Andrej Hlinka

Andrej Hlinka szül. Hlinka András (Csernova, 1864. szeptember 27. – Rózsahegy, 1938. augusztus 16.) római katolikus szlovák pap, a második világháború előtti időszak egyik legjelentősebb, szélsőségesen nacionalista szlovák politikusa volt.

Andrej Hlinka
Született	1864. szeptember 27. Rózsahegy
Elhunyt	1938. augusztus 16. (73 évesen) Rózsahegy
Állampolgársága	osztrák–magyar
Foglalkozása	katolikus pap újságíró politikus
Tisztsége	a Csehszlovák Forradalmi Nemzetgyűlés tagja
Iskolái	Ján Francisci-Rimavský Gymnasium
Kitüntetései	Grand Cross of the Order of Polonia Restituta
A Wikimédia Commons tartalmaz Andrej Hlinka témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Hlinkát őrizetbe veszik a magyar csendőrök, 1906-ban

Élete

Hlinka egy nyolcgyermekes földműves-napszámos család fiaként született, édesapja id. Hlinka András, édesanyja Schulik Mária volt. Gyermekkorában ő is kivette a részét munkából, többek között bárány- és libapásztor volt.

Hlinka Rózsahegyen és Lőcsén járt gimnáziumba. Teológiát végzett Szepeshelyen, ahol 1889-ben szentelték katolikus pappá. 1924-től pápai kamarás, 1927-től pápai jegyző volt, egyúttal vallásos könyveket kiadó Szent Adalbert Társulat elnökségét is ellátta. A szociális kérdések mindig is foglalkoztatták és a nehézsorsúak helyzetét a szívén viselve gyakran támogatta anyagilag a szegény családokat.

Több helyen dolgozott papként, utoljára Rózsahegyen. Már fiatalon politizálni kezdett a konzervatív gróf Zichy János vezette Katolikus Néppártban. Amikor a párt erősítette a magyar nemzeti arculatát, Hlinka kilépett és a Szlovák Néppárt (Slovenská ľudová strana) egyik alapítója és kulcsfigurája lett. Főszerkesztője volt 1897-ben a „Népi Hírek” (Ľudové Noviny) című újságnak, és 1906-ban megalapította a „Népi Bank”-ot (Ľudová banka). 1906-ban kétéves börtönbüntetésre ítélték magyarellenes agitáció miatt, és eltiltották papi hivatása gyakorlásától. A szegedi Csillagbörtönben (ahol többek között Kun Bélával is találkozott) egyházi témájú műveket írt, és fordított. A szülőfalujában történt 1907-es csernovai tragédia után X. Piusz pápa közbenjárására kegyelmet kapott, és kiengedték a börtönből.

1918-ban tagja lett a Szlovák Nemzeti Tanácsnak. Eleinte elfogadta az egységes csehszlovák nemzet eszméjét, de néhány hét elteltével változtatott a politikáján és megalapította az új Szlovák Néppártot. Már 1919 nyarán elutazott Párizsba, és a versailles-i konferencián sikertelenül követelte a szlovák autonómiát. A pártja nevét 1925 után „Hlinka Szlovák Néppártjára” (Hlinkova slovenská ľudová strana, HSĽS) változtatták, melynek haláláig elnöke, fő ideológusa és parlamenti képviselője volt. A csehszlovák parlamentben Hlinka volt a párt frakcióvezetője.

Eszmevilága

Eszméiben keveredett a nacionalizmus, a szélsőséges klerikalizmus, az antikommunizmus, antiszemitizmus és idegengyűlölet. Bigottan katolikus volt, olyannyira, hogy a magánéletben minden nem katolikussal szemben tartózkodó, olykor ellenszenves volt. Harcolt a prágai centralizmus ellen, az utolsó években a nácizmus és a fasizmus ideológiának egyes elemeit átvette, anélkül, hogy feladta volna a katolikus hitét. Amikor Németország megkezdte a nagyszabású zsidóellenes fellépéseket, ez még inkább növelte Hlinka lelkesedését a nácizmus iránt. Szövetségesének tartotta a nemzetiszocialista Szudétanémet Párt vezetőjét, Konrad Henleint és a magyar Esterházy János grófot. Egységesíteni akarta a szlovák nemzetet, mivel 1929-ben a választásokon Szlovák Néppártja 28, hat évvel később 30%-os támogatást kapott, de ez célja eléréséhez kevés volt. Ennél több szavazattal rendelkeztek együtt a kommunisták és a szociáldemokraták, akiket „a katolicizmus kizárólagosságát hirdető pap-politikus" legszívesebben betiltott volna, de vallási intoleranciáját a szlovák evangélikusok mind a mai napig nem bocsátották meg neki. 1936-ban egy nagygyűlésen kijelentette: „Én vagyok a szlovák Hitler, olyan rendet csinálok itt, mint Hitler Németországban." A baloldali pártokat csak „zsidó-bolsevik csőcselékként" szokta emlegetni, ennek kapcsán vált ismertté az a vallomása is, amely szerint „Addig nem nyugszom, amíg a vörös Szlovákiából nem csinálok fehér Szlovákiát".^[forrás?]

1925-ben ezt nyilatkozta: „Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt."

Magánélete

Hlinka mindig is erősen kötődött a szülőhelyéhez. Ismert volt róla, hogy imádott horgászni és ha tehette szabadidejében mindig ennek a szenvedélyének élt, amelyről még archív filmfelvételek is tanúskodnak. Amikor arról kérdezték vajon azért horgászik annyit, mert szereti a halat, ő azt felelte, hogy azért szereti, mert horgászás közben egymaga van, pihen, gondolkodik, lélekben megtisztul. Édesapja tutajos is volt a Vágon, így már korán kötődni kezdett a vízi világhoz. Erről be is számolt egy 1936-os interjúban a csehszlovák rádiónak.

Érdekelte a környezetvédelem is, így nyilvános felszólalásaiban gyakran szóvá tette, hogy a nagy gyárak szennyezik a Vág folyót.

Szívesen tartózkodott és társalgott egyszerű közemberekkel, leginkább az ő társaságukban érezte jól magát. Közvetlensége és kedvessége miatt az egyszerű emberek kedvelték.

Betegsége és halála

Halála előtt néhány évvel már súlyos egészségügyi problémái voltak, ezért már 1933. június 19-én megfogalmazta végrendeletét, amelynek tanúi Andrej Scheffer plébános és Jozef Tylka káplánok voltak. Birtokában levő festményeket, szobrokat és egyéb értékeit a rózsahegyi múzeumra hagyta. Könyveit és más ingóságait eladásra ítélte, amelynek árából a szegényeket kellett támogatni. Egyéb anyagi dolgokat a rokonai és a jezsuiták kaptak.

Halálát gyomorrák okozta, amelynek áttétjei a vesére is kihatottak. 1934-ben már átesett egy gyomorműtéten Nagyszombatban és a horvátországi Krk szigetén volt gyógykezelésen, de állapota tovább romlott. Ekkor ünnepelt 70. születésnapján továbbra is kemény harcra buzdította híveit a szlovákság ügyéért. Utolsó nyilvános beszédét a rózsahegyi plébánia erkélyén tartotta augusztus 7-én, nem egészen három héttel halála előtt. Később egy pozsonyi szanatóriumba szállították, ám az orvosok nem tudtak tenni semmit az érdekében, így visszavitték Rózsahegyre, hogy ott érje a halál. Halálos ágyánál Rózsahegy akkori polgármestere Anton Mederly, Karol Sidor és Scheffer is ott voltak, továbbá a jezsuiták imádkoztak lelki üdvéért. Halála pillanatában még maradt annyi ereje, hogy megcsókoljon egy Jézus-feszületet.

Halála után Jozef Tiso vette át a helyét, bár Hlinka nem nevezte meg örökösének, igaz politikai végrendeletet nem hagyott.

Hlinka temetését Ján Vojtaššák szepesi püspök celebrálta, a prédikációt Karol Körper katolikus pap és képviselő mondta el. A temetésen nagy tömeg volt jelen, köztük számos egyházi és politikai méltóság. Jelen volt cseh részről Milan Hodža és Eduard Beneš is. Hlinka testét üvegfedelű koporsóban vitték végig a városon, hogy a tömegek még utoljára láthassák. Tiso maga is felszólalt a temetésen, aki először úgy nyilatkozott, hogy Csehszlovákia egységének és szuverenitásának fenntartása a szlovákoknak is érdeke.

Utóélete

A háború utáni Csehszlovákiában nem tűrt személy lett. 1989 után változtattak ezen a képen, az 1991-ben megjelent Szlovák Nemzeti Életrajzokban (Slovak National Biography) már a következőképpen jelölik meg személyét: „a modern Szlovákia történetének egyik legfontosabb személyisége, nemzeti keresztény politikus és a szlovák autonóm törekvések képviselője”. Arcképe 16 évig a szlovák ezerkoronás bankjegyen is jelen volt.

Emlékezete

• 
• 
• 

• Eperjesen mellszobor
• Mellszobor az illavai börtön előtt
• Zsolnán egész alakos szobor
• Rózsahegyi síremléke

További információk

• Új Szó Online
• Felvidék Ma hírportál
• Hírextra.hu
• Múlt-kor történelmi portál
• Róbert Letz - Peter Mulík a kol. 2009: Pohľady na osobnosť Andreja Hlinku.
• noveslovo.eu