Asztély

Asztély (ukránul Астей [Asztej]) község Ukrajnában, Kárpátalján, a Beregszászi járás déli részén fekvő település.

Asztély (Астей)
Református templom
Közigazgatás
Ország	Ukrajna
Terület	Kárpátalja
Járás	Beregszászi járás (2020–) Beregszászi járás (–2020)
Község	Nagybégány község
Rang	falu
Alapítás éve	1378
Irányítószám	90250
Körzethívószám	+380 3141
Népesség
Teljes népesség	677 fő (2002) +/-
Népsűrűség	407,59 fő/km²
Földrajzi adatok
Tszf. magasság	113 m
Terület	1,661 km²
Időzóna	EET, UTC+2
Elhelyezkedése
é. sz. 48° 10′ 08″, k. h. 22° 35′ 51″48.168888888889, 22.5975
Asztély Pozíció Kárpátalja térképén
A Wikimédia Commons tartalmaz Asztély témájú médiaállományokat.

Nevének eredete

Az „Asztély” helységnév magyar eredetű, puszta személynévből keletkezett magyar névadással. Az alapjául szolgáló személynév Kiss Lajos szerint valószínűleg szláv (a szerbhorvát Osztoj személynév (HASz. 9:275)).

1946-ban a falu nevét Luzsankára (Лужанка) változtatták, ennek jelentése „kis rét, rétecske”. 1991-ben a beregi helységek közül elsőként kapta vissza történelmi magyar nevét.

Fekvése

Beregszásztól 6 km-re délnyugatra, közvetlenül az ukrán-magyar határon fekszik. A falu határában 1988 óta működik határátkelő a magyarországi Beregsurány felé, amely mára nemzetközivé vált.

Története

Asztély nevét 1359-ben először a Kállay-levéltár egyik oklevele említette Aztei néven.

További névváltozatai: 1489-ben Azthe (ZichyOkm. 11:504), 1542-ben Azthe (Conscr. Port.), 1544-ben Azte, 1550-ben, 1552-ben és 1566-ban Azthe, 1570-ben Aszte (Conscr. Port.), 1773-ban Asztej, 1808-ban Asztéj, 1851-ben Fényes Elek, majd 1864-1865-ben Pesty Frigyes ugyancsak Asztély néven említette, 1913-ban Asztély, 1925-ben Astely, 1930-ban Astel’ (ComBer. 101-2), 1944-ben Asztély, 1983-ban Лужанка (ZO), 1991-ben Астей.

Asztély a Tisza árterén helyezkedett el, ezért komolyabb település nem alakulhatott ki itt egy darabig. A község első említése 1378-ból való a Macsolai család birtokaként. A 14 – 15. században Búlcsúi, a Lónyai, a Lipóczi, az Újhelyi, a Tarnóczi, a Mathuznai, a Perényi és a Telekdi családok uradalmának részét képezte.

Szent István-szobor

A reformáció során a település a református hitre tért át. 1708-ig a község Beregsurány fíliája volt, majd önálló egyházzá alakult. 1763-ban a gyülekezet korábbi fatemplomát megújította, majd 1829-ben új kőtemplomot épített.

A trianoni békeszerződésig Bereg vármegye Tiszaháti járásához tartozott, majd Csehszlovákiához került. Az első bécsi döntéssel 1938 és 1944 között ismét Magyarország része lett, ezután a Szovjetunióhoz került.

A 20. század pusztítása közül messze a legnagyobb számban a sztálini terror érintette a települést. Az elhurcolt lakosság kétharmada (43 fő, a falu lakosságának mintegy 10%-a) vált biztosan a szovjet terror áldozatává.

1958-ban Macsolához csatolták a falut. Majd 1988-ban határátkelőt kapott, amely az első jelentősebb beruházásnak számított a falu szovjet történetében. Ukrajna 1991-es függetlenedését követően a nagyrészt Beregszászba ingázó lakosság hirtelen állás nélkül maradt, amely következtében megindult az elvándorlás Ukrajna belső területei és Magyarország felé.

2003-ban önállósult a község, népességszáma stabilizálódott.

Népesség

A népesség nagy része magyar nemzetiségű és református vallású. A település lakóinak többsége máshol keres állást, elsősorban Beregszászban vagy Magyarország bármely részén.

Gazdaság

A helyben dolgozó lakosok legnagyobbrészt a mezőgazdaságból élnek. A jellemző termesztett növények a gabona mellett a zöldségek (paprika, uborka), de az állattartás (sertés, szarvasmarha) is jelentős. A településen található határátlépő a munkalehetőség mellett terepet biztosít a falu vendéglátóhelyeinek működésére.

Testvértelepülései

• Beregsurány, Magyarország
• Bezedek, Magyarország