Sárd
Sárd (románul: Șard, németül: Schard) falu Romániában, Erdélyben, Fehér megyében.
| Sárd (Șard) | |
 | |
| A református templom tornya | |
| Közigazgatás | |
| Ország |  Románia |
| Történelmi régió | Erdély |
| Fejlesztési régió | Közép-romániai fejlesztési régió |
| Megye | Fehér |
| Község | Magyarigen |
| Rang | falu |
| Községközpont | Magyarigen |
| Irányítószám | 517363 |
| SIRUTA-kód | 4963 |
| Népesség | |
| Népesség | 2496 fő (2021. dec. 1.) |
| Magyar lakosság | 12 (2011)[1] |
| Népsűrűség | 106,21 fő/km² |
| Földrajzi adatok | |
| Terület | 23,5 km² |
| Időzóna | EET, UTC+2 |
| Elhelyezkedése | |
 | |
 é. sz. 46° 07′ 48″, k. h. 23° 32′ 01″46.130000°N 23.533611°EKoordináták: é. sz. 46° 07′ 48″, k. h. 23° 32′ 01″46.130000°N 23.533611°E | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Nevének eredete
szerkesztésNeve a sár szó -d képzős származéka, és valószínűleg víznévi közvetítésű. Először 1238-ban, Sard alakban említették.
Fekvése
szerkesztésAz Erdélyi Hegyalján, Gyulafehérvártól nyolc kilométerre északnyugatra, az Ompoly bal partján fekszik.
Népesség
szerkesztésEtnikai és vallási megoszlás
szerkesztés- 1880-ban 1305 lakosából 1014 volt román, 183 magyar és 103 egyéb (cigány) anyanyelvű; 1092 görögkatolikus, 149 református, 35 római katolikus, 16 ortodox és tíz zsidó vallású.
- 2002-ben 2117 lakosából 1977 volt román, 121 cigány és 15 magyar nemzetiségű; 1994 ortodox, 32 görögkatolikus, 23 baptista, 19 pünkösdi és 16 református vallású.
Története
szerkesztésNémet nyelvű telepesek alapították. IV. László 1282-ben az erdélyi püspök közvetlen joghatósága alá helyezte, aki 1295-ben hospeskiváltsággal látta el. 1570-től a 19. századig mezőváros Fehér, majd Alsó-Fehér megyében. A középkorban itt volt az erdélyi püspökök téli rezidenciája. Életében mindvégig meghatározó szerepet játszott a szőlőművelés. 1563-ban még említették szász papját, de a későbbiekben román és református magyar lakosságú volt. A 16. században már laktak benne románok, majd I. Rákóczi György idején Sárdi Sebessi Boldizsár portai követ telepített szintén román jobbágyokat Zaránd vármegyei és steji birtokairól. A tatárok 1658-ban nagy részét felgyújtották. A román jobbágyok 1710-ben fakeresztet emeltek a település határára, a református nemesség ez ellen tiltakozó petíciója szerint ekkor az unióra áttért románok többségben voltak a reformátusokkal szemben. 1715-ben 48 nemes birtokolt benne, a legnagyobb birtokosok ekkor Naláczi Lajos nyolc nemesi és három jobbágytelekkel, Száva Mihály kilenc nemesi és egy jobbágytelekkel és Récsei István hat nemesi és két jobbágytelekkel. A század folyamán többek között a Teleki, az Eszterházy, a Bánffy és a Bornemissza család szerzett benne birtokot. 1761-ben százötven ortodox és tizenhat görögkatolikus családdal írták össze, de román lakossága ismét megszaporodott 1765-ben, amikor a Fogaras vidéki Kopacselből a határőrségtől húzódozó családokat a Bánffyak birtokára, a mai Olteni utca helyére telepítették. Református gyülekezete 1766-ban 86 férfit és 68 asszonyt számlált. 1783-ban az erdélyi református egyház általános zsinatot tartott benne. Görögkatolikusai 1784-ben visszatértek ortodoxnak, majd 1836-ban ismét uniáltak.[2] 1786-ban igen népes település volt, 1142 lakossal.
1848-ban Vadady László szolgabíró vezetésével negyven fős nemzetőrsége alakult. A magyar férfiak október 19-én gyűlést tartottak, ahol lemondtak korábbi tervükről, hogy családjaikat Gyulafehérvárra menekítsék, meggyőződve róla, hogy ott sem lennének biztonságban. Nemsokára a Rusan tribun vezette román felkelők Vadady kukoricatarlóján hatvanhárom magyar lakosát kivégezték.
1919-ben református felekezeti iskolája alakult, de ezt a román hatóságok 1924-ben bezáratták. Református egyháza az 1940-es évekig volt önálló egyházközség, azóta Magyarigen társegyháza. A 2000-es években a református egyház működtette a falu egyetlen gyógyszertárát.
Látnivalók
szerkesztés- A református templom eredetileg román stílusú volt. A 14–15. században gótikus stílusban átalakították, szentélyét sokszögűvé építették. Ebből a gótikus építési fázisból számos elem őrződött meg (a diadalív, támpillérek, kőkeretek, ülőfülke, szentségtartó). A 18. század második felében a hajót lerövidítették, a mellékhajókat oszlopokkal választották el a főhajótól, és ekkor építették olaszos ízlésű tornyát is. A templomot a 15–16. században ovális alaprajzú védőművel vették körbe. Ennek északi oldalán romos falu kaputorony áll, melynek belső szemöldökívén a Báthori-család címere látható, Báthory István latin nevének kezdőbetűivel. A védőfal külső oldalához később bolthelyiségeket építettek. A templomot a református egyház 2007–2009-ben helyreállította.[3]
- 17. századi, késő reneszánsz építésű Esterházy-kúria.
- A falutól északkeletre fekvő Bisericuța hegyen Szentmárton középkori falu maradványai.
Gazdaság
szerkesztésHíres emberek
szerkesztés- Itt élt 1763-tól pár évig Teleki Sámuel és itt rendezte be először könyvtárát, a későbbi Teleki Tékát.
- Itt született Récsey Ádám (1775–1852) császári és királyi táborszernagy, politikus.
- Itt született 1935-ben Gheorghe Anghel történész.
Jegyzetek
szerkesztés- ↑ [1]
- ↑ Universalis schematismus ecclesiasticus (...) pro anno 1842/3 redactus[halott link]
- ↑ Bakó Botond: Augusztus 20-a Sárdon. Szabadság 2009. augusztus 26.[halott link]
- ↑ Csávossy György: Jó boroknak szép hazája, Erdély. Bp., 2002, 145. o.
Források
szerkesztés- Gudor Kund Botond: Az eltűnt Gyulafehérvári Református Egyházmegye és egyházi közösségei. Kolozsvár – Barót, 2012, 311–22. o.
- Gheorghe Anghel – Gheorghe Măhăra – Marian Munteanu: Şard: un sat din "Ţara Vinului". Alba Iulia, 2006
- Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek: A középkori erdélyi püspökség templomai I–II. 2. bőv. kiadás. Gyulafehérvár: Római Katolikus Érsekség. 2000. ISBN 973-9203-56-6
- Egyed Ákos: Erdély 1848–1849. Csíkszereda, 1998–1999
További információk
szerkesztés- Képek és alaprajzok a református templomról
- Fényképek az Esterházy-kúriáról
- Gudor Botond összefoglalója a református egyház történetéről Archiválva 2016. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben (magyarul)
.svg){kind=small}