Kalapácsvetés

az atlétika egyik versenyszáma
(Kalapácsvető szócikkből átirányítva)

A kalapácsvetés az atlétika egyik versenyszáma, mely a gerelyhajítással, súlylökéssel és diszkoszvetéssel együtt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) (és a tagszervezetek) legrangosabb viadalain, azaz a szabadtéri világversenyeken a dobószámokat alkotja.

Kalapácsvetés

Története szerkesztés

A mai modern kalapácsvetés a görögök testkultúrájában ugyan nem, de más ókori népeknél (pl. a skótok és írek) jelen volt a mágikus vetélkedés vagy harci kiképzés egyik formájaként. Az 1800-as években Angliában már elfogadott versenyszám, ekkor még egy vonal mögül, helyből dobták el a versenyzők a szert. Az első angol bajnokságot (1866) R. James nyerte 24,50 m-es eredménnyel.

A kalapácsvetés 1900-ban lett olimpiai versenyszám. Az első bajnok John Jesus Flanagan volt, akinek még két alkalommal (1904, 1908) sikerült ezt a címet megszereznie. A Patrick Ryan által 1913-ban felállított 57,77 m-es első hivatalos világcsúcsot 25 éven át senkinek nem sikerült megdönteni.

A női kalapácsvetést csak 1997-től vette fel az IAAF a világbajnokság versenyszámai közé.

A magyar bajnokságon először 1937-ben szerepelt versenyszámként a kalapácsvetés, ezen Kemény Gábor diadalmaskodott.[1]

Szabályai szerkesztés

A kalapácsvető a perdület állandóságát használja ki, így a lehető legmesszebbre dobva a kalapácsot. Eldobás után a dobókörből hátul kell kilépni. Ha a dobás után vagy közben máshol lép ki a versenyző, a dobás érvénytelennek fog számítani

Szerek, eszközök szerkesztés

  • A kalapács három részből, a fémből készült fejből, a nyélből (vagy huzal) és a fogantyúból (vagy kengyel) áll.[1]
  • A közönség, a versenybírók és a versenyzők védelme érdekében minden dobást elkerített helyről vagy védőketrecből kell végrehajtani.[1]

Statisztika szerkesztés

Magyar csúcsok[1] szerkesztés

Felnőtt szerkesztés

Utánpótlás szerkesztés

Serdülő szerkesztés

Ifjúsági szerkesztés

Minden idők legjobb női kalapácsvetői[2] szerkesztés

Rangsor Dobás hossza Versenyző neve Helyszín Időpont
1. 82,29 m   Anita Włodarczyk (POL) Rió 2016. augusztus 16.
2. 77,80 m   Tatyana Lysenko (RUS) Tallinn 2006. augusztus 15.
3. 77,32 m   Aksana Miankova (BLR) Minszk 2008. június 29.
4. 77,26 m   Gulfiya Khanafeyeva (RUS) Tula 2006. június 12.
5. 77,12 m   Betty Heidler (GER) Berlin 2009. augusztus 22.
6. 76,90 m   Martina Hrašnová (SVK) Nagyszombat 2009. május 16.
7. 76,83 m   Kamila Skolimowska (POL) Doha 2007. május 11.
8. 76,66 m   Volha Tsander (BLR) Minszk 2005. július 21.
9. 76,63 m   Ekaterina Khoroshikh (RUS) Nagyszombat 2006. június 24.
10. 76,62 m   Yipsi Moreno (CUB) Zágráb 2008. szeptember 9.

Minden idők legjobb férfi kalapácsvetői[2] szerkesztés

Rangsor Dobás hossza Versenyző neve Helyszín Időpont
1. 86,74 m   Jurij Szjedih (URS) Stuttgart 1986. augusztus 30.
2. 86,73 m   Ivan Cihan (BLR) Brest 2005. július 3.
3. 86,04 m   Szergej Litvinov (URS) Drezda 1986. július 3.
4. 84,90 m   Vagyim Gyevjatovszkij (BLR) Minszk 2005. július 21.
5. 84,86 m   Murofusi Kódzsi (JPN) Prága 2003. június 29.
6. 84,62 m   Igor Asztapkovics (BLR) Sevilla 1992. június 6.
7. 84,48 m   Igor Nyikulin (URS) Lausanne 1990. július 12.
8. 84,40 m   Jüri Tamm (URS) Besztercebánya 1984. szeptember 9.
9. 84,19 m   Annus Adrián (HUN) Szombathely 2003. augusztus 10.
10. 83,68 m   Gécsek Tibor (HUN) Zalaegerszeg 1998. szeptember 19.

Híres kalapácsvetők szerkesztés

Magyarok szerkesztés

Külföldiek szerkesztés

Lásd még szerkesztés

Jegyzetek szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés

Nézd meg a kalapácsvetés címszót a Wikiszótárban!
A Wikimédia Commons tartalmaz kalapácsvetés témájú médiaállományokat.