Melodifestivalen (2021)

svéd televíziós zenei verseny

A 2021-es Melodifestivalen egy hatrészes svéd televíziós zenei verseny volt, melynek keretén belül a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik kiválasztották, hogy ki képviselje Svédországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban. A 2021-es Melodifestivalen volt a hatvanegyedik svéd nemzeti döntő.[1][2][3]

Melodifestivalen 2021
Annexet, Stockholm
Elődöntők2021. február 6.
2021. február 13.
2021. február 20.
2021. február 27.
Második esély forduló2021. március 6.
Döntő2021. március 13.
Rendező csatornaSveriges Television (SVT)
Győztes dal"Voices" (Tusse)
Szavazási rendszerZsűri és nézői szavazás a döntőben, az elődöntőkben és a második esély fordulóban nézői szavazás
Indulók száma28
Előző
Következő
◄ 2020
2022 ►

Az élő műsorsorozatban ezúttal is huszonnyolc dal versenyzett az Eurovíziós Dalfesztiválra való kijutásért. A sorozat ismét háromfordulós volt; hat élő adásból állt a következők szerint: négy elődöntő, egy második esély forduló és a döntő. Elődöntőnként hét-hét előadó lépett fel. Az elődöntők első két helyezettjei a döntőbe, a harmadik és negyedik helyezettek a második esély fordulóba jutottak tovább. A második esély fordulóban az egyes párbajok győztesei csatlakoztak a döntős mezőnyhöz. Az elődöntőkben és a második esély fordulóban csak a nézői applikációs, illetve telefonos szavazatok alapján kerültek ki a továbbjutók. A döntőben a nézők és a nemzetközi, szakmai zsűrik szavazatai alakították ki a végeredményt.

Helyszín szerkesztés

A COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt a Sveriges Television (SVT) nem – az évek óta szokásos módon – hat különböző svéd városban tartotta meg a 2021-es nemzeti döntőt, hanem egy központi helyszínen, a stockholmi Annexet csarnokban, amely a svéd rendezésű 2016-os Eurovíziós Dalfesztiválon a delegációs területnek adott otthont.[4] A műsort közönség nélkül rendezték meg.[5] A másik lehetséges helyszín a NEP Group stúdiókomplexuma volt Spångában, ahol Svédország legnagyobb televíziós stúdiója található és a TV4 kereskedelmi csatorna Idol című tehetségkutató műsorát is rendezték.[6]

Forduló Dátum Város Helyszín Műsorvezetők
Első elődöntő 2021. február 6. Stockholm Annexet Christer Björkman Lena Philipsson
Második elődöntő 2021. február 13. Oscar Zia, Anis Don Demina
Harmadik elődöntő 2021. február 20. Jason Diakité
Negyedik elődöntő 2021. február 27. Per Andersson, Pernilla Wahlgren
Második esély forduló 2021. március 6. Shirley Clamp
Döntő 2021. március 13. Måns Zelmerlöw, Shima Niavarani

Résztvevők szerkesztés

2020. november 27-én az SVT bejelentette, hogy a résztvevőket és dalaik címét visszaszámlálás során jelentik be, kezdve december 1-jén.[7][8] Julia Alfrida 2020 szeptemberében nyerte el a műsorban való indulást, hiszen a P4 Nestä döntősei közül a zsűri neki adott esélyt, hogy megmérettesse magát a svéd nemzeti válogatóban.

Előadó Dal Nyelv Szerző(k)
Alvaro Estrella "Baila Baila" angol, spanyol Anderz Wrethov, Linnea Deb, Jimmy "Joker" Thörnfeldt
Anton Ewald "New Religion" angol Jonas Wallin, Joe Killington, Anton Ewald, Maja Strömstedt
Arvingarna "Tänker inte alls gå hem" svéd Stefan Brunzell, Nanne Grönvall, Thomas G:son, Bobby Ljunggren
Charlotte Perrelli "Still Young" angol Thomas G:son, Bobby Ljunggren, Erik Bernholm, Charlie Gustavsson
Clara Klingenström "Behöver inte dig idag" svéd Clara Klingenström, Bobby Ljunggren, David Lindgren Zacharias
Danny Saucedo "Dandi dansa" svéd Danny Saucedo, Karl-Johan Råsmark
Dotter "Little Tot" angol Johanna Jansson, Dino Medanhodzic
Efraim Leo "Best of Me" angol Efraim Leo, Cornelia Jakobsdotter, Amanda Björkegren, Herman Gardarfve
Elisa "Den du är" svéd Bobby Ljunggren, Ingela "Pling" Forsman, Elisa Lindström
Emil Assergård "Om allting skiter sig" svéd Emil Assergård, Jimmy Jansson, Jimmy "Joker" Thörnfeldt, Anderz Wrethov, Johanna Wrethov
Eric Saade "Every Minute" angol Eric Saade, Linnea Deb, Joy Deb, Jimmy "Joker" Thörnfeldt
Eva Rydberg & Ewa Roos "Rena rama ding dong" svéd Göran Sparrdahl, Kalle Rydberg, Ari Lehtonen
Frida Green "The Silence" angol Anna Bergendahl, Bobby Ljunggren, David Lindgren Zacharias, Joy Deb
Jessica Andersson "Horizon" angol David Kreuger, Fredrik Kempe, Marcus Lidén, Christian Holmström
Julia Alfrida "Rich" angol Julia Alfrida, Jimmy Jansson, Melanie Wehbe
Kadiatou "One Touch" angol Joy Deb, Linnea Deb, Jimmy "Joker" Thörnfeldt, Anderz Wrethov
Klara Hammarström "Beat of Broken Hearts" angol David Kreuger, Fredrik Kempe, Niklas Carson Mattson, Andreas Wijk
Lillasyster "Pretender" angol Isak Hallén, Jakob Redtzer, Martin Westerstrand, Ian Paolo Lira, Palle Hammarlund
Lovad "Allting är precis likadant" svéd Mattias Andréasson, Alexander Nivek, Lova Drevstam, Albin Johnsén
Mustasch "Contagious" angol Ralf Gyllenhammar, David Johannesson
Nathalie Brydolf "Fingerprints" angol Andreas Stone Johansson, Etta Zelmani, Laurell Barker, Anna-Klara Folin
Patrik Jean "Tears Run Dry" angol Herman Gardarfve, Patrik Jean, Melanie Wehbe
Paul Rey "The Missing Piece" angol Fredrik Sonefors, Laurell Barker, Paul Rey
Sannex "All Inclusive" angol Greta Svensson, Hans Thorstensson
Tess Merkel "Good Life" angol Tony Malm, Tess Merkel, Palle Hammarlund, Mats Tärnfors
The Mamas "In the Middle" angol Emily Falvey, Robin Stjernberg, Jimmy Jansson
Tusse "Voices" angol Joy Deb, Linnea Deb, Jimmy "Joker" Thörnfeldt, Anderz Wrethov
WAHL feat. SAMI "90-talet" svéd Sami Rekik, Christopher Wahlberg, Josefin Glenmark, Jesper Welander, Andreas Larsson

Élő műsorsorozat szerkesztés

Az adások részletes végeredményét március 18-án hozták nyilvánosságra.[9]

Elődöntők szerkesztés

  Továbbjutott a döntőbe
  Továbbjutott a második esély fordulóba

Első elődöntő szerkesztés

Az első elődöntőt február 6-án rendezte az SVT hét előadó részvételével.

# Előadó Dal Szavazat Pontszám Helyezés Eredmény
01 Kadiatou "One Touch" 967 331 29 6. Kiesett
02 Lillasyster "Pretender" 1 159 154 48 4. Továbbjutott
03 Jessica Andersson "Horizon" 1 065 794 38 5. Kiesett
04 Paul Rey "The Missing Piece" 1 239 146 68 3. Továbbjutott
05 Arvingarna "Tänker inte alls gå hem" 1 190 449 72 2. Továbbjutott
06 Nathalie Brydolf "Fingerprints" 825 414 11 7. Kiesett
07 Danny Saucedo "Dandi dansa" 1 377 663 78 1. Továbbjutott
Ponttáblázat
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"One Touch" (Kadiatou) 10 8 4 2 1 1 2 1 29
"Pretender" (Lillasyster) 2 2 8 12 6 4 4 10 48
"Horizon" (Jessica Andersson) 4 4 2 4 4 8 8 4 38
"The Missing Piece" (Paul Rey) 12 12 10 8 8 6 6 6 68
"Tänker inte alls gå hem" (Arvingarna) 8 6 6 6 10 12 12 12 72
"Fingerprints" (Nathalie Brydolf) 1 1 1 1 2 2 1 2 11
"Dandi dansa" (Danny Saucedo) 6 10 12 10 12 10 10 8 78

Második elődöntő szerkesztés

A második elődöntőt február 13-án rendezte az SVT hét előadó részvételével.

# Előadó Dal Szavazat Pontszám Helyezés Eredmény
01 Anton Ewald "New Religion" 1 218 312 68 2. Továbbjutott
02 Julia Alfrida "Rich" 751 337 11 7. Kiesett
03 WAHL feat. SAMI "90-talet" 961 160 30 6. Kiesett
04 Frida Green "The Silence" 1 028 299 47 4. Továbbjutott
05 Eva Rydberg & Ewa Roos "Rena rama ding dong" 997 947 52 3. Továbbjutott
06 Patrik Jean "Tears Run Dry" 1 049 434 44 5. Kiesett
07 Dotter "Little Tot" 1 464 962 92 1. Továbbjutott
Ponttáblázat
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"New Religion" (Anton Ewald) 10 10 8 10 10 6 8 6 68
"Rich" (Julia Alfrida) 4 1 1 1 1 1 1 1 11
"90-talet" (WAHL feat. SAMI) 8 2 2 8 4 2 2 2 30
"The Silence" (Frida Green) 1 8 4 4 8 8 6 8 47
"Rena rama ding dong" (Eva Rydberg & Ewa Roos) 2 6 6 2 2 10 12 12 52
"Tears Run Dry" (Patrik Jean) 6 4 10 6 6 4 4 4 44
"Little Tot" (Dotter) 12 12 12 12 12 12 10 10 92

Harmadik elődöntő szerkesztés

A harmadik elődöntőt február 20-án rendezte az SVT hét előadó részvételével.

# Előadó Dal Szavazat Pontszám Helyezés Eredmény
01 Charlotte Perrelli "Still Young" 1 272 523 62 2. Továbbjutott
02 Emil Assergård "Om allting skiter sig" 987 458 34 5. Kiesett
03 Klara Hammarström "Beat of Broken Hearts" 1 252 895 58 4. Továbbjutott
04 Mustasch "Contagious" 763 045 18 6. Kiesett
05 Elisa "Den du är" 613 779 18 7. Kiesett
06 Alvaro Estrella "Baila Baila" 1 193 914 60 3. Továbbjutott
07 Tusse "Voices" 1 919 353 94 1. Továbbjutott
Ponttáblázat
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Still Young" (Charlotte Perrelli) 4 6 4 8 10 10 10 10 62
"Om allting skiter sig" (Emil Assergård) 6 4 8 4 2 2 2 6 34
"Beat of Broken Hearts" (Klara Hammarström) 12 10 10 10 6 4 4 2 58
"Contagious" (Mustasch) 2 2 2 2 4 1 1 4 18
"Den du är" (Elisa) 1 1 1 1 1 6 6 1 18
"Baila Baila" (Alvaro Estrella) 8 8 6 6 8 8 8 8 60
"Voices" (Tusse) 10 12 12 12 12 12 12 12 94

Negyedik elődöntő szerkesztés

A negyedik elődöntőt február 27-én rendezte az SVT hét előadó részvételével.

# Előadó Dal Szavazat Pontszám Helyezés Eredmény
01 Tess Merkel "Good Life" 868 050 40 5. Kiesett
02 Lovad "Allting är precis likadant" 783 763 21 6. Kiesett
03 Efraim Leo "Best of Me" 1 035 821 52 3. Továbbjutott
04 The Mamas "In the Middle" 1 550 459 94 1. Továbbjutott
05 Sannex "All Inclusive" 609 909 14 7. Kiesett
06 Clara Klingenström "Behöver inte dig idag" 930 002 51 4. Továbbjutott
07 Eric Saade "Every Minute" 1 179 580 72 2. Továbbjutott
Ponttáblázat
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Good Life" (Tess Merkel) 6 4 4 4 6 6 4 6 40
"Allting är precis likadant" (Lovad) 2 6 6 2 2 1 1 1 21
"Best of Me" (Efraim Leo) 10 8 8 8 4 4 6 4 52
"In the Middle" (The Mamas) 12 12 12 12 12 12 12 10 94
"All Inclusive" (Sannex) 4 1 1 1 1 2 2 2 14
"Behöver inte dig idag" (Clara Klingenström) 1 2 2 6 8 10 10 12 51
"Every Minute" (Eric Saade) 8 10 10 10 10 8 8 8 72

Második esély forduló szerkesztés

A második esély fordulót március 6-án rendezte az SVT nyolc előadó részvételével.

Párbaj # Előadó Dal Szavazat Pontszám Eredmény
1 01 Alvaro Estrella "Baila Baila" 1 365 376 7 Továbbjutott
02 Lillasyster "Pretender" 1 163 807 1 Kiesett
2 03 Frida Green "The Silence" 925 473 1 Kiesett
04 Paul Rey "The Missing Piece" 1 207 581 7 Továbbjutott
3 05 Eva Rydberg & Ewa Roos "Rena rama ding dong" 1 173 492 3 Kiesett
06 Clara Klingenström "Behöver inte dig idag" 1 276 040 5 Továbbjutott
4 07 Klara Hammarström "Beat of Broken Hearts" 1 139 262 8 Továbbjutott
08 Efraim Leo "Best of Me" 908 611 0 Kiesett
Ponttáblázat
Dal 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Baila Baila" (Alvaro Estrella) 1 1 1 1 1 1 1 7
"Pretender" (Lillasyster) 1 1
"The Silence" (Frida Green) 1 1
"The Missing Piece" (Paul Rey) 1 1 1 1 1 1 1 7
"Rena rama ding dong" (Eva Rydberg & Ewa Roos) 1 1 1 3
"Behöver inte dig idag" (Clara Klingenström) 1 1 1 1 1 5
"Beat of Broken Hearts" (Klara Hammarström) 1 1 1 1 1 1 1 1 8
"Best of Me" (Efraim Leo) 0

Döntő szerkesztés

A döntőt március 13-án rendezte az SVT tizenkettő előadó részvételével.

  Győztes
# Előadó Dal Pontszám Helyezés
Zsűri Nézők Összesen
01 Danny Saucedo "Dandi dansa" 39 35 74 7.
02 Klara Hammarström "Beat of Broken Hearts" 43 36 79 6.
03 Anton Ewald "New Religion" 9 16 25 11.
04 The Mamas "In the Middle" 50 56 106 3.
05 Paul Rey "The Missing Piece" 18 7 25 12.
06 Charlotte Perrelli "Still Young" 32 28 60 8.
07 Tusse "Voices" 79 96 175 1.
08 Alvaro Estrella "Baila Baila" 7 19 26 10.
09 Clara Klingenström "Behöver inte dig idag" 39 52 91 5.
10 Eric Saade "Every Minute" 69 49 118 2.
11 Dotter "Little Tot" 57 48 105 4.
12 Arvingarna "Tänker inte alls gå hem" 22 22 44 9.
Ponttáblázat
Dal Zsűri Nézők[10] Σ
                Össz. Szavazat 3–9 10–15 16–29 30–44 45–59 60–74 75+ Telefon Össz.
"Dandi dansa" (Danny Saucedo) 3 3 7 3 6 6 6 5 39 1 309 741 10 6 6 4 4 1 1 3 35 74
"Beat of Broken Hearts" (Klara Hammarström) 8 4 8 8 4 5 2 4 43 1 341 566 8 8 5 5 3 2 3 2 36 79
"New Religion" (Anton Ewald) 2 2 2 2 1 9 1 066 340 7 4 3 2 16 25
"In the Middle" (The Mamas) 6 6 6 4 12 8 1 7 50 1 646 198 3 10 10 10 7 6 6 4 56 106
"The Missing Piece" (Paul Rey) 1 5 2 1 3 6 18 998 030 2 3 2 7 25
"Still Young" (Charlotte Perrelli) 5 1 3 7 5 1 10 32 1 016 557 1 5 8 8 6 28 60
"Voices" (Tusse) 12 10 12 10 7 12 4 12 79 2 964 269 12 12 12 12 12 12 12 12 96 175
"Baila Baila" (Alvaro Estrella) 1 1 5 7 1 071 188 5 2 1 3 2 3 2 1 19 26
"Behöver inte dig idag" (Clara Klingenström) 10 7 10 5 2 3 2 39 1 455 605 1 1 4 6 10 10 10 10 52 91
"Every Minute" (Eric Saade) 4 8 5 12 8 10 12 10 69 1 471 324 4 5 7 7 8 5 5 8 49 118
"Little Tot" (Dotter) 7 12 4 6 10 7 8 3 57 1 488 599 6 7 8 8 6 4 4 5 48 105
"Tänker inte alls gå hem" (Arvingarna) 3 4 7 8 22 923 022 1 7 7 7 22 44
Pontbejelentők
  1.   Franciaország – Bruno Berberes
  2.   Albánia – Kleart Duraj
  3.   Izland – Felix Bergsson
  4.   Izrael – Tali Eshkoli
  5.   Egyesült Királyság – Simon Proctor
  6.   SvájcZibbz
  7.   Ciprus – Alexia Moutafidou
  8.   Hollandia – Lars Lourenco

Nézettség és szavazatok száma szerkesztés

Forduló Sugárzás Nézettség
(fő)
Szavazók
(fő)
Szavazatok
(db)
Radiohjälpen-segély
(korona)
Forrás
Dátum Időpont
Első elődöntő 2021. február 6. szombat 20:00 3 308 000 628 624 7 824 951 825 405 [9]
Második elődöntő 2021. február 13. 2 972 000 581 410 7 471 451 577 180 [9]
Harmadik elődöntő 2021. február 20. 3 188 000 647 015 8 002 967 1 090 007 [9]
Negyedik elődöntő 2021. február 27. 2 953 000 565 705 6 957 584 682 171 [9]
Második esély forduló 2021. március 6. 2 732 000 632 883 9 159 642 849 013 [9]
Döntő 2021. március 13. 3 625 000 1 159 881 16 752 439 3 537 050 [9]

Jegyzetek szerkesztés

  1. Ingen turné och ingen publik • Så blir Melodifestivalen i vår. Expressen. (Hozzáférés: 2020. október 5.)
  2. Sveriges Radio: Melodifestivalen 2021 utan publik - Nyheter (Ekot). Sveriges Radio. (Hozzáférés: 2020. október 5.)
  3. William Lee Adams: Melodifestivalen 2021 dates confirmed…along with tour cancellation amid pandemic restrictions. Wiwibloggs, 2020. október 5. (Hozzáférés: 2020. október 5.)
  4. Klart: Melodifestivalens turné ställs in (svéd nyelven). SVT Nyheter , 2020. október 5. (Hozzáférés: 2020. november 13.)
  5. Radio, Sveriges: Melodifestivalen 2021 utan publik - Nyheter (Ekot). Sveriges Radio . (Hozzáférés: 2020. október 5.)
  6. Melodifestivalturnén i fara (svéd nyelven). Tramsfrans , 2020. szeptember 29. (Hozzáférés: 2020. november 13.)
  7. Gallagher, Robyn: Sweden: SVT starts Melodifestivalen 2021 countdown, as four more artists are reported. Wiwibloggs, 2020. november 27. (Hozzáférés: 2020. december 1.)
  8. Gallagher, Robyn: Sweden: Danny Saucedo confirmed! SVT announces first nine artists in Melodifestivalen 2021. Wiwibloggs, 2020. december 1. (Hozzáférés: 2020. december 1.)
  9. a b c d e f g Alla röstsiffror i Melodifestivalen 2021. Melodifestivalen, 2021. március 18. [2021. március 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. március 18.)
  10. Tusse vinnare av Melodifestivalen 2021. media.melodifestivalen.se , 2021. március 13. (Hozzáférés: 2021. március 13.)

Kapcsolódó szócikkek szerkesztés

Külső hivatkozások szerkesztés