Főmenü megnyitása

A sramana (szanszkrit; páli: szamana, jelentése „kereső” (kutató)) indiai vallási mozgalom volt párhuzamosan, de függetlenül a történelmi védikus vallás mellett. A sramana hagyományok, úgy mint a dzsainizmus, a buddhizmus,[1] és az ádzsívika ugyanazokból a körökből fejlődött ki, amely a jógikus gyakorlatok kifejlődéséhez[2] és a legfőbb indiai vallásokban népszerű koncepciókhoz vezetett, mint például a szanszára (születések és halálok körforgása) és móksa (a körforgástól való megszabadulás).[3]

Etimológiája és eredeteSzerkesztés

A sramana kifejezés az i. e. 1. évezredben élt, világi életről lemondott, aszkéta hagyományok gyakorlóira vonatkozik.[4] Ezek a személyek kísérletezők voltak, más hagyományoktól és a társadalomtól függetlenek. A vallási vizázásokban szemben álltak a brahmin papokkal, akik a szövegek alapos elsajátítását és a szertartások alapos betartását részesítették előnyben.[4]

A sramana szó a sram tőből ered, melynek jelentése „erőt kifejteni” vagy „aszkézist folytatni”. Ezért a srámana az aki erőt fejt ki vagy aszkézist folytat.[5] Szigorúbb értelemben csak azokra használták ezt a kifejezést, akik teljes odaadással gyakoroltak és céljuk a megvilágosodás volt.[5] A sramana hagyományok képviselőit úgy is nevezték, hogy parivradzsaka, azaz hajléktalan vándor.[6] Az ősi Indiában a vándorszerzetesek története csak részben követhető nyomon. A parivradzsaka kifejezést feltehetően minden utazó szerzetesre használták Indiában.[7]

Az indiai nyelvészek egymás ellentéteként használják a sramana és a brahmin kifejezéseket, akiknek a vallási modellje különbözött egymástól.[4] A sramana hagyományok közül néhány megmaradt a hinduizmuson kívül, ugyanis nem fogadták el a védák autoritását. Ilyen például a dzsainizmus, a buddhizmus, az ádzsívika és egyéb vallási csoportok.[4] A sramana hagyomány egy része beolvadt a hindu dharmairodalomba.[4]

A mozgalmakSzerkesztés

Több sramana mozgalom is létezett Indiában - már az i. e. 6. század előtt is -, amelyek hatással voltak az indiai filozófia ásztika és násztika hagyományaira egyaránt. A sramana mozgalom egyik legjelentősebb időszaka Mahávíra és Gautama Buddha idején volt, amikor a védikus szertartásosság volt domináns India középső részein. A sramanák alternatív módot kerestek a megvilágosodásra, miközben lemondtak a világi életről. Három jellemző tevékenységet űztek: mértékletesség, meditáció és kapcsolódó elméletek (világnézetek).

Mahávíra és Buddha a saját sramana rendjük tanítói voltak. A dzsaina ágamák és a buddhista páli kánon szerint voltak más sramana vezetők is akkoriban.[8] A Maháparinibbána-szuttában (DN 16) egy Szubhadda nevű sramana:

...Gótama úr, itt van ez a sok ismert, híres törekvő és bráhmin, gázlókészítők, akiket sokan nagyra tartanak, mindegyiknek van közössége vagy csapata, aminek ők a mesterei – Púrana Kasszapa, Makkhali Gószála, Adzsita Készakambala, Pakudha Kaccsájana, Szancsaja Bélatthaputta, Nigantha Nátaputta. Vajon ők – ki-ki a saját tantételei alapján – mindannyian elérték a tudást, vagy egyikük sem érte el, esetleg némelyikük igen, mások nem?...[9][10]

A korai buddhizmus idején megváltozott a sramanák vándorlási szokása, akik vihárákba költöztek, először csak a vassza idejére (három hónapig tartó esős évszak), majd az év egészére. A középkorra a dzsainizmusból is eltűnt a vándorlás szokása, amely a 19. században éledt fel újra. Hasonló változások többször is történetek a buddhizmuson belül.

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés

JegyzetekSzerkesztés

  1. Svarghese, Alexander P. 2008. India : History, Religion, Vision And Contribution To The World. p. 259-60.
  2. Samuel 2008, 8. o.
  3. Flood, Gavin. Olivelle, Patrick. 2003. The Blackwell Companion to Hinduism. Malden: Blackwell. 273-4. o.
  4. a b c d e The Illustrated Encyclopedia of Hinduism: N-Z, Volume 2 of The Illustrated Encyclopedia of Hinduism. The Rosen Publishing Group, 639. o. (2002) 
  5. a b Archivált másolat. [2012. március 19-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. július 16.)
  6. Diamond Sutra: transforming the way we perceive the world. Wisdom Publications, 8. o. (2000) 
  7. History of the Parivrājaka, Issue 24 of Heritage of ancient India. Ramanand Vidya Bhawan, 1. o. (1991) 
  8. Gethin (1998), 11. o.
  9. DN 16 Mahā-parinibbāna Sutta 1. A Teljes Ellobbanás (fordította: a páli fordítócsoport). A-Buddha-Ujja. (Hozzáférés: 2015. július 16.)
  10. Walshe (1995), p. 268

ForrásokSzerkesztés

  • Bhaskar, Bhagchandra Jain (1972). Jainism in Buddhist Literature. Alok Prakashan: Nagpur.
  • Fronsdal, Gil (2005). The Dhammapada: A New Translation of the Buddhist Classic with Annotations. Boston: Shambhala Publications. ISBN 1-59030-380-6.
  • Gethin, Rupert (1998). The Foundations of Buddhism. Oxford: Oxford University Press. ISBN 0-19-289223-1.
  • http://www.herenow4u.net/index.php?id=65998 Antiquity of Jainism : Professor Mahavir Saran Jain
  • Ñāṇamoli, Bhikkhu (ford.) és Bodhi, Bhikkhu (szerk.) (2001). The Middle-Length Discourses of the Buddha: A Translation of the Majjhima Nikāya. Boston: Wisdom Publications. ISBN 0-86171-072-X.
  • Rhys Davids, T.W. & William Stede (szerk.) (1921-5). The Pali Text Society's Pali–English Dictionary. Chipstead: Pali Text Society.
  • Thánisszaró Bhikkhu (ford.) (1997). Samaññaphala Sutta: The Fruits of the Contemplative Life (DN 2).
  • Walshe, Maurice O'Connell (ford.) (1995). The Long Discourses of the Buddha: A Translation of the Dīgha Nikāya. Somerville: Wisdom Publications. ISBN 0-86171-103-3.