Kékszalag
A balatoni Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlásverseny, a tavat megkerülő és évente megrendezésre kerülő sportesemény, amelyen közel harmincféle hajóosztályban hirdetnek eredményt az alapvetően túra jellegű hajók között. Egy-egy szabad tervezésű hajóosztály előírásainak célja az előnyadás nélküli versenyzés és az egységesség lehetőség szerinti biztosítása.[1][2][3][4] A verseny ma Európa legnagyobb presztízsű, legrégibb, leghosszabb távú és a legtöbb indulót regisztráló tókerülő túraversenye vitorlás hajók számára.[5] A túraversenyen a vitorláshajóknak egy bójákkal előre kitűzött távot kell megtenni a lehető leggyorsabban az adott szél és időjárási körülmények között. A versenyre a vízi és a belvízi közlekedésre vonatkozó szabályok (A Vitorlázás Versenyszabályai, Hajózási Szabályzat stb.) és előírások vonatkoznak. 2014-től a Magyar Vitorlás Szövetség felszámolta a kötöttségeket az alapítók szándékainak megfelelően és szabaddá vált a nevezés mindenki számára. A sportorvosi igazolás kötelező.[6]
„ | Egy pályán versenyeznek az idén 120 éves Kishamis és a „foil”-ok segítségével víz felett repülő, többtestű, karbonszálas hajók | ” |
– dr. Kollár Lajos a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke (2016)[7] |
A Magyar Vitorlás Szövetség által kiírt gyorsasági verseny hagyományos útvonala: Balatonfüred – Balatonkenese – Siófok – Keszthely – Balatonfüred. A megtett távolság hossza légvonalban: 155 km. A távot motorhasználat és kikötés nélkül, 48 óra alatt kell teljesíteni.[8] Egy ágyúlövés jelére a rajt Balatonfüreden reggel kilenckor van, majd a verseny a tó keleti medencéjében egy nagy körrel folytatódik az első pályajelnél bójakerüléssel Balatonkenesénél, majd Siófoknál is, onnan a tihanyi-szoroson át Keszthelyig navigálnak a kormányosok, aztán visszafordulnak a hajók és elvitorláznak a balatonfüredi befutóig, ahol a célvonalat a balatonfüredi kikötő előtt tűzik ki a hajózóknak.[9]
Valaha a tengerek leggyorsabb vitorlás hajója viselhette árbocán a kék színű szalagot (az Atlanti óceánon leggyorsabban átkelő hajók a Kék szalag címet nyerték el[10]), a balatoni sportvitorlások ezt a tradíciót átvéve versenyeznek a díjért, minden évben a Balatont körbehajózva. A verseny hagyományosan minden évben azon a júliusi napon indul,[11] amelyik a legközelebb esik a teliholdhoz. Ez azért történik így, hogy a hajózókat a telihold fénye segítse a navigációban az éjszaka is tartó verseny során.[12]
TörténeteSzerkesztés
A Balatonon már a 19. században megindult a vitorlás yachtok versenyzése.
„ | A jelenlegi vitorlás-hajóraj, a mely a Balatonon úszik, már szépszámú hajóból áll ; ezek közöl versenyképesek: a „Herczegnő", a „Királynő", „Mariska", a „Hableány" (18tonnás kétárboczos), „Jolánta" (9-tonnás), „Florida" (8-tonnás), ezek a nagyobb vitorlások; és „Mementó", „Blue-Roek", „Sárga Rózsa", „Szélvész", „Nameless" és „Szenta", ezek a kisebb vitorlások (öt tonnán alóliak.) | ” |
– Visszapillantás a vitorlázás! idényre, Vadász és Versenylap 28. évfolyam, 1884. |
Az 1933-ban alakult balatonfüredi Hungária Yacht Club[14] vezetői szerettek volna egy megállás nélküli vitorlásversenyt megrendezni a Balatonon, amelynek a végén a leggyorsabb hajó nyer, mivel addig olyan még nem volt a Balaton történetében. Az első versenyt a kék szalagért 1934. július 27-én rendezte a klub,[15] amelyen 21 hajó állt rajthoz és csak ketten adták fel a versenyt. A győztes Ugron Gábor lett, Rabonbán nevű hajójával. A hosszú tőkesúlyos 30-as cirkálót (schärenkreuzer) 1927-ben építtette Németországban. A verseny a Hungária Yacht Club vitorlázói: Antal Miklós, Kemény Győző, Grofcsik János, Tuss Miklós, Keresztény Gyula és tagtársaik ötlete alapján valósult meg.[16] A sikeres 30-as cirkáló hajótípust[17][18] a napjainkig az eredeti tervezési befoglaló képlet alapján építik és fejlesztik a Balatonon.[19] Az 1930-as években a Magyar Vitorlás Szövetség hatékony támogatásával jelentősen fejlődött a vitorlázás Magyarországon. Minden idők legeredményesebb hajója a Kékszalagon, a fából épült Tramontana. A klasszikus cirkálóval 1940-ben, 1942-ben, 1963-ban, 1971-ben, 1977-ben, 1979-ben és 1989-ben nyertek Kékszalagot a kormányosai.[20]
A 2014-ben rendezett verseny óta, mind a hagyományos (trapéz nélküli) egytestű hajók és a modern technológiai fejlődése során megszületett többtestű, hordszárnyas hajók is indulhatnak. A többtestű hajók egyre növekvő sebességfölényét a hajóépítés technológiai fejlődése tette lehetővé, az új anyagok a hajótervezést is forradalmasították a Kékszalag történelme során.[21] A tavat megkerülő népszerű versenyen megjelentek a Nyílt Többtestű Osztályban versenyző és versenyezni vágyó hordszárnyas katamaránok, amelyeken 13-15 csomós (kb. 26 km/h) sebességnél működésbe lépnek a foilerek és a T kiemelő kormány. Ekkor a víz fölé emelkedik a hajótestet, minimálisra csökkentve az ellenállást a vízben.[22] 2017-től pedig már megjelentek az Extreme 40-es repülőszárnyas vitorlás hajók is a Balatonon.[23][24][25][26] Várható volt, hogy előbb-utóbb megjelennek majd a sebességi rekordokat javítgató[27] hordszárnyas trimaránok is.[28][29] A 2018-as Kékszalagon a tervek szerint indul a teljesen magyar fejlesztésű, de angolul elnevezett „Hungexpo Hungarian Silence”, a legmodernebb technológiák és anyagok felhasználásával készült, repülni is képes (foileres) hajó.[30][31] A legtöbb induló hajót a második nap is a vízen és a versenyben találja, ami komoly fizikai és pszichológiai megterhelést jelent a hajók legénységének. 2018-ban újabb rekord született, miután több mint 660 hajó nevezett a viadalra.[32]
A versenykiírásSzerkesztés
Három nagy tókerülő európai versenyen, a Garda-tavi Centomiglia, a Boden-tavi Rund um és a Genfi-tavi Bol d’Or viadalon kívül a balatoni „Kékszalag” Európa leghosszabb és legrégibb tókerülő vitorlásversenye. A Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon, légvonalban 155 km a táv, melyet a versenyzők kezdetben időkorlátozás nélkül, ma már 48 óra alatt kell, hogy megtegyenek. Az alapítók eredeti döntése szerint a tókerülőn bármilyen vitorlás hajóval lehet indulni, az nyer aki a kiírt távon, az óramutató járásának megfelelően a leggyorsabban körbehajózza a tavat: győzzön a leggyorsabb, legkitartóbb! A kékszalag verseny győztese mindaddig árbocának csúcsán viselhette a kék szalagot, amíg a következő versenyen az első helyet el nem vesztette. 1942-ig a versenyt kétévente tartották meg, páros években. A háborús évek miatt ezt követően csak 1947-ben tartották meg a következő versenyt. Ettől az évtől kezdve a versenyeket a páratlan években rendezték meg. Hagyomány, hogy a versenyre mindig azon a júliusi hétvégén kerül sor, amely legközelebb van a holdtöltéhez. Ezt szükségessé tette, hogy sok versenyző csak a késő esti órákban, esetleg csak éjszaka tudja elérni a célt, így a Hold segíti a navigálást. A rajt reggel 9 óra. A győztes a verseny hivatalos díjszállítójának, a Herendi Porcelánmanufaktúraának a díszes serlegét nyeri el.[33][34]
A Kékszalag Nemzetközi Vitorlásverseny abszolút győztes kormányosai és hajói[35]Szerkesztés
- 1934 Ugron Gábor Rabonbán I (30-as cirkáló, schärenkreuzer. Magyarországon ebből a hajótipusból épült a legtöbb, ez volt a legnépszerűbb klasszikus hajóosztály)
- 1936 Kovács Béla Kincsem III (22-es versenyyollé)
- 1938 Kovács Béla Kincsem IV (22-es versenyyollé)
- 1940 Kultsár Istvánné Gordon Evelin (Első női győztes) Tramontana
- 1942 Kultsár Istvánné Gordon Evelin Tramontana.
- 1947 Tóth Kálmán Hungária
- 1949 Mihálkovics János Vészmadár
- 1951 Németh István Nemere II.
- 1953 Németh István Nemere II.
- 1955 Németh István Nemere II. (75-ös cirkáló)
- 1959 Horváth Boldizsár Addió (40-es cirkáló)
- 1961 Farkas László Kékmadár
- 1963 Vályi Pál Tramontana[36]
- 1965 Tolnai László Olimpia III.
- 1967 Debrőczy Tibor Trinidad
- 1969 Berta Lajos Rabonbán II. (30-as cirkáló)[37]
- 1971 Bucsy Balázs Tramontana
- 1973 Gosztonyi András Blott X.[38]
- 1975 Telegdy István Blott X. (csillaghajó)
- 1977 Lovas József Tramontana
- 1979 Lovas József Tramontana
- 1981 Izsák Szabolcs Hárpia
- 1983 Zdenka Richter Simi
- 1985 Eindl Steeg Simsalabin
- 1987 Eindl Steeg Simsalabin
- 1989 Gömöry Pál Tramontana
- 1991 Helmuth Birkmayer és Balogh györgy megosztva Gitzwerg és Nemere II.
- 1993 Tuss Miklós Manual
- 1995 Tuss Miklós Manual
- 1997 Christoph Wieser Liberté
- 1999 Detre Szabolcs Yuppie
- 2001 Litkey Farkas Pleasure
- 2002 Litkey Farkas Gardazzurra
- 2003 Litkey Farkas Lisa
- 2004 Litkey Farkas Gardazzurra
- 2005 Litkey Farkas Liza
- 2006 Litkey Farkas Clan Des Team
- 2007 Litkey Farkas Lisa
- 2008 Litkey Farkas Clan Des Team
- 2009 Litkey Farkas Lisa
- 2010 Roland Gabler NaturAqua
- 2011 Litkey Farkas Lisa[39]
- 2012 Józsa Márton Fifty – Fifty
- 2013 Litkey Farkas Evopro-Lisa[40]
- 2014 Józsa Márton Fifty-Fifty
- 2015 Christophe Peclard Safram
- 2016 Litkey Farkas Festipay (katamarán)
- 2017 Litkey Farkas Festipay
- 2018 Christophe Peclard Safram
- 2019 Petrányi Zoltán Racing Django[41]
- 2020 Vándor Róbert RSM2
- 2021 Vándor Róbert RSM2
A Kékszalag versenyeiSzerkesztés
1. KékszalagSzerkesztés
Az első Kékszalag 1934. július 27-én rajtolt a Balatonfüred - Alsóörs - Keszthely - Balatonfüred távon. A 21 induló hajó közül csak kettő nem teljesítette a távot. Az abszolút győztes Ugron Gábor, a Rabonbán[42] nevű hajó kormányosa volt.
„ | A tihanyi Sport Szállóban ünnepi közebéd keretében osztotta ki a dijakat József Ferenc királyi herceg. Klaszek Ödön a HYC. titkára rövid beszédben méltatta a verseny jelentőségét,rámutatva arra,hogy a verseny nemcsak sport szempontból volt kiváló teljesitmény, hanem nagy mertékben hozzájárult a Balaton propagandájához is, amennyiben a közönség széleskörű érdeklődését váltotta ki. Meleg ünneplésben részesült Ugrón Gábor a győztes Rabonbán vezetője. | ” |
– Sportkiadás, 1934-07-30[43] |
2. KékszalagSzerkesztés
A második Kékszalagon nevezett hajók: Glóriá és a Nemere (40-esek), a Rabonbán, Kabala és a Bohó, (30-asok), Karakán, Kari, Jómadár, Lucifer, Nyíl, Sirocco, Vihar, Zulu (22-es cirkálók), Csobogó, Csuhu, Edve, Fidelitás II., Flamingó, Kócsag, Mackó, Mosoly, Novara, Pillangó, Santa Maria, Virradat (25-ös túrajollék, Dódí, Kisangyalom I., Kisangyalom II., Kincsem III., Lehetetlen) (22-es versenyjollék), Betyár, Meteor, Sólyom (osztályon kívüli tőkesúlyos hajók, Balaton, Fergeteg, Helikon, Keszthely, Kócsag, Mókus, Santa Barbara (osztályon kívüli jollék).[44]
A verseny 1936. július 17-én reggel 8 órakor rajtolt. Az első Kékszalaghoz képest megduplázódott a nevezett hajók száma. 35 hajó 137 hajóssal indult. A táv azonos az 1934. évivel, azzal a különbséggel, hogy a versenyzőket Révfülöpnél az északi parthoz vezették, tehát az útvonal módosult: Füred-Alsóörs-Révfülöp-Keszthely-Révfülöp-Tihany.
A Hungária Yacht Club a díjkiosztó előtt parádés yachtfelvonulást rendezett Tihanyban a verseny védnökei, József herceg és Auguszta hercegkisasszony, valamint Gömbös Gyula miniszterelnök mint a verseny díszelnöke tiszteletére. A díjkiosztást 1936. július 19-én délben, a Tihanyi Sportszállóban tartották. A díjakat Anna hercegnő adta át, megjelent József herceg, Darányi Kálmán miniszterelnök helyettes, Andrássy Géza gróf, Kelemen Kornél, az OTT elnöke, Ugron Gábor, a Magyar Vitorlás Yacht Szövetség elnöke (1931 – 1942), Strimmel Viktorrin tihanyi apát.[45]
3. KékszalagSzerkesztés
A harmadik Kékszalagot 1938-ban rendezték, A győztes Kováts Béla a Kincsem IV.-el.
4. KékszalagSzerkesztés
1940-ben rendezték meg a 4. Kékszalagot. Gordon Ewelin győzött a Tramontana nevű hajójával.[47]
5. KékszalagSzerkesztés
1942-ben először tették augusztusra a rajtot: 1942. augusztus 15-re. Ismét Gordon Evelyn kormányzásával győzött a Tramontana. Javában dúlt a második világháború, ám a hátországban nem állt meg az élet, a Balaton sportéletében sem következett be törés. Horthy Miklós és István fia voltak a Kékszalag fővédnökei.[49]
6. KékszalagSzerkesztés
A világháború után először 1947-ben rendezték meg a Kékszalagot. Ekkor az a határozat született, hogy a továbbiakban kétévente, minden páratlan évben rendezik meg a versenyt. A 6. Kékszalag győztese Tóth Kálmán, Hungária nevű hajójával.[50]
7. KékszalagSzerkesztés
Az 1949-ben megrendezett 7. Kékszalagon Mihálkovics János győzött a Vészmadárral.
8. KékszalagSzerkesztés
1951-ben a 8. Kékszalagot rendezték meg, melyen 52 hajó indult. Abszolút győztes Németh István (legénység: Németh Gyula, Berta Lajos, Horváth István, dr. Kenyeres Imre, Schlosser Imre és Morvay István) Második Dr. Horváth Boldizsár Bf. Vasas az Addio III 40-es cirkálóval, harmadik Dulácska György a Rabonbán 30-as cirkálóval.[51]
9. KékszalagSzerkesztés
1953. július 25-én rajtolt a 9. Kékszalag. Igazi nyári időben kezdetben gyenge keleti szél fújt, ami később leállt. Szombat reggeltől vasárnap hajnalig még csak Balatongyörökig jutott el a mezőny eleje.
10. KékszalagSzerkesztés
1955. július 23-án indult a 10. Kékszalag. Németh István a Nemere nevű (75-ös cirkáló) hajójával 57 évre rekordidőt állított be. A Budapesti Vasassal történt egyesülés következtében a Nemere II ekkor már a Budapesti Vasas színeiben indult. A kormánynál Németh István, legénység: Németh Gyula, Schmalz József, dr. Lettner Ferenc, Nógrádi Gyula, Bilos E. Livió és Kántor Pál. 2002-ben a Nemere II. 10 óra 40 perc alatt vitorlázta körbe a Balatont, e akkorra már csak ketten maradtak a régi legénységből.[52]
11. KékszalagSzerkesztés
1957-ben rendezték meg a 11. Kékszalagot. Schmalcz József győzött Nemere II. nevű hajójával.[56]
12. KékszalagSzerkesztés
1959-ben rendezték meg a 12. Kékszalagot. Horváth Boldizsár győzött Addió nevű hajójával.[56]
13. KékszalagSzerkesztés
1961-ben rendezték meg a 13. Kékszalagot. Farkas László győzött Kékmadár nevű hajójával.[56]
14. KékszalagSzerkesztés
1963-ban rendezték meg a 14. Kékszalagot. Vályi Pál győzött Tramontána nevű hajójával.[56]
15. KékszalagSzerkesztés
1965-ben rendezték meg a 15. Kékszalagot. Tolnay László győzött Olimpia III. nevű hajójával.[56]
16. KékszalagSzerkesztés
1967-ben rendezték meg a 16. Kékszalagot. Debrőczy Tibor győzött Trinidad nevű hajójával.[56]
17. KékszalagSzerkesztés
1969-ben rendezték meg a 17. Kékszalagot. Berta Lajos győzött Rabonbán nevű hajójával.[56]
18. KékszalagSzerkesztés
1971-ben rendezték meg a 18. Kékszalagot. Bucsy Balázs győzött Tramontána nevű hajójával.[56]
19. KékszalagSzerkesztés
1973-ban rendezték meg a 19. Kékszalagot. Gosztonyi András győzött Blott X nevű hajójával.[56]
20. KékszalagSzerkesztés
1975. július 18-án 9 órakor rajtolt a Kékszalag. Az abszolút győztes Telegdy István Blott X. nevűhajójával (csillaghajó).[57]
21. KékszalagSzerkesztés
1977-ben rendezték meg a 21. Kékszalagot. Lovas József győzött Tramontána nevű hajójával.[56]
22. KékszalagSzerkesztés
1979-ben rendezték meg a 22. Kékszalagot. Lovas József győzött Tramontána nevű hajójával.[56]
23. KékszalagSzerkesztés
1981-ben rendezték meg a 23. Kékszalagot. Izsák Szabolcs győzött Hárpia nevű hajójával.[56]
24. KékszalagSzerkesztés
1983-ben rendezték meg a 24. Kékszalagot. Zdenka Richter győzött Simi nevű hajójával.[56]
25. KékszalagSzerkesztés
1985-ben rendezték meg a 25. Kékszalagot. Eindl Steeg győzött Simsalabin nevű hajójával.[56]
26. KékszalagSzerkesztés
1987-ben rendezték meg a 26. Kékszalagot. Eindl Steeg győzött Simsalabin nevű hajójával.[56]
27. KékszalagSzerkesztés
1989-ben rendezték meg a 27. Kékszalagot. Gömöry Pál győzött Tramontána nevű hajójával.[58]
„ | Pénteken reggel rajtolt a Balatonon a Hungária Biztosító balatoni Kék szalag-vitorláseseménye, amelyen 174 egység kezdte meg 48 órásra tervezett „körutazását”. A Bujtor István színművész által irányított Rabonbán nevű vitorláson a legénység tagja Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke is. | ” |
– Heves Megyei Népújság, 1989. július (40. évfolyam, 171. szám |
28. KékszalagSzerkesztés
1991-ben Helmuth Birkmayer győzött Gitzwerg nevű hajóval a Kékszalagon, de óvták, mert a Tihanyi-szorosban nem az előírt hajózási útvonalon vitorlázott. Viszont a versenykiírás német nyelvű fordításában ez rosszul szerepelt. Így a német hajót nem zárták ki, viszont a 20 perccel utána befutó, Balogh György által kormányzott Nemere II.-t is első helyezettnek, Kékszalag-győztesnek nyilvánították.[59]
29. KékszalagSzerkesztés
1993-ban rendezték meg a 29. Kékszalagot. Tuss Miklós győzött Manuál nevű hajójával.[56]
30. KékszalagSzerkesztés
1995-ben rendezték meg a 30. Kékszalagot. Tuss Miklós győzött Manuál nevű hajójával.[56]
31. KékszalagSzerkesztés
1997-ben rendezték meg a 31. Kékszalagot. Christoph Wieser győzött Liberté nevű hajójával.[56]
32. KékszalagSzerkesztés
1999-ben rendezték meg a 32. Kékszalagot. Detre Szabolcs győzött Yuppie nevű hajójával.[56]
33. KékszalagSzerkesztés
Ettől a versenytől kezdődően rendezik meg minden évben a Kékszalagot. 2001-ben az abszolút nyertes Litkey Farkas volt Pleasure nevű hajójával. A trapézos hajók indulásának engedélyezése miatt tiltakozó, a versenyrekordot 1955 óta 10 óra 40 perccel tartó Nemere II. és hat másik hajó a rajt után visszafordult és voltak olyan egységek is, amelyek a verseny irányával ellentétesen haladtak, vagy fekete szalagot tűztek hajójukra.[60] A Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a legmodernebb keretes-trapézos hajók csak a páros években indulhatnak, míg a páratlan években a klasszikus módon megvitorlázható hajóké az indulás joga.[61]
34. KékszalagSzerkesztés
2002-ben rendezték meg a 34. Kékszalagot. Litkey Farkas győzött Gardazurra nevű hajójával.[56]
35. KékszalagSzerkesztés
2003-ban rendezték meg a 35. Kékszalagot. Litkey Farkas győzött Lisa nevű hajójával.[56]
36. KékszalagSzerkesztés
2004-ben rendezték meg a 36. Kékszalagot. Litkey Farkas győzött Gardazurra nevű hajójával.[56]
37. KékszalagSzerkesztés
2005-ben 431 vitorlás, 1961 versenyzővel indult a versenyen. Litkey Farkas szerezte meg zsinórban az ötödik Kékszalag-díját a Lisa kormányosaként. A Lisa egy klasszikus tervezési elvek szerint épült high-tech vitorlás volt, amelyet 1997-ben Olaszországban építettek. A súlya 2200 kg, ebből 800 kg volt a tőkesúly, a 12.7 m hosszú test karbonból készült.[62]
38. KékszalagSzerkesztés
2006-ban rendezték meg a 38. Kékszalagot. Litkey Farkas győzött Clas Des Team hajójával.[56]
39. KékszalagSzerkesztés
2007-ben rendezték meg a 39. Kékszalagot. Litkey Farkas győzött Lisa nevű hajójával.[56]
40. KékszalagSzerkesztés
2008-ban rendezték meg a 40. Kékszalagot. Litkey Farkas győzött Brokernet nevű hajójával.[56]
41. KékszalagSzerkesztés
A 41. Kékszalag T-Mobile Nagydíj, nemzetközi távolsági vitorlás versenyt és fesztivált 2009-ben július 3-5 között rendezték meg. 612 hajó indult. A versenyt a Brokernet-Uniqa Sailing Team nyerte Litkey Farkas kormányos legénységével.[63] A Nemere II. cirkálóval egy női csapat indult Magyar Vilma irányításával.[64]
42. KékszalagSzerkesztés
A 42. Kékszalag T-Mobile Nagydíj, nemzetközi távolsági versenyt 2010-ben július 2-4[65] között rendezték meg. A versenyt a Natur Aqua nyerte Rolland Gabler[66] kormányos legénységével.
43. KékszalagSzerkesztés
A 2011-ben megrendezett 43. Kékszalag abszolút győztese Litkey Farkas, Lisa nevű hajójával.[67][68] Ettől az évtől kezdődően a legjobb női kormányos a First Class magazin által alapított “Gordon Evelyn Díj” nyertese. Gordon Evelyn a világon az első női versenyző volt aki tókerülő versenyen győzött.[69]
44. KékszalagSzerkesztés
2012-ben sikerült megdöntenie az egytestű Nemere II. 57 évig tartott időcsúcsát egy többtestű hajónak, a Józsa Márton vezette kétárbocos magyar építésű katamarán, a Fifty-Fifty hat percet faragott le a réges-régi tókerűlő rekordról. A “Gordon Evelyn Díj” nyertese a Krajcár 70-es cirkálót kormányzó Németh Enikő MKB Vitorlás Klub versenyzője volt.[70] A Lillafüred cirkáló felújítását követően ekkor versenyezhetett először egymás ellen a híres balatoni 75-ös cirkáló flotta, a Nemere II., a Lillafüred és a Sirocco.[71]
45. KékszalagSzerkesztés
A 2013-ban megrendezett Kékszalagon[72] utoljára versenyeztek kizárólag az egytestű hajók, amelyek addig a páratlan években alkották a mezőnyt, az ezt követő versenyeken megszűntek a kategóriákra vonatkozó megkötések. A versenyen ugyan az egytestű a Principessa és a Raffica is gyorsabb volt Litkey Farkas hajójánál, de az izgalmas és szoros versenyen mégis a Code Zero vitorlával felszerelt EvoPro-Lisa lett.[73]
46. KékszalagSzerkesztés
A nyitott Kékszalagon a szuper vitorlás hajócsodák mellett a klasszikus hajók versenyét is élvezhette a közönség.[74] A 46. Kékszalag abszolút nyertese a Józsa Márton kormányozta Fifty-Fifty, egy kétárbócos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó, amely 7 óra 13 perc 57 másodpercel egyben a Kékszalag újabb időrekordját is beállította.[75][76] A verseny résztvevőinek mintegy ötöde felkészületlennek bizonyult tudásban, vagy műszakilag.[77]
47. KékszalagSzerkesztés
2015-ben rendezték meg a 47. Kékszalagot. Peclard Safram győzött Christophe nevű hajójával.[56]
48. KékszalagSzerkesztés
A 48. Kékszalag abszolút győztese Litkey Farkas a Festipay-el, 8 óra 34 perc 6 másodperccel. Második Józsa Márton (Fifty-Fifty, 8 óra 40 perc 20 másodperc), Harmadik Kaiser Kristóf (Extreme Sailing Team, 8 óra 48 perc 48 másodperc). Litkey Farkas 12 alkalommal győzött a Kékszalagon. Első alkalommal győzött katamaránnal. A Festipay 14 óra 20 perckor elsőként vette a keszthelyi kaput, innen viszont már a célig vezetett. A verseny indulása előtti nap este vihar tarolta le Balatonfüredet. Sokan visszaléptek az indulástól.[78][79] A Magyar Vitorlás Szövetség sajtótájékoztatón mutatta be a Magyar Sport Házában a fehéraranyból készült Bajnoki Gyűrűt, amelyet a Kékszalag vitorlásverseny nyertes csapata kapott.[80][81] A leggyorsabb többtestű katamaránok után nyolcadikként futott be a leggyorsabb egytestű vitorlás, a Principessa.[82]
49. KékszalagSzerkesztés
2017. július 6-án reggel 9 órakor rajtolt a 49. Kékszalag vitorlásverseny.[83] 526 nevezett hajóból 395 ért érvényesen célba. A versenyt Litkey Farkas Festipay nevű katamaránja nyerte 10 óra 05 perc 17 másodperces idővel. Ez volt Litkey Farkas tizenharmadik Kékszalag-győzelme.[84] A 395. befutó a Yardstick II. csoportból White Lady[85] volt Vörös Péter kormányzásával.[86] A verseny után az Opel Fifty-Fifty csapata óvást nyújtott be, mert szerintük a Festipay érintette a balatonkenesei bóját a megkerülésekor. A döntőbizottság azonban elutasította az óvást. A versenyről készült filmfelvétel megtekintése után Józsa Márton és az Opel Fifty-Fifty legénysége sportszerűen elismerték, hogy alaptalan volt az óvás, és gratuláltak a győztesnek.[87][88] Az első tíz kéttestű hajót követte a legjobb egytestű, egy trapézos Libera típusú hajó, a Raffica.[89] A hagyományos klasszikus balatoni vitorlások közül a legelőkelőbb helyen egy 70-es cirkáló a Capella ért célba a 18. helyen.[90]
EredményekSzerkesztés
- 70-es cirkáló osztály
- 1. CAPELLA Pomucz Tamás
- 2. ORPHEUS Herkó Dezső
- 3. PANNÓNIA Jordán Balázs
- Nyílt többtestű osztály
- 1. Festipay Litkey Farkas
- 2. OPEL FIFTY-FIFTY Józsa Márton Miklós
- 3. BLACK JACK Roland Gabler[91]
Kékszalag nemzetközi távolsági vitorlásversenyeken eddig a legeredményesebb kapitány Litkey Farkas, aki 2017-ben már a 13. alkalommal futott be elsőként a balatonfüredi célba, sorrendben a következő hajókat kormányozta: Pleasure, Gardazzurra, Lisa, Gardazzurra, Lisa, Clan Des Team, Clan Des Team, Lisa, Lisa, Lisa, Evopro-Lisa, Festipay
50. KékszalagSzerkesztés
A Magyar Vitorlás Szövetség jóváhagyta az 50., jubileumi Kékszalag időpontját: 2018. július 26-28.[92] Azok a hajók, amelyeknek maximális befogadó képessége kevesebb mint 3 fő, nem jogosultak a nevezésre.
„ | 3.2 Definíciók
|
” |
– 50. Kékszalag 2018 Erste Nagydíj versenykiírás (részlet)[93] |
Az 50. Kékszalag Erste Nagydíj fő támogatója, az Erste “Higgy magadban és légy ott az 50. Kékszalagon” című pályázatának keretében bárki jelentkezhetett a versenyen elinduló 11 profi hajóra.[94][95]
Az 50. Kékszalag 2018. július 26-án reggel 9 órakor rajtolt. Késő este a Christophe Peclard kormányozta Safram[96] 2015-után újra elsőként ért a balatonfüredi célba 21 óra 40 perckor. Legénység: Christophe Peclard, Rodolphe Gautir, Fabien Froesch, Fabian Racloz KF, Nils Palmieri és Antoine Lauriot Prerost. Másodikként a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkas vezette Prevital 22 óra 01 perckor. Legénység: Bartos Zoltán, Lovas Zsolt, Lepp Gyula, Tóth Róbert és Oroszlán Gábor. A harmadik Józsa Márton kormányos hajója, az Opel Fifty-Fifty Kelemen Tamással, Lukáts Csabával, Adorján Csabával, D'albini Andrással, Németh Áronnal és Majthényi Mátyással 22:27-kor. 682 hajó nevezett a versenyre.[97] A versenyt 545 hajó teljesítette.[98][99]
51. KékszalagSzerkesztés
2019. július 18-án reggel 561 vitorlás indult el a Kékszalagon.[100][101] A távot 15 óra 37 perc alatt teljesítette Petrányi Zoltán kormányos hajója, a Racing Django katamarán.[102] A győztes hajó legénységének tagjai Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Lovas Zsolt, Farkas Bence és Pénzes Botond Kristóf voltak.
A 2019-es Kékszalag Nagydíj végeredménye:
- Racing Django (Petrányi Zoltán) 15:37:04
- MKB-Extreme Sailing Team (Kaiser Kristóf) 15:53:58
- Prevital (Litkey Farkas) 16:16:10[103][104]
52. KékszalagSzerkesztés
2020. július 30-án indult az 52. Kékszalag Balatonfüredről. 27 hajóosztályban 535 hajó részvételével rendezték meg a versenyt, amelyet leggyorsabban, 17 óra 52 perc 57 másodperc alatt az RSM2 katamarán teljesítette Vándor Róbert kormányzásával.[105] RSM2 katamarán legénysége: Kalocsai Zsolt, Fekete András, Lange Péter, Margitics Botond, Bali István.
A 2020-as Kékszalag Raiffeisen Nagydíj végeredménye:
- RSM2 (Vándor Róbert) 17:52:57
- New Black Jack (Roland Gabler) 18:36:25
- MKB-Prospex (Kaiser Kristóf) 18:40:09
53. KékszalagSzerkesztés
Az 53. Kékszalag 2021. július 22-én indult. Összesen 556 hajó nevezett a verenyre, amely Balatonfüredről rajtolt el.[106] A 155 kilométeres távot a címvédő RSM legénysége tette meg a leggyorsabban, akik így Vándor Róbert irányításával újra megnyerték a tókerülő versenyt.[107]
A 2021-es Kékszalag Raiffeisen Nagydíj végeredménye:[108]
- RSM2 (Vándor Róbert) 11:42:12
- Fifty-fifty (Józsa Márton) 11:44:26
- Audax Django (Petrányi Zoltán) 11:51:39
54. KékszalagSzerkesztés
Az 54. Kékszalag 2022. július 14-én indul.
Lásd mégSzerkesztés
JegyzetekSzerkesztés
- ↑ A MAGYAR VITORLÁS SZÖVETSÉG Hajóosztályok és hajók regisztrációs és felmérési, szabályzata. [2018. június 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 26.)
- ↑ A Balatonfüredi Hungária Yacht Klub története: http://www.hyc.hu/index.php/tortenet Archiválva 2016. szeptember 17-i dátummal a Wayback Machine-ben 20170709
- ↑ Rácz János: Füred és a balatoni hajózás in: 2014/2 szám 3. old. http://www.historia-bfured.hu/files/FH_037.pdf (hozzáférés: 2016.07.19)
- ↑ Kékszalag kisokos: http://www.sportpiac.hu/vitorlazas/kekszalag-kisokos-mindent-a-kekszalagrol/5339/ Archiválva 2016. október 3-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés: 2016.07.11)
- ↑ Kékszalag :: Történet. (Hozzáférés: 2018. június 21.)
- ↑ Nagyon fontos - enélkül nincs Kékszalag!
- ↑ [Mátay László: Megújult a Kékszalag]
- ↑ 1953-ban volt leglassúbb a győztes hajó, amikor olyan gyenge szél fújta verseny alatt, hogy a Nemere csak 40 óra alatt ért célba
- ↑ Kékszalag :: Ismertető. (Hozzáférés: 2018. június 25.)
- ↑ THE BLUE RIBBON OR BLUE RIBAND ATLANTIC PASSENGER BOAT RECORD CROSSING
- ↑ Versenykiírás
- ↑ A Hold mondja meg, mikor Minden évben máskor van a verseny - a Hold miatt.
- ↑ Trans Atlantic Record Breakers & Blue Riband Holders
- ↑ A balatonfüredi Hungária Yacht Club története Archiválva 2016. szeptember 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, hyc.hu
- ↑ A balatonfüredi Hungária Yacht Club története. [2016. szeptember 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. július 17.)
- ↑ Kik és miért alapították a Kékszalag Vitorlásversenyt?
- ↑ Cirkáló - klasszikus, kecses tőkesúlyos vitorláshajó. Az utána szereplő szám a nagy+orrvitorla névleges (2 dimenziós) felületét (m2) jelenti, pl. 50-es cirkáló
- ↑ Vitorlás lexikon
- ↑ Kékszalag 2014 – történet tudnivalók esélyek MVSZ
- ↑ Kilencedszer is Litkey Farkas a győztes hajó kormányosa
- ↑ A leggyakrabban elhangzott Kékszalaggal kapcsolatos kérdések
- ↑ Magyar Nyílt Többtestű Osztályszövetség. [2018. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 24.)
- ↑ Repülőszárnyas vitorlás a Balatonon
- ↑ Pünkösdi Regatta 2018
- ↑ Bogi az Extreme 40-es katamarán
- ↑ Új kezekbe került a keszthelyi Extreme 40 katamarán
- ↑ Cél az 50 csomó 2. Vitorlázás Magazin. [2018. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 24.)
- ↑ Cél az 50 csomó. [2018. június 24-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 24.)
- ↑ A Kékszalagon debütál a magyar fejlesztésű trimarán hajó
- ↑ Megérkezett a magyar fejlesztésű foileres high-tech trimarán a Balatonra
- ↑ Hungexpo Hungarian Silence – Hajóavatás Balatonaligán
- ↑ Jövő héten rajtol az 50. Kékszalag
- ↑ Herendi Porcelán serlegek a Kékszalag vitorlásversenyen, herend.com
- ↑ Svájci csapat nyerte a Kék Szalag 47. Herendi trófeáját, herend.com
- ↑ A Kékszalag versenyek abszolút győztes hajói és kormányosai. (Hozzáférés: 2018. június 24.)
- ↑ Tramontana
- ↑ Elhunyt id. Berta Lajos
- ↑ BLOTT X csillaghajó története A Starok Starjának dicsősége és elmúlása
- ↑ A Vitorlázó Lenyűgöző dokumentumfilm készült a magyar vitorlázásról
- ↑ Kékszalag vitorlás verseny: értékel a győztes!
- ↑ Megvan a Kékszalag győztese
- ↑ Rabonbán, egy legendás hajó és legendás történetei https://furedtv.hu/video/rabonbn-egy-legends-haj-s-legends-trtnetei Hozzáférés: 2021.01.26
- ↑ Sportkiadás, 1934/2
- ↑ Kékszalag: http://www.vitorlazas.hu/kekszalag-lexikon.html#
- ↑ Az 1936-os Kékszalag története 2002.11.16. 00:00 - Hajó Magazin http://www.sailing.hu/nagy-versenyek/kekszalag/az-1936-os-kekszalag-tortenete/1631[halott link] 20170628
- ↑ Kékszalag legendák: Gordon Evelyn és a Tramonana. (Hozzáférés: 2018. június 21.)
- ↑ 1940: Egy titokzatos nő a kormánynál. [2018. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. június 28.)
- ↑ Tramontana, a rejtélyes hajó
- ↑ Kékszalag történetek -1940: Egy titokzatos nő a kormánynál - http://miferfiak.hu/kekszalag-tortenetek-1940-egy-titokzatos-no-kormanynal/ Archiválva 2018. június 21-i dátummal a Wayback Machine-ben 20170628
- ↑ https://www.vitorlazas.hu/kekszalag-tortenete.html Hozzáférés: 2021.07.25
- ↑ Népsport 1951 július 23-i szám
- ↑ 10 óra 40 perc 2002.11.16 | Kékszalag
- ↑ Bujtor és a Balaton egyet jelent, Füred szobrot emel a színész emlékére
- ↑ Balatonfüred – Bujtor Istvánnak szobra a kikötőben képek a szoborról
- ↑ Bujtor István Balatoni legenda
- ↑ a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z A Kékszalag története https://www.vitorlazas.hu/kekszalag-tortenete.html Hozzáférés: 2021.07.25
- ↑ A Kékszalag története
- ↑ Elhunyt Gömöry Pál olimpikon, tizenegyszeres magyar bajnok vitorlázó https://hajozas.hu/magazin/vitorlazas/elhunyt-gomory-pal-olimpikon-tizenegyszeres-magyar-bajnok-vitorlazo/ Hozzáférés: 2021.11.22
- ↑ http://www.balatontipp.hu/balatoni_hirek/kekszalag_2014_-_tortenet_tudnivalok_eselyek_mvsz_/ 20170708
- ↑ A trapéz miatt botrány a Kékszalagon. [2018. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
- ↑ Nincsenek leosztott lapok a Kékszalagon
- ↑ Na, de hova tűnt Bujtor István?
- ↑ Kékszalag: ismét Litkey volt a leggyorsabb
- ↑ Kilencedszer is nyert Litkey csapata a Kékszalagon
- ↑ 42. Kékszalag Versenykiírás https://www.vitorlazas.hu/42-kekszalag-verseny-kiiras-2010.html Hozzáférés: 2021.09.03
- ↑ 42. Kékszalag. Balatonfüred, július 1-3. V É G E R E D M É N Y (abszolút befutási sorrend alapján) https://docplayer.hu/6418098-42-kekszalag-balatonfured-2010-julius-1-3-v-e-g-e-r-e-d-m-e-n-y-abszolut-befutasi-sorrend-alapjan.html Hozzáférés: 2021.09.03
- ↑ Litkey a Kékszalag előtt
- ↑ Litkey 10. Kékszalagja
- ↑ Kékszalag 2014 – történet tudnivalók esélyek MVSZ
- ↑ Kékszalag :: Gordon Evelyn Díj a legjobb női kormányosnak. (Hozzáférés: 2018. június 21.)
- ↑ Ellenfelet kapott a Kékszalag rekorder
- ↑ 45. KÉKSZALAG Nemzetközi Tókerülő Vitorlásverseny - 2013. július 25-27.
- ↑ Litkey Farkas és a Lisa nyerte a Kékszalagot
- ↑ A Balaton tíz legnagyszerűbb vitorlása
- ↑ Véget ért a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj http://www.kekszalag.hu/hirek/veget-ert-a-49-kekszalag-erste-world-nagydij/ Archiválva 2017. július 10-i dátummal a Wayback Machine-ben 20170709
- ↑ Kékszalag - Minden hajó célbaért: http://magyarhirlap.hu/cikk/61044/Kekszalag_Minden_hajo_celba_ert (hozzáférés: 2016.07.16)
- ↑ Kékszalag vitorlásverseny: A mezőny nagy része már a kikötőkben A vitorlázók mintegy ötöde bajba került a balatoni versenyen
- ↑ 48. Kékszalag Erste World Nagydíj: http://www.kekszalag.hu/ 20170709
- ↑ Látványos rajt a Kékszalagon: http://www.eubalaton.hu/sport/vizisportok/latvanyos-rajt-a-kekszalagon-suruseg-a-parton Archiválva 2016. augusztus 22-i dátummal a Wayback Machine-ben (hozzáférés: 2016.07.11)
- ↑ FEIL bajnoki gyűrű az abszolút győztesnek. (Hozzáférés: 2018. június 22.)
- ↑ Lelepleztük a Bajnoki Gyűrűt
- ↑ A Principessa lett a legjobb egytestű hajó a Kékszalagon. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
- ↑ Ez történt a 2017-es Kékszalagon. [2018. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
- ↑ A Kékszalag rekordere Litkey Farkas, már tizenkét alkalommal győzött a tókerülő viadalon. [2018. június 23-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
- ↑ 49. Kékszalag Nevezési lista Osztályonként
- ↑ Véget ért a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj
- ↑ Pazar drónfelvétel a Kékszalagról, benne a vitatott bójakerüléssel
- ↑ 49. Kékszalag Erste World Nagydíj - Part 1
- ↑ Raffica Sailing Team, hivatalos nevén Raffica Vitorlás Sportegyesület
- ↑ Kékszalag – Litkey és csapata tizenharmadszorra is megszerezte a díjat
- ↑ 49._Kékszalag_Erste_World_Nagydíj_osztályonkénti_eredmények.pdf
- ↑ Az 50. jubileumi Kékszalag rajtja: 2018. július 26.. (Hozzáférés: 2018. június 23.)
- ↑ 50. Kékszalag 2018 Erste Nagydíj versenykiírás
- ↑ 50. Kékszalag Roadshow Keszthelyen és Balatonfüreden
- ↑ Megszületett az 50. Kékszalag Erste Nagydíj „Higgymagadban!” pályázatának eredménye!
- ↑ Elvitték Magyarországról az 50. Kékszalagot, 24.hu
- ↑ Három hajó fedélzetén is ott voltunk a Kékszalagon http://www.origo.hu/sport/egyeni/20180727-kekszalag-vitorlasverseny-elso-nap-osszefoglalo.html Hozzáférés: 2018.07.28
- ↑ Vitorlázás: 545 hajó teljesítette az 50. Kékszalagot
- ↑ Kékszalag – Újrajátszották a 2015-ös meccset – ismét a Safram nyert – fotókkal, videóval
- ↑ A Django annyira elszabadult, hogy az idei Kékszalagot is elnyerte
- ↑ Kihívás, kitartás, sebesség kéz a kézben - csütörtökön kezdődik az 51. Kékszalag
- ↑ A Racing Django futott be elsőként a Kékszalagon
- ↑ Litkey Farkas, facebook.com
- ↑ A Django nyerte az idei Kékszalag Nagydíjat a Balatonon, index.hu
- ↑ Kékszalag: az RSM2 futott be elsőként az 52. nagydíjon, NSO
- ↑ Kékszalag: 556 hajóval rajtolt a mezőny Balatonfüredről, Nemzeti Sport Online, 2021. július 22.
- ↑ Kékszalag: Vándor Róbert irányításával az RSM megvédte címét, Nemzeti Sport Online, 2021. július 22.
- ↑ Minden idők egyik legizgalmasabb Kékszalagja volt az idei – SAJTÓKÖZLEMÉNY
ForrásokSzerkesztés
További információkSzerkesztés
- 2017 évi 49. Kékszalag vitorlás verseny Siófok bójánál készült képek
- Legenás Vitorlások a Balatonon ADDIO
- A vitorlázó
- Balatoni Vitorlásiskola Társaság Vitorlás szótár “A spinakker luv szárába akasszuk be a spibumot, majd húzzunk a sottokon”
- László Dóra: Hogy a viharba ne! Úri huncutság, vagy sport a vitorlázás?
- Négy hétvége a Balaton körül - indul a Kékszalag Roadshow
- Best of 2017
- 50. Kékszalag július 26-28.
- Legendás balatoni vitorláshajók