Főmenü megnyitása

Szaturnusz-díj a legjobb rendezőnek

A legjobb rendezőnek járó Szaturnusz-díjat évente adja át az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films szervezet. A díjjal a sci-fi, a fantasy és a horrorfilmes műfaj alkotóit jutalmazzák a harmadik, 1976-os díjátadó óta.

Szaturnusz-díj a legjobb rendezőnek (Saturn Award for Best Director)
2018-ban Ryan Coogler, a Fekete Párduc című film rendezője nyerte meg a díjat
2018-ban Ryan Coogler, a Fekete Párduc című film rendezője nyerte meg a díjat
Szervezet neve Academy of Science Fiction, Fantasy and Horror Films
SzékhelyLos Angeles
Ország Amerikai Egyesült Államok
Díjátadók
Első díjátadó 1976. január 31.
Legutóbbi díjátadó 2018. június 27.

A legtöbb győzelmet James Cameron szerezte a kategóriában, hat jelölésből öt alkalommal nyerte meg a díjat. A legtöbb jelölést Steven Spielberg tudhatja magáénak, összesen tizenkét alkalommal jelölték a díjra, ebből négyszer bizonyult győztesnek. Rajtuk kívül csupán három rendező nyert a kategóriában egynél többször: Peter Jackson három, valamint Bryan Singer és Ridley Scott két-két alkalommal. Az 1996-os díjátadón Kathryn Bigelow lett az első női győztes a kategóriában, ő 2010-ben a Oscar-gálán – nőként szintén legelőször – a legjobb rendezőnek járó Oscart is átvehette.

Spielberg volt az első olyan rendező, aki egyazon évben, 1994-ben a legjobb rendezőnek járó Szaturnusz-díjat, illetve Oscar-díjat is átvehette. A két díjat azonban nem ugyanazért a filmért kapta (a Szaturnusz-díjat a Jurassic Park című filmért, míg az Oscart a Schindler listájáért ítélték oda neki). Peter Jackson nyerte meg először ugyanazzal a filmmel a két rendezői díjat, 2004-ben az egy évvel korábbi A Gyűrűk Ura: A király visszatér című rendezéséért. Másodikként Alfonso Cuarón, a 2013-as Gravitáció című film rendezője érdemelte ki mindkét rendezői díjat, 2014-ben.

Győztesek és jelöltekSzerkesztés

  •  Oscar-nyertes rendező a legjobb rendező kategóriában
  •   – Oscarra jelölt rendező a legjobb rendező kategóriában

(MEGJEGYZÉS: Az Év oszlop az adott művek megjelenési évére utal, a tényleges díjátadó ceremóniát a következő évben rendezték meg.)

A nyerteseket félkövér betűtípus és kék háttérszín jelzi.

1970-es évekSzerkesztés

Év Filmrendező(k) Magyar cím Eredeti cím
1974/1975
(3. díjátadó)
  Mel Brooks Az ifjú Frankenstein Young Frankenstein
1976
(4. díjátadó)
  Dan Curtis Rémálmok háza Burnt Offerings
1977
(5. díjátadó)
    George Lucas Csillagok háborúja IV: Egy új remény   Star Wars
Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások   Close Encounters of the Third Kind
Nicolas Gessner A kislány, aki az utcánkban lakik The Little Girl Who Lives Down the Lane
Carl Reiner Te jó Isten! Oh, God!
Don Taylor Dr. Moreau szigete The Island of Dr. Moreau
1978
(6. díjátadó)
  Philip Kaufman Testrablók támadása Invasion of the Body Snatchers
Warren Beatty és Buck Henry Ép testben épp, hogy élek   Heaven Can Wait
Richard Donner Superman Superman
Robin Hardy A vesszőből font ember The Wicker Man
Franklin J. Schaffner A brazíliai fiúk The Boys from Brazil
1979
(7. díjátadó)
  Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halál Alien
John Badham Drakula Dracula
Nicholas Meyer Időről időre Time After Time
Peter Weir A vízszerelő The Plumber
Robert Wise Star Trek: Csillagösvény Star Trek: The Motion Picture

1980-as évekSzerkesztés

Év Filmrendező(k) Magyar cím Eredeti cím
1980
(8. díjátadó)
  Irvin Kershner Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág The Empire Strikes Back
Stanley Kubrick Ragyogás The Shining
Brian De Palma Gyilkossághoz öltözve Dressed to Kill
Ken Russell Változó állapotok Altered States
Vernon Zimmerman Fade to Black
1981
(9. díjátadó)
  Steven Spielberg Az elveszett frigyláda fosztogatói   Raiders of the Lost Ark
John Boorman Excalibur Excalibur
John Carpenter Menekülés New Yorkból Escape from New York
Terry Gilliam Időbanditák Time Bandits
Michael Wadleigh A farkas Wolfen
1982
(10. díjátadó)
  Nicholas Meyer Űrszekerek II: A Khan bosszúja Star Trek II: The Wrath of Khan
Tobe Hooper Poltergeist – Kopogó szellem Poltergeist
George Miller Mad Max 2. Mad Max 2
Ridley Scott Szárnyas fejvadász Blade Runner
Steven Spielberg E. T., a földönkívüli   E.T. the Extra-Terrestrial
1983
(11. díjátadó)
  John Badham Háborús játékok WarGames
Woody Allen Zelig
David Cronenberg A holtsáv The Dead Zone
Richard Marquand Csillagok háborúja VI: A jedi visszatér Return of the Jedi
Douglas Trumbull Agyhalál Brainstorm
1984
(12. díjátadó)
  Joe Dante Szörnyecskék Gremlins
James Cameron Terminátor – A halálosztó The Terminator
Ron Howard A nagy csobbanás Splash
Leonard Nimoy Star Trek III: Spock nyomában Star Trek III: The Search for Spock
Steven Spielberg Indiana Jones és a végzet temploma Indiana Jones and the Temple of Doom
1985
(13. díjátadó)
  Ron Howard Selyemgubó Cocoon
Woody Allen Kairó bíbor rózsája The Purple Rose of Cairo
Tom Holland Frászkarika – Veszélyes éj Fright Night
George Miller Mad Max 3. Mad Max Beyond Thunderdome
Dan O’Bannon Az élőhalottak visszatérnek The Return of the Living Dead
Robert Zemeckis Vissza a jövőbe Back to the Future
1986
(14. díjátadó)
  James Cameron A bolygó neve: Halál Aliens
John Badham Rövidzárlat Short Circuit
David Cronenberg A légy The Fly
Randal Kleiser Gyermek az időben Flight of the Navigator
Leonard Nimoy Star Trek IV: A hazatérés Star Trek IV: The Voyage Home
1987
(15. díjátadó)
  Paul Verhoeven Robotzsaru RoboCop
Kathryn Bigelow Alkonytájt Near Dark
Joe Dante Vérbeli hajsza Innerspace
William Dear Az Óriásláb és Hendersonék Harry and the Hendersons
Jack Sholder A rejtőzködő The Hidden
Stan Winston Pumpkinhead – A bosszú démona Pumpkinhead
1988
(16. díjátadó)
  Robert Zemeckis Roger nyúl a pácban Who Framed Roger Rabbit
Tim Burton Beetlejuice – Kísértethistória Beetlejuice
Renny Harlin Rémálom az Elm utcában 4.: Az álmok ura A Nightmare on Elm Street 4: The Dream Master
Anthony Hickox Viaszfigura Waxwork
Penny Marshall Segítség, felnőttem! Big
Charles Matthau Doin' Time on Planet Earth
1989/90
(17. díjátadó)
  James Cameron A mélység titka The Abyss
Clive Barker Az éjszaka szülöttei Nightbreed
Joe Dante Szörnyecskék 2. – Az új falka Gremlins 2: The New Batch
Alejandro Jodorowsky Szent vér Santa Sangre
Frank Marshall Arachnophobia – Pókiszony Arachnophobia
Sam Raimi Darkman Darkman
Paul Verhoeven Total Recall – Az emlékmás Total Recall
Robert Zemeckis Vissza a jövőbe III. Back to the Future Part III
Jerry Zucker Ghost Ghost

1990-es évekSzerkesztés

Év Filmrendező(k) Magyar cím Eredeti cím
1991
(18. díjátadó)
  James Cameron Terminátor 2. – Az ítélet napja Terminator 2: Judgment Day
Roger Corman Az örök Frankenstein Frankenstein Unbound
William Dear Spionfióka If Looks Could Kill
Jonathan Demme A bárányok hallgatnak   The Silence of the Lambs
Terry Gilliam A halászkirály legendája The Fisher King
Eric Red Gyilkos testrész Body Parts
1992
(19. díjátadó)
  Francis Ford Coppola Drakula Bram Stoker's Dracula
Tim Burton Batman visszatér Batman Returns
David Fincher A végső megoldás: Halál Alien 3
William Friedkin Sátáni megszállottság Rampage
Randal Kleiser Drágám, a kölyök marha nagy lett! Honey, I Blew Up the Kid
Paul Verhoeven Elemi ösztön Basic Instinct
Robert Zemeckis Jól áll neki a halál Death Becomes Her
1993
(20. díjátadó)
  Steven Spielberg Jurassic Park Jurassic Park
John McTiernan Az utolsó akcióhős Last Action Hero
Harold Ramis Idétlen időkig Groundhog Day
George A. Romero Halálos árnyék The Dark Half
Henry Selick Karácsonyi lidércnyomás The Nightmare Before Christmas
Ron Underwood Lelkük rajta Heart and Souls
John Woo Tökéletes célpont Hard Target
1994
(21. díjátadó)
  James Cameron True Lies – Két tűz között True Lies
William Dear Angyalok a pályán Angels in the Outfield
Jan de Bont Féktelenül Speed
Neil Jordan Interjú a vámpírral Interview with the Vampire
Alex Proyas A holló The Crow
Robert Zemeckis Forrest Gump   Forrest Gump
1995
(22. díjátadó)
  Kathryn Bigelow Strange Days – A halál napja Strange Days
David Fincher Hetedik Seven
Terry Gilliam 12 majom 12 Monkeys
Joe Johnston Jumanji Jumanji
Frank Marshall Kongó Congo
Robert Rodríguez Alkonyattól pirkadatig From Dusk Till Dawn
Bryan Singer Közönséges bűnözők The Usual Suspects
1996
(23. díjátadó)
  Roland Emmerich A függetlenség napja Independence Day
Tim Burton Támad a Mars! Mars Attacks!
Joel Coen Fargo   Fargo
Wes Craven Sikoly Scream
Jonathan Frakes Star Trek: Kapcsolatfelvétel Star Trek: First Contact
Peter Jackson Törjön ki a frász! The Frighteners
1997
(24. díjátadó)
  John Woo Ál/Arc Face/Off
Jean-Pierre Jeunet Alien 4. – Feltámad a Halál Alien: Resurrection
Barry Sonnenfeld Men in Black – Sötét zsaruk Men in Black
Steven Spielberg Az elveszett világ: Jurassic Park The Lost World: Jurassic Park
Paul Verhoeven Csillagközi invázió Starship Troopers
Robert Zemeckis Kapcsolat Contact
1998
(25. díjátadó)
  Michael Bay Armageddon Armageddon
Rob Bowman X-akták – Szállj harcba a jövő ellen The X-Files
Roland Emmerich Godzilla Godzilla
Alex Proyas Dark City Dark City
Bryan Singer Stephen King: Az eminens Apt Pupil
Peter Weir Truman Show   The Truman Show
1999
(26. díjátadó)
  Larry és Andy Wachowski Mátrix The Matrix
Tim Burton Az Álmosvölgy legendája Sleepy Hollow
Frank Darabont Halálsoron The Green Mile
George Lucas Csillagok háborúja I: Baljós árnyak Star Wars: Episode I – The Phantom Menace
Dean Parisot Galaxy Quest – Galaktitkos küldetés Galaxy Quest
Stephen Sommers A múmia The Mummy

2000-es évekSzerkesztés

Év Filmrendező(k) Magyar cím Eredeti cím
2000
(27. díjátadó)
  Bryan Singer X-Men – A kívülállók X-Men
Clint Eastwood Űrcowboyok Space Cowboys
Ron Howard A Grincs Dr. Seuss' How the Grinch Stole Christmas
Ang Lee Tigris és sárkány   Crouching Tiger, Hidden Dragon
Ridley Scott Gladiátor   Gladiator
Robert Zemeckis Temetetlen múlt What Lies Beneath
2001
(28. díjátadó)
  Peter Jackson A Gyűrűk Ura: A Gyűrű Szövetsége   The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring
Alejandro Amenábar Más világ The Others
Chris Columbus Harry Potter és a bölcsek köve Harry Potter and the Philosopher's Stone
Christophe Gans Farkasok szövetsége Brotherhood of the Wolf
David Lynch Mulholland Drive – A sötétség útja   Mulholland Drive
Steven Spielberg A. I. – Mesterséges értelem A.I. Artificial Intelligence
2002
(29. díjátadó)
  Steven Spielberg Különvélemény Minority Report
Chris Columbus Harry Potter és a Titkok Kamrája Harry Potter and the Chamber of Secrets
Peter Jackson A Gyűrűk Ura: A két torony The Lord of the Rings: The Two Towers
George Lucas Csillagok háborúja II: A klónok támadása Star Wars: Episode II – Attack of the Clones
Bill Paxton Isten haragja Frailty
Sam Raimi Pókember Spider-Man
2003
(30. díjátadó)
  Peter Jackson A Gyűrűk Ura: A király visszatér   The Lord of the Rings: The Return of the King
Danny Boyle 28 nappal később 28 Days Later
Bryan Singer X-Men 2. X2
Quentin Tarantino Kill Bill 1. Kill Bill: Volume 1
Gore Verbinski A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl
Edward Zwick Az utolsó szamuráj The Last Samurai
2004
(31. díjátadó)
  Sam Raimi Pókember 2. Spider-Man 2
Alfonso Cuarón Harry Potter és az azkabani fogoly Harry Potter and the Prisoner of Azkaban
Michel Gondry Egy makulátlan elme örök ragyogása Eternal Sunshine of the Spotless Mind
Michael Mann Collateral – A halál záloga Collateral
Quentin Tarantino Kill Bill 2. Kill Bill: Volume 2
Csang Ji-mou A repülő tőrök klánja House of Flying Daggers
2005
(32. díjátadó)
  Peter Jackson King Kong King Kong (2005 film)|King Kong
Andrew Adamson Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény The Chronicles of Narnia: The Lion, the Witch and the Wardrobe
George Lucas Csillagok háborúja III: A Sith-ek bosszúja Star Wars: Episode III – Revenge of the Sith
Mike Newell Harry Potter és a Tűz Serlege Harry Potter and the Goblet of Fire
Christopher Nolan Batman: Kezdődik! Batman Begins
Steven Spielberg Világok harca War of the Worlds
2006
(33. díjátadó)
  Bryan Singer Superman visszatér Superman Returns
J. J. Abrams Mission: Impossible III Mission: Impossible III
Alfonso Cuarón Az ember gyermeke Children of Men
Mel Gibson Apocalypto Apocalypto
Guillermo del Toro A faun labirintusa Pan's Labyrinth
Tom Tykwer A parfüm: Egy gyilkos története Perfume: The Story of a Murderer
2007
(34. díjátadó)
  Zack Snyder 300 300
Tim Burton Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street
Frank Darabont A köd The Mist
Paul Greengrass A Bourne-ultimátum The Bourne Ultimatum
Sam Raimi Pókember 3. Spider-Man 3
David Yates Harry Potter és a Főnix Rendje Harry Potter and the Order of the Phoenix
2008
(35. díjátadó)
  Jon Favreau A Vasember Iron Man
Clint Eastwood Elcserélt életek Changeling
David Fincher Benjamin Button különös élete   The Curious Case of Benjamin Button
Christopher Nolan A sötét lovag The Dark Knight
Bryan Singer Valkűr Valkyrie
Steven Spielberg Indiana Jones és a kristálykoponya királysága Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull
Andrew Stanton WALL·E WALL-E
2009
(36. díjátadó)
  James Cameron Avatar   Avatar
J. J. Abrams Star Trek Star Trek
Kathryn Bigelow A bombák földjén   The Hurt Locker
Neill Blomkamp District 9 District 9
Guy Ritchie Sherlock Holmes Sherlock Holmes
Zack Snyder Watchmen: Az őrzők Watchmen
Quentin Tarantino Becstelen brigantyk   Inglourious Basterds

2010-es évekSzerkesztés

Év Filmrendező(k) Magyar cím Eredeti cím
2010
(37. díjátadó)
  Christopher Nolan Eredet Inception
Darren Aronofsky Fekete hattyú   Black Swan
Clint Eastwood Azután Hereafter
Matt Reeves Engedj be! Let Me In
Martin Scorsese Viharsziget Shutter Island
David Yates Harry Potter és a Halál ereklyéi 1. Harry Potter and the Deathly Hallows – Part 1
2011
(38. díjátadó)
  J. J. Abrams Super 8 Super 8
Brad Bird Mission: Impossible – Fantom protokoll Mission: Impossible – Ghost Protocol
Martin Scorsese A leleményes Hugo   Hugo
Steven Spielberg Tintin kalandjai The Adventures of Tintin: The Secret of the Unicorn
Rupert Wyatt A majmok bolygója: Lázadás Rise of the Planet of the Apes
David Yates Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. Harry Potter and the Deathly Hallows – Part 2
2012
(39. díjátadó)
  Joss Whedon Bosszúállók The Avengers
William Friedkin Gyilkos Joe Killer Joe
Peter Jackson A hobbit: Váratlan utazás The Hobbit: An Unexpected Journey
Rian Johnson Looper – A jövő gyilkosa Looper
Ang Lee Pi élete   Life of Pi
Christopher Nolan A sötét lovag – Felemelkedés The Dark Knight Rises
2013
(40. díjátadó)
  Alfonso Cuarón Gravitáció   Gravity
J. J. Abrams Sötétségben – Star Trek Star Trek Into Darkness
Peter Berg A túlélő Lone Survivor
Peter Jackson A hobbit: Smaug pusztasága The Hobbit: The Desolation of Smaug
Francis Lawrence Az éhezők viadala: Futótűz The Hunger Games: Catching Fire
Guillermo del Toro Tűzgyűrű Pacific Rim
2014
(41. díjátadó)
  James Gunn A galaxis őrzői Guardians of the Galaxy
Alejandro González Iñárritu Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje)   Birdman
Doug Liman A holnap határa Edge of Tomorrow
Christopher Nolan Csillagok között Interstellar
Matt Reeves A majmok bolygója: Forradalom Dawn of the Planet of the Apes
Joe és Anthony Russo Amerika Kapitány: A tél katonája Captain America: The Winter Soldier
Bryan Singer X-Men: Az eljövendő múlt napjai X-Men: Days of Future Past
2015
(42. díjátadó)
  Ridley Scott Mentőexpedíció The Martian
J. J. Abrams Csillagok háborúja VII: Az ébredő Erő Star Wars: The Force Awakens
Guillermo del Toro Bíborhegy Crimson Peak
Alex Garland Ex Machina Ex Machina
George Miller Mad Max – A harag útja   Mad Max: Fury Road
Peyton Reed A Hangya Ant-Man
Colin Trevorrow Jurassic World Jurassic World
2016
(43. díjátadó)
  Gareth Edwards Zsivány Egyes – Egy Star Wars-történet Rogue One: A Star Wars Story
Scott Derrickson Doctor Strange Doctor Strange
Jon Favreau A dzsungel könyve The Jungle Book
Joe és Anthony Russo Amerika Kapitány: Polgárháború Captain America: Civil War
Bryan Singer X-Men: Apokalipszis X-Men: Apocalypse
Steven Spielberg A barátságos óriás The BFG
Denis Villeneuve Érkezés   Arrival
2017
(44. díjátadó)
  Ryan Coogler Fekete Párduc Black Panther
Guillermo del Toro A víz érintése   The Shape of Water
Patty Jenkins Wonder Woman Wonder Woman
Rian Johnson Csillagok háborúja VIII: Az utolsó Jedik Star Wars: The Last Jedi
Jordan Peele Tűnj el!   Get Out
Matt Reeves A majmok bolygója: Háború War for the Planet of the Apes
Denis Villeneuve Szárnyas fejvadász 2049 Blade Runner 2049

RekordokSzerkesztés

További információkSzerkesztés

Kapcsolódó szócikkekSzerkesztés