Anasztasz Mikoján
Anasztasz Mikoján (örményül, apai névvel Անաստաս Հովհաննեսի Միկոյան vagyis Anasztasz Hovhanneszi Mikoján, oroszul, apai névvel Анаста́с Ива́нович Микоя́н vagyis Anasztasz Ivanovics Mikojan) Szanahin, 1895. november 25. – Moszkva, 1978. október 21.) örmény nemzetiségű szovjet kommunista politikus volt.
| Anasztasz Ivanovics Mikoján | |
 | |
| Született | 1895. november 25. Szanahin |
| Elhunyt | 1978. október 21. (82 évesen) Moszkva |
| Állampolgársága | |
| Nemzetisége | örmény |
| Gyermekei |
|
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége |
|
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Sírhelye | Novogyevicsi temető |
 | |
| Anasztasz Ivanovics Mikoján aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Anasztasz Ivanovics Mikoján témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Tehetséges politikus volt, aki már Lenin idejétől részt vett a legfelsőbb szovjet vezetésben és Leonyid Iljics Brezsnyev uralma idején bekövetkezett haláláig túlélt minden hatalomváltást. A Szovjetunió államfőjeként, önként vált meg a politikától 1965-ben.
Egyike volt azoknak a szovjet politikusoknak, akiket az 1956-os forradalom idején Magyarországra küldtek tárgyalni. November 1-jén élesen ellenezte Nyikita Szergejevics Hruscsov pártfőtitkár és az SZKP Politikai Bizottsága döntését, hogy fegyveres erővel fojtsák el a magyar forradalmat.
Öccse Artyom Mikoján, a MiG-repülőgépek egyik fő tervezője, akinek a nevét a MiG rövidítés első két betűje őrzi.
Ifjúkora szerkesztés
Az Orosz Birodalom Tifliszi kormányzóságához tartozó Szanahin faluban született, amely ma Örményországhoz tartozik és Alaverdi város része. Apja, Hovhannesz ács volt, anyja szőnyegszövő. Mint Sztálin, ő is eredetileg teológiát tanult, a grúziai Tbilisziben. Később úgy viccelődött, hogy hittudományi tanulmányai vitték egyre közelebb és közelebb az ateizmushoz. Тanulmányozta a liberális és a szocialista elveket is.
Politikai pályája szerkesztés
Mikoján 1915-ben lépett be a Szovjetunió Kommunista Pártja elődjébe, egy évvel azelőtt, hogy befejezte tanulmányait a tifliszi örmény papi szemináriumban. A forradalmi 1917-es évben Bakuban tevékenykedett a bolsevikok oldalán, a kaukázusi forradalmi mozgalom egyik vezetője lett. 1917-től propagandista volt Tbilisziben és Bakuban. Azerbajdzsán, 1918-tól a Vörös Hadsereg 3. brigádjának komisszárja. Egy ízben megmentette későbbi politikustársa, Grigorij Ordzsonikidze életét. 1918-ban a helyi bolsevikok átmeneti vereségét követően a brit intervenciós csapatok Bakuban letartóztatták és csak 1919-ben szabadult.
Miután elengedték, folytatta a pártmunkát és rangban egyre emelkedett. 1919-20-ban Azerbajdzsánban töltött be párt- és szakszervezeti tisztségeket, majd a Nyizsnyij Novgorod-i kormányzóság párttitkára lett.
1922-ben ismét áthelyezték, az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának észak-kaukázusi térséggel foglalkozó délkeleti irodájának titkára lett, egyúttal a KB póttagja. A következő évben már a KB teljes jogú tagja, és ezután több mint fél évszázadon keresztül, 1976-ig az is maradt, ezzel messze túlszárnyalva bármely más szovjet vezetőt. A Lenin halálát követő hatalmi harcokban Mikoján Sztálint támogatta. 1924-ben az átfogó közigazgatási reform során létrejött Délkeleti, majd új nevén Észak-kaukázusi határterület pártbizottságának első titkára lett.
1926-ban helyezték át ismét, amikor a Szovjetunió kül- és belkereskedelmi népbiztosává nevezték ki, ettől kezdve 1964-ig folyamatosan tagja volt a Szovjetunió kormányának (a Népbiztosok Tanácsának, majd 1946-tól a Minisztertanácsnak), a párton belül pedig ekkor lett a Politikai Bizottság póttagja. 1930-ban közellátási népbiztos, majd 1934-ben élelmiszeripari népbiztos lett. Ő terjesztette el a nyugati mintájú konzervgyártást a Szovjetunióban. Ez akkor fontos gazdasági ágazatnak számított, amit az is bizonyít, hogy Mikojánt 1935-ben beválasztották a Politikai Bizottság rendes tagjai közé, 1937-től pedig már a Népbiztosok Tanácsának elnökhelyettese is volt tárcája vezetése mellett. Ezután 1938-tól 1949-ig külkereskedelmi népbiztos (majd miniszter), így az első szovjet vezetők közt volt, akik a gazdasági együttműködés fellendítése érdekében jószolgálati utat tett az Egyesült Államokba. (1946-tól a népbiztosi tisztség elnevezése helyébe a miniszter megnevezés lépett).
A második világháború idején az utánpótlás szállításának a megszervezése volt a feladata. Fiát, aki pilóta volt a Vörös Légierőben, Sztálingrádnál német vadászrepülőgépek lőtték le. Mikoján egyike volt annak a három személynek (Vjacseszlav Mihajlovics Molotov és Kliment Jefremovics Vorosilov mellett), akik 1940 tavaszán aláírásukkal hagyták jóvá a katyńi vérengzést, a fogoly lengyel tisztek tízezreinek legyilkolását.
1942-ben Mikoján az Állami Védelmi Bizottság tagja lett, ahol a közellátásért volt felelős. 1946-tól a Minisztertanács elnökhelyettese volt.
Sztálin halála előtt tervek készültek arra, hogy Malenkovval és más vezetőkkel együtt egy tisztogatásban félretegyék, erre azonban már nem került sor, mert Sztálin 1953-ban meghalt. Mikoján eredetileg amellett érvelt, hogy Berija, Sztálin véreskezű jobbkeze maradjon büntetlen, később azonban pont azzal tett szert népszerűségre a pártban, hogy ezt a véleményét megváltoztatta.
Mikoján Sztálin halála után, Malenkov miniszterelnöksége idején is a kormányban maradt kereskedelmi miniszterként. A Sztálin utódlásáért folyó hatalmi harcban a győztesen kikerülő Hruscsovot támogatta és szolgálatai fejében a Szovjetunió első miniszterelnök-helyettesének posztját kapta.
1956-ban Mikoján egyik fő szervezője volt az SZKP XX. kongresszusa fő eseményének, Hruscsov beszédének, amelyben elítélte a sztálini személyi kultuszt.
Párt- és kormánytisztségeinek listája szerkesztés
Mikoján több mint 50 éven át volt a Szovjetunió legfelsőbb politikai vezetésének tagja, ezalatt számos országos párttisztséget töltött be és különböző minisztériumokat (népbiztosságokat) vezetett.
- Fontosabb párttisztségei
- a Központi Bizottság póttagja: 1922-23,
- a Központi Bizottság tagja: 1923-76,
- a Politikai Bizottság póttagja: 1926-35,
- a Politikai Bizottság (1952-66 között Elnökség) tagja: 1935-66.
- Fontosabb kormányzati tisztségei
- a Minisztertanács (1946-ig Népbiztosok Tanácsa) tagja: 1926-64,
- kül- és belkereskedelmi népbiztos: 1926-30,
- közellátási népbiztos: 1930-34,
- élelmiszeripari népbiztos: 1934-38,
- külkereskedelmi miniszter (1946-ig népbiztos): 1938-49,
- kül- és belkereskedelmi miniszter: 1953,
- kereskedelmi miniszter: 1953-55,
- a Minisztertanács (1946-ig Népbiztosok Tanácsa) elnökének helyettese: 1937-53 és 1954-55,
- a Minisztertanács elnökének első helyettese: 1955-64.
Utolsó, legjelentősebb állami tisztségét nagyon rövid ideig, 1964–65-ben töltötte be, amikor a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke volt, vagyis lényegében államfő.
Külpolitikus szerkesztés
Kapcsolatok Kubával szerkesztés
Kapcsolatok az Egyesült Államokkal szerkesztés
Mikoján és a magyar forradalom szerkesztés
Mikoján a szovjet vezetésen belül „magyarszakértőnek” számított. 1956-ban már júliusban járt Magyarországon, amikor Rákosi Mátyást másodszor is, véglegesen eltávolították a hatalomból és Gerő Ernő került a helyére.
Október 24-én Szuszlov társaságában ismét Budapestre érkezett. A magyar vezetőkkel folytatott többszörös tárgyalásaik ellenére azonban a szovjet küldöttek rosszul ítélték meg a helyzetet, bíztak abban, hogy a magyar kommunista vezetés képes lesz stabilizálni a helyzetet és kezében tartani a fegyveres erőket, csak túl pesszimistáknak tartották „a magyar elvtársakat”. „Az volt a benyomásunk, hogy Gerő különösen, de a többi elvtárs is, alábecsüli saját erejét, az ellenfelét pedig eltúlozza” – jelentették Moszkvának. „Hallottuk a szovjet és a magyar katonai vezetés előzetes beszámolóit. Tüzetesebb vizsgálat után kiderült, hogy a magyarok pesszimista módra túloznak.”
November elején Mikoján élesen szembehelyezkedett Hruscsov és a pártelnökség döntésével arról, hogy a szovjet hadsereg fojtsa el a magyar felkelést, mert úgy gondolta, ez óriási kárt okozhat a Szovjetunió nemzetközi megítélésében. Azt javasolta, hogy ehelyett adjanak még időt a magyar kormányzatnak a helyzet stabilizálására. William Taubman Hruscsov-életrajzában azt írta, hogy Mikoján lemondással fenyegetőzött ezen az ülésen.
A Hruscsov elleni puccsban szerkesztés
Művei magyarul szerkesztés
- Beszéd az SZKBP XIX. kongresszusán 1952. okt. 9.; Politikai Kiadó, Bucureşti, 1952
- Az áruforgalom további növelését, az állami, a szövetkezeti és a kolhozkereskedelem szervezetének megjavítását szolgáló intézkedésekről; Politikai Kiadó, Bukarest, 1953
- Az áruforgalom további növelését és a kereskedelem munkájának megjavítását szolgáló intézkedésekről; Szikra, Bp., 1953
- Beszéd a SZKP 19. kongresszusán; Kárpátontúli Területi Könyv- és Folyóiratkiadó, Uzshorod, 1953
- Beszéd a Szovjetunió Kommunista Pártja 20. Kongresszusán; Politikai Kiadó, Bukarest, 1956
- Ötven esztendős a Szovjetunió; ford. Nyirő József; Kossuth, Bp., 1972
- A harc útján. 1. köt.; ford. Hangay Sándor; Kossuth–Kárpáti, Bp.–Uzsgorod, 1973
Források szerkesztés
További információk szerkesztés
- Mikoján és Szuszlov jelentése 1956. október 25-én[halott link]
- Mikoján és Szuszlov jelentése 1956. október 26-án[halott link]
- Vjacseszlav Szereda: Szovjet döntéshozatal, 1956. október 23–30.
- Johanna Granville: Megtorlás Budapesten. Szovjet invázió és normalizáció, 1956–1957
|
Ez a politikusról vagy diplomatáról szóló lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle! |
