A kínai kultúra a többi fejlett kultúrától elzárva fejlődött. Kelet-Ázsiában meghatározó jelleggel bír; Japánra, Koreára, Vietnámra komoly hatást gyakorolt.

Kína a világ egyik legrégibb civilizációjának otthona, kultúrája több ezer éves múltra tekint vissza. Noha a regionális szokások és hagyományok nagyban különbözhetnek, a közös nyelv és a vallási, etikai nézetek egyesítik Kína kultúráját, amelynek keretében olyan globálisan elterjedt életfilozófiát is létrehoztak, mint a taoizmus vagy a konfucianizmus.

A kultúra képekben
Kínai zenészek
Pi-pá pengetős hangszer
Hagyományos hangszerek
Pekingi opera
Kínai hagyományos ünnepi öltözék
Hanfu - hagyományos öltözet
Oroszlántánc a Kínai újév alkalmára
Tajcsicsüant (Taijiquant) gyakorló nők
Tajcsi (Taiji) legyezőkkel végezve
Csikung (Qigong), egészségmegőrző torna
Konfucianista szertartás
Taoista Ta-csiu (Da jiu) szertartás
Jellegzetes régi városi utca, Pingjao (Pingyao)
Hagyományos kínai ajtó kopogtatókkal
Oroszlánszobor
Teakultúra
Dzsunka
Jin-jang (Yin-yang)
A hakka népcsoport erődházai az ország délkeleti részén

Oktatási rendszerSzerkesztés

 
Osztály egy pekingi középiskolában

Az oktatás Kínában az oktatásügyi minisztérium által működtetett állami oktatási rendszer. Minden állampolgárnak legalább kilenc évig részt kell vennie az iskolában, az úgynevezett kilencéves kötelező oktatásnak, amelyet a kormány finanszíroz. A kötelező oktatás magában foglalja a hatéves általános iskolai oktatást, hat vagy hét éves kortól kezdve, és hároméves középiskolai oktatást 12-15 éves kor között. Néhány tartományban ötéves az általános iskola, de négyéves a középiskola.

Az 1980-as évek elején a kormány megengedte az első magán felsőoktatási intézmény létrehozását, 1995 és 2005 között ötszörösére növelve az egyetemi hallgatók és a doktori fokozattal rendelkezők számát.[1] 2003-ban a kínai központi és helyi kormányzatok 1552 felsőoktatási intézményt (főiskola és egyetem) működtettek és 11 millió hallgatójukat támogatták. Jelenleg több mint 100 nemzeti kulcsfontosságú egyetem működik, ideértve a Pekingi Egyetemet és a Csinghua egyetemet is, amelyeket a kínai egyetemek elitjének tekintnek.[2]

Kulturális intézményekSzerkesztés

 
A kínai első osztályú nemzeti múzeumok
 
A Sanghaj Múzeum

MúzeumokSzerkesztés

2013-ban Kínában 3589 múzeum működött, köztük 3054 állami tulajdonban lévő múzeum (nemzeti és helyi kormányzatok vagy egyetemek által működtetett múzeumok) és 535 magánmúzeum. A múzeumokat több osztályba sorolják, az első osztályú nemzeti múzeumok (国家一级博物馆, Kuocsia Jicsi Povuguan) pedig a legmagasabb besorolásúak.

NyelvSzerkesztés

A kínai nyelv a sino-tibeti nyelvcsalád legtöbb beszélővel rendelkező tagja. Nem létezik egységes kínai nyelv, hiszen az ország hivatalos állásfoglalása szerint a nyelvjárásoknak tekintett nyelvváltozatok olyan jelentős eltéréseket mutatnak, amely alapján külön kínai nyelvekről is beszélhetnénk.[3] Körülbelül 1,3 milliárd ember beszéli a kínai valamilyen formáját anyanyelvként.[4]

Az ősi írásbeli szabvány a klasszikus kínai (文言, venjen) volt. Évezredek óta használták, de leginkább a tudósok és az értelmiségiek, akik a társadalom "legfelső" osztályát alkották, az úgynevezett "士大夫, si ta fu". Ezen a nyelven írták a nagy konfuciánus klasszikusokat és a taoista alapműveket is.

Hit és filozófiákSzerkesztés

 
Tungmen város templomának udvara

Kína ősi hitrendszerei ritkán kerültek összeütközésbe egymással. A kínai nép körében mindig is szabadon keveredtek és többnyire jól kiegészítették egymást a különböző vallási meggyőződések és gyakorlatok.

Kína szellemi életének meghatározó tényezői az úgynevezett három tanítás: a taoizmus, a konfucianizmus és a buddhizmus voltak. A két őshonos filozófiai rendszer közül a konfucianizmus sokkal inkább volt filozófia, amely az erkölcsről és a viselkedés pragmatikus alapjairól tanított, míg a taoizmus egyszerre volt filozófiai és vallási irányzat. A buddhizmust Indiából vették át az 1. században, majd fokozatosan kifejlődött belőle egy sajátos kínai változat, ahogyan a konfucianizmus és a taoizmus hatást gyakoroltak rá.[5]

A múlthoz hasonlóan a mai Kínában is sokan mutatnak be rituális áldozatokat házi oltáraikon az őseiknek, továbbá igen sokféle istenségnek a templomaikban. Számos szentélyben a jövendőmondás újabb formáit is gyakorolják.[6]

A kínaiak olyan dolgokban hisznek, amit az európaiak zöme mint babonát elutasít. A jövendőmondó tanácsait követni néha azt jelenti, hogy le kell borotválni a fejüket, hogy ezzel engeszteljék ki a szerencse istenét, vagy élénk vörös övet kell viselniük, függetlenül attól, hogy milyen ruha van rajtuk.[5]

A fengsuj (szél és víz) ősi spirituális törvények gyűjteménye, más néven geomantika, amelyekkel a jó szerencsét igyekeznek vonzani, a balsorsot pedig megelőzni. Kínában az emberek és modern vállalatok gyakran komolyan követik a fengsuj útmutatásait.[5]

A taoizmus legfontosabb tanítása harmóniát találni a természet erőit mozgató teremtő őserővel és elérni a nem-cselekvés (无为, vu-vej) állapotát. A nem-cselekvés a céltudatos cselekvés elkerülését jelenti, azaz helyet adni a változások természetes folyamataival összhangban álló spontán cselekvésnek, és majd ez előbbiek által megvalósítani a tökéletességet és a halhatatlanságot, vagyis a teljes megvilágosodást. A Tao („az Út”) azt az ösvényt jelenti, amelyet a természeti világgal történő harmónia eléréséhez kell követni.[6]

MűvészetekSzerkesztés

ÉpítészetSzerkesztés

Kínában az építészet meghatározó művészeti ág. A művészet ezen ágának egyik legszebb alkotásai a pagodák.

A hagyományos építészetSzerkesztés

A tradicionális hiedelmek gyakran megjelennek a kínai építészetben. Az úgynevezett szellemfalat (影壁, jingpi vagy 照壁, csaopi) például azért állították fel a lakások és paloták bejárata mögött, hogy ezzel megakadályozzák a gonosz szellemek belépését. Úgy hiszik, hogy a szellem az árnyékát meglátva megijed, és elmenekül.[7]

A paloták tetőzetét oromdíszek ékesítik: a tetőgerinc két végén található mitológiai szörnyek a tűztől és gonosz szellemektől védelmezik az adott épületet.

A kínaiak a legkorábbi időktől kezdve a fát részesítik előnyben építési alapanyagként, mivel azt nemcsak könnyen lehetett szállítani, de praktikusnak is bizonyult. A lakóhelyeket nem állandó épületeknek építették, hanem úgy tervezték őket, hogy majd újra és újra át lesznek építve.

A tetőszerkezet nagyban eltér a nyugaton elterjedt tetőtípusoktól. A kínai tetőt olyan egymáson nyugvó gerendák alkotják, amelyek felfelé haladva fokozatosan egyre rövidebbek. Ez a szerkezettípus egyrészt lehetővé tette a tető természetes görbületét, másrészt esztétikai célokat is szolgálhatott. A tetőt végül félköríves cserepekkel borították be.[5]

Pingjao piactornya, Senhszi
Hua Sze Kungpej (Ma Laj-csi mauzóleuma), Linhszia, Kanszu
Pujang Jungfu Templom Pagoda

KertművészetSzerkesztés

A tradicionális kínai kertekben igyekeztek finom összhangot teremteni a természetes és mesterséges elemek között annak az alapvető taoista felfogásnak megfelelően, mely szerint törekedni kell a természettel való harmóniára. Az olyan filozófiai fogalmak, mint a jin-jang, képezték a kerttervezés alapjait mind a szó szerinti értelemben, mind látványelemként.

A történelem folyamán két fő kerttípus alakult ki: a császári park és a tudós-hivatalnokok magán pihenőhelyei.

SelyemszövésSzerkesztés

Úgy tartják, hogy a selyemhernyók tenyésztése egészen a Kr. e. 3. századra vezethető vissza. Évszázadokon keresztül a selyem szolgált fizetőeszközül: az állami szolgálatban állók, a hivatalnokok és a külföldi követek gyakran kaptak fizetségként vagy ajándékként selyembálákat. Az értékes anyagból a Közel-Keletre és a Római Birodalomba is szállítottak, többnyire a Selyemúton keresztül.

A selyemgyártás mai központjai Szucsou, Nanking és Csöcsiang tartomány Hangcsou körzete, ezeken a helyeken viszonylag alacsony áron lehet selymet vásárolni.[8] Hangcsounak a legnagyobb a selyemipara, Szucsou pedig művészi selyemhímzéseiről híres.[5]

 
A kínai festészet egy 17. századi műve
(A Csou-házbeli Ju király története)

FestészetSzerkesztés

A kínai festészet rendkívül jellegzetes, az európaitól erősen eltér, a 19. században a kuriózumokat kereső Európában hamar meghonosodott.

PorcelánSzerkesztés

A kínaiak valamikor a 7. században találták fel a porcelánt, de a kínai kerámiák története egészen a neolitikus korig vezethető vissza.

A szeladon volt az ősi Kína legszélesebben elterjedt porcelántípusa, amelyet vasoxid keverékéből állítottak elő - az égetés során keletkezett máz ebben az esetben zöld tónusú volt. A háromféle színű mázzal borított (三彩, szancaj) kerámiák a Tang-korból világhírre tettek szert.

Az egykoron a császári udvar által támogatott Csingtöcsen lett a porcelángyártás központja a 14. századtól. Napjainkban viszonylag olcsón lehet porcelánt vásárolni szerte az országban. Antik darabokhoz nehéz hozzájutni, mert az ópiumháborúk előttről származó műtárgyak kereskedelmét a kínai kormány nem engedélyezi.[5]

LakkmunkákSzerkesztés

A Közép- és Dél-Kínában honos lakkfa kérge tejszerű nedvet választ ki magából, amely nedves levegőn megszilárdul, majd kiszárad és megbarnul. Ez a száraz lakkréteg nem ereszti át a nedvességet, karcálló, ezért ideális eszköz az olyan anyagok megóvására, mint a fa vagy a bambusz.

Lakkozásnál először egy alapozó réteg kerül a belső anyagra, ezután következik egy különösen vékony réteg a legfinomabb lakkból. Korom vagy ecetbe áztatott vasreszelékek hozzáadásával fekete, krómmal vörös lakk nyerhető. A lakkozott tárgyak sima, fényes felülete nemcsak mutatós, de egyúttal erős és pillekönnyű is. A legkorábbi lakkozott tárgyak a Hadakozó fejedelemségek korából (Kr. e. 403–221) valók. Ebben az időben a lakk hétköznapi anyagnak számított. A (fából, bambuszból, bőrből, fémből, agyagból készült) berendezési tárgyakat gyakran vonták be lakkfelülettel.[5]

JádeSzerkesztés

A jáde Kína legértékesebb drágaköve és megmunkálása a legkorábbi olyan művészeti forma volt, amelyet a lehető legmagasabb szinten műveltek. A kínaiak nemcsak a szépségéért, de a neki tulajdonított varázserőért is tisztelik a jádekövet. A régi időkben a jádét rituális és vallási célokra használták, később azonban főleg díszítő és más esztétikai funkciót töltött be.

A mai kínai jáde-faragványokat készítő műhelyek mintegy 30 különböző jádekővel dolgoznak. A leghíresebb műhelyek Hotienben, Sousanban és Lojangban találhatók.[5]

Kínai írás és irodalomSzerkesztés

A kínai írás kb. 3000 éve született meg; a jellegzetes, szótagokat jelölő kínai karakterek azóta használatban vannak, igaz csak Tajvanon és Japánban. A Kínai Népköztársaságban 1956-58-ban bevezetett egyszerűsített kínai írásmód a hivatalos.

Az írás mindig is fontos szerepet játszott a kínai kultúrában. Nemcsak a különböző filozófiai és tudományos munkában, hanem a közigazgatásban is használatos volt. A hivatalnoki réteg is írásos versenyeken választották ki, illetve a kalligráfia és kínai szépirodalom is mindig virágzó művészeti ág volt.

FilmművészetSzerkesztés

SzínházSzerkesztés

ZeneSzerkesztés

A kínai zene egyedülálló. Hangskálája eltér az európai nyolcfokútól, helyette pentaton skálája van, mivel egy oktávban csak öt hang található.

Jellegzetes népi hangszerek: fúvós (fafúvók, okarina, szájorgona, pánsíp), ütő- (dob-, gong-, harangfélék), pengető- (citera-, cimbalom- és gitárfék), és vonós hangszerek (2, 3 és 4 húrú hegedűfélék).[9]

TáncSzerkesztés

A tánc Kínában nagyon változatos művészeti forma, amely számos modern és hagyományos táncműfajból áll. A táncok széles skáláját fedik le, a néptáncoktól kezdve az opera- és balett előadásokig, és felhasználják nyilvános ünnepségeken, rituálékban és szertartásokban.

56 hivatalosan elismert etnikai csoport él Kínában, és az országban minden etnikai kisebbségi csoportnak megvannak a saját néptáncai.

Globálisan a legismertebb kínai tánc a sárkánytánc és az oroszlántánc.

HarcművészetekSzerkesztés

A kínai harcművészetek olyan harcművészeti stílusok összefoglaló megnevezése, melyek Kínában alakultak ki.

GasztronómiaSzerkesztés

A kínai konyha bőséges választéka elsősorban a kínai császárok korszakának szokásából származik, ahol minden étkezéskor száz különböző ételt kínáltak. Az idő múlásával sok étel részévé lett a polgárok mindennapi étkezésének. Vitathatatlan, hogy akár Hongkong konyhaművészete, sőt még a kínai-amerikai konyha is bizonyos módon a kínai császári dinasztia konyhaművészetében gyökerezik.[10]

Különböző gasztronómiai jellemzők igazak a különféle társadalmi osztályú és nemzetiségű emberekre. A leghíresebb kínai ételek: pekingi kacsa, tím szam, sült rizs, száznapos tojás, teknősleves.

Hagyományok, szokásokSzerkesztés

 
Sárkányhajóverseny, az ország népszerű sportága.

AsztrológiaSzerkesztés

Tudomány, találmányokSzerkesztés

Kína tudományos élete az ókortól kezdve igen fejlett sok tudományágat tekintve.

Az ókori kínai matematika, amely felér ókori görögökével, elsősorban az építészetet és a földrajztudományt szolgálta. Mindenképp szólni kell a kínai csillagászatról, illetve csillagjóslásról, amely a mai napig nagy becsben tartott kínai horoszkóp alapjául szolgált.

Továbbá jelentős kínai eredmények születtek a kémia és a biológia területén is.

Kína rengeteg találmánnyal rendelkezett, amely Európában csak jóval később honosodott meg.

Néhány jellegzetes kínai találmánySzerkesztés

 
A porcelánt annyira azonosították Kínával, hogy az angol nyelvhasználatban ugyanazt a szót használják rá és az ország nevére

Hagyományos orvoslásSzerkesztés

Egy másik fontos kínai tudomány a hagyományos kínai orvoslás. A kínai akupunktúra, illetve további természetgyógyászati módszerek a nyugati országokban is egyre népszerűbbé válnak.

TestedzésSzerkesztés

Kínában kora reggel több millió, többségében idősebb ember gyűlik össze a parkokban, hogy tornagyakorlatokat végezzenek. A tradicionális testedzésnek több válfaja is van, amelyekkel nemcsak a test karbantartásáról gondoskodnak, de terápiaként is használják.

ÜnnepekSzerkesztés

 
A kínai újév alkalmából feldíszített utca a malajziai Pekanbaru kínai negyedében

A hagyományos kínai ünnepek az aratás vagy az imádság alapvető részét képezik. A legfontosabb kínai ünnep a kínai újév (tavaszünnep), amelyet Tajvanon és a tengerentúli kínai közösségekben is ünnepelnek. Az összes hagyományos ünnepet a kínai naptár szerint ütemezik (kivéve az ősök napját és a téli napforduló napjait).

2019-ben hét hivatalos ünnepnap van Kínában. Az ünnepek jellemzője, hogy a hétvégéket általában a tényleges ünnep melletti hétköznapokkal cserélik, hogy hosszabb ünnepi időszakot hozzanak létre.

EgyébSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. "China's Book in Higher Education Archived July 29, 2017, at the Wayback Machine graphic in The New York Times based on information from China's Ministry of Education, April 28, 2005
  2. Su, Xiaohuan (March 28, 2011), China 'to overtake US on science' in two years, BBC World News, ISBN 978-7-80113-993-1, archived from the original on August 13, 2018, retrieved June 21, 2018
  3. Archivált másolat. [2018. május 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. január 11.)
  4. Most spoken languages in the world (angol nyelven). Statista. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  5. a b c d e f g h Nyitott szemmel: Kína, 2007.
  6. a b Jonathan Fenby: Hetven csoda Kínából, 2008
  7. Xia Bin 夏彬 (2010). „中国影壁艺术探讨——试以北京、山西影壁为例. [A kínai árnyékfalak művészetének vizsgálata – példaként véve a pekingi és shanxi árnyékfalakat.]” (kínai nyelven). 艺海 (Kína) (Vol. 1), 65. o.  
  8. Chinese Silk — Silk History, Production, and Products. China Highlights. (Hozzáférés: 2020. január 1.)
  9. A kultúra világa, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1965
  10. Ling Foong KONG: The food of Asia. Tuttle Publishing, 2002. ISBN 0-7946-0146-4.

ForrásokSzerkesztés

  • Nyitott szemmel: Kína, 2007.

FordításSzerkesztés

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Culture of China című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.