Mádl Ferenc

Mádl Ferenc (Bánd, 1931. január 29. – Budapest, 2011. május 29.) Széchenyi-díjas magyar jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. A nemzetközi gazdasági és összehasonlító magánjog neves kutatója. 1990 és 1993 között tárca nélküli miniszter, 1993 és 1994 között művelődési és közoktatási miniszter. 2000 és 2005 között a Magyar Köztársaság elnöke.

Mádl Ferenc
A harmadik magyar köztársaság 2. köztársasági elnöke
Hivatali idő 2000. augusztus 4. – 2005. augusztus 5.
Előd	Göncz Árpád
Utód	Sólyom László
Magyarország művelődési és közoktatási minisztere
Hivatali idő 1993. február 22. – 1994. július 15.
Előd	Andrásfalvy Bertalan
Utód	Fodor Gábor
Született	1931. január 29. Bánd
Elhunyt	2011. május 29. (80 évesen) Budapest
Sírhely	Fiumei Úti Sírkert
Házastársa	Némethy Dalma
Foglalkozás	jogtudós, egyetemi tanár
Iskolái	Eötvös Loránd Tudományegyetem Strasbourgi Egyetem
Díjak	Katolikus Izabella-rend nagykeresztje aranylánccal Fehér Sas-rend Knight Grand Cross of the Order of St. Olav‎ Három Csillag érdemrend nagykeresztje Collar of the Order of the Cross of Terra Mariana Knight Grand Cross with Collar of the Order of Merit of the Italian Republic (2002) Grand Collar of the Order of Prince Henry Knight Grand Cross of the Order of St Michael and St George Kölcsey-emlékplakett (1994) Románia Csillaga érdemrend nagykeresztje lánccal Grand Order of King Tomislav Francia Köztársaság Becsületrendjének nagykeresztje Grand Cross of the Order of the White Rose of Finland Az Osztrák Köztársaság Nagy Csillaga Order of the White Star, Collar Class Order for Exceptional Merits Magyar Érdemrend nagykeresztje a lánccal (2000) Széchenyi-díj (1999)
Mádl Ferenc aláírása
A Wikimédia Commons tartalmaz Mádl Ferenc témájú médiaállományokat.

Életpályája

Bánd és Szentkirályszabadja elemi iskolája után, középiskolában, 1943–1951 között, a Veszprémi Piarista Gimnáziumban (később Állami, jelenleg Lovassy László Gimnázium) tanult. 1951-ben vették fel a Pécsi Tudományegyetemre, majd 1953-ban átkerült az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben szerzett jogi diplomát. 1961 és 1963 között a Strasbourgi Egyetem Nemzetközi Összehasonlító Jogi Karán vett részt posztgraduális képzésen.

Diplomájának megszerzése után bírósági fogalmazó, majd bírósági titkár volt. 1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia Hivatalának állam- és jogtudományi referense lett, később osztályvezetői minőségben dolgozott ott 1971-ig, majd 1980-ig a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének főmunkatársa volt.

Akadémiai állása mellett 1971-től az Eötvös Loránd Tudományegyetem polgári jogi és nemzetközi magánjogi tanszékének oktatója volt, kezdetben docensi minőségben. 1973-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 1978-ban az egyetem Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatójává, emellett 1985-ben a nemzetközi magánjogi tanszék vezetőjévé nevezték ki. Számos külföldi egyetemen volt vendégprofesszor: Kaliforniai Egyetem, Berkeley (1967, 1979), Strasbourgi Egyetem (1968, 1970), McGeorge Jogi Egyetem, Sacramento (1979), Lajos–Miksa Egyetem, München (1995).

1964-ben védte meg az állam és jogtudományok kandidátusi, 1974-ben akadémiai doktori értekezését. Akadémiai doktori disszertációjának témája: „A vállalat és a gazdasági verseny az európai gazdasági integráció jogában”. 1977-ben lett tagja az MTA Állam- és Jogtudományi Bizottságának. 1984-ben a Tudományos Minősítő Bizottság titkárává nevezték ki, amely tisztségét a TMB 1990-es megszűnéséig viselt. Közben 1987-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1993-ban rendes tagjává. 1985-ben a Harvard Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Akadémia, 1988-ban az Európai Akadémia, 1989-ben az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia is felvette tagjai sorába. 1999-től a Szent István Akadémia tagja volt.

Az Állam és Jogtudomány, az Acta Juridica és a hamburgi Nemzetközi Összehasonlító Jogi Enciklopédia szerkesztőbizottságába is bekerült. Húsz szakkönyvet és több mint kétszáz tanulmányt publikált magyarul és idegen nyelveken. 1999. március 15-én Széchenyi-díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért.

2011. május 29-én hunyt el. 2011. június 7-én a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben (28-as parcella 0 szakasz, 1. sor, 40. sírhely) helyezték örök nyugalomra.

Közéleti pályafutása

1988-ban a magánjog egységesítését szolgáló római nemzetközi intézet kormányzótanácsának tagja, 1989-ben az államok és a külföldi beruházások washingtoni nemzetközi választottbíróságának bírája lett.

Hazai közéleti szerepe a rendszerváltás után lett, amikor az Antall-kormányban kinevezték Európa-ügyi és a tudománypolitikáért (ezáltal az MTA felügyeletéért) felelős tárca nélküli miniszterré 1990. május 23-ai hatállyal. Miniszteri tisztségét 1993. február 22-éig viselte, amikor művelődési és közoktatási miniszterré nevezték ki. Tisztségét a Boross-kormányban is megtartotta. Eközben 1990 júliusától 1994-ig a kormány mellett működő Tudománypolitikai Kollégium elnöke volt. Miniszteri munkássága alatt fontos szerepet játszott a hazai oktatásügy és tudományos kutatás új, korszerű kereteinek, valamint törvényi szabályozásának kialakításában. Emellett privatizációs miniszterként 1990 és 1991 között az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának elnöki tisztét töltötte be.

1995-ben az akkori ellenzéki pártok többsége (Fidesz, MDF, KDNP) Mádl Ferencet jelölte köztársasági elnökjelöltnek, az Országgyűlés azonban a kormányoldal (MSZP, SZDSZ) jelöltjét, Göncz Árpádot választotta újra államfőnek. Jelölése az ellenzék jelöltállító szerepét volt hivatott jelezni.

1996 és 2000 között a konzervatív Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnökeként tevékenykedett, emellett 1999 és 2000 között az Orbán-kormány tudományos tanácsadó testületének tagja volt.

2000-ben az akkori koalíciós megállapodás szerint az FKgP volt jogosult a kormánypártok nevében köztársasági elnököt jelölni. A párt Mádl Ferencet jelölte. Június 6-án az Országgyűlés megválasztotta Göncz Árpád utódjaként köztársasági elnökké a harmadik fordulóban. Ekkor távozott minden addigi munkahelyéről. 2005-ben bejelentette, hogy nem vállal még egy elnöki ciklust. 2005. augusztus 5-én adta át hivatalát utódjának, Sólyom Lászlónak. Visszavonulása után emeritálta és díszdoktori címet adományozott neki az ELTE.

Tudományos munkássága

Fő kutatási területei a nemzetközi gazdasági jog, az Európa-jog és a nemzetközi összehasonlító magánjog. Kutatásai során a deliktuális felelősség jogi rendjét a társadalmi fejlődés szemszögéből mutatta be. Kimunkálta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogának elméletét. Megszervezte az említett diszciplínák oktatási és kutatási tanszéki feltételeit. Elősegítette az európai integráció, illetve Magyarország EU-s csatlakozásának jogi keretét és feltételeit, elsősorban a jogharmonizáció területén. Ehhez feldolgozta és bemutatta könyveiben az európai integráció jogi rendjének több intézményét.

A nemzetközi összehasonlító (komparatív) magánjog területén fejtett ki komolyabb tudománypolitikai, illetve -szervezési tevékenységet. Különböző tudományos fórumokon és társaságokon keresztül ösztönözte a kelet–nyugati jog-összehasonlítás kiterjesztését és tudományosabb alapokra történő helyezését.

Családja

Mádl Ferenc emléktáblája szülőfaluja, Bánd központjában

Mindkét nagyapja megjárta Amerikát és a kint szerzett keresményükből földet vettek. Szülei előbb néhány hold földön gazdálkodtak, majd béreltek még hozzá egészen a téeszesítésig. Édesapja földműves létére filozófiai mélységű könyveket olvasott, több hangszeren játszott. A Herendi Porcelángyárból ment végül nyugdíjba.

Hatan voltak testvérek, szűkös soruk dacára szüleik segítségével valamennyien egyetemet végeztek: két testvére jogi egyetemet, egy közgazdasági egyetemet, kettő bölcsészettudományi egyetemet végzett.

Felesége Némethy Dalma volt. Egy fia és három unokája született. Másod-unokatestvére Mádl Antal irodalomtörténész, egyetemi tanár.

Díjai, elismerései

• Akadémiai Díj (1968)
• Kölcsey-emlékplakett (1994)
• Széchenyi-díj (1999)
• Francia Köztársaság Becsületrendje (1999)
• Magyar Örökség díj (2000)
• A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2000)
• Szent Olaf-rend (2002)
• Románia Csillagrendje (2002)
• Jean Monnet Alapítvány Európáért Aranyérem (2002)
• Pro Universitate et Scientia (2003, Magyar Professzorok Világtanácsa)
• Jeruzsálemért Érdemrend (2006)
• Bánd község díszpolgára (2008)
• Budapest díszpolgára (2011)
• a Pécsi Tudományegyetem, a párizsi, a heidelbergi, a müncheni, a nápolyi, a varsói, a tallinni és az athéni egyetem díszdoktora

Emlékezete

Mádl Ferenc szobra Bánd központjában

A Veszprém megyei Bándon 2016. július 31-én szobrot avattak a tiszteletére (Gácsi Barna alkotása). Az előbbitől néhány méterre, a község iskolaépületének falán már 2014-ben emléktáblát állítottak arra emlékezve, hogy azon a helyen kezdte meg az iskolai tanulmányait.

Főbb publikációi

• A deliktuális felelősség a társadalom és a jog fejlődésének történetében (1964)
• Az Európai Gazdasági Közösség joga (1974)
• Összehasonlító nemzetközi magánjog (1978)
• The Law of Transactions (1982)
• A külgazdaság és a nemzetközi beruházások joga (1988)
• State and Economy in Transformation (1997)
• EU Integration Process – Enlargement and Institutional Reforms (1997)
• Magyar nemzetközi magánjog és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (Vékás Lajossal, 1985–2004, 8 kiadás)
• Az európai örökség útjain (1995).
• Állam és gazdaság – Forradalom a jog útján a közép- és kelet-európai országokban (1997)
• Quo vadis, Európa? (2004)

Források

• A Magyar Tudományos Akadémia tagjai 1825–2002 II. (I–P). Főszerk. Glatz Ferenc. Budapest: MTA Társadalomkutató Központ. 2003. 818–819. o.
• MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, 704. old., ISSN 1787-288X
• Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján
• Életrajz a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján
• A szeretet diplomatája – Interjú Mádl Dalmával Heti Válasz, 2005. augusztus 4.

Elődje: Göncz Árpád

A (III.) Magyar Köztársaság elnöke 2000–2005

Utódja: Sólyom László