8127-es mellékút (Magyarország)

út Magyarországon
Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2023. június 10.

A 8127-es mellékút mellékút Fejér és Komárom-Esztergom vármegyék határvidékén, amely a 81-es főutat köti össze Koccsal Móron, Pusztavámon, Bokodon és Dadon át. Az út első, szűk 3 kilométer hosszú szakasza egykor a 81-es főút része volt a móri elkerülő megépülte előtt.

8127-es mellékút
A 8127-es út egy szakasza Móron (Szent István tér)
A 8127-es út egy szakasza Móron (Szent István tér)
Úttípusösszekötő út
Hossza31,1 km
Ország Magyarország
TartományokFejér vármegye, Komárom-Esztergom vármegye
MérnökségekMagyar Közút Kht.
Az út elejeMór,
Az út végeKocs, 8136

Nyomvonala

szerkesztés

A 81-es főútból ágazik ki, annak 23+400-as kilométerszelvénye közelében, Mór déli külterületén. Észak felé indul, nem sokkal később kissé nyugatabbi irányt vesz, így keresztezi 1,4 kilométer után a Székesfehérvár–Komárom-vasútvonal egyik, ma már használaton kívüli iparvasúti leágazását, amely a pusztavámi bányaüzemekhez vezetett. Ott egyben be is lép a város lakott területére, a Dózsa György utca nevet felvéve. Nagyjából 2,5 kilométer megtétele után halad el a móri mészárlás egykori tragikus helyszíne, a Dózsa György utca 23. számú társasház előtt, majd 2,8 kilométer megtétele után, a belváros déli részén egy körforgalomba érkezik.

Délnyugat felől a Zirctől idáig húzódó 8216-os út torkollik bele ebbe a körforgalomba, mintegy 34,4 kilométer megtétele után, északnyugat felé egy önkormányzati út ágazik ki a belváros északabbi részei irányába, a 8127-es pedig innen északkeleti irányba folytatódik, Szent István utca néven. Nem sokkal később már Bajcsy-Zsilinszky utca lesz a neve, majd további irányváltásokat követően Széchenyi utcaként folytatódik.

4,5 kilométer után ismét eléri annak az iparvágánynak az egykori nyomvonalát, amit még a kezdeti szakaszán keresztezett, egy darabig párhozamosan haladnak, majd 5,7 kilométer után az út újból keresztezi a vasúti nyomvonalat. A 7. kilométere táján Árkipuszta külterületi városrészen halad át az út – itt kissé eltávolodva a hajdani vasúttól –, majd 8,2 kilométer után újabb szintbeli vágánykeresztezése következik. (A két említett vágánykeresztezés helye a Google Utcakép tanúsága szerint még felismerhető, de a szárnyvonalnak ezt a szakaszát már lényegében teljesen felszámolták.)

8,7 kilométer után lép át az út Pusztavám területére, itt egészen északi irányban haladva. A 9. kilométer után éri el a település belterületét, ott előbb egykori bányaüzemek mellett halad el, majd beér a község házai közé, ahol a Kossuth utca nevet viseli. 11,5 kilométer után lép ki a lakott területről, ezután elhalad a Márkushegyi bányaüzem egykori létesítményei mellett is.

13,1 kilométer megtételét követően éri el a vármegyehatárt, illetve a Komárom-Esztergom vármegye Oroszlányi járásához tartozó Bokod határszélét; innen egy darabig a határvonalat kíséri, majd 13,7 kilométer után teljesen bokodi területre ér. 17,4 kilométer után éri el a település lakott területét, ott a települési neve Pusztavámi utca. 17,8 kilométer után egy elágazáshoz ér: kelet felől a 8143-as út torkollik bele, közel 10 kilométer megtétele után (Környe felől), a 8127-es pedig észak felé folytatódik, Dadi utca néven. Nem sokkal ezután északnyugati irányba fordul, így lép ki a község házai közül, 18,6 kilométer után.

19,2 kilométer teljesítése után lépi át az út Dad határát, a község első házait nagyjából 20,3 kilométer után éri el, majd egy elágazáshoz ér, ahol találkozik a 8135-ös úttal. Rövid, alig 100 méter hosszú közös szakaszuk következik északkeleti irányban – kilométer-számozás tekintetében egymással ellentétes irányban számozódva, Sport út néven –, majd a 8127-es északnak folytatódik tovább, változatlan nevet viselve. A falu északi részén a neve már Kocsi út, így keresztezi a MÁV 13-as számú Tatabánya–Pápa-vasútvonalának nyomvonalát is, néhány lépéssel a 22. kilométere előtt, a belterület északi szélén.

23,5 kilométer után Kömlőd közigazgatási területére ér, ahol a 25+300-as kilométerszelvénye közelében Nagyparnakpuszta településrész nyugati széle mellett halad el; más kömlődi lakott területeket nem érint; a faluközpont kilométerekkel odébb van, és a 8127-esnek közúti kapcsolata sincs vele. A 26+750-es kilométerszelvénynél már a Tatai járáshoz tartozó Kocs közigazgatási határvonalát keresztezi, a belterület déli szélét pedig nem sokkal a harmincadik kilométere után éri el. Itt a települési neve Dadi utca, így húzódik a község központjáig. A 8136-os útba beletorkollva ér véget, kevéssel annak 8+800-as kilométerszelvénye előtt.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 31,154 kilométer.

Települések az út mentén

szerkesztés

Kereszteződések, pihenőhelyek és hidak

szerkesztés
Csomópontok, pihenőhelyek és hidak
  0,0 Székesfehérvár/Győr felé  
  1,4 Mór–Pusztavám-vasútvonal
  1,5 Mór
  1,8 Zirc felé 8216
  5,6 Mór
  5,6 Mór-Pusztavám-vasútvonal
  7,0 Árkipuszta
  8,2 Mór-Pusztavám-vasútvonal
  8,4 Által-ér
  8,9 Pusztavám
  11,5 Pusztavám
13,1 Megyehatár
  17,2 Bokod
  17,8 Oroszlány felé 8143
  18,6 Bokod
  20,4 Kisbér felé 8135
  20,5 Tatabánya felé 8135
  20,5 Dad
  22,0 Dad
  22,0 Környe–Pápa-vasútvonal
  25,3 Nagyparnakpuszta
  30,2 Kocs
  31,1 Tata/Győr felé 8136

Története

szerkesztés

Az út első, szűk 3 kilométer hosszú szakasza egykor a 81-es főút része volt a móri elkerülő megépítéséig, ez azonban meglehetősen régen lehetett, mert a Cartographia 1970-es kiadású Magyarország autótérképén a 81-es már elkerüli a várost.

Ugyanez a térkép a Dad és Kocs közötti szakaszát még „fontosabb földút" jelöléssel tünteti fel.

Képgaléria

szerkesztés
  • [www.utadat.hu]