Főmenü megnyitása

Kumorovitz L. Bernát (Ötösbánya, 1900. október 5.Budapest, 1992. február 22.) premontrei szerzetes, történész, levéltáros, a történelemtudomány doktora (1956), a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A tudományos alapokra helyezett magyarországi pecséttani kutatások úttörő jelentőségű alakja volt, de számottevő eredményeket ért el az oklevéltan és a címertan területén is.

Kumorovitz L. Bernát
Született 1900. október 5.
Ötösbánya
Elhunyt 1992. február 22. (91 évesen)
Budapest
Nemzetisége magyar
Foglalkozása történész,
levéltáros,
egyetemi oktató

Tartalomjegyzék

NeveSzerkesztés

Eredeti neve Kumorovitz Lajos volt, pappá szentelésekor vette fel a Bernát szerzetesi nevet, s többnyire Kumorovitz L. Bernát vagy Kumorovitz Bernát néven jegyezte publikációit. Ezeken kívül időről időre a Kumorovitz Lajos Bernát, Kumorovitz Bernát Lajos és Kumorovitz Bernát L. névváltozatokat szintén használta.

ÉletútjaSzerkesztés

Középiskolai tanulmányait Lőcsén végezte, majd 1918-ban Jászón belépett a premontrei szerzetesek sorába. 1919-től végzett teológiai tanulmányai után 1923-ban pappá szentelték. 1923 és 1926 között tanulmányokat folytatott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen (PPTE) is, ahol 1927-ben történelem–földrajz szakos tanári, 1928-ban pedig bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1926-tól 1948-ig főállásban a gödöllői Premontrei Szent Norbert Gimnáziumban oktatott, 1939 és 1943 között mint a magyar tagozat igazgatója. Ezzel párhuzamosan, 1933–1934-ben ösztöndíjjal a bécsi Magyar Történeti Intézetben kutatott. 1934 és 1938 között a PPTE-n is oktatott proszemináriumi előadóként és tanársegédként, 1938-ban pedig oklevél- és pecséttani magántanári képesítést szerzett, egyúttal az egyetemes történelem szerződéses adjunktusa lett az egyetemen. 1938–1939-ben újra módja nyílt külföldi tanulmányúton járni, Rómában, Nápolyban és Ravennában folytatott könyvtári és levéltári kutatásokat. Hazatérését követően folytatta az oktatómunkát a gödöllői gimnáziumban és a fővárosi tudományegyetemen, 1942-től pedig a Budapesti Tanítóképző Főiskolán (BTF) is előadott. 1943-tól a Norbertinumban, a premontrei rend budapesti tanárképző főiskolájában is oktatott.

Gimnáziumi tanári állása mellett három katedrája volt tehát, amikor rendje gödöllői gimnáziumát 1948-ban megszüntették. 1949-ben veszítette el állását a BTF-en, s ugyanebben az évben fosztották meg akadémiai levelező tagságától is. 1950-ben a premontrei rendet feloszlatták, a Norbertinumot megszüntették és épületeit államosították, s még ugyanabban az évben Kumorovitz PPTE-beli adjunktusi címét is megvonták. Jóllehet, a fővárosi állami egyetemen még további egy évig, 1951-ig címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktathatott oklevéltant és pecséttant a történészhallgatóknak.

1950 és 1957 között alkalmi munkákból élt, különféle intézmények (Budapesti Történeti Múzeum, MTA Történettudományi Intézet stb.) felkérésére oklevélkivonatokat és ‑fordításokat készített. 1957-ben végül részlegesen rehabilitálták, kinevezték a Budapesti Történeti Múzeum középkori osztályának tudományos munkatársává. 1962 és 1972 között tudományos főmunkatársként irányította az osztály munkáját, 1975 után pedig tudományos tanácsadóként segítette a múzeumban folyó történeti kutatásokat. 1959-től újra taníthatott egyetemen is, az Eötvös Loránd Tudományegyetem történeti segédtudományok tanszékén oktatott, 1963 és 1981 között mint címzetes egyetemi tanár. 1989-ben még megérhette teljes rehabilitálását, akadémiai tagságának visszaállítását.

MunkásságaSzerkesztés

Fő kutatási területe a történeti segédtudományok közé tartozó pecséttan (szfragisztika), oklevéltan (diplomatika), címertan (heraldika) és zászlótan (vexillológia) volt. A legjelentősebb eredményeket a pecséttan területén érte el. Általános elméleti megállapításain és pecséttan-történeti áttekintésein túlmenően széles történeti, jog- és hivataltörténeti kitekintéssel és megalapozottsággal vizsgálta a középkori magyar királyi és kancelláriai pecséthasználatot, amelynek első monográfiáját is megírta (1944). Az 1960-as években a Budapesti Történeti Múzeum általa vezetett középkori osztálya a magyarországi szfragisztikai kutatások bázisintézményévé vált.

Heraldikusként és vexillológusként részletesen feldolgozta a magyar államcímer (a nagy- és középcímer), illetve a nemzeti trikolór múltját. Diplomatikai munkássága során feldolgozta több hiteleshely és a leleszi premontrei konvent oklevélkiadó tevékenységét, ezenkívül több, a 11–15. századot felölelő oklevélgyűjtemény (regeszta) kiadása fűződik a nevéhez. Levéltári kutatásain keresztül behatóan tanulmányozta a középkori Magyarország hivatali írásbeliségét és a premontrei rend hazai történetét. A Budapesti Történeti Múzeum munkatársaként több jelentős várostörténeti közleménye jelent meg (pl. Óbuda múltjáról), illetve a budai Szent Zsigmond-prépostság és a várkápolna múltján keresztül hozzájárult a Budán székelő udvari körök műveltségi viszonyainak megismeréséhez (rezidenciakutatás).

Kevés számú önálló kötete jelent meg, elsősorban szakfolyóiratokban és gyűjteményes kötetekben publikálta tanulmányait.

Társasági tagságai és elismeréseiSzerkesztés

1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, de az Akadémia 1949-es átszervezésekor tanácskozó taggá minősítették vissza. 1989-ben rehabilitálták, és 1990-ben a rendes tagok sorába emelték. 1941-től a Szent István Akadémia rendes tagja is volt.

Főbb műveiSzerkesztés

  • Az authentikus pecsét. Budapest, Franklin, 1936, 24 p. (Különlenyomat a Turulból)
  • A specialis praesentia regia pecséthasználata Zsigmond korában. Budapest, Egyetemi ny., 1937, 20 p.
  • A magyar szfragisztika múltja. Budapest, Szerző, 1938, 64 p.
  • A magyar címer kettőskeresztje és hármashalma. Gödöllő, k. n., 1942, 44 p.
  • A magyar pecséthasználat története a középkorban. Gödöllő, Szent Norbert Gimnázium, 1944, 80 p.
    Bővített kiadás: A magyar pecséthasználat története a középkorban. Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum, 1993, 135 p.
  • Veszprémi regeszták 1301–1387. Szerk. Kumorovitz L. Bernát. Budapest, Akadémiai, 1953, 395 p.
  • A budai várkápolna és a Szent Zsigmond-prépostság történetéhez. in: Tanulmányok Budapest Múltjából XV. 1963. 109–151.
  • A középkori magyar „magánjogi” írásbeliség első korszaka (XI–XII. század). in: Századok 1963. 1–31.
  • A magyar közép- és nagycímer kialakulása. in: Levéltári Közlemények 1965. 209–234.
  • Budapest történetének okleveles emlékei I–III. Szerk. Kumorovitz L. Bernát. Budapest, Budapesti Történeti Múzeum, 1987–1988.

ForrásokSzerkesztés

További irodalomSzerkesztés