Főmenü megnyitása

A pusztai tölgyes, más néven a nyílt homoki tölgyes, latinul Festuco rupicolae – Quercetum roboris (illetve egyszerűen csak Festuco rupicolae – Quercetum) az erdős sztyepp öv legnyugatibb határain, az alföldi síkságba forduló területeken megmaradt erdőtípus. Elvétve előfordul a zárt tölgyes öv peremterületein is (így például a Nyírségense flórajárásban).

ElőfordulásaSzerkesztés

A pusztai tölgyes hazánk legszárazabb homoki talajainak jellemző erdőtársulása. A leggyakrabban a buckatetőkön és melegebb lejtőkön jön létre – olyan helyeken, ahol a talajvíz hatása már nem érvényesül. Mozaikos állományai humuszos homoktalajon tenyésznek, főképp:

Természetközeli állapotban már csak elszórtan lelhető fel.

Megjelenése, növényeiSzerkesztés

Lombkoronaszintje alacsonyabb, mint a több vizet kapó gyöngyvirágos tölgyesekben (Convallario-Quercetum roboris), és a fák is ritkábban nőnek. Az erdő gyakran mozaikos; pusztagyepek tarkítják. A lombkoronaszint legjellegzetesebb fája a kontinentális éghajlatot elviselő kocsányos tölgy (Quercus robur), amelyhez:

Elegyfái:

A cserjék közül jellemző:

Gyepszintjében főleg szárazságtűrő fűféléket és az erdős sztyeppekre jellemző virágos növényeket találunk:

További, védett növényritkaságok (jellemzően a Nyírségben, a Szigetközben és a Komáromi-síkságon:

Erdők felsorolásaSzerkesztés

Rehabilitációs programSzerkesztés

A Duna–Ipoly Nemzeti Park, a WWF Magyarország és Nagykőrös önkormányzata közös programot indított az erdőtípus rehabilitációjára, amelynek fő célja, hogy az erdő egy új tölgynemzedékkel megújulhasson. A program résztvevői ritkítják az agresszíven terjeszkedő, nem őshonos növényfajokat, védik a facsemetéket a mesterségesen túlszaporított őzektől és szarvasoktól.

ForrásokSzerkesztés