Gediminas litván nagyfejedelem
Gediminas (kb. 1275 – 1341 decembere) Litvánia nagyfejedelme 1316-tól 1341-ig. Keleti hódításaival nagyhatalommá tette országát. A róla elnevezett dinasztia (amelynek a Jagelló-ház egyik mellékága volt) tagjai a késő középkorban és a kora újkorban Lengyelországban, Csehországban, Magyarországon és Horvátországban is uralkodtak.
| Gediminas | |
 | |
| Gediminas ábrázolása az 1578-as Sarmatiae Europeae descriptio-ban | |
| Litván nagyfejedelem | |
| Uralkodási ideje | |
| 1316 – 1341 | |
| Elődje | Vytenis |
| Utódja | Jaunutis |
| Életrajzi adatok | |
| Uralkodóház | Gediminas-ház |
| Született | kb. 1275 Vilnius |
| Elhunyt | 1341 Veliuona |
| Nyughelye | Vilnius |
| Édesapja | ?Butvydas |
| Testvére(i) |
|
| Házastársa | Polocki Jevna (Jaunė) |
| Gyermekei |
|
 | |
| Gediminas címere | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Gediminas témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Származása
szerkesztés.jpg)
Gediminas 1275 körül született.[1] Mivel erről a korról az írott források nagyon szűkösek, születésének pontos ideje, származása, 1316 előtti élete bizonytalanok és a történészek között vita tárgyai. A különböző elméletek szerint elődje, Vytenis nagyfejedelem fia, testvére, unokatestvére vagy akár csatlósa lehetett.[2] A litvánok ellensége, a Teuton lovagrend jóval Gediminas halála után írt krónikája azt állítja, hogy Vytenis lovásza volt[3] és megölte gazdáját, hogy elfoglalja a trónját. A 16. századi Litván krónika szerint Vytenis fia volt, ám mivel a köztük lévő korkülönbség kicsi volt, ez az állítás sem valószínű. 1974-ben Jerzy Ochmański közzétette elméletét, ami egy 14. századi orosz költeményen, a Zadonscsinán alapul. Ebben található egy sor, amelyben Algirdas két fia felsorolja őseit: "Testvérek vagyunk, Algirdas fiai, Gediminas unokái– Skalmantas dédunokái". Ochmański szerint a vers kihagyta Butvydas generációját és egyből a dinasztia legkorábbi ismert ősét említi, ám egy másik történész, Baranauskas szerint Skalmantas Butvydas testvére volt, így Vytenis és Gediminas unokatestvérek voltak.[3] Gediminas 1316-ban, kb. 40 évesen lett nagyfejedelem és 25 éven át ő kormányozta Litvániát.[4]
Uralkodása
szerkesztésGediminas Európa utolsó pogány államát örökölte, amelyet nyugatról állandóan támadott a hódítási szándékát keresztes hadjárattal leplező Teuton lovagrend. Keleten és délen viszont a szétesett Kijevi Rusz kis utódfejedelemségei nem tudtak ellenállni a litván terjeszkedésnek. Elődei már meghódították a mai Belarusz nagy részét, Podláziát, Navahrudakot, Polockot és Minszket.[5] 1319-ben Gediminas szövetséget kötött a tatár Arany Hordával a teuton lovagok ellen.[6] 1322-ben felvette a kapcsolatot XXII. János pápával, hogy segítséget kérjen tőle a lovagrend támadásai miatt és ebben leírja, hogyan támogatta országában a ferences és dominikánus szerzeteseket[7] és pápai legátust kért, hogy megkeresztelkedhessen.[8] Kezdeményezését Frederic Lobestat rigai érsek is támogatta.[9] Ezek után 1323. október 2-án a nagyfejedelem és lovagrend békét kötött.[10]
Ezután Vilniusban összegyűltek a rigai érsek, a dorpati püspök, a dán király, a dominikánus és ferences rendek, valamint a Teuton lovagrend képviselői és Gediminas előttük megerősítette ígéretét, hogy amint a pápai legátus megérkezik, megkeresztelkedik.[11]
Azonban ezután támadást intézett a lovagok által nemrég a lengyelektől elfoglalt Dobrzyń ellen, ami miatt elhatározását kétkedve fogadták. A poroszországi püspökök elbingi gyűlésükön kétségbe vonták szándékát közzétevő levele eredetiségét és a hit ellenségének nyilvánították. Másrészről viszont keleti ortodox alattvalói attól tartottak, hogy a latin eretnekséget akarja rájuk kényszeríteni, a régi hit hívei pedig szemére vetették az ősi istenek elhagyását. Emiatt értesítette a Rigába érkező pápai követeket, hogy szorult helyzete miatt kénytelen elhalasztani megtérését. A követek megbíztak a nagyfejedelemben és megtiltották a lovagrendnek, hogy a következő négy évben a litvánokra támadjon. A lovagok azonban nem törődtek a tilalommal és már 1325-ben meggyilkolták Gediminas Rigába küldött követét.[9][12]
Gediminas eközben szövetséget kötött I. Ulászló lengyel királlyal[13] és megkereszteltette lányát, Aldonát, hogy férjhez mehessen Ulászló fiához, Kázmérhoz.[14]
A pápa és a katolikus hatalmak megnyerése érdekében engedélyezte, hogy katolikus alattvalói számára a papok szabadon misézhessenek, azonban a litván istenek megsértését vagy a nyílt térítést szigorúan büntette. 1339-40 körül kivégeztetett két ferences szerzetest akik nyilvánosan a régi vallás ellen prédikáltak. Utódja 1369-ben hasonló bűnért szintén megöletett öt szerzetest.
Támogatta a katolikusok (németek) betelepülését, 1325-ben levelet küldött a Hanza-városoknak, melyben szabad letelepülést ígért mindenféle rendű és foglalkozású polgáruknak.[15][16] A bevándorlók eldönthették hol kívánnak élni és megtarthatták saját törvényeiket. A papok Vilniusban és Navahrudakban katolikus templomot emelhettek.
Keleti hódításai
szerkesztésMíg északnyugaton védekezni kényszerült, Gediminas 1316 és 1340 között kihasználta a rutén fejedelemségek egymással való torzsalkodásait és jelentősen kiterjesztette a nagyfejedelemség határait. Egyik legfontosabb szerzeménye a Halics-Volhíniai fejedelemség volt, amely békés úton, dinasztikus házassággal került Litvániához: Gediminas fia, Liubartas feleségül vette a halicsi fejedelem lányát.
Az 1320-as évek elején Kijevtől mintegy 23 km-re, az Irpiny folyónál Gediminas győzelmet aratott Kijev utolsó Rurik-házbeli fejedelme, Sztanyiszlav és szövetségesei fölött, majd ostrommal elfoglalta a várost. Ezután elvileg egészen a Fekete-tengerig kiterjesztette Litvánia határát.[17]
Bár kihasználta a formálisan tatár vazallus orosz fejedelemségek gyengeségét, Gediminas gondosan ügyelt arra, hogy nyíltan ne lépjen fel az akkor még nagyon is erős Arany Hordával szemben. Szövetséget kötött a feltörekvő Moszkvával is, lányát, Anasztáziát Szimeon fejedelemhez adta feleségül; ez azonban nem gátolta meg abban, hogy északon Moszkva érdekeivel szemben támogassa Pszkov elszakadását Novgorodtól.
Belpolitikája
szerkesztésGediminas a vallás ügyében toleránsnak bizonyult; bár maga az ősi istenek híve maradt, egyaránt támogatta a katolikus és ortodox papokat. Háborúi miatt erős hadsereget tartott fenn és erődöket építtetett a határok és a főváros védelmére.[18] Udvarát először Trakaiban tartotta, de 1320 körül átköltözött a hagyományos fővárosba, Vilniusba.[19]
Gediminas 1341-ben halt meg,[6][20] feltehetően összeesküvők gyilkolták meg.[20] 1342-ben pogány szertartás keretében elégették testét és máglyán elégették kedvenc szolgája és néhány német rabszolga feláldozott holttestét is.[21] Birtokai szétosztotta hét fia között; Vilnius és a trón Jaunutisnak jutott, de hatalmát testvére, Algirdas hamarosan megdöntötte.[22]
Családja
szerkesztés
A Bychowiec-krónika szerint Gediminasnak három felesége volt: a kurlandi Vida, a szmolenszki Olga és a keleti keresztény Polocki Jevna (Jaunė).[23] Az első két feleséget más forrás nem említi, ezért egyes történészek szerint csak kitaláltak.[24] A hagyomány szerint hét fia és hat lánya született:
- Manvydas, Kernavė fejedelme (kb. 1288–1348)
- Narimantas, Polock fejedelme
- Karijotas, Navahrudak fejedelme
- Jaunutis, Zaszlavje fejedelme és Vilnius ura
- Algirdas, Vityebszk fejedelme
- Kęstutis, Trakai fejedelme
- Liubartas, Halics-Volhínia fejedelme
- Maria, feleségül ment Dmitrij tveri fejedelemhez
- Aldona, feleségül ment III. Kázmér lengyel királyhoz, az ő dédunokájuk volt Zsigmond magyar király
- Elzbieta, feleségül ment Wenceslaus płocki herceghez
- Eufemija, feleségül ment II. Boleszláv György halicsi fejedelemhez
- ismeretlen nevű (Jelena?), feleségül ment Andrej kozelszki fejedelemhez
- Aigusta (Anasztázia), feleségül ment Szimeon moszkvai fejedelemhez
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Tęgowski 1999, p. 15
- ↑ Vjachaslaў Nasevіch. Gedzіmіn // Vialіkaje kniastva Lіtoŭskaje: Encyklapedyja. U 3 t. / red. G. P. Paškoŭ і іnš. T. 1: Abalenskі — Kadencyja. — Mіnsk: Belaruskaja Encyklapedyja, 2005. S. 519.
- ↑ a b Baranauskas, Tomas (1996. november 23.). „Gedimino kilmė” (litván nyelven). Voruta 44 (278), 6. o. [2007. október 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. március 10.)
- ↑ Kiaupa 2000, p. 114
- ↑ The New Encyclopædia Britannica: Volume 5
- ↑ a b Akiner 2009, p. 22
- ↑ Housley 1986, p. 274
- ↑ Muldoon 1997, p. 135
- ↑ a b Slavonic and East European review, Volume 32; Published by the Modern Humanities Research Association for the School of Slavonic and East European Studies, University of London, 1953
- ↑ Kiaupa 2000, p. 115
- ↑ O'Connor 2003, p. 15
- ↑ Olins 1928, p. 60
- ↑ Lietuvos aukštųjų mokyklų mokslo darbai: Istorija, Volume 36, Alna litera, 1997
- ↑ Christiansen 1980, p. 147
- ↑ Letters of Gediminas. Lithuanian Quarterly Journal of Arts and Sciences, 1969 [2019. április 27-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011)
- ↑ Chase 1946, p. 24
- ↑ Smith 1991, p. 356
- ↑ Purton 2009, p. 154
- ↑ Rutter 1925, p. 20
- ↑ a b Taylor 2008, p. 20
- ↑ Jones-Bley & Huld 1996, p. 210
- ↑ R. Turnbull 2003, p. 14
- ↑ Ivinskis, Zenonas. Jaunė, Lietuvių enciklopedija IX. Boston, Massachusetts: Lietuvių enciklopedijos leidykla, 335. o.. LCC 55020366 (1953–1966)
- ↑ szerk.: Vytautas Spečiūnas: Jaunutis, Lietuvos valdovai (XIII-XVIII a.): enciklopedinis žinynas (litván nyelven). Vilnius: Mokslo ir enciklopedijų leidybos institutas, 38, 46. o. (2004). ISBN 5-420-01535-8
Fordítás
szerkesztés- Ez a szócikk részben vagy egészben a Gediminas című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
szerkesztés- Nikžentaitis, Alvydas. Gediminas (litván nyelven). Vilnius: Vyriausioji enciklopedijų redakcija (1989)
- Rowell, S. C.. Lithuania Ascending: A Pagan Empire Within East-Central Europe, 1295-1345, Cambridge Studies in Medieval Life and Thought: Fourth Series. Cambridge University Press, 149. o. (1994). ISBN 978-0-521-45011-9
- Plakans, Andrejs. A Concise History of the Baltic States. Cambridge University Press (2011). ISBN 0-521-54155-7
- Pelenski, Jaroslaw. The contest for the legacy of Kievan Rus. East European Monographs, 325. o. (1998). ISBN 0-521-54155-7
- Bugajski, Janusz. Political parties of Eastern Europe: a guide to politics in the post-Communist era. M.E. Sharpe, 1055. o. (2002). ISBN 1-56324-676-7
- Tęgowski, J.. The first generation of Gediminas. Poznań-Wrocław (1999)
- Kiaupa, Zigmantas. The history of Lithuania before 1795. Lithuanian Institute of History, 402. o. (2000). ISBN 9986-810-13-2
- The new encyclopædia Britannica: Volume 5
- Akiner, Shirin. Religious language of a Belarusian Tatar kitab: a cultural monument of Islam in Europe. Otto Harrassowitz Verlag, 457. o. (2009). ISBN 3-447-03027-5
- Housley, Norman. The Avignon papacy and the Crusades, 1305-1378. Oxford University Press, 348. o. (1986). ISBN 0-19-821957-1
- Slavonic and East European review, Volume 32. Modern Humanities Research Association for the School of Slavonic and East European Studies, University of London (1953)
- Chase, Thomas George. The story of Lithuania. Stratford House, 392. o. (1946)
- O'Connor, Kevin. The history of the Baltic States. Greenwood Publishing Group, 220. o. (2003). ISBN 0-313-32355-0
- Olins, Peter Z.. The Teutonic knights in Latvia. B. Lamey (1928)
- Lietuvos aukštųjų mokyklų mokslo darbai: Istorija, Volume 36 (litván nyelven). Alna litera (1997)
- Christiansen, Eric. The northern crusades: the Baltic and the Catholic frontier, 1100-1525. Macmillan, 273. o. (1980). ISBN 0-333-26243-3
- Muldoon, James. Varieties of religious conversion in the Middle Ages. University Press of Florida, 208. o. (1997). ISBN 0-8130-1509-X
- Ertl, Alan W.. Toward an Understanding of Europe: A Political Economic Précis of Continental Integration. Universal-Publishers, 560. o. (2008). ISBN 1-59942-983-7
- Smith, Hedrick. The new Russians. Random House, 734. o. (1991). ISBN 0-679-41294-8
- Purton, Peter. A History of the Late Medieval Siege, 1200-1500. Boydell & Brewer, 488. o. (2009). ISBN 1-84383-449-9
- Taylor, Neil. Baltic Cities. Bradt Travel Guides, 298. o. (2008). ISBN 1-84162-247-8
- Rutter, Owen. The New Baltic States and Their Future. Methuen & co. ltd., 274. o. (1925)
- The Indo-Europeanization of northern Europe. Institute for the Study of Man, 362. o. (1996). ISBN 0-941694-53-4
- The Germans and the East. Purdue University Press, 458. o. (2008). ISBN 1-55753-443-8
- R. Turnbull, Stephen. Tannenberg 1410: Disaster for the Teutonic Knights. Osprey Publishing, 96. o. (2003). ISBN 1-84176-561-9
- University of Colorado. East European quarterly: Volume 2. University of Colorado (1968)
- Grossman, Leonid Petrovich. Confession of a Jew. Ayer Publishing, 191. o. (1979). ISBN 0-405-12625-5
- Metelsky, G.. Lithuania, land of the Niemen. Foreign Languages Pub. House (1959)
Kapcsolódó cikkek
szerkesztés
| Előző uralkodó: Vytenis |
Következő uralkodó: Jaunutis |
