Baptista mozgalom
A baptista mozgalom a reformáció során létrejött, protestáns alapelveket követő, keresztény ébredési, megújulási mozgalom. A mozgalmat hívják még baptista egyháznak, követőiket baptistáknak nevezik. Az első baptista gyülekezetet 1609-ben Amszterdamban alapították.[2]
Baptista mozgalom (baptista kereszténység) | |
kereszténység → protestantizmus | |
Kialakult | 17. század |
Központi alak | Jézus Krisztus |
Szent iratok | Biblia |
Követők száma | kb. 100 millió fő [1] |
Jellemzőjük, hogy csak a megtérésre képes, hitvalló embereket keresztelik meg, bemerítéssel. Innen kapta a mozgalom az újszövetségi görög nyelvből eredő nevét is: baptista = bemerítő. Akik ma baptistáknak vallják magukat, nagymértékben különböznek egymástól abban, hogy miben hisznek;[3] a baptista teológia magában foglalhat arminiánus vagy kálvinista hitet is.
Legnagyobb létszámban az amerikai és afrikai kontinensen élnek, míg Európában a lakosság arányában főleg Romániában és Moldovában jelentős a számuk. A Baptista Világszövetséghez tartozó hívők száma 40–50 millió fő között van,[4][5][6] de mintegy 100 millió keresztény vallja magát baptistának vagy baptista típusú gyülekezethez tartozik (2010).[1] A francia CRNS viszont ezt a számot még magasabbra, 170 millió főre teszi (2020).[7]
Magyarországra a 16. században Nyugatról menekülve érkeztek az első anabaptista hitelveket valló misszionáriusok, akik közül sokan mártírokká lettek a hitük miatt. Baptista misszió mintegy 150 éve működik.
Története
szerkesztésElőzmények
szerkesztésMiután a reformáció kivívta a vallásszabadságot Európa országaiban, életre keltek, és munkálkodni kezdtek az Evangéliumhoz és a biblikus gyülekezeti élethez ragaszkodó hívők. A reformáció korában anabaptistáknak nevezték őket.
Németországban Thomas Müntzer hatására különösen sokan csatlakoztak a társadalmi átalakulást követő szélsőséges baptista irányzathoz. Hollandiában Menno Simons, Ausztriában Balthasar Hubmaier, a dél-német és svájci területeken pedig Felix Mantz, Konrad Grebel és Georg Blaurock nevéhez fűződik a pacifista anabaptizmus térhódítása.
Nyugaton
szerkesztésA német nyelvterületen kibontakozó anabaptista mozgalom biblikus irányzatának szellemi örökségeként Hollandiában jött létre az első baptista gyülekezet 1609-ben. Először Angliában, később az európai vallási türelmetlenség miatt Észak-Amerikában terjedt el.
Az első angol baptista Richard Blount volt, akit Jan Batte 1640-ben keresztelt meg Hollandiában.[8] Cromwell hadseregében számos baptista harcolt,[8] John Milton, az „Elveszett paradicsom” világhírű költője és Bunyan János, „A zarándok útja” írója szintén baptisták voltak.[8]
Amerikában
szerkesztésAz amerikai baptista misszió Roger Williams volt anglikán pappal vette kezdetét, aki 1631-ben az üldözött puritánokkal menekült Amerikába. 1636-ban ő alapította Providence-ban (Rhode Island) az első baptista gyülekezetet.[8]
Magyarországon
szerkesztés- Előzmények
Magyarországon már a 16. században is voltak anabaptisták, sokan Morvaországból menekültek ide. Fischer András szász származású prédikátor a hitelvei miatt 1540-ben, Krasznahorka váránál vértanúhalált halt.[9]
- 19. század
1844-ben több Hamburgban tartózkodó magyar iparos az ottani baptista gyülekezethez csatlakozott és visszatérésük után terjesztették a hitüket, de nem alkottak önálló hitközséget és csendben járták az országot. Ekkor még számottevő hívő nem csatlakozott hozzájuk.
Az elmosódott mozgalom élesztgetése részben a Hamburgból visszatérő Rottmayer János asztalos (1817-1901) által történt (1846), majd pedig Bihar-megyében Novák Antal által.[8][9] (Rottmayer később Conradi révén adventista lett, Conradi pedig adventistából hetednapi baptista.)[10]
1871-ben Nagyszalontán kezdett kibontakozni az első „újkori” gyülekezett, amikor Novák Antal bibliaárus egy 7-8 fős bibliaolvasó társaságot talált (akik vezetője Lajos János puskaműves volt).[11] 1877. november 11. én Nagyszalontán diakónusszá választják Kornya Mihály vendéglőst és Tóth Mihályt [12] (pénztárnok Lajos János).
1873-ban Meyer Henrik (ő anyanyelvén, németül prédikált és Nassauból érkezett, mint "brit (londoni) és külföldi biblia társulat ügynökeként jött Budapestre";[13][14] egyes források szerint Meyer) asztalos a saját lakásán (Budapest, Hárompipa utca 11., fszt. 2.) kezdte meg a misszionáriusi tevékenységét.
1874-ben az ország különböző pontjain lévő baptisták a budapestiekhez csatlakoztak és egy hitközséggé alakultak. A vezető Meyer Henrik volt és két diakónusza Kaiblinger György (asztalos, Buda, 5 pacsirta utca) és Tatter János (kovács, óbudai hajógyár) volt. Tatter János volt a pénztárnok is. Budapesten két helyen gyülekeztek, heti 2-2 alkalommal: Hárompipa utca 11.-ben és az óbudai Korona utca 719.-ben.
1876-ban Meyer Henrik kérvényezte a Belügyminisztériumnál, hogy Budapesten és országosan is szabad legyen a vallásgyakorlása és ismerjék el baptista hitszónoki címét, de elutasították.
1877. március 17-én tárgyalta a Képviselőház Meyer Henrik kérvényét a teljes vallásszabadságról és a kötelező polgári házasság bevezetéséről, de elutasították.
1878-ban a rendőrség lefogta a vasárnapokon és ünnepek alkalmával a nyilvánosság előtt (vagy inkább nyilvános helyen – pl. a Városligetben – tartott isten tiszteleteken) igehirdető Meyer Henriket, Peter Henriket és Hempfl Adolfot, ill. a Dob utca 12. alatt található imaházukból lefoglaltak „egy imádságos könyvet és a vallási szabályokat”.
1880-ban Meyer Henrik kérvényezte Pest megye előljáróságainál egy újpesti imaház megnyitását.
1882 tavaszán Dunában (a Margit híd és Újpest közötti részen) megtartott 4 személy megkeresztelésről szóltak a hírek, de egy évvel később már a Dohány utca 24. sz. alatti imaházat használták erre a célra 2 hívő megkeresztelésére.[15][16][17][18][19][20][21][22][23][24]
1884-ben megépült a budapestiek első imaháza a Wesselényi utcában.
- 20. század
1905-ben az állam elismert vallássá tette a baptizmust, de Meyer Henrik, Kornya Mihály és a legtöbben ellenezték az elismerést, mert ők szabad vallásgyakorlást akartak, amely megvalósulása esetén nem kell egy vallást sem elismerni. Valószínűleg a Meyeréktől kivált kisebbség járt közben az állam általi elismerés érdekében. Megjegyzendő, hogy az állam eddig csak, mint magántársulatra tekintett a baptistákra, akik magánfelolvasásokat tarthattak, de hivatalos hitszónoki tevékenységet nem folytathattak.[14][25]
Az 1920-as évek végén híveinek száma — családtagokat is beleszámítva — körülbelül negyvenezerre rúgott a Csonka-Magyarországon.[9]
Napjainkban
szerkesztésNapjainkban a legdinamikusabban Afrikában, Dél-Amerikában és Kelet-Ázsiában növekednek a baptista közösségek.
Szerveződése
szerkesztésA baptista közösségek – ellentétben a felülről szervezett egyházakkal (például római katolikus egyház) – alulról szervezett szövetségekbe rendeződnek. Az egyház tulajdonképpeni vezetője a hívők közössége (gyülekezet), a hívők választják a lelkipásztort és a gyülekezet vezetőit.
A baptista gyülekezetek szövetségbe tömörülnek, amelynek elnökét a gyülekezetek küldöttei szavazással választják meg. Az elnökség feladata a közösség vezetése, lelki irányvonalának meghatározása, képviselet az állam és a hatóságok, valamint a nemzetközi és ökumenikus szervezetek felé. A legtöbb országban az elnökség bizonyos központi adminisztratív feladattal is meg van bízva, így például Magyarországon is ellátja a központi levél- és irattár funkcióját és lelkipásztorok, egyházi munkások képzését is.
Az országos baptista szövetségek nemzetközi szövetsége szinte semmilyen jogkörrel nem bír. Tulajdonképpen feladata lényegében konferenciák és találkozók szervezése, melyeken esetleg ajánlások születnek a gyülekezetek számára. A gyülekezetek az ajánlások elfogadásáról saját hatáskörben döntenek.
Jelenlétük a világban
szerkesztésEgyes országokban több baptista szövetség is működik, ilyen például az Amerikai Egyesült Államok. Más országokban egyetlen szövetség és több független gyülekezet alkotja a baptista egyház bázisát. A magyarországi szövetség a Magyarországi Baptista Egyház, de ettől függetlenül is működnek gyülekezetek több városban is. Egyes független baptista gyülekezetet külföldről érkező misszionáriusok alapították. Ilyen esetben a misszionárius feladata az, hogy minél előbb kiképezzen egy helyi lelkipásztort, aki a tagok választása alapján később átveszi a gyülekezetet.
A Baptista Világszövetség megkeresztelt tagjainak száma kb. 40-50 millió,[6][26][27] de baptistának kb. 100 millió ember vallja magát,[1] a CNRS a 2020-as adata pedig a tágabban értelmezhető híveit 170 millióra teszi.[28]
Legnagyobb nemzeti szövetségek:
- Déli Baptista Szövetség (USA) - 14,5 millió [29]
- Nemzeti Baptista Szövetség (USA). - 7,5 millió [30]
- Nigériai Baptista Szövetség - 6,5 millió [31]
- Amerikai Missziós Baptista Szövetség - 3,1 millió [32]
- National Baptist Convention of America, Inc. - 3,1 millió [32]
- Ugandai Baptista Unió - 2,5 millió [32]
- Kongói Baptista Közösség - 2,1 millió [32]
- Tanzánia Baptista Szövetsége - 2,0 millió [32]
- Texas Baptista Általános Szövetsége - 2,0 millió [33]
- Brazil Baptista Szövetség - 1,6 millió [32]
- Progresszív Nemzeti Baptista Szövetség - 1,5 millió [32]
- Baptista Egyházak Tanácsa Északkelet-Indiában - 1,3 millió
- Amerikai Baptista Egyházak, USA - 1,2 millió
- Nemzetközi Baptista Bibliai Közösség - 1,2 millió [34]
- Lott Carey Foreign Mission Convention - 1,1 millió
- National Primitive Baptist Convention of the U.S.A. - 1,0 millió
- Mianmari Baptista Szövetség - 1,0 millió
Európában
szerkesztésEurópai Baptista Szövetség 2011-es adatai alapján a kontinensen következő országokban a legnagyobb a számuk :[35]
- Egyesült Királyság 155,8 ezer
- Ukrajna 125,5 ezer
- Románia 107,6 ezer
- Oroszország 91,7 ezer (teljes ország!)
- Németország 88,5 ezer fő.
A népességhez viszonyítva a legnagyobb a számuk a következő országokban (100 ezer főre jutó baptista; 2011-ben) :[35]
- Románia 565
- Moldova 551
- Észtország 468
- Lettország 316
- Ukrajna 275
- Egyesült Királyság 247
Hitvallása
szerkesztésA baptistáknak egységes hitvallásuk nincs, de minden egyháznak van egy egy közös hitvallása, így például a magyarországi baptistáknak is egy általánosan elfogadott hitvallása, amely 20 pontban foglalja össze a tanítás lényegét. A közel négy évszázada, különböző helyen és időben, különböző gyülekezetcsoportok által megfogalmazott baptista hitvallások a következő közös elveket tartalmazzák.
- A teljes Szentírás Istentől ihletett, amely a világot és benne az embert is teremtő Isten kijelentése, az egyedüli és kielégítő forrása életgyakorlatunknak és gondolkodásunknak.
- Vallják, hogy a lét zavarainak forrása az Isten elleni lázadás, és hogy az emberi élet csak Jézus Krisztus megváltása által rendeződhet és válhat teljessé itt a Földön, és a földi élet után, az örökkévalóságban.
- Azokat, akik az Úr Jézus Krisztus helyettes áldozatát elfogadták, életüket neki átadták, hitük nyilvános megvallása után bemerítkezéssel keresztelik meg. (Elnevezésük is innen származik: „alámeríteni”, „baptidzein” a Biblia újszövetségi részének eredeti, ógörög nyelvében.)
- A helyi gyülekezetek teljes felelősséggel végzik szolgálatukat, irányítják életüket. Természetesen szükségesnek tartják testvéri közösségápolás és együttmunkálkodás céljából a szövetségekbe, egyházakba való tömörülést.
- Vallják, hogy bármilyen állam, és bármelyik egyház között alá-, fölérendeltség nem engedhető meg. Az adott társadalomban igyekszenek krisztusi lelkiismeretük szerint felebarátaik javára élni.
- Hiszik, hogy Jézus Krisztus vissza fog jönni, és mindenkinek elé kell állnia, hogy számot adjon életéről (végítélet).
Magyar szövegkiadások
szerkesztés- A Magyarországi Baptista Egyház alapokmányai. A baptizmus rövid története. Baptista hitvallás / Baptista egyházszervezeti szabályzat; szerk. Győri Kornél, sajtó alá rend. Gerzsenyi Sándor; Magyarországi Baptista Egyház, Bp., 1974
- Az 1689-es baptista hitvallás vagy A második londoni hitvallás szentírási igazolásokkal; ford. Tóth Benjámin, Tóth Máté; Soli Deo Gloria, Bp., 2023
Karitatív baptista szervezetek
szerkesztésHíres baptisták
szerkesztésMagyarok
szerkesztés- Meyer Henrik (1842–1919. március)[38][39] – az újkori baptista hitközség első vezetője Magyarországon
- Kornya Mihály (1844–1917) – a magyar parasztapostol
- Tóth Mihály (1836–1931)[40] – a magyar baptizmus egyik úttörője Nagyszalontán
- Somogyi Imre – lelkipásztor, író, a magyarországi baptisták egyik legjelentősebb elnöke
- Dr. Beharka Pál - Orgonaművész
- Dr. Haraszti (Ritter) Sándor (1920–1998) Orvos, lelkész, egyházi diplomata
- Batiz András – riporter, műsorvezető, szerkesztő, volt kormányszóvivő
- Almási Mihály baptista lelkipásztor, egyetemi tanár, a Szent Korona hazahozatalának egyik előkészítője
- Szenczy Sándor – a Baptista Szeretetszolgálat alapító-elnöke, baptista lelkipásztor
- Stefán István – mérnök, üzletember, vállalkozó, a Medimetal alapítója, az Egri Baptista Gyülekezet vezetője
- Pannonhalmi Zsuzsa – Ferenczy Noémi-díjas, Érdemes Művész, keramikusművész, iparművész, a MAOE iparművész alelnöke
- Ilonka Mihály – homoródszentmártoni származású lelkipásztor, a székelyföldi magyar baptizmus úttörője
- Papp János – A Magyarországi Baptista Egyház elnöke. A Magyarországi Baptista Egyház Országos Közgyűlése 2012. április 28-án választotta meg egyházelnöknek.
Egyházi személyek
szerkesztés- John Bunyan – angol író és prédikátor
- D. L. Moody – evangélista, prédikátor
- Charles Haddon Spurgeon – a „prédikátor”
- Billy Graham – igehirdető, evangélista
- Martin Luther King – Nobel-békedíjas lelkipásztor
- Laslie Zakor – a „prédikátorok fejedelme”
- Thomas Newcomen – angol prédikátor, feltaláló (nevéhez fűződik a gőzgép), az ipari forradalom atyja
USA-beli vezető politikusok
szerkesztés- Abraham Lincoln – az Egyesült Államok 16. elnöke
- Andrew Johnson – az Egyesült Államok 17. elnöke
- Warren G. Harding – az Egyesült Államok 29. elnöke
- Harry S. Truman – az Egyesült Államok 33. elnöke
- Jimmy Carter – az Egyesült Államok 39. elnöke
- Bill Clinton – az Egyesült Államok 42. elnöke
- Al Gore – az Egyesült Államok 45. alelnöke, üzletember és Nobel-békedíjas környezetvédelmi aktivista
Művészek, előadók
szerkesztés- Eddie Murphy – amerikai színész
- Kevin Costner – amerikai színész
- Aretha Franklin – énekesnő
- Chuck Berry – amerikai gitáros, énekes
- Buddy Holly – rock and roll úttörője
- Johnny Cash – amerikai énekes és dalszövegíró
- Maynard James Keenan – amerikai énekes (Tool, Puscifer, A Perfect Circle)
Kapcsolódó szócikkek
szerkesztésForrások
szerkesztésJegyzetek
szerkesztés- ↑ a b c J. Gordon Melton and Martin Baumann, Religions of the World: A Comprehensive Encyclopedia of Beliefs and Practices, ABC-CLIO, USA, 2010, p.299
- ↑ Hinweis der Europäisch-Baptistischen Föderation auf die Jubiläumsveranstaltung in Amsterdam Archiválva 2014. április 8-i dátummal a Wayback Machine-ben, August 2009.
- ↑ Shurden, Walter: Turning Points in Baptist History. The Center for Baptist Studies, Mercer University, 2001. (Hozzáférés: 2010. január 16.)
- ↑ Baptist World Alliance - World Council of Churches. www.oikoumene.org
- ↑ Member Unions - Baptist World Alliance. www.baptistworld.org
- ↑ a b BBC - Religions - Christianity: Baptist churches. www.bbc.co.uk
- ↑ Louis Fraysse,Qui sont les baptistes ?, reforme.net, France, 28 July 2020
- ↑ a b c d e Szimonidesz Lajos: A világ vallásai 2. Zsidóság és kereszténység (Budapest, 1928)
- ↑ a b c Ország-Világ, 1930 (51. évfolyam, 1-52. szám) | Arcanum Digitális Tudománytár. adtplus.arcanum.hu. (Hozzáférés: 2021. március 18.)
- ↑ Daniel Heinz: L. R. Conradi (2004) ISBN 963-957-706-5
- ↑ "A magyar baptisták üdvözlik Hardingot", Az Est, 1920.11.06., 3. oldal
- ↑ Emlékezés Kornya Mihályra a nagy parasztapostol halálának 75. évfordulója alkalmából, Dr. Mészáros Kálmán, Theologiai Szemle, 1992. november - december, 339. oldal, Az mű alapja Kirner A. Bertalan: Kornya Mihály baptista úttörő paraszt apostol krónikája, Néprajzi és egyháztörténeti emlékek sorozat, 1945.
- ↑ "A baptisták elismerése", Pesti Napló, 1905.11.04., 6. oldal
- ↑ a b "A baptistákról", Alkotmány, 1905.11.18., 9. oldal
- ↑ "Baptista hitfelekezet Budapesten", Ellenőr, 1876.09.12., 3.oldal
- ↑ Országgyűlés, Ellenőr, 1876.12.03.,2. oldal
- ↑ "Nemhivatalos rész", Budapesti Közlöny, 1877.03.25., 3. oldal
- ↑ "Az anabaptista felekezet a fővárosban", Vasárnapi Ujsag, 1878.08.25., 545. oldal
- ↑ "Napi ujdonságok", A Hon, 1880.05.19., 3.oldal
- ↑ "Anabaptista történet", A Hon, 1881.12.04.,3. oldal
- ↑ "Anabaptista történet", Szegedi Híradó, 1881.12.06., 3. oldal
- ↑ "Baptista keresztelés szabad Dunában", A Hon, 1882.03.27., 4.oldal
- ↑ "Baptista keresztelés a Dunában", Pesti Hírlap, 1882.03.27., 6. oldal
- ↑ "Baptista keresztelés", Protestáns és egyházi iskolai lap, 1883.09.09., 1166. oldal
- ↑ "A baptisták elismerése", Pesti Napló, 1905.11.04., 8. oldal
- ↑ Christian Movements and Denominations. Pew Research Center's Religion & Public Life Project, 2011. december 19.
- ↑ Wainwright, Geoffrey. The Oxford History of Christian Worship (angol nyelven). Oxford University Press, USA, 560. o.. ISBN 978-0-19-513886-3
- ↑ Louis Fraysse,Qui sont les baptistes ?, reforme.net, France, July 28, 2020
- ↑ Southern Baptist Convention continues statistical decline, Floyd calls for rethinking ACP process. Baptist Press. (Hozzáférés: 2020. június 8.)
- ↑ About Us Archiválva 2017. szeptember 7-i dátummal a Wayback Machine-ben. The National Baptist Convention, USA, Inc.
- ↑ Nigerian Baptist Convention – Moving Forward:Becoming a more disciplined Church. Hebrews 12:5 (amerikai angol nyelven). (Hozzáférés: 2020. május 26.)
- ↑ a b c d e f g Baptist World Alliance - Statistics. bwanet.org. [2016. június 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 28.)
- ↑ 2019 Texas baptists annual meeting
- ↑ Ron Rhodes, The Complete Guide to Christian Denominations, Harvest House, 2007
- ↑ a b Statistics Archiválva 2012. június 27-i dátummal a Wayback Machine-ben. provided by Baptist World Alliance
- ↑ Baptista szeretetszolgálat
- ↑ Baptista tevékeny szeretet misszió
- ↑ Gyászrovat, Pesti Napló, 1919.03.07., 5. oldal
- ↑ Emlékezés Kornya Mihályra a nagy parasztapostol halálának 75. évfordulója alkalmából, Dr. Mészáros Kálmán, Theologiai Szemle, 1992. november – december, 338. oldal, A mű alapja Kirner A. Bertalan: Kornya Mihály baptista úttörő parasztapostol krónikája, Néprajzi és egyháztörténeti emlékek sorozat, 1945
- ↑ Emlékezés Kornya Mihályra a nagy parasztapostol halálának 75. évfordulója alkalmából, Dr. Mészáros Kálmán, Theologiai Szemle, 1992. november–december, 338. oldal, A mű alapja Kirner A. Bertalan: Kornya Mihály baptista úttörő paraszt apostol krónikája, Néprajzi és egyháztörténeti emlékek sorozat, 1945