A 2018. decemberi kormányellenes tüntetéssorozat a negyedik Orbán-kormány intézkedései ellen kialakult politikai jellegű megmozdulás, melynek közvetlen előzménye a túlóratörvény benyújtása, valamint a 2018. december 12-i botrányos országgyűlési ülésnap volt. Ezen a napon az Országgyűlésben a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK és a Párbeszéd képviselői a törvényhozást sípolással, kiabálással, papírszórással és az elnöki pulpitusra való feljutás megakadályozásával zavarták meg, hogy ezzel akadályozzák a szavazást.[1] Az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére az Orbán-kormány képviselői több vitatott törvényjavaslatot is elfogadtak, köztük az ellenzék által „rabszolgatörvény”-nek nevezett munkatörvénykönyv-módosítást, a közigazgatási bíróságok felállítására vonatkozó törvényjavaslatot, illetve a földforgalmi törvény[2] módosítását.[3][4] December 20-án a köztársasági elnök aláírta a munka törvénykönyvének módosítását, és elrendelte a 2018. évi CXVI. törvény[5] kihirdetését.[6]

Tiltakozás a túlóratörvény ellen 2018. december 16-án Budapesten, az előtérben ellenzéki politikusnőkkel

A parlamenti botrányt követően a vitatott törvénytervezetek ellen tiltakozó tömeg gyűlt a Kossuth térre, és az ezt követő napokban több szervezett és spontán ellenzéki és kormánykritikus megmozdulás is alakult. Ezek közül is kiemelkedő jelentőségű a 16-i, Tárkányi Péter által szervezett tüntetés,[7] melyhez szakszervezetek és ellenzéki pártok is csatlakoztak.[8] A meghirdetett program után a tömeg egy része az MTVA székháza elé vonult.

Később Hadházy Ákost és Szél Bernadettet erőszakkal távolították el az épületből a biztonságiak.[9]

Az eseményekkel kapcsolatos híreket több nemzetközi folyóirat címlapján közölte.[10]

Előzményei

szerkesztés

A vitatott törvények

szerkesztés
 
Budapesti tüntetők egy szakszervezeti tüntetésen 2018. december 8-án

2018. november 6-án Semjén Zsolt miniszter benyújtotta a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslatot.[11]

2018. november 20-án a Fidesz két képviselője, Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos egyéni képviselői indítványt[12] nyújtott be a munka törvénykönyvének módosítására.[13] A törvénymódosítást egyes szakszervezeti tömörülések (köztük a Magyar Szakszervezeti Szövetség) elfogadhatatlannak találták.[14] A módosítást az ellenzéki sajtó azért is bírálta, mert szerintük a társadalmi egyeztetés elkerülése végett adták azt be egyéni képviselői indítványként, és nem kormányjavaslatként.[15]

A november 27-i vitanapon ellenzéki képviselők éjszakába nyúló vitát kezdeményeztek a törvénytervezetről, azonban az ülést levezető Lezsák Sándor többüktől is megvonta a szót az ismétlések miatt.[16][17]

November 28-án a szakszervezeti vezetők Kósa Lajos országgyűlési képviselővel először tárgyaltak a törvénymódosításról. Ekkor olyan változtatásról esett szó, amely szerint az elrendelhető rendkívüli munkavégzés maximum 250 óra, és kizárólag kollektív szerződés szerint lehetne az éves óraszám emelésről megállapodni.[18] December 3-án újabb tárgyalás volt, azonban érdemi változás nem történt. A szakszervezetek december 8-ára tüntetést hirdettek.[19]

A megszavazott munkatörvénykönyv-módosítást Kövér László házelnök 2018. december 17-én küldte tovább aláírásra Áder János köztársasági elnöknek,[20] aki a közigazgatási bíróságokra vonatkozó törvényt december 19-én,[21] a munkatörvénykönyv-módosítást december 20-án írta alá.[22][23]

A december 12-i országgyűlési botrány

szerkesztés

A 2018. december 10-i ülésnapon az ellenzéki pártok frakciói parlamenti obstrukcióval igyekeztek a vitát elhúzni, hogy a túlóratörvény megszavazását akadályozzák. Ezért több mint 2900 módosító indítványt nyújtottak be, melyekről egyesével kellett volna az Országgyűlésnek szavaznia. Az obstrukcióról tartott ellenzéki sajtótájékoztató után azonban döntést hoztak az Igazságügyi Bizottságban, hogy a benyújtott indítványokról egyben is lehet majd szavazni.[24]

2018. december 12-én három fontos törvényjavaslatról is szólt az ülésnap. Ezen a napon szavaztak az alábbi javaslatokról:[25]

A fenti törvények szavazása előtt az MSZP, a DK és a Párbeszéd képviselői elfoglalták az elnöki pulpitust, hogy a levezető elnök ne foglalhassa el a helyét, és ne nyithassa meg az ülést. A pulpitus elfoglalásában a Jobbik és az LMP nem vett részt, de a Jobbik egy tiltakozást kifejező molinó kifüggesztésével, az LMP pedig karzatról papírok szórásával tiltakozott. Közben ellenzéki képviselők léptek Orbán Viktorhoz, hogy élő felvétel készítése mellett kérdőre vonják a vitatott törvényekről.[26]

Bár a képviselők egy részének szavazókártyája nem volt bedugva, és az elnök nem volt a pulpituson, a kormány képviselői elindították a szavazást, és 130 igennel, 52 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadták a túlóratörvényt.[27] Ügyrendi okokra hivatkozva az ellenzéki képviselők szabálytalannak nevezték a szavazásokat,[28] az ülésnap befejezése után azonban az Országgyűlés Hivatala közleményt adott ki, melyben törvényesnek nevezte azokat.[29]

Tüntetések

szerkesztés
 
Túlóratörvény elleni tüntetés 2018. december 12-én a Fidesz-székháznál[30]

Az ülésnap utáni spontán tüntetés

szerkesztés

12-én este az országgyűlési botrány hírére, illetve amiatt, hogy az Országgyűlés Hivatala szabályosnak nyilvánította a törvények megszavazását,[31] többezres tömeg gyűlt össze a Kossuth téren. A fő követelés a törvények visszavonása volt, de kormányellenes jelszavak is elhangzottak.

A sajtóbeszámolók kiemelik, hogy a tüntetők és a rendőrök is erőszakosabban léptek fel, mint az elmúlt évek korábbi kormányellenes tüntetésein.[32][33][34]

Későbbi bejelentett tüntetések

szerkesztés

A 12-i spontán tüntetés ébrentartására több kisebb-nagyobb megmozdulás alakult országszerte, de elsősorban a fővárosban szerveztek nagy létszámú tüntetéseket.

December 13-án túlóratörvény elleni tüntetést tartottak, amelyen az oktatás és a bíróságok függetlenségét is követelték.[35] A tömeg a Kossuth térről a Lánchídon és a Margit hídon át egy nagy kört tett meg. A jellemzően békésen vonuló tömeg visszatért a Kossuth térre, ahol azonban konfliktus alakult ki az Országházat védő rendőrökkel: egyes tüntetők megdobálták a rendőrsorfalat, amire a rendőrség könnygázas-gumibotos oszlatással reagált. Az eseményen legalább öt tüntetőt, köztük a Momentum alelnökét előállították. Az este során az EMMI épületénél, a Nyugati pályaudvarnál, az Oktogonon és a Király utcában is voltak kisebb-nagyobb összetűzések a tüntetők és a rendőrök között.[35][36]

December 14-én Pécsett is tüntettek a Széchenyi téren a Momentum Mozgalom szervezésében, ahol Hadházy Ákos is felszólalt. Egyes tüntetők tojással dobálták meg a kormányzati médiaholdingba beolvasztott Dunántúli Napló épületét.[37] Ugyanezen a napon Győrben és Budapesten is volt tüntetés. A fővárosi Kossuth téren az ellenzéki pártok képviselői mondtak beszédet.[38][39][40]

Események az MTVA székházánál

szerkesztés
 
Fehérsapkás felszólalók a „Boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!” címmel szervezett tüntetésen, 2018.12.16-án[41]

2018. december 16-án Tárkányi Péter civil aktivista „Boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!” címmel szervezett tüntetést, melyhez szakszervezetek és az ellenzéki pártok közül a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP, a DK és a Párbeszéd is csatlakozott.[42] A tüntetés során a Hősök teréről a körülbelül 10-15 ezer fős tömeg együtt vonult át a Kossuth térre. A fővárosi eseményekkel párhuzamosan Debrecenben, Sopronban, Gyöngyösön, Szegeden, Békéscsabán, Győrben, Miskolcon és Veszprémben is kisebb-nagyobb megmozdulásokat szerveztek. A tüntetés hivatalos programja után az esti órákban a tömeg az MTVA Kunigunda utcai székháza felé vette az irányt, hogy beolvastassák a tüntetők 5 pontját a közmédiában. Az M1 honlapján beszámoltak a tüntetésről, azonban a székház előtt gyülekező tömegről nem.[43][44] A körülbelül 2500 fős tüntető tömeg egyik része a megmozdulások során megdobálta a kirendelt rendőrség sorfalát, egy másik részük ugyanakkor arra kérte a dobálókat, hogy ne dobálják őket.[45]

„A képviselői igazolvány valamennyi közigazgatási szervhez, valamint a közintézetekhez és közintézményekhez belépésre jogosít. [...] E jogosultság gyakorlása nem eredményezheti az érintett szervek rendeltetésszerű működésének aránytalan sérelmét.”[46]

Este 9 körül lépett be az MTVA épületébe több ellenzéki képviselő között Hadházy Ákos. Több képviselő – Szél Bernadett, Varju László, Ujhelyi István, Korózs Lajos, Bősz Anett, Kepli Lajos, Kunhalmi Ágnes, Varga-Damm Andrea, Bana Tibor, Gréczy Zsolt, Tordai Bence[47][48] – az eseményekről élő telefonos videóközvetítést adott; a Facebook live-ok nézőszáma esetenként a 40 000-et is meghaladta.[49] A képviselők a 2012. évi XXXVI., az Országgyűlésről szóló törvényre[46] hivatkoztak, mely szerint belépési joguk van a közintézménybe, hogy ott felelős szerkesztővel találkozzanak.[43][44]

Az MTVA biztonsági főnöke nem tagadta meg a belépést, azonban a képviselők nem találkozhattak szerkesztővel. A stúdiók és a szerkesztőségi terek fegyveres őrrel való védelmét azzal indokolták, hogy a képviselők ezen területekre belépése a közintézmény rendeltetésszerű működését zavarná. 13 ellenzéki képviselő az éjszakát a székházban töltötte, hogy elérjék a tüntetők 5 pontjának beolvasását.[44][50]

17-én reggel Hadházy és az MTVA-biztonságiak között dulakodás indult, majd eltávolították az épületből Hadházyt és Szél Bernadettet.[9] Ők az ügyben feljelentést tettek.[51] Az MTVA vezetője Óbuda jegyzőjénél birtokvédelmi eljárást kezdeményezett, amit a jegyző haladéktalanul el is indított.[52]

Az eset utóélete

szerkesztés

A Központi Nyomozó Főügyészség 2019 januárjában bejelentette, hogy a történtek miatti ellenzéki feljelentéseket megvizsgálták, és elutasították, ugyanakkor az MTVA által tett feljelentések miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el. A főügyészség szerint az ellenzéki képviselők nem hivatalos személyként jártak el, hanem kezdettől fogva a működés megzavarása volt a céljuk, így a biztonságiak is jogszerűen távolították el őket.[53]

A jegyző birtokvédelmi határozatát a bíróság első fokon, 2019. szeptember 27-én elutasította. Az indoklás szerint a képviselők jogszerűen és jóhiszeműen léptek be majd maradtak benn az épületben, az pedig nem nyert igazolást, hogy jelenlétük miatt az állami média működése aránytalanul sérült volna.[53][54]

A tüntetők követelései

szerkesztés

A Momentum 5 pontja

szerkesztés

A tüntetések során aktivizálódó Momentum 5 pontban foglalta össze az összellenzékinek nevezett tüntetéssorozat követeléseit, amelyek az alábbiak:

  1. „A rabszolgatörvény azonnali visszavonását! A magyar dolgozók kizsigerelése, kiszolgáltatottá tétele teljes mértékben elfogadhatatlan! Vonják vissza a szabálytalanul elfogadott rabszolgatörvényt!
  2. Kevesebb rendőri túlórát! Egy rendőrt se kötelezzenek többre, mint az Európai Uniós maximum! Tartsa be a kormány a saját törvényeit! Értük is tüntetünk!
  3. Független bíróságokat! Állítsák helyre az igazságszolgáltatás függetlenségét! Nem kérünk a Fidesz által irányított bírókból!
  4. Európai Ügyészséget! Ha a kormány nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez, az felér egy beismerő vallomással! Egy korrupciós ügy sem maradhat büntetlenül!
  5. Független közmédiát! Nem akarunk több pártállami propagandahíradót látni! Követeljük a sajtószabadság helyreállítását és a felelősök, Papp Dániel azonnali leváltását!“[55]

A szakszervezetek 4 pontja

szerkesztés

A tüntetéssorozatot követő, meghirdetett országos sztrájkok céljait 2019 januárjában a szakszervezetek az alábbiak szerint határozták meg:

  1. „Módosítsák a munka törvénykönyvét, hogy az a mostaninál sokkal jobban vegye figyelembe a munkavállalók érdekeit, a rabszolgatörvényként elhíresült túlóra szabályozást pedig vonja vissza a kormány!
  2. Emeljék a minimálbért legalább két számjegyű mértékben, állítsák vissza a cafetériát, rendezzék a közszféra béreit!
  3. Követeljük a sztrájkjog újraszabályozását, érdemi párbeszédet, előzetes egyeztetést a dolgozókat érintő törvények módosításánál!
  4. Követeljük egy rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozásának követelményeit, a korengedményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszahozásától a megváltozott munkaképességű dolgozók tisztességes támogatásáig.”[56]

A tüntetések jellege

szerkesztés

A tüntetésről beszámoló újságcikkek (jobbára politikai állásponttól függetlenül) több újdonságot soroltak fel a korábbi (elsősorban a 2010 óta szervezett) ellenzéki tüntetésekhez képest.

  • az ellenzék a korábbinál kezdeményezőbb szerepbe helyezkedett mind a parlamentben, mind az utcai megnyilvánulásaiban;
  • a tüntetések a korábbiaknál (pl. a civil szervezetekért, illetve az internetadó ellen tartott demonstrációkhoz képest) számottevően hevesebbek;
  • a rendőrség fellépése is erőteljesebb volt, gyakrabban nyúltak olyan eszközökhöz, mint a gumibotos oszlatás és a könnygáz.[57][58][59][60][61][62][63]

A kormányzat álláspontja

szerkesztés

A kormányzati véleményt közvetítő médiafelületek egy része eleinte nem tartotta hangsúlyosnak a tüntetést, az Origo.hu a 12-i tüntetés idején nem tudósított arról. Más, a kormányzattal szimpatizáló híroldalakon (így a hirado.hu-n, a 888.hu-n, illetve a PestiSrácok.hu-n) kevés embert megmozgató, de erőszakos tüntetésekről számoltak be.[64][65]

A kormányközeli sajtó egybehangzó véleménye szerint a tüntetéssorozatért meg nem nevezett Soros-szervezetek okolhatók.[66][67][68][69][70] Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter a december 12-i tüntetést törvénytelennek nevezte, azt pedig keresztényellenesnek, hogy a tüntetők megrongálták a Kossuth téren felállított karácsonyfát és az ott elhelyezett, adománynak szánt szánkókat.[71] Emellett úgy nyilatkozott, hogy „Soros György kitartottjai vettek részt a tüntetéseken.”[72] Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője szerint a tüntetések nem magánkezdeményezésből, hanem a Soros-hálózat közreműködésével és Soros György pénzéből szerveződtek.[73] Orbán Viktor a Kossuth Rádióban némileg finomabban nyilatkozott, szerinte csak a tüntetők egy részét, a legagresszívabbakat, legaktívabbakat fizette Soros.[74]

Az MTVA reakciói

szerkesztés

Az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és dolgozói 94 esetben tettek feljelentést és bejelentést, mint sértettek az MTVA székházát ért december 16-i és december 17-i támadássorozat következtében.[75]

Külföldi reakciók

szerkesztés

A tüntetéssorozat híre a 2018. december 12-i Kossuth téri tüntetéstől kezdve szerepelt nemzetközi jelentőségű internetes folyóiratok híranyagában, a kiemelt tartalmak közé azonban elsősorban a 16-i MTVA-székházi események miatt került.[10][76][77][78]

A BBC Europe több tízezres, közösségi oldalakon szerveződő tömeg Orbán-ellenes tüntetéséről számolt be.[79] A Guardian szerint Orbán jobboldali kormánya ritka és kitartó tüntetéssel szembesült az ellenzék által rabszolgatörvénynek nevezett túlóratörvény miatt, és tudósított Hadházy Ákos erőszakos eltávolításáról.[80][81] Hadházy és Szél MTVA-székházból való kiutasításáról a Reuters is beszámolt,[82] az esetről a New York Times[83] és az Euronews[84] videót is közölt, utóbbi folyóirat címlapon hozta a hírt. A francia Le Figaro és a Le Monde az elégedetlenség növekedéséről számolt be.[85][86] A német Deutsche Welle címlapi hírében 15 000 tüntetőről tudósítottak.[87] A Frankfurter Allgemeine „Stop, Viktátor” címmel videoriportot közölt,[88] és az eseményekkel a Die Welt is foglalkozott.[89] A Wall Street Journal részletesen bemutatta a túlóratörvény-tervezetet és a kiváltott ellenkezést.[90] A Bloomberg a franciaországi sárga mellényes tüntetésekkel állította párhuzamba a magyarországi eseményeket, de megjegyezte, hogy Macronnal ellentétben Orbán és kormánya nem hátrál.[91] Az amerikai közszolgálati NPR szerint „[Orbán] ultranacionalista pártja átszabta a választási rendszert, tönkretette a független média nagy részét, elzavart egy amerikai egyetemet, és közvetlenül a kormánynak elszámoló közszolgálati bíróságokat hoz létre, azonban ezek egyike sem zavarja úgy a magyarokat, mint a túlóratörvény.”[92]

  1. Fruzsina, Előd: Megszavazta a túlóratörvényt a parlament (magyar nyelven). index.hu, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  2. Indulatos vita a földforgalmi törvény módosításáról (magyar nyelven). www.agronaplo.hu. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  3. Dull Szabolcs: Parlamenti botrány: az ellenzék elfoglalta a pulpitust, fütyült, szirénázott. Index.hu, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 18.)
  4. Fruzsina, Előd: Alkotmánybíróság elé küldené a gazdálkodók szakmai szervezete az új földtörvényt (magyar nyelven). index.hu, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  5. Magyar Közlöny 207. szám, 2018. december 20.
  6. Elnöki nyilatkozat a munka törvénykönyvének módosításáról, keh.hu
  7. Boldog karácsonyt, Miniszterelnök Úr!. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  8. Zrt, HVG Kiadó: Egyetlen tüntetést sem szervezett előtte a férfi, aki az egyik legtöbb embert vitte az utcára Orbán ellen (magyar nyelven). hvg.hu, 2018. december 20. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  9. a b Tamás, Botos: Élőben közvetítették, ahogy kidobják Hadházyt és Szélt a közmédiából. 444, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  10. a b László, Szily: “Dirty Fidesz!” - A fél világsajtó a budapesti tüntetésekkel foglalkozik. 444, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  11. Semjén Zsolt: Törvényjavaslat benyújtása. www.parlament.hu. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  12. Szatmáry Kristóf, Kósa Lajos: Törvényjavaslat benyújtása. www.parlament.hu. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  13. Stubnya Bence: 250 helyett 400 órát túlóráztathatnának a cégek évente. index.hu, 2018. november 21. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  14. Csengel Karina: Újra jöhet a „rabszolgatörvény”, a szakszervezetek gumigyárba küldenék Kósáékat túlórázni « Mérce. Mérce, 2018. november 21. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  15. haszanz: Gulyás Gergelynek nem sikerült megmagyaráznia, hogy miért nem a kormány javaslataként került a parlament elé a rabszolgatörvény. 444, 2018. december 11. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  16. Fodor Orsolya, Simor Dániel, Bakró-Nagy Ferenc, Hollik Ágnes: Így hallgattatták el az ellenzéket a parlamentben. index.hu, 2018. november 28. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  17. Belefojtotta a szót az ellenzékbe Lezsák Sándor a "rabszolgatörvény" éjszakába nyúló vitájában. index.hu, 2018. november 28. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  18. Úgy tűnik, elérték a szakszervezetek, hogy csak a dolgozók beleegyezésével emelkedhessen 400 órára a túlórakeret”, 444.hu, 2018. november 28. (Hozzáférés: 2018. december 20.) 
  19. Nem vergődtek zöldágra Kósával a szakszervezetek”, 24.hu, 2018. december 3. (Hozzáférés: 2018. december 20.) 
  20. 2018. évi ..... törvény a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes törvények módosításáról T/3628/9., 2018. december 20. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  21. Áder János levele az Országgyűlés elnöke részére, 2018. december 19. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  22. Áder János levele az Országgyűlés elnöke részére, 2018. december 20. (Hozzáférés: 2018. december 19.)
  23. Márk, Herczeg: Áder a különbíróságokról szóló törvényt is aláírta. 444, 2018. december 21. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  24. Dezső András: Obstrukcióval akadályozták volna az ellenzékiek a túlóratörvényt. index.hu, 2018. december 10. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  25. A nap legfontosabb hírei – 2018. december 12.. 24.hu, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  26. Dull Szabolcs: Parlamenti botrány: az ellenzék elfoglalta a pulpitust, fütyült, szirénázott. index.hu, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  27. Megszavazta a parlament a túlóratörvényt. Adó Online, Wolters Kluwer, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  28. Kálmán Attila: Törvényt szegett a parlament vagy a botrány ellenére minden rendben volt?. 24.hu, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  29. Országgyűlés Hivatala: Nem történt jogsértés szerdán. 24.hu, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  30. A Fidesz-székház előtt tüntettek a rabszolgatörvény ellen, magyarnarancs.hu
  31. Országgyűlés Hivatala: A házszabálynak megfelelően zajlott a túlóratörvényről szóló szavazás. hvg.hu, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  32. Miért erőszakosak a mostani tüntetések?. http://azonnali.hu/. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  33. Ez nem 2006, de még lehet belőle. 24.hu, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  34. Tüntetések: állásfoglalást adott ki az Amnesty. hirado.hu. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  35. a b András, Fábián Tamás, Iván: A körúton ért véget a Kossuth téri tüntetés (magyar nyelven). index.hu, 2018. december 13. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  36. Könnygáz, üvegdobálás, tömeges jogsértés gyanúja a csütörtöki tüntetésen (hu-HU nyelven). 24.hu, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  37. Sándor, Czinkóczi: Pécsen is tüntettek a túlóratörvény ellen. 444, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  38. A Parlament előtt ért véget a tüntetések harmadik napja – újra könnygázt vetettek be (magyar nyelven). Magyar Hang, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  39. Újabb demonstráció a Kossuth téren (magyar nyelven). Infostart.hu. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  40. Nincs vége: folytatódik a tüntetés Budapesten, de vidéken is tartanak demonstrációt | szmo.hu. www.szeretlekmagyarorszag.hu. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  41. A fehér sapkás nők lettek az Orbánnal szembeni ellenállás új szimbólumai?, azonnali.hu
  42. Márk, Herczeg: A Magyar Szakszervezeti Szövetség is csatlakozik a vasárnapi tüntetéshez. 444, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  43. a b Hatalmas tüntetést tartottak a Kossuth téren, több ezer ember vonult az MTVA székházához | Netrix Media Systems. 168ora.hu. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  44. a b c Az MTVA-hoz vonulnak a tüntetők. index.hu, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  45. Kóla, tünti, sültkrumpli – Majdan helyett majdnem. PestiSrácok.hu. [2018. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  46. a b 2012. évi XXXVI. törvény - 1.oldal - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye. net.jogtar.hu | Wolters Kluwer. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  47. Tucatnyi képviselő még mindig a köztévében van, Szél Bernadett feljelentést tett. zoom.hu, 2018. december 17. [2018. december 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  48. Kft, Euro Bioinvest: Budapesti tüntetés: ellenzéki képviselők az MTVA-székházban, többeket közülük kidobtak, a Fidesz szerint Soros (magyar nyelven). szeged.hu. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  49. Dániel, Rényi Pál: Szél Bernadett Facebook-közvetítése megközelítette az M1 nézettségét. 444.hu, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  50. Tamás, Botos: Az MTVA-ban éjszakázott a 13 ellenzéki képviselő. 444, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  51. Juli, Boros: Szél Bernadett és Hadházy Ákos feljelentést tett. 444, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  52. Juli, Boros: Óbuda jegyzőjét kérte az MTVA vezetője, hogy kezdeményezzen birtokvédelmi eljárást. 444, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 20.)
  53. a b Luca, Pintér: Nem dobhatták volna ki az ellenzéki képviselőket tavaly az MTVA-ból (magyar nyelven). index.hu, 2019. szeptember 27. (Hozzáférés: 2019. szeptember 27.)
  54. erdelyip: Kunigunda utcai csata: megnyerték a pert az ellenzéki képviselők az MTVA ellen. 444, 2019. szeptember 27. (Hozzáférés: 2019. szeptember 27.)
  55. ATV: Itt van az 5 pont, amit az ellenzéki képviselők be akarnak olvasni a köztévében - fotó. ATV.hu. (Hozzáférés: 2018. december 19.)
  56. A pártok 5 pontja után, itt a szakszervezetek 4 pontja! « Mérce. Mérce, 2019. január 3. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  57. Zrt, HVG Kiadó: Újra könnygázt használtak a rendőrök a Kossuth téren - percről percre (magyar nyelven). hvg.hu, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  58. „Elvesztette békés jellegét” – Tüntetés Budapesten, felvétel az MTVA-székháztól (magyar nyelven). Blikk.hu, 2018. december 16. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  59. ATV: Tüntetés: Elszabadultak az indulatok a Kossuth téren. ATV.hu. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  60. Miért erőszakosak a mostani tüntetések?. http://azonnali.hu/ , 2018. december 18. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  61. A hatalom erőszakos, nem a tiltakozók « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2018. december 18. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  62. Ismét könnygázt szórtak a rendőrök a Kossuth téren (hu-HU nyelven). 24.hu, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  63. Vésey Kovács László: Céltudatos csoport uszította a tüntetőket, külföldieket is őrizetbe vettek a rendőrök. PestiSrácok. [2020. október 2-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2019. január 11.)
  64. Így (nem) számol be a tüntetésről az Origo és a közmédia. hvg.hu, 2018. április 14. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  65. Kenderessy Milán: Bréking nyúz extra: Így „számolt be” be a kormánymédia az újabb tömegtüntetésről » FüHü. FüHü, 2018. április 22. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  66. Zelenka Dóra: A bevándorláspárti Soros-hálózat áll az erőszakos tüntetések mögött. 888.hu. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  67. Fidesz: A tüntetők nem tisztelnek semmit és senkit | Mandiner. http://mandiner.hu/. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  68. Origo: A Soros-hálózat ellenzéki politikusai és aktivistái hergelték az embereket. http://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  69. Origo: Ellenzéki politikusok vezetésével őrjöngött, rombolt megint a Soros-hálózat. http://www.origo.hu/. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  70. Soros hergelte tüntetés Budapesten. Lokál, 2018. december 16. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  71. https://hvg.hu/itthon/20181213_Kormanyinfo_Torvenytelen_volt_a_Kossuth_teri_tuntetes
  72. Gulyás: Soros György szervezeteinek kitartottjai vettek részt a tüntetésen | Mandiner. http://mandiner.hu/. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  73. Rogán szerint a szombati tüntetés Soros bolhacirkusza volt (magyar nyelven). hirklikk.hu. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  74. MTI: Döbbenet: Orbán szerint nem az összeset, csak a tüntetők egy részét fizeti Soros (magyar nyelven). mfor.hu - Menedzsment Fórum. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  75. MTVA: Feljelentéseket tettünk a példátlan támadássorozat miatt, index.hu
  76. Szabolcs, Dull: Orbán ellenzékével és slave law-jával lett tele a világsajtó (magyar nyelven). index.hu, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  77. www.napi.hu: Bejárja a világsajtót a budapesti kormányellenes tüntetés. Napi.hu. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  78. mfor.hu: A világsajtóban a tegnapi budapesti tüntetés, az MTI viszont nem vesz tudomást róla (magyar nyelven). mfor.hu - Menedzsment Fórum. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  79. Thousands join Hungary anti-Orban rally”, BBC News, 2018. április 14. (Hozzáférés: 2018. december 21.) (brit angol nyelvű) 
  80. Walker, Shaun. „Hungary passes 'slave law' prompting fury among opposition MPs”, The Guardian, 2018. december 12. (Hozzáférés: 2018. december 21.) (brit angol nyelvű) 
  81. Walker, Shaun. „Hungary’s ‘slave law’ prompts days of protest against Orbán”, The Guardian, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 21.) (brit angol nyelvű) 
  82. Hungarians protest at state TV to demand independent public media,...”, Reuters, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 21.) (angol nyelvű) 
  83. Kingsley, Patrick. „Opposition in Hungary Demonstrates Against Orban, in Rare Display of Dissent”, The New York Times, 2018. december 16. (Hozzáférés: 2018. december 21.) (angol nyelvű) 
  84. Kennedy, Rachael: Hungarian MPs forcibly removed from offices of state-run TV station (angol nyelven). euronews, 2018. december 17. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  85. Hongrie : nouvelle manifestation contre Orban (francia nyelven). FIGARO, 2018. december 16. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  86. Hongrie : des milliers de Hongrois protestent contre le gouvernement Orban”, Le Monde.fr, 2018. december 16. (Hozzáférés: 2018. december 21.) (francia nyelvű) 
  87. Hungary: 15,000 take to streets in 4th day of protests | DW | 17.12.2018 (angol nyelven). DW.COM. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  88. „Stop Viktator“: Zehntausende fordern Reform des Wahlgesetzes in Ungarn. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  89. Mülherr, Silke. „Ungarn: Viktor Orban dominiert das Land”, DIE WELT, 2018. április 14. (Hozzáférés: 2018. december 21.) 
  90. Budapest Hit by Protests Over ‘Slave Law’. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  91. Anti-Orban Rallies Snowball to Denounce Hungary’s Illiberal Rule. www.bloomberg.com. (Hozzáférés: 2018. december 21.)
  92. Protests Grip Hungary In Response To Overtime Measure That Critics Call A 'Slave Law' (angol nyelven). NPR.org. (Hozzáférés: 2018. december 21.)

Kapcsolódó szócikkek

szerkesztés