Aquincumi katonai táborok
Aquincum-katonai táborok név alatt az időszámításunk kezdete idején a mai Budapest területén alakult római kori katonai táborokat értjük. Ilyen táborból több is volt a Duna mentén.
A Római Birodalom terjeszkedési stratégiájának a része volt előbb segédcsapatai (auxiliares) számára ideiglenes táborokat létesíteni, majd később, a birodalom pozíciójának javulásakor építettek állandó tartózkodásra is alkalmas kőtáborokat, amik körül városias település is kialakult.
Claudius és a Flaviusok kora (41-98)
szerkesztésA védendő pontok
szerkesztésA Duna menti első római kori katonai táborok a stratégiai fontosságú átkelőhelyek védelmére jöttek létre. Aquincum az eraviszkuszok civitasának a szélén feküdt, stratégiai fontosságú helyen. A terepviszonyok miatt a Dunakanyar kevéssé volt védhető, így a Gellért-hegynél volt a Felső-Duna egyik legfontosabb átkelőhelye, amit a rómaiak megjelenése előtt az eraviszkuszok felügyeltek. Ezt és a Duna több más átkelőhelyét katonai táborral kellett megerősíteni. Különösen fontosak voltak a szigetek, mert ezek csúcsainál a folyó beszűkült, és természetesen a magaslatok is fontos stratégiai pontnak számítottak. Ezen pontok mentén kellett kialakítani a limest, ami két következménnyel járt:
- a Gellért-hegyi oppidumot és a többi falut hátrébb kellett tolni a katonai zónától, és
- a budapesti limesszakasz fontos pontjaira állandó jelenlétű katonai egységeknek, az 500 fős lovas alakulatoknak tábort kellett építeni.
Nagytéténytől Békásmegyerig 6 ilyen pont van a Dunán: szigetek végpontjai valamint a Dunába ömlő folyók torkolatai, mivel a távolsági utak e folyók mentén értek a Dunához. Akkoriban a folyó vízszintje sokkal alacsonyabb volt a mainál, ezért volt szükséges az átkelő helyeket védeni.
A római korban a mai három nagy sziget mellett (Csepel-sziget, Margit-sziget, Hajógyári-sziget) használták még a Fürdő-szigetet (a Hajógyári- és a Margit-sziget találkozásánál). A sziget a nevét a rajta épült közfürdőről kapta, de a szigetet a Duna Gőzhajózási Társaság elkotortatta 1874-ben, mert akadályozta a gőzhajók közlekedését. Ugyanekkor sziget volt a mai Pest Belvárosának területe is, amit egy Duna-ág határolt a mai Nagykörút helyén. A két fontos folyótorkolat, az Arany-ároké Óbudán és az Ördög-ároké a Tabánban, a Gellért-hegy északkeleti aljában szintén védendő terület volt.
Ennek a hat veszélyeztetett pontnak a megerősítése és erődítése ismert a legújabb ásatásoknak köszönhetően. A hat pont ismerete azért jelentős, mert azelőtt csak három létezéséről tudtak, és fel sem merült a másik három szükségessége.
A 6+1, napjainkban többé-kevésbé felszínre hozott castrum és segédcsapattábor az 1. századból, Claudius és Vespasianus idejéből való. A legújabb kutatások szerint két fázisban építették be a határvonalat, délről észak felé haladva.
A segédcsapattáborok
szerkesztés- Campona-Nagytétény 50 körül létesült, korai alaprajza részben ismert. Első helyőrsége, a cohors prima Tungrorum Frontoniniana a Rajnától érkezett.
- Albertfalva, aminek ókori neve nem ismert, szintén 50 körül létesült. Jelenleg az egész pannoniai határvonalon a legjobban feltárt auxiliaris (azaz segédcsapat-) castrum, védművei és beépítésrendszere is ismertek, valamint a tábort körülvevő vicus militaris épületei is ismertek.
- A Gellért tér déli oldala a hegy lábánál, a Csepel-sziget északi végénél. Mocsaras terület volt, vicus militarisa ismert. Több 1. századi ala váltotta itt egymást és fazekastelepe a 2. század elején is működött.
- Fő utca-Bem tér (Víziváros). Itt castrum állt 45-50-től. Első helyőrsége az ala Hispanorum prima volt. A castrumot a Margit-sziget déli végével szemben a Pasarét-Batthyány utca mentén futó út zárja le. Az ala közfürdője a vicusban (a déli táborkapun kívül) a Fő utcában, a mai török fürdő helyén volt. Főutcája a mai Fő utca alatt fut.
- A Lajos utca–Árpád híd térségében a castrum építési felirata 73-ból való, és úgy tűnik, egy korábbi kisebb tábor helyére építették. Ennek védműveit mind a 4 oldalon feltárták. A tábor belsejében és körülötte a vicusból is ismert több épület, valamint ipartelepe is volt, aminek a fazekasrészlege ismert. Helyőrsége az ala prima Tungrorum Frontoniniana volt. Temetőjében, a mai Lajos utca mentén több lovas katona sírköve is előkerült.
- A Hajógyári-sziget mindkét vége megerősített hely volt már Claudius és Vespasianus idejében is, egy-egy segédcsapattábor emelkedett a szigettel szemben lévő budai parton. Az északi pontnál lévő tábor a későbbi polgárváros helyén terült el, ennek a védműveit sikerült feltárni, vizesárka is volt Ezt a 2. század közepén töltötték be üszkös-romos épületanyaggal. A déli ponton, az Árpád híd déli feljárójánál lévő tábort 73-ban építették, amikor Pannonia helytartója Caius Calpetanus Rantius Quirinalis Valerius Festus volt. A két segédcsapattábor közötti terület nyugati oldalán állt a Domitianus császár alatt létesített légiótábor.
- A folyótorkolatok közül, északról délre haladva előbb az Aranyhegyi-patak torkolata számított fontos stratégiai pontnak, (a jelenlegi Óbuda, Mozaik utca, és a Filatorigát helyén). Ez a patak ma mesterséges mederben halad, átszeli a polgárvárost kelet-nyugati irányban, párhuzamosan az esztergomi vasút töltésével. Eredetileg azonban az Arany-hegyről indulva délkeleti irányban folyt és felvette a Rádl-árok vizét, ami a Bécsi út felől érkezett az Árpád-forrásból. Az Arany-árok torkolatánál arra is figyelni kellett, hogy a Duna egészen keskennyé szűkült a Hajógyári-sziget miatt. A torkolat előterében a patakon át hidat is kellett verni a Dunával párhuzamosan futó limesút részére. Mindezek miatt itt is szükség volt egy állandó táborra és egy esetleges őrtoronyra is. A három létesítmény (castrum, őrtorony, híd) valamint a kikötő partfalának nyomai előkerültek a Mozaik utca-Miklós utca térségében végzett ásatásokon.
Az 1. század közepéig, a 40-es-50-es évek közötti csapatelhelyezések idején főleg a Rajna mellékéről, Galliából és Hispaniából érkeztek lovas alakulatok. Ezek magukkal hozták a kézműveseiket is: fegyverkovácsokat, fazekasokat, kőfaragókat, szövőket, de a helyőrségek ellátásába bevonták a helyi lakosságot is.
Ma a felsorolt segédcsapattáborok helyénél, valamint a később épített Contra-Aquincum és Transaquincum helyén egy-egy Duna-híd ível át a folyón: Újpesti vasúti híd, Árpád híd, Margit híd, Lánchíd, Erzsébet híd, Szabadság híd, Petőfi híd, Összekötő vasúti híd.
A segédcsapatok állománya összesen 3-4000 fő volt. Őmelléjük helyeztek egy légiót 6000 főnyi katonával, így Aquincum térségét mintegy 10000 fő vigyázta.
A légiótábor
szerkesztésAz első légió, a legio II Adiutrix Domitianus uralkodása idején érkezett a területre, és 89-ben a két auxiliaris tábor között felépítette az első légiós palánktábort, aminek avatásán a császár is részt vett. A tábor 520x540 méteres volt, de a keleti erődfal helye bizonytalan. Megépítésétől számítjuk Aquincum megalapítását. Ebben a táborban szolgált a parancsnok első helyetteseként (tribunus militum laticlavius) a későbbi császár, Hadrianus.
A légió katonái
szerkesztésAz idevezényelt légió tagja csak római polgárjoggal rendelkező férfi lehetett, akik városi lakosok voltak és magasabb volt az iskolai végzettségük is. A légiót Britanniából helyezték át erre a területre, soraiban többnyire italikuszok szolgáltak. Feladatuk a béke biztosítása mellett a romanizáció volt. Ők terjesztették a római szokásokat, mint például a napi fürdés, a fürdők látogatása, szabadtéri játékok az amfiteátrumban, áldozatok bemutatása. Az első légiótábort a 2. században lebontották.
Az itt állomásozó katonák közül sokakat emlegetnek a feliratok, de a leggyakrabban Caius Castricius Victor neve fordul elő. Egész alakos sírköve fennmaradt. Az elhunytat teljes fegyverzetben ábrázolják, és a képen látható valamennyi felszerelési darabnak a megfelelőjét megtalálták: díszsisakot, dísztőrt, kardot, mell- és lábpáncélt, pajzsa fémdíszítményeit. A sír feliratának szövege szerint Comóban született, és 38 évesen halt meg. Marcius Turbo centuriájában szolgált, valószínűleg akkor, amikor a későbbi császár, Hadrianus volt a légiótábor parancsnok-helyettese. Marcius Turbo Hadrianus barátja volt, és amikor Hadrianus Pannonia Inferior első helytartója lett, akkor Daciában futott be karriert, majd később Aquincumban lett helytartó.
A második légiótábor
szerkesztésA palánktábor helyén néhány évtized múlva épülő kőtábor építkezései Traianus alatt indultak meg és Hadrianus alatt is folytatódtak. Ez az új tábor tágasabb volt az előzőnél, és délebbre, praetoria-frontja pedig a Dunától messzebbre került. A korabeli stratégiai előírásoknak megfelelően kőfala 160 centiméter vastag volt és átlagosan 90 méterenként állt rajta egy-egy befelé forduló négyszögű torony, amik az amúgy is emeletes falak fölött magasodtak még egy emelettel. A tábornak négy háromnyílásos kapuja volt, mind a négynek ismert a helye, háromnak a romjait is feltárták, két kaput pedig műemlékileg helyreállítottak. A falat belülről körbenjáró övezte, kívülről vizesárok vette körül.
A tábor teljes közműhálózatát is sikerült rekonstruálni, vagyis a folyóvíz-vezetékének a hálózatát és a szennyvízcsatorna rendszert is. Valamennyi római tábor építése a közművek megépültével kezdődött, amiket még az erődfalak felépülte előtt kialakítottak.
Az aquincumi légiótábor a 2.-3. század folyamán nem sokat változott, bár a markomann háborúk után sok javítás vált szükségessé. Feltárták a tábor principiáját a parancsnoki épülettel, a táborszentéllyel, ahol a hadi jelvényeket tartották. A belső udvaron a napiparancsokat hirdették ki, és erről az udvarról nyíltak a légió 10. ezredének, a cohorsoknak az irodái és az irattárak.
A castrum elülső részében voltak az I. cohors - ami dupla létszámú volt - kaszárnyái és irodái, szomszédjában állt a valetudinarium, azaz a tábori kórház, amiről számos felirat tesz említést. A kórháznál is volt egy teljes raktársor, akárcsak a tábor hátsó felében, ahol főleg az élelemellátással foglalkozó üzemek is helyet kaptak. A lovassági istállók a főutcát szegélyezték, támadás esetén innen jutott ki a lovaskatonaság a főkapun keresztül a leggyorsabban.
Az aquincumi légiótáborban több, a későbbiekben híressé vált hadvezér és politikus is szolgált.
Traianus kora (98-117)
szerkesztésA tábornak nemcsak a teljes alaprajzát sikerült tisztázni, de felszínre került két építmény maradványa is. Az egyik a principia főbejáratánál emelt négynyílásos díszkapu, az úgynevezett tetrapylon, amit már az átépített, 3. századi formájában sikerült feltárni. Itt keresztezte egymást a tábor két főútja: a via Praetoria és a via Principalis. A 23x23 méteres, többemeletes torony padlója alatt futott össze a folyóvízvezeték minden irányból, és valószínűleg dugattyús szivattyú-szerkezettel a vizet felnyomták a torony tetején lévő vízmedencébe, ami a tábor vízellátását szabályozta. Egy ilyen szerkezet használata nem számított ritkaságnak a légiók technikai felszereltségénél. A víztorony valószínűleg gromahely is volt, azaz innen mérték a kapukból kifutó főútvonalak távolságát.
A másik fontos építmény a tribunus laticlavius, vagyis a táborparancsnok helyettese épületének a feltárása. A házhoz, amiben irodák mellett lakás is volt, egy Mithras-szentély is tartozott, és ennek falán megtalálták az eredetileg itt állott kultuszképet keretező festményt. Ezen kis, keretezett jelenetek összefüggő sora ábrázolja az istenség történetét és a beavatási ünnepséget. A kereszténység térhódítása idején, a 330-as években bezárták, akkor, amikor új, nagyobb légiótábort alapítottak közvetlenül a Duna-parton. Az oltárkövek feliratain olvashatóak az itt szolgálatban lévő tribunus laticlaviusok nevei.
Helytartói székhely létrehozása
szerkesztésA Római Birodalom ezekben az években próbálta meghódítani Daciát, ami nem ment zökkenőmentesen, emiatt vezényelték az egyik légiót Aquincumba. Traianus és Hadrianus alatt végleg kialakult a pannóniai hadállások rendje, ami szerint mintegy két évszázadon át Vindobona, Carnuntum, Brigetio és Aquincum lettek az állandó légiótáborhelyek, azaz 4 légió állomásozott a provincia határán, a Duna mentén. Ehhez a stratégiai helyzethez kellett alkalmazkodnia Pannonia közigazgatásának is, így Traianus alatt, valószínűleg 106-ban két részre osztották a provinciát, amik között nagyjából észak-déli volt a határ. Pannonia Superior mintegy kétszer akkora volt Pannonia Inferior, és Aquincum ez utóbbinak lett a székhelye. Superiort consuli rangban lévő helytartó irányította, míg Inferiort csak praetor rangú, consulságra jelölt helytartó. A két vezető irodájának létszámában is volt különbség: Inferior hivatalnokainak száma csak a fele Superiorénak. Az, hogy mindkét székhely (Superioré Carnuntum volt) a Római Birodalom határán volt, mutatja a birodalom abbéli szándékát, hogy a Duna északi partján legalább egy sávnyi területet megszálljon, mivel ez szükséges volt a folyami közlekedés és szállítás biztonságossá tételéhez.
Hadrianustól Commodusig
szerkesztésA székhely létesítése hozzájárult Aquincum polgári fejlődéséhez is. A helytartói apparátus nagy része a légióban szolgáló szakemberekből állt: jogászokból, gazdasági szakemberekből, mérnökökből, orvosokból, technikusokból. Mivel haditechnikára mindig volt forrás, a legjobb szakemberek a hadseregben szolgáltak, akik között Vitruvius, Frontinus, Apuleius is megtalálható. Béke idején ezek az emberek és az irányításuk alatt lévő speciális alakulatok a városok fejlesztésébe segítettek be. Más pannoniai városok építésében is jelentős szerepet játszottak a légiók műszaki alakulatai: Scarbantiában a Superiorban állomásozó három légió egy-egy csapata dolgozott, Brigetioban a legio I Adiutrix a város vízvezetékének a kialakításán dolgozott, Vindobonában a legio XIII Gemina a város utcáit burkolta. A carnuntumi legio XV Apollinaris Scarbantia közfürdőjét építette.
A markomann háborúk ebbe a békés időszakba (a Pax Romanába) szóltak bele. A háborúk végigsöpörtek a limesen és a provincia belső területein is. Marcus Aurelius császár emiatt többször időzött Aquincumban. A háborúk nem hoztak eredményeket, ezért két módosítást hoztak a 170-es években: egyrészt a limesszakaszra lovas barbárokkal azonos harcmodorú alakulatokat rendelt Syriából és Africából. A két szír íjászezred közül az egyik Intercisában (Dunaújváros) a másik Ulcisia Castrában (Szentendrén) állomásozott. A három afrikai alakulat Esztergomtól Bajáig elosztva védte a limesszakaszt. Ezek a különböző etnikumból származó katonák főleg a háború befejeztével voltak hatással Aquincum társadalmára.
A háborúk befejezése után Aquincum körzetében, két fontos átkelőhelynél a Duna bal partján (azaz ellenséges területen) kikötőerődöket építettek: Contra-Aquincumot és Transaquincumot, de építettek további erődöket is, például Pone Navatát Visegráddal szemben és Solvát Esztergommal szemközt. Ezeknek az erődöknek a megépítésével főleg a kereskedelem jutott kedvező helyzetbe, és az erődök építési feliratain fel is tüntették, hogy a Commertiumot szolgálják.
A Severusok alatt
szerkesztésAz légiótábor valamennyi fontos létesítményét felújították Caracalla alatt, így a védműveket, a principiát, a tribunusházakat és a kaszárnyákat. Ugyanakkor megújították azt a rendeletet, amit már Hadrianus óta többször kiadtak, hogy a katonai célú létesítményeket tilos díszíteni, és a légiótáboron belül tilos nem hadászati célú építkezésekbe fogni. Ebben a rendeletben kiemelten szó volt arról, hogy az utak kereszteződésénél tilos a gyors közlekedést akadályozó szökőkutakat építeni.
Ezt a rendeletet azért kellett újra kiadni, mert az egyes parancsnokok szinte versengtek abban, hogy ki tud például szebb szobrokat állítani. Az I. cohors helyén Aquincumban több feliratos oltárkő került elő, aminek a felirata Silvanus-szentélyre utal, továbbá március 7-ét, azaz Pegazus napját is megünnepelték. A Pegazus a legio II Adiutrix címerállata volt. Előkerültek színes falfestmények is a tiszti házakban, lakosztályokban kaszárnyákban.
Caracalla Aquincumban hirdette ki, nagy ünnepségek közepette, hogy Pannonia provinciát átalakította, azaz onnantól Superior és Inferior területe azonos lett, mindkettőben 2-2 légió állomásozott. Erre azért volt szükség, mert bár Traianus alatt a provincia Superior része volt a lakottabb, Caracalla idejére a helyzet megváltozott, és Dacia provincia miatt is a keleti határvonal hangsúlyosabbá vált.
Gallienus hadseregének átszervezése
szerkesztés80 évnyi béke után, 260-ban Pannoniát súlyos csapás éri a roxolán-szarmata háborúban. A barbár népek nem csak ezt a provinciát, de egész Észak-Itáliát, a Pó-völgyéig megrengetik támadásaikkal. Gallienus császár kénytelen volt nem csak a határpolitikáját, de az egész római hadsereget újjászervezni.
Átcsoportosította a határon állomásozó alakulatokat, és pótolta az elpusztult vagy súlyosan megsérült épületállományt. Elsősorban a Duna bal partján épített újakat, a barbár földi határsávban sűrűbbé váltak az erődsorok. Egy másik döntése Aquincumot is mélyebben érinti következményei miatt: a kizárja a birodalmi hadseregből a senatori rangú vezetőréteget, helyükbe lovagrendűek kerülnek, olyanok, akiknek van katonai szaktudása, tapasztalata és rátermettsége. Ezzel az intézkedéssel megnyílt az út a pannonok előtt az egyre magasabb katonai pozíciókhoz és akár a császári trónhoz is. Gallienus ezen intézkedése az oka, hogy a 193-tól 284-ig tartó időszakot szokás a pannonok évszázadának is nevezni. Pannonia szerepe annyira megnövekedett, hogy a birodalmon végigsöprő gazdasági válság ellenére ebben a tartományban a katonai vezetőréteg kifejezetten jómódban élt, és ennek a jólétnek a tartalékából a 4. század elejéig képes volt tartani magát.
268-ból származik egy felirat, ami a katonai fürdő teljes átépítéséről szól a helytartó és a táborparancsnok testvérpár felajánlásában. Ugyanebben az időben készült a principia díszkapuzatának tetrapylonná való átalakítása. Egy ennek kapuja fölé illő faragvány Amon isten fejét mintázza, ezt a fürdő hátsó bejárata és a principia között találták a via Praetoria szegélyén.
A Tetrarchia és a Constantinus-dinasztia kora
szerkesztésDiocletianus császár Pannonia provinciát a korábbi kettő helyett 4 részre osztotta, amik sokat veszítettek önállóságukból. Aquincum az új Valeria provincia hadseregének központja maradt a dux irányításával. Azt még nem pontosan tudni, hogy a polgári kormányzó meddig maradt Aquincumban a 4. század elején, valószínűleg 320-330 között távozott, ekkorra épült fel az új, erőd jellegű légiótábor, a castrum. Ezekben az időkben általános volt, hogy a polgári ügyekkel foglalkozó praeses székhelyét mintegy 50-60 kilométerrel hátrébb vonták a provincia belsejébe. Ez a távolság akkor egynapos kocsiútnak vagy a lovasfutár egy félnapi útjának felelt meg.
I. Constantinus újabb lépéseket tett a határvédelemben: nagyobb központokban összpontosította a határon a katonaságot, de ugyanekkor a hátországban is megerősítette és erődfallal vette körül a főbb utak mentén a császári birtokokat, a nagybirtokok központi villáit. Ezáltal óriási erődépítési hullám indult meg Pannoniában.
A castrum
szerkesztésAz új castrum építését a haditechnika fejlődése is indokolta. Új kőhajítógépeket fejlesztettek ki, amik messzebbről és magasabbra voltak képesek kilőni a köveket, ezért a lövedékek átütő ereje sokkal nagyobb lett. Emiatt a táborok falát masszívabbá kellett építeni, magasabbra kellett húzni őket, és meg kellett szélesíteni a vizesárkokat. A falak évszázadok óta 150-160 centiméter vastagok voltak és átlagosan 8 méter magasak, vizesárkaik pedig 3 méter mélyek voltak. Ezeken a méreteken kellett változtatni, így az új erődök fala átlagosan 3,2 méter vastag lett, magasságuk 10-12 méter, a befelé forduló tornyok helyett most kifelé forduló tornyokat építettek, amik például Aquincumban már nem sík, hanem mélyen íveltek voltak. A 4. századi erődnek csak 2 kapuja van, a kisebb erődöknek csak egy, és teknő alakú vizesárkot ásnak, aminek a szélessége átlagosan 6-8 méter.
Az auincumi castrum közvetlenül a Duna-parton épült fel, keleti falát a korábbi tábor nyugati fala adta. Nagy változás volt, hogy a kaszárnyákat, a parancsnoki épületet és minden további fontos építményt már nem a tábor közepére, hanem közvetlenül a falakhoz építettek, így védték őket az új kőhajítógépek lövedékeitől. További fontos változás, hogy a táborszentély szintén a fal belső oldalához simult. A szentély I. Constantinus 322-es türelmi rendelete nyomán már keresztény kápolna vagy templom volt. Aquincumban ezt a templomot a jelenlegi Péter-Pál plébániatemplom helyén keresik, és szondázó jellegű feltárások során sikerült is találni épületfalakat és beszakadt mennyezeti boltívet, de összefüggő alaprajzot ezen adatok alapján nem lehetett megalkotni.
A castrum a 4. században eredetileg 720x300 méteres volt, de ezt a következő század fordulóján beszűkítették és ugyanakkor fel is újították. Az erőd déli fele változatlan maradt. Ezen a helyen, a régi kikötő helyén, nagy raktárrendszer állt, ahol a hosszabb ostromra számítva őrizték a gabonát. A későbbiek folyamán a castrum mentsvárként is szolgált a környékbeli lakosság részére.
A castrum a limes menti erődrendszerbe illeszkedett. Amikor Dacia 271-ben kivált a Birodalomból, a barbárok támadásai már közvetlenül érték Pannonia keleti határát. Ekkor az Alföldön dupla, illetve tripla sáncrendszert építettek az egykori Meszes limestől a Bánátig, aminek Csörsz-árok vagy Ördög-árok volt a neve. Ennek a védelmi rendszernek volt a mai Árpád híd mellett az északi őrhelye, az Alföldre a Transaquincumból vezető út kiindulópontjánál.
Valentinianusi erődrendszer
szerkesztésA 4. század harmadik negyedében Valentinianus császár az utolsó kísérletet tette meg a limesrendszer fenntartására. Aquincumba rengeteg pénz érkezett az építkezésekre, ami a vásárlóértékét évszázadokon át megtartotta, még az Árpád-korban is forgalomban voltak ezek az érmék. A megnövekedett pénzforgalom azonban nem jelentette azt, hogy az állapotok jobbra fordultak volna.
A sok új castrum és burgus miatt a katonai egységeket fel kellett aprózni, hogy mindenhova jusson katona, ezért szerződéssel fogadtak be egészen vegyes összetételű paraszt katonaságot, alig romanizált barbárokat: szarmatákat, alánokat, germánokat. Mindezek következtében a provincia és vele Aquincum egyre inkább barbarizálódot, a határ menti települések falusias jellegűvé váltak, a lakosság élete a 4. század végére teljesen bizonytalanná vált. Tömegesen vándoroltak el innen a provincia belsejébe, nagy részük 50-60 kilométeres távolságra, de voltak, akik messzebbre, akár Észak-Itáliáig vándoroltak. Itt nehezen fogadták be őket és nem volt jobb életük, mint Aquincumban, ahol a castrum biztonságot adott, és a püspök megszervezte az életüket. A limes már csak jelképes határvonal volt, a folyó túlpartjáról rendszeresen átközlekedett a lakosság, innentől már a régészeti leletekben sem mutatható ki lényeges különbség a két terület között.
A 4. század végétől megkezdődtek az első temetkezések a falakon belül. A népvándorlás korabeli népek időről időre megtelepedtek a romok között. A tábor, főleg annak déli-délkeleti része meghatározó szerepet játszott a középkori Óbuda fejlődésében.
A castrum feltárása
szerkesztésA castrum feltárása Schönvisner István nevéhez fűződik, aki a 18. század végén megkezdte a kutatásokat, amik azóta is folynak. Ezek a kutatások az 1970-es években, az Árpád híd bővítése és a Flórián téri közlekedési csomópont kiépítésekor új irányt vettek, a leletmentés és feltárás mellett fontos szerepe lett a műemlékvédelemnek és a leletek bemutatásának is. A jelentősebb romok ma konzerválva és a környezetbe illesztve tekinthetőek meg, köztük a Flórián tér közelében elhelyezkedő principia, thermae maiores, a déli táborfal és a táborkapu, egy legénységi barakk és a porta praetoria.
Ajánlott irodalom
szerkesztés- Kocsis László: Aquincum - castra (Archaeologiai Értesítő 110, 1983)
- Szirmai Krisztina: Kutatások a II-III. századi légióstábor praetentúrájának északi részén 1973-1977-ben (Archaeologiai Értesítő 107, 1980)
Források
szerkesztés- Budapest lexikon I. (A–K). Főszerk. Berza László. 2., bőv. kiad. Budapest: Akadémiai. 1993. 67–68. o. ISBN 963-05-6410-6
- Póczy Klára: Aquincum, Enciklopédia Kiadó, Budapest, 2004 ISBN 963-8477-81-4