Isztambul történelme a prehisztorikus időkben kezdődik, egészen az őskőkorszaktól lakott terület volt. Az első település maradványait Fikirtepénél találták meg. Később a trákoknak is volt itt városa, majd i. e. 667-ben megarai görögök megalapították Bizáncot. Nagy Konstantin a Bizánci Birodalom fővárosává tette Konstantinápoly néven, 1453-ban pedig II. Mehmed hódítása után az Oszmán Birodalom székhelye lett. Az 1950-es években elkezdett fejlesztéseknek is köszönhetően a két földrészen fekvő Isztambul ma a világ egyik legnagyobb és leggazdagabb városa, a török gazdaság és kultúra szíve.

Az Oszmán Birodalom harmadik fővárosa Konstantinápoly 1493-ban, Nürnbergi Krónika

A történelem előtti koroktól Bizáncig szerkesztés

A mai Isztambul területén az egyik első, emberi jelenlétet tanúsító őskőkorszaki leleteket a Yarımburgaz barlangban találták.[1] Az első rézkori település a Fikirtepe dombon, az anatóliai oldalon volt található, itt i. e. 5500-3500 közötti leleteket fedeztek fel.[1]

2009 januárjában, a Marmaray alagút építése közben olyan leletekre bukkantak, melyek alapján a régészek kijelentették, hogy Isztambul – amiről eddig azt hitték, hogy körülbelül 2000 éves – valójában már 8000 évvel ezelőtt is lakott terület volt, egy település épületeinek nyomára bukkantak, valamint feltárták egy 8000 évvel ezelőtti négytagú család sírját is.[2]

A mai Kadıköy (régen Kalkhédón) környékén egy föníciai települést is felfedeztek. Kalkhédónt egyébként megarai görögök alapították i. e. 685-ben.[3] Az európai oldalon trákok építettek települést Lügosz néven, illetve egy másikat Szemisztra néven Sarayburnunál (Szeráj-csúcs) az i. e. 13-11. század között.[4] Lügosz helyére tervezte a megarai király, Büzasz, Bizánc építését i. e. 667-ben. Lügoszt Plinius is említi írásaiban.[5] Lügoszból mindössze falmaradványok maradtak fenn, melyek Sarayburnunál tekinthetőek meg, ahol ma a Topkapı palota áll. A palota helyén a bizánci korban az Akropolisz állt.

 
Bizánc jelképe, a kétfejű sas

Bizánc (Büzantion) szerkesztés

Bizánc (Büzantion, latinosan Byzantium) eredetileg megarai görögök alapította település volt (i. e. 667), amit Büzasz királyról neveztek el, és Sarayburnu (Szeráj csúcs) területére épült.[6] A legenda szerint Bizánc alapítójának azt jósolták, hogy városát a vakok városával szemben fogja felépíteni. A „vakok városa”, Kalcedón (ma Kadıköy) elhelyezkedése pontosan megfelelt a jóslatnak, hiszen a város lakói úgy tűnik, nem vették észre, hogy a másik oldal sokkal megfelelőbb terület, kiválóan védhető az Aranyszarv-öböl sajátosságai miatt.[7] Miután a város Pescennius Nigert támogatta Septimius Severus-szal szemben, a rómaiak 196-ban ostrom alá vették a várost, ami súlyos károkat szenvedett el. Septimus Severus újjáépíttette Bizáncot, melyet fia után Augusta Antoninának nevezett át.[8]

A késő római korszak és a Bizánci Birodalom szerkesztés

 
Konstantinápoly a bizánci időkben

Nagy Konstantin 324-ben egy látnoki álom hatására választotta Bizáncot a birodalma jövendő fővárosának. Valószínűbb azonban, hogy a Licinius ellen vívott chrysopoliszi csata (ma Üsküdar) idején figyelt fel a városra. Miután a társcsászárok harca Konstantin győzelmével lezárult, 330-ban Bizánc először Nova Roma, majd Konstantinápoly (Constantinopolis, „Konstantin városa”) néven a Római Birodalom fővárosa lett. I. Theodosius 395-ben bekövetkezett halála után két fia a birodalmat kettéosztotta, és Konstantinápoly a Keletrómai Birodalom fővárosa lett. Földrajzi helyzete a kereskedelem és a kultúra egyik legfontosabb központjává tette Konstantinápolyt, a bizánci időkben pedig Európa legnagyobb városa volt.

Konstantin még 312-ben felvette a keresztény vallást, majd 381-ben, I. Theodosius uralkodása idején a Római Birodalom hivatalos vallása lett, ezzel Konstantinápoly is vallási központtá vált.[9] Konstantin 337-ben a fiaira, mint társcsászárokra hagyta birodalmát.[10] A társcsászárok képtelenek voltak megegyezni, háborújuk során a birodalom észak-déli irányban a Balkán mentén kettészakadt. A hivatalos kettéválás 395-ben következett be, amikor Theodosius egyik fia, Flavius Arcadius lett a keleti rész uralkodója, másik fia, Flavius Honorius pedig a nyugati részé.[10]

Kr. u. 500 körül a Római Birodalom nyugati része hanyatlásnak indult mind politikai, mind kulturális és gazdasági téren, miközben a Keletrómai Birodalom virágzott. Ekkoriban kezdték el Bizánci Birodalomnak nevezni, hogy megkülönböztessék a Római Birodalomtól.[11] A birodalom kultúráját tekintve teljes egészében görög volt, majd az egyházszakadást követően az ortodox kereszténység központja lett. Számos templom épült a városban, köztük az akkor a világ legnagyobb székesegyházának tartott Hagia Sophiával. Itt székelt az ortodox egyház pátriárkája is.

A leghíresebb bizánci császár Justinianus volt (527-565). Uralkodása idején a birodalom határai Palesztinán át egészen Spanyolországig húzódtak. Ekkor épült a Hagia Szophia, és hozták létre az egységes jogrendszert, a Codexet.[12]

A 600-as években a folyamatos háborúskodás miatt Konstantinápoly hol virágzott, hol pedig mélyponton volt. A hetedik-nyolcadik században a bizánci és a római egyház közötti különbségek kiéleződtek. A legnagyobb különbséget az ikonok jelentették: a bizánciak számára a Jézust, Szűz Máriát és más keresztény szenteket ábrázoló ikonok nem csupán e személyiségek puszta ábrázolásai voltak, hanem úgy hitték, az ikonok szent erővel bírnak. E hiedelem kihatott az emberek mindennapi életére is.[13] A bizánciak egy része ikonimádó volt, másik része ellenezte az ikonok ilyen fokú imádatát, mert az megkérdőjelezte a császár hatalmát. 726-ban III. Leó (717-741) elrendelte az ikonok elpusztítását. Az ikonrombolás azonban ellentétben állt a pápa akaratával, aki nem akarta megengedni, hogy szentnek tartott képeket pusztítsanak el.[14]

1204 körül Konstantinápoly hanyatlani kezdett. A harmadik keresztes háború bukása után Nyugat-Európában ismét úgy döntöttek, hogy újra megpróbálják meghódítani Jeruzsálemet, egy negyedik keresztes hadjáratban; de a tervben ezúttal már a Bizánci Birodalom is szerepelt. 1204-ben a seregek elfoglalták Konstantinápolyt, és kifosztották a várost.[15] A keresztesek Flandriai Balduint választották meg a Bizánci Birodalom császárává, aki más hercegekkel és a velenceiekkel közösen felosztotta a birodalmat.[15] A konstantinápolyi központú Latin Császárság 1261-ig tartott, amikor a bizánciak VIII. Mihály vezetésével visszafoglalták a várost.[15] Ezután Konstantinápoly már soha nem tudta visszanyerni régi fényét, virágzó metropoliszból kis falvak gyűjtőhelyévé vált.

Oszmán Birodalom szerkesztés

1453. május 29-én, 53 napos ostrom után II. Mehmed szultán, „a Hódító” belovagolt Konstantinápolyba a város kapuján, ami ma a Topkapı palota része, és a város az Oszmán Birodalom harmadik fővárosa lett. Az ostrom április hatodikán kezdődött. Ekkor a szultán, az iszlám törvénykezés, a saría előírásai szerint, három lehetőséget adott XI. Konstantin bizánci császárnak a város önkénte átadására, ám a császár ezt elutasította, és végül Konstantinápoly falait védve halt meg.[16][17] II. Mehmed a Hagia Sophiát szinte azonnal mecsetté alakította.[18]

A hódítás után Mehmed legfontosabb feladata a város védelmének megerősítése, és a lakosság újratelepítése volt. Az építkezések szinte azonnal megkezdődtek, újjáépítették a városfalat, felépítettek egy citadellát és egy új palotát is.[19] A szultán parancsot adott, hogy szeptemberig az ország más részeiről 5000 családnak (muszlimoknak, zsidóknak és keresztényeknek) kell áttelepülniük Isztambulba.[19] Mehmed a város több negyedébe mecsetet, hozzá kapcsolódó közkonyhát és medreszét (vallási iskolát) építtetett. Kihirdette, hogy azok a görögök, akik elmenekültek Isztambulból, visszatérhetnek. Ugyancsak visszajöhettek a harcok idejére a városból elmenekülő genovaiak is , ám az olasz közösség többé nem a genovai podestà (polgármester) irányítása alá tartozott – megerősödött a velenceiek befolyása, akik később átvették Pera (Galata) irányítását is.

Az oszmánok másik nagy uralkodója, Nagy Szulejmán idején virágzott a művészet (mint a kerámia vagy a kalligráfia) és az építészet a városban. Ekkor dolgozott a híres oszmán építész, Szinán, akinek a nevéhez több mecset és grandiózus épület fűződik. Több tekke (szúfi kolostor) is épült a városban, ezek egy része ma mecset vagy múzeum.

 
Isztambul Sultanahmet negyedének látképe. Itt találhatóak a város olyan régi nevezetességei, mint a Kék mecset, a Topkapı palota vagy a Hagia Szophia.

Az etnikailag sokszínű Isztambul szerkesztés

 
Konstantinápoly az 1880-as években

Mehmed azon fáradozott, hogy a birodalom új fővárosa gazdag és élénk kereskedelemmel bírjon. Szlávok, görögök, zsidók és örmények számára is megengedett volt a letelepedés, hiszen szükség volt a kézműves tudásukra és kereskedelmi tapasztalatukra. Ezen kívül – genovaiakból, velenceiekből, toszkánaiakból és raguzaiakból álló – olasz közösség is élt a város azon részén, amit később Perának, ma Galatának hívnak. A bizánci időkben a genovai podestà (polgármester) irányítása alatt levő területet a török időkben a velenceiek vették át, s generációkon keresztül diplomatákat és tolmácsokat adtak az Arany Portának. A velenceiek híres művészeiket is elhelyezték az udvarban: Gentile Bellini portrét festett a szultánról, mely ma a londoni National Portait Gallery-ben látható, Leonardo da Vinci pedig hidat tervezett az Aranyszarv-öböl felé 1502-ben, mely ugyan sohasem épült meg úgy, ahogyan a mester eltervezte, de ezt az első hídtervezetet tartják a Galata-híd ősének.

Modernizáció szerkesztés

II. Mehmed halálakor Isztambul lakosságának száma körülbelül 80 000 volt, ami a 18. századra 300 000 ezerre, a 19. századra 400 000-re nőtt. A város fontos kereskedelmi és diplomáciai központ lett, egyre több külföldi lakossal. 1900-ra a város lakóinak alig 50%-a volt muszlim. A birodalom összeomlásakor a külföldiek többsége elhagyta a várost. Az 1870-es években erőteljes modernizáció vette kezdetét, több hidat építettek, elkészült a város vízellátó rendszere, kiépült az elektromos hálózat, a telegráf- és a telefonhálózat, megjelentek az automobilok.

Török Köztársaság szerkesztés

Amikor a Török Köztársaság létrejött 1923-ban, Atatürk a fővárost Ankarába helyezte át. A város neve Konstantiniyye formában tovább élt az Oszmán Birodalom idején, az 1930-as Török Postai Irányítószámok Törvénye alapján a hivatalos elnevezése İstanbul lett.

A köztársaság első évtizedeiben Isztambult elhanyagolták, minden figyelmet Ankara kapott. Az 1950-es években, Adnan Menderes kormánya idején kezdődött meg Isztambul fejlesztése, utak és gyárak épültek. Széles sugárutakat és modern középületeket építettek, gyakran történelmi műemlékek helyére.

Az 1970-es években Isztambul lakossága drasztikusan emelkedni kezdett, ahogy az emberek Anatóliából ide települtek jobb munkalehetőségek reményében. Újabb és újabb lakótelepek épültek, a környező falvak pedig beleolvadtak az egyre terjeszkedő nagyvárosba. Az olyan negyedek mint Maltepe, Kartal vagy Pendik helyén harminc éve még zöld mező volt, míg Tuzla falu volt csupán.

Jegyzetek szerkesztés

  1. a b Introduction to Anatolia Archiválva 2008. május 18-i dátummal a Wayback Machine-ben, török kormányzati oldal
  2. Grave adds 6,000 years to Istanbul (angol nyelven). BBC, 2009. január 10. (Hozzáférés: 2009. január 13.)
  3. Istanbul, the beautiful Istanbul
  4. Vailhé, S.. Constantinople. New York: Robert Appleton Company (1908). Hozzáférés ideje: 2007. szeptember 12. 
  5. Trachia
  6. İSKİ İstanbul Su ve Kanalizasyon İdaresi: Tarihce. Istanbul water and sewerage administration (history). [2007. szeptember 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2006. március 11.)
  7. Chalcedony - történelem. [2008. április 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2008. március 16.)
  8. Britannica Online Encyclopedia: Augusta Antonina
  9. Hunt, Lynn. The Making of the West, Peoples and Cultures. 2nd ed. A, To 1500. Mary Dougherty and Denise B. Wydra. Boston: Bedford/St. Martin’s, 2005. 253 old.
  10. a b Hunt, Lynn. op.cit. 248. old
  11. Hunt, Lynn. op.cit. 272. old.
  12. Hunt, Lynn. op.cit. 273-276
  13. Hunt, Lynn. op.cit. 291. old.
  14. Hunt, Lynn. op.cit. 313-314. old.
  15. a b c Hunt, Lynn. op.cit. 427. old.
  16. Inalcik, Halil. “The Policy of Mehmed II toward the Greek Population of Istanbul and the Byzantine Buildings of the City.” Dumbarton Oaks Papers 23, (1969): 233. old.
  17. Hatzopoulos, Dionysios. "The Fall of Constantinople." [1] (elérés: 2008. február 10.)
  18. Lewis, Bernard. Istanbul and the Civilization if the Ottoman Empire. 1, University of Oklahoma Press, 1963. 6. oldal
  19. a b Inalcik, Halil. op.cit. 236. old.

További információk szerkesztés

  • (angolul) Byzantium 1200 projekt – Konstantinápoly-Bizánc sok híres épületének számítógépes rekonstrukciója.

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés