Petőfi-szobor

budapesti szobor az V. kerületi Petőfi téren

A Petőfi-szobor Budapest Belvárosában, a Petőfi téren, a Március 15. tér felé néz.

Petőfi-szobor
Petofi monument in Budapest.jpg
Közigazgatási adatok
Ország Magyarország
Település Budapest
Hely Petőfi tér
Építési adatok
Szobrász Izsó Miklós
Huszár Adolf
Felavatás ideje 1882. október 15.
Felhasznált anyagok bronz, gránit
Készítési költség 15 000 forint
Tulajdonos Budapest
Alapadatok
Típus 2:1 arányú, álló szobor
Stílus romantika
Magassága10 m
Alapterülete25 m²
Elhelyezkedése
Petőfi-szobor (Budapest)
Petőfi-szobor
Petőfi-szobor
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 29′ 36″, k. h. 19° 03′ 01″Koordináták: é. sz. 47° 29′ 36″, k. h. 19° 03′ 01″
A Wikimédia Commons tartalmaz Petőfi-szobor témájú médiaállományokat.

„Itt áll már, örök időkre szóló dicsőségének századokra szóló érczszobra, kellős közepén Magyarország fővárosának, melynek kebelében harsogta el: «Talpra magyar!»-ját” – adta hírül lelkesült hangon a Vasárnapi Ujság 1882. október 15-i száma.

TörténeteSzerkesztés

Gyűjtés és közadakozásSzerkesztés

A politikai helyzet miatt nehezen indult be a gyűjtés a szoborra, hiszen Petőfi Sándor persona non grata volt Ferenc József, Magyarország királya szemében, akinek hálószobájában a Buda ostroma (1849) alatt Pestet rommá lövető Heinrich Hentzi tábornok képe függött.[1]

Természetesen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukása után évtizedekig fel sem merült a forradalomhoz bármilyen módon kapcsolódó személy szobra felállításnak még a gondolata sem.

Csak az 1860-as évekre kezdett enyhülni az elnyomás. Az emigrációból Reményi Ede, az időközben világhírűvé lett magyar hegedűművész, Görgei Artúr kedvenc zenésze ekkor tért haza, s lett az egyik legkitartóbb kezdeményezője és szószólója annak, hogy Petőfinek emeljenek szobrot Pesten. Nem Arany János vagy Jókai Mór, hanem egy hegedűművész, aki a Bach-korszak éveit nem itthon vészelte át.

Reményi 1860-ban megindította a közadakozást a szoborra, s maga a buzdító röpiratokon túl szervezkedett, intézkedett, sőt országos hangversenykörutat is tartott. 1871-ben a kor neves magyar szobrászát, Izsó Miklóst bízták meg a szobor megformázásával. A művész felkészülésképpen tanulmányútra ment Európába.

A szobor leendő helyét az 1875-ben Ybl Miklós tervei szerint megújított Petőfi téri ortodox templommal szemközt, 1877-ben jelölte ki a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, a Duna-parti Heinrich-ház előtti ligetben, amelyet már 1874-től Petőfi térnek neveztek. Korábban csak Alsó-Duna sorként ismerték, a piarista rendház és a plébániatemplom által uralt zöldfelületet, a Városház teret, ahol a régi Erzsébet híd építése végett a területet alaposan átszabták.

Addig csak a Múzeumkertben állt néhány, a nemzet nagyjainak emléket állító szobor: 1860-ban Berzsenyi Dániel mellszobrát a Helytartótanács engedélye híján még ünnepség nélkül avatták fel, 1861-ben Kazinczy Ferencnek állítottak hasonlóképpen emléket, Kisfaludy Károly szobra pedig csak 1875-ben került ide. A Széchenyi lánchíd pesti hídfőjénél Eötvös József szobrát is már régóta tervezték, de végül csak 1879-ben avatták fel, Széchenyi István szobra a ma nevét viselő térre, a Magyar Tudományos Akadémia elé pedig 1880-ban került.

Nemcsak a fővárosban, hanem a vármegyékben, nagyobb városokban is köröztettek aláírási íveket. Az utolsó hiányzó 5000 forintból kettőt végül ifjabb gróf Károlyi István, a bizottság lelkes tagja vállalt, 3000-et pedig az újsütetű Budapest rendkívüli kiadásként szavazta meg.

1873-ban, Petőfi születésének 50. évfordulóján még nem volt országos megmozdulás, bár Reményi erre az évfordulóra szerette volna a szobrot felállítani.

Izsó Miklós 1875-ben meghalt, s a szoborbizottság a mű befejezésével az ifjú Huszár Adolf szobrászt bízta meg, aki korábban az Eötvös József-szobor pályázatán már ismeretséget szerzett. A talapzatot az Eötvös-szobor posztamensét is megalkotó Ybl Miklós készítette. Huszár valamennyire módosított Izsó tervein, megtartva azonban annak lényeges vonásait (a felemelt kezet, lobogó ruházatot). A művész a Vasárnapi Ujság szerint 10 000 Ft-os díjazásban részesült. A szoboröntésre a hazai gyárak közül senki sem vállalkozott, így azt végül Bécsben végezték el. A talapzat finoman csiszolt mauthauseni szürke gránitból készült.

Az avatóünnepségSzerkesztés

 
Jókai Mór beszéde 1898. március 15-én

Az 1882. októberi ünnepségre feldíszítették a várost. Zászlók lobogtak mindenfelé, a legtöbb a Petőfi téren, az Akadémia palotáján is rengeteg. Ott gyülekeztek a társadalmi testületek, öreg honvédek, veteránok, ipartársulatok. Délelőtt tíz órakor bevonultak a díszteremben felállított emelvényre a szoborbizottság tagjai, mellükön nemzeti színű kokárdával.

Az elnöki asztalnál Ráth Károly főpolgármester ült mint a szoborbizottság alelnöke, mellette Jókai Mór, az ünnepi szónok, mindnyájan talpig díszmagyarban. Az elnöki asztalnál foglaltak helyet Tisza Kálmán miniszterelnök, a kormány tagjai, a kassai püspök és sok tábornok, meg a megyék, városok, a főváros, az intézetek és egyletek küldöttei, az akadémikusok, az irodalmi társaságok képviselői.

Nem bizonyított szóbeszéd ellenére Arany János nem az avatóünnepségen fázott meg; akkor már betegen feküdt akadémiai szolgálati lakásában. Még értesült a nagy hírről, ám hét nap múlva elhunyt. Az eseményen fia, a szintén költő Arany László képviselte a családot.

Jókai beszédében Petőfihez kötődő emlékeit elegyítette a jövőbe és felemelkedésbe vetett hitével. A kiegyezéssel legalizált hatalmat és az elért eredményeket ünnepelte, mondván: „(Petőfi) még egyet láthat. Azt, hogy van még egy népeitől szeretett és népeit szerető király, s az Magyarországé.”

A közelgő millenniumra készülő, rohamosan fejlődő főváros fellobogózva ünnepelt, a szobor talapzatán mintegy száz koszorúval. Fél tizenkettőkor érkezett meg az Akadémiától a díszmenet, majd Ráth Károly, az egyesített főváros első főpolgármestere tartott beszédet. A leleplezési ünnepség alkalmából az újjáépített Pesti Vigadóban rendeztek díszebédet. Este a Népszínházban (a későbbi Nemzetiben) díszelőadást tartottak Petőfi emlékére. A szoborbizottság a szobrot pergamenre írt díszokirattal a fővárosnak örök időkre átadta.

A Petőfi-szobor már majd' 140 éve áll ugyanazon a helyen. Petőfit minden korszak a maga szempontjai szerint értelmezve, itt tartotta forradalmi megemlékezéseit.

„Hirdetjük s valljuk, hogy Petőfi nem azoké, akik belőle 1849 óta élnek, de a mienk, mindazoké, akik Magyarországon a változás, a megújulás, a forradalom áhítozói és harcosai vagyunk” – írta róla Ady Endre, 1910-ben.

A szocializmus proletár hőst faragott belőle, az 1956-os forradalom alatt pedig újra a szabadság és a szabad sajtó jelképe lett. A Kádár-korszakban itt tartották a hivatalos koszorúzási ünnepségeket, de a magyarországi rendszerváltáskor is fontos szerepe volt az ellenzéki tüntetéseken.

A postamensbe vésett felirat azonban változatlan: „Nemzeti adakozásból, 1882”.

JegyzetekSzerkesztés

ForrásokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés