Majszin
Majszin, 1901-ig Mojszén (románul: Moisei) falu Romániában, Máramaros megyében, a történeti Máramarosban.
| Majszin (Moisei) | |
 | |
| A falu madártávlatból | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Máramaros |
| Fejlesztési régió | Északnyugat-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Máramaros |
| Község | Majszin |
| Rang | községközpont |
| Irányítószám | 437195 |
| SIRUTA-kód | 108357 |
| Népesség | |
| Népesség | 9317 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | - |
| Népsűrűség | 82,72 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Tszf. magasság | 581 m |
| Terület | 112,63 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 47° 39′ 14″, k. h. 24° 33′ 02″47.653981°N 24.550684°EKoordináták: é. sz. 47° 39′ 14″, k. h. 24° 33′ 02″47.653981°N 24.550684°E | |
 | |
| Majszin weboldala | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Majszin témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Fekvése
szerkesztésBorsa és Felsővisó között, Máramarosszigettől 74 km-re délkeletre, a Visó partján, a Radnai- és a Máramarosi-havasok lábánál fekszik.
Nevének eredete
szerkesztésNeve a Mózes személynév román Moise alakjából származik. Először 1365-ben Moyse, 1495-ben Mayzyn, 1808-ban pedig Mojszén alakban említették.
Története
szerkesztés1365-ben a Szász család férfi tagjai kapták meg. A 15. században felváltva a Dolhai, a belőlük kivált Petrovai család, a helyi, a visói és a szelistyei román nemesek birtokolták. 1499-ben a dunántúli csebi Pogány család kapta. A 17–18. században román kisnemesi falu. 1720-ban 24 nemesi telket írtak össze benne. Lakói 1780-ban tértek át görögkatolikus hitre.
Az 1840-es években már kétszáz zsidó élt itt, és 1851-ben zsinagógájuk is volt. A Holokauszt előtt ezer fősnél is nagyobb közösségből 1947-ben 180 hazatért túlélőt számoltak össze, de néhány éven belül ők is elhagyták a falut.[1]
1838-ban 1799 görögkatolikus és 235 zsidó vallású lakosa volt.[2]
1880-ban 2417 lakosából 1937 volt román, 396 német és 3 magyar anyanyelvű; 1881 görögkatolikus és 534 zsidó vallású.
1944. október 14-én délután a Visó völgyében visszavonuló magyar katonák az előzetesen kiürített falu Borsa felőli végében, két deportált zsidó család faházában 31, főként mezőségi román munkaszolgálatost végeztek ki (ketten túlélték a kivégzést), majd éjjel felgyújtották a települést.
2002-ben 9023 lakosából 9011 volt román nemzetiségű; 8331 ortodox, 491 adventista és 148 pünkösdista vallású.
Nevezetességek
szerkesztés- A Fekete-forrás ortodox kolostor előzménye 1637-ben már létezett, mivel abban az évben itt lakott Dumitru máramarosi püspök. Sava Branković metropolita és Mihai Coman helyi esperes alapította újjá 1672-ben, a putnai kolostor fiókkolostoraként. 1777-ben már nem lakták. 1843 és 1870 között ismét élt benne pár bazilita szerzetes.[3] Nagyboldogasszony napi búcsúját 1871-től említik. 1948-ban szerzeteseit letartóztatták, azóta ismét az ortodox egyház tulajdona. A román görögkatolikus egyház visszaperli. Fatemplomának belső festése 1699-ben, ikonosztáza 1792-ben készült. Mellé 1911-ben állítottak kőtemplomot.
- Az 1944-es vérengzés áldozatainak emlékművét a tett helyszínén, az országút mellett Vida Géza szobrászművész készítette 1969-ben fából, majd valószínűleg a művész halála után a szobrokat betonból újraöntötték.
Híres emberek
szerkesztés- Vajay Erzsi színésznő itt született 1917-ben.
Gazdasága
szerkesztés- Erdeigyümölcs-feldolgozó üzem.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ Randolph L. Braham – Tibori Szabó Zoltán (szerk.): A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája. 1. Budapest, 2007
- ↑ 'Schematismus Venerabilis Cleri Almae Dioecesis Szathmariensis Pro Anno Jesu Christi 1838'. [2015. május 30-i dátummal az eredetiből archiválva].
- ↑ Adrian Andrei Rusu: Dicționarul mănăstirilor din Transilvania, Banat, Crișana și Maramureș. Cluj-Napoca, 2000
Források
szerkesztésTovábbi információk
szerkesztés- Képes riport a településről (németül)
- Képek a kolostor búcsújáról
- A falu kataszteri térképe 1864–65-ből (141 szelvény) [3]
.svg){kind=small}
