Főmenü megnyitása
Felirat a hirdetési hadjárat fő üzenetével: "Igen a Vezérre!"
Egy iskola homlokzatán, Fürth.

1934 augusztus 19-én Németországban népszavazást tartottak a miniszterelnöki (kancellári) és az államfői (elnöki) hivatal összevonásáról[1] Paul von Hindenburg elnök halála után 17 nappal. A náci német vezetés igyekezett össznépi jóváhagyást szerezni Adolf Hitler legfelsőbb hatalomba emeléséhez. A népszavazási hirdetési hadjárat alkalmat adott a náciknak a szavazók megfélemlítésére; Hitler pedig ezzel a túlnyomó többségű "igen" szavazattal igazolhatta, hogy a nép elismeri és támogatja az igényét az államfői hivatalra és őt bízza meg a nép és az ország vezetésével. A két hivatalt és a hatásköröket azonban már Hindenburg halála előtt egy nappal összevonták; a nácik az általuk szervezett népszavazást csak hangulatkeltés miatt írták ki és hogy a német nép és a világ előtt törvényesítsék Hitler igényét a Vezér és Birodalmi kancellár (Führer und Reichskanzler) címének viselésére. Hitler ezzel teljhatalmat kapott az egész ország feletti uralomhoz.

A második világháborúhoz vezető események

 0. Lengyel–ukrán háború1918.11. 01. - 1919. 07. 18.
 1. Versailles-i békeszerződés1919.
 2. Lengyel–szovjet háború1919.02. 14. - 1921. 03. 18.
 3. Trianoni békeszerződés1920.
 4. Rapallói egyezmény1920.november 12.
 5. Francia-lengyel katonai szövetség (en)1921.február 16.
 6. Rigai béke (en)1921.március 18.
 7. Menetelés Rómába1922.október 28 - 29.
 8. Korfui összetűzés (olasz-görög) (en)1923.aug. - szept.
 9. Müncheni sörpuccs1923.november 8.
10. A Ruhr-vidék francia-belga megszállása (en)1923.- 1925.
11. Libia megszállása - Második ol.-líb. háború (en)1923. - 1932.
12. Mein Kampf (Harcom) megjelenése1925.
13. Dawes-terv (en)1924.
14. Locarnói egyezmény1925.december 01.
15. Young-terv (en)1929.
16. Nagy gazdasági világválság1929.október 24. – 1941.
17. Mandzsúria japán lerohanása (en)1931.09. 18. - 1932. 02. 26.
18. Mandzsukuo megszállása1931– 1942.
19. Sanghaj-i január 28-i összetűzés (en)1932.01. 28. – 03. 03.
20. Szovjet–lengyel megnemtámadási egyezmény1932.július 25.
21. Genfi leszerelési világértekezlet (en)1932.02.02. - 1934.06.11.
22. Első hopeji hadjárat/A nagy fal védelme (en)1933.01.01 - 05.31.
23. Belső-Mongólia-i hadjárat (en)1933.- 1936.
24. Hitler lesz a kormányfő és az államfő is egyben1933.- 1934.
25. A tanggui fegyverszünet (en)1933.május 31.
26. Németország újrafelfegyverzése elindul (en)1933.július 12.
27. Olasz-szovjet egyezmény (en)1933.szeptember 2.
28. Belső-Mongóliai hadjárat (en)1933.ápr.- 1936. dec.
29. Németország elhagyta a leszerelési értekezletet (en)1933.október 14.
30. Németország kilép a Nemzetek Szövetségéből (en)1933.okt. 19. - nov. 12.
31. Német–lengyel megnemtámadási egyezmény1934.január 26.
32. A Saar-vidék népszavazás visszatér Németországhoz1935.január 13.
33. Kötelező sorozás kezdődik Németországban újra (en)1935.március 16.
34. Francia-szovjet segítségnyújtási szerződés (en)1935.május 2.
35. Szovjet–csehszlovák segítségnyújtási szerződés (en)1935.május 16.
36. He-Umezu egyezmény (en)1935.06. 10. - 1937. 07. 07.
37. Angol-német tengerészeti egyezmény (en)1935.június 18.
38. December 9-i megmozdulások Pekingben (en)1935.december 9.
39. 2. olasz-etióp háború (Abesszíniai háború)1935.10. 3.- 1937. 02. 19.
40. A Rajna-vidéki bevonulás (en)1936.március 7.
41. Spanyol polgárháború kezdete1936.júl. 17. - 1939. ápr. 1.
42. Berlin-Róma-tengely (német–olasz egyezmény)1936.október 27.
43. Antikomintern paktum1936.november 25.
44. Suiyuan hadjárat (en)1936.október - november
45. Xi'an válság (en)1936.december 12-26.
46. Második kínai–japán háború1937.- 1945.
47. Az USS Panay eset (en)1937.december 12.
48. Ausztria bekebelezése (Anschluss)1938.március 12.
49. Májusi válság (német-cseh határ) (en)1938.május 19 - 23.
50. Haszan-tavi csata / Csangkufeng összecsapás1938.júl. 29. - aug. 11.
51. Német-csehszlovák kis háború (Ordnersgruppe) (en)1938.szeptember 16 - 17.
52. Müncheni egyezmény1938.szeptember 29.
53. A Szudéta-vidék Birodalomhoz csatolása (en)1938.október 01 - 10.
54. Első bécsi döntés1938.november 02.
55. A Szlovák Köztársaság kikiáltása1939.március 14.
56. Csehszlovákia német megszállása (en)1939.március 15.
57. Litvánia náci megfenyegetése, Memel elcsatolása (en)1939.március 20 - 22.
58. Magyar–szlovák kis háború1939.március 23 - 31.
59. A spanyol polgárháború végső hadműveletei (en)1939.március 26. - április 1.
60. Danzigi válság (en)1939.március - augusztus
61. Angol függetlenségi garancia Lengyelországnak (en)1939.március 31.
62. Albánia olasz lerohanása (en)1939.április 7-12.
63. Szovjet–angol–francia tárgyalások Moszkvában (en)1939.ápr. 15.- aug. 21.
64. Német-olasz barátsági és katonai szerződés1939.május
65. Halhín-goli csata1939.május - szeptember
66. Molotov–Ribbentrop szerződés1939.augusztus 23.
67. Lengyelország német lerohanása1939.szept. 1. - okt. 6.

HáttérSzerkesztés

 
A Német Birodalom államfõjére vonatkozó 1934. 08. 01-i törvény.

1934 augusztus 1-jén, Hindenburg közeli halálának hírére, a Reichstagban gyorsított eljárással elfogadták a Német Birodalom államfõjére vonatkozó törvényt, mellyel egyesítették az államfői (elnöki), valamint a kormányfői (kancellári) hivatalt és hatásköröket. A törvény címe: "Deutsche Reichs Gesetz über das Staatsoberhaupt", melynek szó szerinti fordítása: "A német birodalom államfőjére vonatkozó törvény".

A törvény szövege csak kettő rövid cikkelyt tartalmaz:

"1934. augusztus 1.,
1. cikkely: A Birodalmi Elnök hivatala egyesül a Birodalmi Kancelláréval. Ennek eredményeképpen a Birodalom Elnöke által eddig gyakorolt hatáskörök átkerülnek Adolf Hitlerhez, a Vezérhez és Birodalmi Kancellárhoz. Helyettesét maga jelöli ki.
2. cikkely: Ez a törvény Paul von Hindenburg, a Birodalom Elnökének halálától lép hatályba. "

A weimari köztársaság alkotmánya rögzíti, hogy a birodalom elnöke többek között a legfelsőbb katonai vezető is egyben -tehát a teljes fegyveres erők, köztük a tábornokok parancsnoka is-, amely így Hitler kezébe jutott. Werner von Blomberg, a fegyveres erők főparancsnoka Hindenburg augusztus 2-án bekövetkezett halála után azonnal, még aznap elrendelte, hogy a Reichswehr (fegyveres erők) minden tagja tegye le az esküt a Vezérre (Führereid).[2] Hitler hivatalosan lemondott a „Birodalom Elnöke" (Reichspräsident) címről, mert ez elválaszthatatlanul összefonódott Hindenburg nevével, és felvette az általa kitalált Vezér és Birodalmi Kancellár (Führer und Reichskanzler) címet.[3]

Hindenburg májusban tollba mondta végakaratát, amelynek egyik bekezdése szerint az "utolsó kívánsága" az, hogy Hitler állítsa vissza a Hohenzollern monarchiát a Német Birodalomban. Oskar von Hindenburg, az elnök fia elvitte a végrendeletet Franz von Papenhez, az alkancellárhoz, aki azt augusztus 14-én Hitlerhez továbbította. A következő napon, augusztus 15-én Hitler nyilvánosságra hozta Hindenburg végakaratát az "utolsó kívánság" nélkül.[2]

1933. július 14-én a nemzetiszocialista birodalmi kormány elfogadta a népszavazásokról szóló törvényt. Ez lehetővé tette a "más kormányzati intézkedések" (beleértve az alkotmányos változásokat is) törvényei mellett történő szavazást. A leadott és érvényes szavazatok egyszerű többsége elegendő annak jóváhagyásához.[4] A népszavazásoknak úgy kellett végződnie, hogy az mindenképp mutatassa az állami vezetés, a náci párt és a német nép valóságos és látszólagos egységet és ezzel erősítsék a német nemzeti közösségi érzést.[5]

A népszavazás meneteSzerkesztés

A szavazólapra nyomtatott népszavazási kérdés szövege az alábbi:

A Birodalmi Elnöki Hivatal egyesül a Birodalmi Kancellári Hivatallal. Következésképpen a Birodalom Elnökének minden hatalma és hatásköre a Vezérre és Birodalmi Kancellárra, Adolf Hitlerre száll. A helyettesét Ő maga jelöli ki.
Jóváhagyja-e Ön, német férfiember és német asszony, hogy a jelen szabályozást Törvény biztosítsa?[6]

A kormány széles körű megfélemlítéssel, valamint választási csalással biztosította az elsöprő mennyiségű "igen" szavazatot. A szavazókörök bejáratánál barnaingesek álltak őrt; a különböző egyesületek, társaságok, társas körök, szövetkezetek tagjait erőszakosan arra biztatták, hogy náci rohamosztagosok kíséretében, együtt vonuljanak a szavazókörökbe, majd ott nyilvánosan szavazzanak. Néhány helyen a szavazófülkéket is eltávolították, vagy feliratokat akasztottak azok bejáratára ilyen mondatokkal: "csak árulók lépnek be ide", hogy elvegyék az emberek kedvét a titkos szavazástól. Emellett számos szavazócédulán előre bejelölték az "igen" szavazatot; az elrontott szavazócédulákat sokszor "igen" szavazatnak számolták; valamint sok "nem" szavazatot úgy rögzítettek, hogy az támogatja a népszavazási kérdést. Ezek a hamisítások egyes területeken azt eredményezték, hogy a leadott és rögzített összes szavazatok száma több lett, mint az adott körzetben szavazásra jogosultak létszáma.[7]

Másrészt, a náciknak nem állt érdekében, hogy megakadályozzák a sok érvénytelen, vagy ellenszavazatot azokban a szavazókörzetekben, amelyekről tudták, hogy ott nagy létszámban zsidók, lengyelek élnek, vagy egyéb nemkívánatos nemzeti kisebbség lakik. Mint ahogy az 1933 novemberében is megtörtént: a náci vezetés úgy vélte, hogy az ilyen területeken várható kedvezőtlen eredmény használ a náci hangulatkeltésnek, ez bizonyíték az ilyen "elemek" birodalmi hűtlenségére. Ez volt az utolsó népszavazás, ahol a zsidóknak, illetve más nemzeti kisebbségieknek megengedték, hogy szavazzanak; a következő évben a Nürnbergi törvények elfogadása után megfosztották őket állampolgári jogaiktól, ezzel együtt szavazati joguktól.

A hamburgiak az 1933-as népszavazáson a nácikat viszonylag kevesen támogatták; ez Hitlert arra késztette, hogy ott 1934 augusztus 17-ére nemzeti ünnepet hirdessen, ahonnan a német néphez intézett üzenete közvetlenül több, mint 4,3 millió bejegyzett rádióhallgatóhoz is eljutott.[8]

A szavazás eredményeSzerkesztés

Az elnöki és kancellári hivatal összevonását legnagyobb mértékben Kelet-Poroszországban támogatták, ahol a hivatalos adatok szerint erre a szavazók 96%-a mondott igent.[8] A nagyvárosokban és azok munkáskerületeiben mérték a legalacsonyabb támogatottságot; Hamburgban támogatták a legkevésbé az összevonást, a szavazók 20.4%-a szavazott ellene, Aachenben a 18,6%-a, Berlinben átlagban a 18.5%-a, ahol minden kerületben 10%-nál többen szavaztak a nem-re, az egykori kommunista fellegvár, a berlini Wedding kerületben pedig a 19.7%-a.[8] A megfélemlítés erőssége és mértéke hatott az "igen" szavazatok mennyiségére.[7] Összességében a kormány támogatottsága alacsonyabb volt, mint az 1933 november 12-i népszavazáson, ahol az összes választók 89.9%-a támogatta a nácikat, míg 1934-ben már csak a 84.3%-a.[2] A térségenkénti eltérések azonban megegyeztek az 1933-as népszavazás eredményeivel.[8]

A náci vezetők közül néhányan csalódottan vették tudomásul a népszavazás eredményét.[9] Például: Joseph Goebbels augusztus 22-i naplóbejegyzése szerint a népszavazás félresikerült: "a kezdeti eredmények: nagyon rosszak. Aztán jobbak lettek. Végül több mint 38 millióan a Führer mellett. Többet vártam. A katolikusoknak nem tetszett Rosenberg!"[10] Mindazonáltal Ian Kershaw történész úgy látja, hogy még a csalások és a szavazási rend megzavarása, az erőszakos ferdítések ellenére is:

"az eredmények tükrözik azt a tényt, hogy abban az időben Hitler hatalmas támogatói háttérrel rendelkezett, sok buzgó és lelkes követővel a széles német nép többsége körében."[9]
Választás Szavazatok száma %
Mellette (igen) 38,394,848 88.1
Ellene (nem) 4,300,370 9.9
Érvénytelen/üres szavazat 873,668 2.0
Összesen 43,568,886 100
Bejegyzett szavazók/részvétel 45,552,059 95.7
Forrás: Nohlen & Stöver

JegyzetekSzerkesztés

  1. D. Nohlen P. Stöver (2010), a Választások Európában: Adatok Kézikönyv, p. 762,
  2. a b c
    H. Winkler A. (2006), Németország: A Hosszú Úton, Nyugat, II. Kötet (1933-1990) (Oxford University Press), pp. 38-39.
  3. Frank Bajohr: Gesetz über das Staatsoberhaupt des Deutschen Reichs und Erlaß des Reichskanzlers zum Vollzug des Gesetzes über das Staatsoberhaupt des Deutschen Reichs vom 1. August 1934, 1. und 2. August 1934. (Hozzáférés: 2013. március 29.)
  4. Gesetz über Volksabstimmung vom 14. Juli 1933:
    „§ 2. Bei der Volksabstimmung entscheidet die Mehrheit der abgegebenen gültigen Stimmen. […]“
  5. www.geschichte-s-h.de: Wahlen 1933 bis 1938: „Du wählst mi nich Hitler!“ – Die Reichstagswahlen und Volksabstimmungen der NS-Diktatur (1933–1938). (Hozzáférés: 2018. március 17.)
  6. Min Shu (Május 27-2014), "Konszolidáló Vezetés: Népszavazás a Náci Németország háború Utáni Franciaországban", jegyzetek a Bevezetés a Közvetlen Demokrácia (Waseda Egyetem), p. 4
  7. a b Richard J. Evans. The Third Reich in Power 1933–1939. London: Penguin, 110. o. (2006. november 9.). ISBN 9780141009766 
  8. a b c d Arnold J. Zurcher (1935). „The Hitler Referenda”. American Political Science Review 29 (1), 91–99. o. DOI:10.2307/1947171.  
  9. a b Ian Kershaw. Hitler, 1889–1936: Hubris. London: Penguin, 526. o. (1998. november 9.). ISBN 9780140133639 

FordításSzerkesztés

Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) 1934 German referendum című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.