S820-as személyvonat

személyvonat Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben

Az S820-as személyvonat Szolnok vasútállomás és Hatvan vasútállomás között közlekedik. Vonatszámuk négyjegyű, 57-tel kezdődik.

S820-as személyvonat
←  S790 
 S820  személyvonat
Első járat 2014. december 14.
Vonal kezdete Hatvan
Vonal vége Szolnok
Állomások száma 10
Utazási idő 1 óra 15 perc
Járatsűrűség óránként
Osztályok csak másodosztály
Mozgássérült szállítás az állomások nem akadálymentesítettek
Vasúti jármű MÁV V43 sorozat+By/Byee/Bhv
Stadler FLIRT
Vasútvonal Hatvan–Szolnok-vasútvonal

Története Szerkesztés

2013-ban elkezdték bevezetni a viszonylatjelzéseket a budapesti elővárosi vasútvonalakon, majd kis részben az országos vasúti közlekedésben is. Az augusztusi próbaüzemet követően december 15-től először a Déli pályaudvarra érkező összes vonat kapott S-, G- vagy Z- előtagot (Személy, Gyors, Zónázó) és két számból álló utótagot, majd 2014-ben az összes többi budapesti elővárosi vonat, illetve néhány egyéb járat, köztük ez is. A Budapestet érintő vonatok két, míg a fővárost nem érintő vonatok három számjegyű számokat kaptak. Ezen logika mentén a vasútvonal számozása alapján a 82-es számú vasútvonalon közlekedő, addig elnevezés nélküli, Szolnok és Hatvan közt közlekedő személyvonat. 2014. december 14-én S820-es jelzést kapott.[1] A vonat ütemesen óránként közlekedik Szolnok és Hatvan között.

Útvonala Szerkesztés

A vonat jelenleg ütemes menetrend szerint, óránként jár Szolnoktól Hatvanig.

S820 (Hatvan – Szolnok)
A csillaggal jelölt állomásokon és megállóhelyeken a vonatok egy része megállás nélkül áthalad.
Perc (↓) Állomás Perc (↑) Átszállási kapcsolatok
0 Hatvan
végállomás
73    S80 , személyvonat, expresszvonat, InterRégió
  348, 406, 407, 409, 410, 412, 414, 3448, 3600, 3601, 3604, 3605, 3610, 3612, 3622, 3623, 3624, 3628, 3640, 3643, 3645, 3675, 3678, 4681, 4686
  1037, 1039, 1040, 1049, 1052, 1063, 1427
12 Jászfényszaru 65   4681, 4685, 4686
  1467
18 Pusztamonostor 59   4650
28 Jászberény 47   expresszvonat
  498, 499, 503
  1070, 1075, 1348, 1362
35 Meggyespele* 39
38 Portelek* 35   523
48 Jászboldogháza-Jánoshida 28   4663
60 Újszász 16    S60 ,  G60 ,  Z60 , személyvonat, expresszvonat
  531, 4601, 4603, 4660
  1, 1A, 2A, 3
65 Zagyvarékas* 10    S60 ,  G60 ,  Z60 , személyvonat
  4600, 4601, 4603
76 Szolnok
végállomás
0    S50 ,  G50 ,  Z50 ,  S60 ,  G60 ,  Z60 ,  S220 , személyvonat, IC, EC, sebesvonat, gyorsvonat, expresszvonat
  2Y, 6, 6Y, 7, 8, 8Y, 13, 13Y, 14, 15, 15Y, 16, 17, 24, 24A, 27, 33, 38
  532, 533, 534, 537, 538, 553, 4600, 4601, 4603, 4605, 4606, 4610, 4611, 4612, 4613, 4620, 4621, 4622, 4630, 4632, 5206
  1464, 1532

Jegyzetek Szerkesztés

  1. Kísérleti viszonylatszámok menetrendváltástól. vonatosszeallitas.hu, 2014. november 7. (Hozzáférés: 2020. november 2.)

Források Szerkesztés