Finn Királyság (1918)

A Finn Királyság (finnül: Suomen kuningaskunta, svédül: Konungariket Finland) egy rövid életű történelmi állam volt, melyet Finnország függetlenségének deklarálását követően kiáltottak ki. Uralkodónak a német Frigyes Károly hessen-kasseli herceget választották, azonban a központi hatalmak első világháborús vereségének és a Német Birodalom széthullásának következtében trónját nem foglalhatta el.

Finn Királyság
Suomen kuningaskunta (finn)
Konungariket Finland (svéd)
19181919
Finn Királyság címere
Finn Királyság címere
Finn Királyság zászlaja
Finn Királyság zászlaja
A Finn Nagyhercegség 1910-es térképe, melynek kiterjedése megegyezett a Finn Királyságéval
A Finn Nagyhercegség 1910-es térképe, melynek kiterjedése megegyezett a Finn Királyságéval
Nemzeti himnusz: Maamme/Vårt land
Általános adatok
Fővárosa Helsinki
Hivatalos nyelvek finn, svéd
Vallás evangélikus, ortodox
Államvallás
Pénznem finn márka
Kormányzat
Államforma alkotmányos monarchia
ElődállamUtódállam
 Finn NagyhercegségFinnország 

TörténeteSzerkesztés

 
Finnország választott királya, Frigyes Károly hessen-kasseli herceg
 
Korona-replika a finn király számára tervezett uralkodói fejdísz vázlatai alapján (a valódi korona sohasem készült el)[1]

1917 februárjában a cári rendszer összeomlása és a Péterváron megalakuló Ideiglenes Kormány létrejötte Finnországban is politikai változásokat okozott, és a függetlenségpártiak támogatottsága és ereje megnőtt, melynek eredménye lett, hogy az 1917-es októberi szocialista hatalomátvételt követően a vezető finn politikusok 1917. december 6-án független országnak kiáltották ki Finnországot és bejelentették elszakadását Oroszországtól. Az ország jövendő államformája azonban nem volt teljesen tisztázva. A szenátus által az államformáról szóló előterjesztés, mely a függetlenségi nyilatkozattal együtt lett az országgyűlés elé terjesztve köztársasági lett, ugyanakkor a monarchikus államformának is számos támogatója akadt, akik ekkor még lényeges kisebbségben voltak a nemzetgyűlésben.[2]

A monarchia támogatóinak száma elsősorban a finn polgárháborút követően emelkedett meg, a németek által támogatott fehérek (valkoiset) és a Szovjet-Oroszország által támogatott vörösök (punaiset) 1918 januárja-és májusa között vívott véres harcából előbbiek kerekedtek ki győztesen. A finnek többsége egy olyan erős kormányzati formára vágyott, mely képes gátat szabni és ellehetetleníteni a jövőbeli újabb baloldali forradalmi próbálkozásokat, a vörösök lázadásában közvetlenül vagy közvetetten részt vevő szocialista képviselők többségének távolmaradása miatt pedig a parlamentben is többségbe kerültek a monarchista érzelmű politikusok.[2][3]

Az ország államformájáról szóló előterjesztés, melyet még a függetlenség kikiáltását követően nyújtottak be az országgyűlés elé a polgárháborús események következtében nem került megvitatásra, így a helyzetet a konzervatív erők úgy értékelték, hogy továbbra is a III. Gusztáv svéd király által 1772-ben kiadott (és 1809-ben I. Sándor orosz cár által is megerősített) alkotmány van érvényben. Ennek értelmében az 1917. december 6-án kiadott, a függetlenséget kihirdető okiratot is csak egy előzetes nyilatkozatnak lehet tekinteni, az alkotmány által a koronás fő számára biztosított jogokkal az új uralkodó megválasztásáig egy kormányzót kell felruházni.[2][4]

A kormányzó tisztjére Pehr Evind Svinhufvudot választották meg, a miniszterelnöke pedig Juho Kusti Paasikivi (1946-56 között hazája elnöke) lett, akik a kormány többi tagjával együtt mind monarchisták voltak, de a parlamenti többség ellenére az alkotmányos monarchiáról benyújtott két javaslat egyike sem kapta meg az elfogadáshoz szükséges öthatodos többséget. Másik égető kérdés az uralkodó személyének megtalálása és a királyválasztás megszervezése volt. Az ekkor már a kelet-európai orosz hegemóniát felváltó német érdekszféra döntően meghatározta a politikai tapogatások irányvonalát, és az új király személyét a német udvarban keresték. A kiszemelt jelölt II. Vilmos császár fia, Oszkár porosz királyi herceg volt, a kormányzó személyesen is közbenjárt a császárnál, de sikertelenül. Ennek ellenére a német politikai vezetők is kifejezték szándékukat, hogy támogatnák Finnország monarchiává válását, mint a finn-német kapcsolatok szorosabbra vételének egy állomását. A finn országgyűlés végül a hessen-kasseli herceget, Frigyes Károlyt kérte fel a Finn Királyság trónjára.[4][5][3]

Hamarosan azonban a világpolitikai folyamatok következtében a tervek meghiúsultak. 1918. november 9-én II. Vilmos császár a nyugati fronton végbemenő antant előrenyomulás és a hátországban kitörő forradalmi megmozdulások hatására lemondásra kényszerült és Németországban kikiáltották a köztársaságot. November 11-én megkötötték a compiègne-i fegyverszünetet, melynek értelmében a harci cselekmények befejeződtek és a háború véget ért. A kormányzó, Svinhufvud a német vereséget látva reálisan felmérte a helyzetet és politikailag az antant hatalmakhoz igyekezett közeledni. Megbízásából a fehér erők volt vezetője, Carl Gustaf Emil von Mannerheim tábornok Nagy-Britanniába, majd Franciaországba utazott a diplomáciai kapcsolatok kiépítésének céljából. Az ország területét hamarosan elhagyták a német katonai egységek, a választott uralkodó, Károly Frigyes pedig a kedvezőtlen aktuálpolitikai helyzet miatt 1918. december 14-én lemondott a finn királyi címéről. Az uralkodó lemondását hamarosan Svinhufvud is követte, a kormányzói székbe Mannerheim került, a parlamentet feloszlatták, a kormány tagjai kicserélődtek és hamarosan választásokra került sor. Az új országgyűlés a szociáldemokraták és a köztársaság-párti Agrárpárt (a mai Finn Centrumpárt) megerősödését hozta, a monarchista erők háttérbe szorultak és 1919. július 17-én döntés született a köztársasági államforma elfogadásáról.[5][6][3]

JegyzetekSzerkesztés

  1. Gemstone Gallery (angol nyelven). visitkemi.fi. [2017. november 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. november 3.)
  2. a b c Jutikkala-Pirinen, i. m. 310. old.
  3. a b c The Establishment of Finnish Democracy (angol nyelven). countrystudies.us. (Hozzáférés: 2017. november 3.)
  4. a b Jutikkala-Pirinen, i. m. 311. old.
  5. a b Jutikkala-Pirinen, i. m. 312. old.
  6. Jutikkala-Pirinen, i. m. 313. old.

ForrásokSzerkesztés